Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-04 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

Gondolatok a tanév vége alkalmából Az iskolai év befejezése egyben mindig értékelés, mérlegkészítés is. Mit tettünk ebben az évben, ml ez, ami figyelemre méltó, amit folytatni kell, s mi az, ami nem sikerült. Az 1970/71-es tanév az emlékezések éve volt. Ebben az iskolai évben ünnepeltük hazánk felszabadulásának 25. évfordulóját és pártunk fél évszázados fennállását, s e két jelentős évforduló keretében emlékeztünk meg országszerte a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák két évtizedéről is. Számot adtunk és emlékeztünk. Számot adtunk arról, honnan indultunk és hová jutottunk, hogy milyenné kell tennünk iskolaügyünket és ehhez mennyi az erő bennünk. Emlékeztünk a kezdet kezdetére, de úgy, hogy a jövőbe tekintettünk, sarkítottuk feladatainkat és tömörítettük erőinket. Az emlékezés és a számadás pedig a politikai konszolidáció egyik eszköze lett. „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válsághelyzet tanulságai" című dokumentum, az SZLKP és a CSKP XIV. kongresszusa a közérdeklődést szinte szokatlan erővel az iskolaügy felé fordította. Mert gyorsan konszolidálódó társadalmunk egyrészt a pedagógiai folyamat és a társadalmi öszszefüggések teljesebbé tételét sürgette, másrészt az iskolától a művelődési egyenlőtlenségek gyorsabb felszámolását követelte meg. Mindkét követelmény az oktatásügy egész rendszerének és " tartalmának hoszszabb időn át tartó gondos elemzését és vizsgálatát igényli — az óvodáktól egészen az egyetemekig. E nehéz munka eredményeként a közoktatásnak tartalmi, strukturális és társadalmi szemnontból alkalmassá kell válnia arra, hogy a XIV. pártkongresszus meghatározta fő feladatot, a szocializmus magasabb szinten történő további építését és a kommunista tudatformálást eredményesen szolgálhassa. Az 1970/71-es tanév a tudatosítás éve volt. A pedagógusok tudatosították, hogy a tanulók személyiségének formálása nem csupán „az iskolai tevékenység tárgya" és „a pedagógiai befolyás eredménye", hanem a társadalmi-családi tényezők feladata is. A társadalmi struktúra, a társadalmi mikrokörnyezet hatásait tehát a pedagógiai folyamat szerves részének kell tekintenünk. Éppen ezért az Iskola eredményei vagy kudarcai nem csupán a tanítói munka színvonalával magyarázhatók, hanem szervesen kapcsolódnak a társadalmi fejlődés hatásmechanizmusaihoz. Ez köti össze az iskolát a társadalommal és egyben meghatározza azt is, hogy a társadalmi létviszonyok tömegesen érvényesülő jellegzetes hatásait az iskolai oktatás-nevelés eszközeivel lehetetlen össztársadalmi értjelemben meghaladni. Ez jelentős észrevétel, mert az 1968-as év pedagógiai idealizmusa elég mély nyomokat hagyott éppen a csehszlovákiai magyarság tudatában, hiszen annak idején sokan és sok helyütt hangoztatták, hogy az iskola az egyedüli kulcsa a „lesz-e gyümölcs a fán" kérdésnek. Pedig a művelődési esélyek reális egyenlőségének megteremtését elsősorban az objektív létviszonyok fokozatos átalakulásától, a társadalmi rétegek anyagi és művelődési viszonyban meglevő lényeges különbségek, egyenlőtlenséfek fokozatos megszüntetésétől, a kedvezőtlenebb helyzetben levő társadalmi rétegek felzárkózásától kell remélnünk. A lényegében azonos szintű életfeltételeket biztosító társadalmi viszonyok megteremtése szocialista társadalmunk alapvető törekvése. És itt bizonyos mértékig mindnyájunknak korrigálnunk kell régebbi nézeteinket. A mezőgazdasági jellegű Délnyugat-Szlovákia, ahol a magyarság két harmada él, ma már gazdaságilag nem elmaradott terület. Hiszen minden második tanuló új iskolaépületben, jól felszerelt iskolában, modern, szép kivitelezésű tankönyvből tanul és minden harmadik iskolásgyermek (a cigányszármazásúakat kivéve) új vagy újjá tatarozott, jól berendezett házban lakik. Falusné-Szikra Katalin a Társadalmi Szemle 1969-es évfolyamának 12. száma 16. oldalán közli, hogy míg az 1961—65-ös években CsehszlovákiáA JÖVŐ PEDAGÓGIÁJA JEGYÉBEN ban a mezőgazdaságban létrehozott nemzeti jövedelem átlagos évi növekedése — 5,8 százalék volt, addig az 1966—68-as években +9,7 százalék, tehát az 1961—68-as években 15,5 százalék (változatlan áronl). „Ezek az adatok azt a véleményt támasztják alá — s ezt később bizonyítani kívánom, hogy a növekedésnek a hatvanas évek második felében végbement meggyorsulása nagyobb mértékben kapcsolódik... a mezőgazdaság fejlődéséhez (idézett mű 15. oldal). S ez az általános mezőgazdasági fellendülés nemcsak új házakat, új házsorokat teremtett a jobbára mezőgazdasági jellegű Dél-Szlovákiában, hanem megteremtette az iskolai oktató-nevelő tevékenység eredményességének primér feltételét is. És a gazdasági-társadalmi tényezők adta lehetőséggel a csehszlovákiai magyar pedagógusok nagyszerűen éltek. A tanulói tudás- és nevelésszint-mérések Igazolják, hogy a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolák minden téren felzárkóztak az országos szinthez és így az alapvető művelődési egyenlőtlenségeket korrigáltuk. Csak példaként említjük a szlovákiai 15 évesek tudományosan objektív tudásszint-vizsgálatának eredményét, mely megállapította: a szlovák és a magyar tannyelvű alapiskolák tanulóinak tudásszintjében nincs lényeges különbség! S mindezt a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói éppen 1969 áprilisában bizonyították akkor, amikor még elevenen éltek a szlovák és a magyar nacionalisták csodálatosan hasonló állításai iskoláink alacsony színvonaláról, zsákutca jellegéről, fogyatékosságairól stb ... A tényen, persze, az sem változtat, hogy állításaikat mind a szlovák, mind a magyar nacionalizmus ugyan más-más szemszögből, sőt ellentétes nézőpontból értelmezte, de biztos, hogy azonos, a szocialista iskolaügy alapjait támadó céllal hangoztatta. Szlovákia minden 15 éves szlovák, magyar, ukrán nemzetiségű tanulójának (azaz 100 ezer diák hetvenszer négy, azaz 28 millió feleletének 62 százalékos telitalálata) a didaktikus tesztek tudományos objektivitással összeállított kérdéseire adott válasza lefegyverezte a szocialista iskolaügyet támadó manipulátorok rosszindulatát. S ennek — nemzetiségre való tekintet nélkül — minden emberben el kell oszlatnia a kételyeket, ki kell zárnia a bizalmatlanságot a fiatal, életerős szocialista magyar tanítási nyelvű iskolákkal szemben. A magyar pedagógusok társadalmi megbecsülése, munkájuk sikerének teljes elismerése azonban éppen az 1970/71-es tanév egyik jelentős eredménye. A most záruló iskolai év a tudatosodás éve volt. A pedagógusok tudatosították: a nevelésügy és a társadalom kölcsönös viszonyának természetéből következik, hogy az iskola nem egyszerűen veszi tudomásul a társadalmi-művelődési viszonyok hatását, hanem aktívan formálja is azokat. A jó, eredményes tanítói munka tehát jelentősen meggyorsíthatja a művelődési egyenlőtlenségek felszámolásának folyamatát. Sőt a Szülök ós Iskolabarátok Szervezete, az egyik legnagyobb tömegszervezet révén a jó pedagógtai tevékenység az egész társadalom tudatára is hat. Mert a társadalmi összefüggések és a pedagógiai folyamat egysége mindkét irányban hat. Ezért mindenütt, ahol a pedagógusok mindennapi munkájukkal cáfolták a pedagógiai idealizmust, ott tudatosították, hogy a nevelés korlátlan lehetőségeit deklaráló pedagógiai voluntarizmus és illuzionizmus káros s ennél csak a céltudatos pedagógiai cselekvés társadalomformáló lehetőségeinek alábecsülése károsabb. Mindenütt, ahol ezt a munkát elvégezték — s ez a magyar tanítási nyelvű iskolák többsége —, ott eredményes eszmei-politikai munkát fejtettek ki. Fokozott aktivitás, persze, elképzelhetetlen csak az eszmei-politikai nevelés terén, s ezért mondhatjuk el bátran éppen a legpolitikusabb iskoláinkról — pl. a Köteles János vezette ipolysági (Šahy) alapiskoláról, a Horváth József igazgatta komáromi (Komárno) általános középiskoláról és gimnáziumról vagy a Schultz György irányítása alatt álló koäieei gépipari szakközépiskoláról és sok-sok más iskoláról —, hogy a tanulók tudásszint-emelésében is ezek az iskolák értek el jelentős eredményeket. És ez így is van rendjén, mert az igazán jól értelmezett eszmei-politikai nevelés elválaszthatatlan a jó pedagógiai-didaktikai tevékenységtől, sőt csak ez az utóbbi eredményezheti a mélyebb értelmű, alkotóképes politikumot iskolai viszonylatban is. Az 1970/71-es tanév az islokák életében a politikai tudatosodás éve volt és mindenütt, ahol ezt megértették, ott ez az elmélyülés a formalizmus megalkuvás nélkül elvetését, a tanítás tanulással, önműveléssé érlelését eredményezte. Mert a formalizmusmentes eszmei-politikai nevelés a tanítványt egész életén át arra ösztönzi, hogy — Német László szavaival élve — „a mindennapok apróvésőütéseivel" alakítsa saját magát jobbá, szebbé, okosabbá. A permanens önképzés igénnyé tétele a jövő pedagógiája. S az 1970/71-es iskolai év az indulást jelentette ezen az úton. A pártkongresszus igazolta eddigi törekvéseink helyességét és egyben kijelölte a további fejlődés járható útját is. MÖZSI FERENC