Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-04 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

A szépen rendezett, apró parkokkal tarkított, tetszetős formájú vaskerítések szegélyezte utcát róva, olyan érzése támad az embernek, mintha egy kedves kisvárosban járna. A tisztaság, az áruval jól ellátott üzletek sokasága is mind erről tanúskodik. Pedig Nagysalló csak fala Igaz. nem kicsi. Ha úgy vesszük, három is kitelne belőle, merthogy éppen annyiból terebélyesedett a lévai (Levice) járás iegnagyobbjává. Nemrégen még földművesszövetkezete is három volt. Az egykori kissallói (Tekovské Lužianky) és a hölvényi (Hulvinky) közös vezetői azonban hamar rátaláltak a helyes útra. 1969-ben összeházasodott a két kis földterületű, de külön-külön is jól gazdálkodó szövetkezet Gyorsan bebizonyosodott, hogy Molnár fános elvtársnál talán még keresve sem találhattak volna hozzáértőbb embert az így már 1120 hektáros efsz irányítására. Az egyesülést megelőzően ugyanis jó ideig elnökösködött a hölvényi részlegen. Azután került a kissallói szövetkezet élére. Tehát mind a két helyen jól ismerte az akkori és a korábbi viszonyokat. !gy természetesen nem is voltak különösebb nehézségek a vezetőség, illetve a tagság „összehangolásával". Mindezt már korábban is tudtam róluk. Azt viszont még egyáltalán nem, hogy a füves árokparton majdnem könnyebb meglelni az elejtett gombostűt, mint ilyenkor az irodában, vagy legalább annak környékén találni az elnököt. Az ugyancsak hosszúra nyúlt hasztalan várakozás és keresés után már-már lemondtam az előre Jónak ígérkező riporttémáról, amikor az egyik autóval éppen megérkezett a járásról. De alig tette be maga mögött az ajtót, máris a motorkerékpárját kezdte „nyergelni". — Sajnos nagyon kevés most az időin, szinte minden percem ki van számítva mára. Ezernyi a dolgom a határban is — mentegetőzik, aztán a „ráérősebb" üzemgazdászhoz tanácsol. Ritka az olyan, munkáját szerető ember, mint az elnök. A vezetőséget is a legjavából válogatta össze. Ugyanis már az üzemgazdásszal kezdett beszélgetésünk elején kitűnik, hogy Kakas Zoltán is minden apró részletében kiválóan ismeri a szakmáját. Olyan szakértelemmel kezdi jellemezni az összes termelési ágazatot, mintha mindegyiken dolgozott volna két-három évet. Csak a szokásos „bemelegítés" után derül ki, hogy „mindössze" tizenegy éve kenyéradója a szövetkezet. Azóta is a számtengeren „vitorlázik". — Hát bizony lassan eljár az idő — mondja. — Néha úgy érzem, mintha csak tegnap ültem volna először az íróasztal mögé. Több mint háromszáz tagja van a szövetkezetnek. Pontosan 312-en alkotnak egy nagy családot. — Elég ennyi ember ekkora földterületre? — Hát ami azt illeti, nem ártana, ha többen lennénk — válaszolja Kakas Zoltán rövid számolgatás után. Egész tucat speciális növényfajta termesztésével foglalkozunk, ami egyelőre még sok kézi munkát igényel. Harminchektáros a kertészetünk. Ebből tizenöt árnyi területet foglal el az üvegház, ahol virágot is termesztünk. A többiből szükség szerinti darabot takarunk be fóliasátrakkal a palántanevelésre. — Milyen a „bolgárkodás" jövedelme? — Elégedettek vagyunk. Az idén már több mint kétszázezer koronát hozott a konyhára a primőr zöldség és az eddig értékesített viráfe. Tavaly öszszesen 1700 000 koronát könyvelhettünk el. Hasonló összegű a mostani terv is. Az üzemgazdász még azt is hozzáfűzi, hogy a kertészet jövedelme jelentősen hozzájárul a közös vagyonának gyarapításához. Három évvel ezelőtt 16 millió koronás értéket mondhattak a magukénak. A tavalyi gazdálkodás zárszámadási mérlege már 18 322 000 koronát, vagyis kétmillión felüli gyarapodást mutatott ki. Egyebekben is sok a változás, az új. Ugyancsak néhány évvel ezelőtt még gyerekcipőben tipegett a tagokról való gondoskodás. Azóta mindkét részlegen tető alá került egy-egy, a nagyobb igényeket is kielégítő, szociális célokat szolgáló, korszerűen felszerelt épület.. — Régen éreztük már a hiányát ennek — emlékszik vissza az üzemgazdász. /íz örömünkbe azonban hamarosan Jó csipetnyi üröm is keveredett, mert sajnos még mindig aakdnak olyan dolgozóink. akik nehezen akarják megirteni a zuhanyozókkal, öltözőkkel ellátott helyiségek jelentőségét, szükségességét. Ezt Illetően van még tehát némi behoznivalónk. Másutt viszon: majdhogynem mérföldekkel lehetne mérni, számolni az előrehaladást. Valahogyan szüntelenül papírra kívánkozik belőlem a gondolat: Nagysallón olyan a helyzet, mintha valamivel megelőzték volna a fejlődést. Akaratlanul is erre kell gondolnom, mihelyt a falat díszítő elismerő oklevelekre, kitüntetésekre, vagy a vörös vándorzászlóra téved a pillantásom. - A két éve még külön gazdálkodó kissallói részleget Munkaérdemrenddel tüntették ki a növénytermesztés kiváló eredményeiért — tájékoztat Kakas Zoltán. - A szovjet búzafajtákból negyvenhét. az árpából pedig átlagosan negyvenkét mázsás hektáronkénti rekordtermésünk volt. Ezt követően egy országos viszonylatban meghirdetett szocialista munkaversenyben egymás után háromszor nyertük el a vörös vándorzászlót. Most már véglegesen a miénk. Csaknem valamennyi „útjelző bizonyítékhoz" hozzáfűz néhány soros történetet, érdekességet az üzemgazdász. Aztán visszalapozunk a múltba. A messze környéken jó hírű szövetkezet öt-tíz évvel ezelőtti napjaiból idéződnek fel az emlékek, egyszerű, munkával teli hétköznapok mozaikképei. - Szövetkezetünk legnagyobb büszkesége, jegyzem szó szerint a mondatot hogy „A XIV. pártkongresszus szövetkezete" megtisztelő cím tulajdonosai vagyunk. Annak idején ugyanis a kongresszus tiszteletére a mezőgazdaságban indított szocialista m un ka versenyben szintén az első helyen végeztünk. Pártunk központi bizottsága tehát akkor sem érdemtelenül nyilvánította ki elismerését. — Milyen a mai helyzet? — próbálok később fordítani a szón. — Most sincs szégyelnivalónk. Anyagilag jól állunk, habár ebben az évben sok helyen nagy öszszegeket fektettünk be. Elsősorban az építkezéseket kell megemlíteni. Ez idő tájt legtöbb gondot az épülő sertéshizlaldára fordítjuk, amelyet már jövőre üzembe szeretnénk helyezni. Hárommilliót fektettünk bele. Ugyancsak épülőfélben van a szövetkezet kultúrháza. Másfél millió koronába kerül az előzetes számítások szerint. Nincsen olyan jó, olyan tökéletes dolog, amelyen ne lehette még javítani, csiszolgatni — tartja a közmondás. — Sajnos, ilyesmit nekünk sem kell a szomszéd tói kölcsönkérni - komorodik el az üzemgazdász. — Leggyakrabban a szeszélyeskedő időjárás okoz bosszúságot. Az idén szépen fizetnek a szálas takarmányok. Viszont a sok eső miatt jócskán lemaradtunk a szénabegyűjtéssel. A kint maradt boglyákat, rendeket mindjobban körülnövi már a második kaszálásra való lucerna. Évről évre sok gonddal jár a gabonatermés raktározása. Most még a tavalyinál is kedvezőtlenebb a helyzet. Már az aratás előtt szép termést ígérnek a kalászosok, de a szűk raktárakban, tárolókban még a tavalyi betakarításkor felvásárolt szem foglalja el a helyet. Az új kenyérmag számára így szinte lehetetlen előkészíteni a .szükségmegoldásként használt padlástereket. A már jó idejet húzódó lévai (Levice) gabonasiló átadása náluk is nagv gondterhet venne le a vezetőség válláról. A hasonlóan régebbi keletű alkatrészhiány, a gépek és egyéb eszközök akadozó ellátása éppen, hogy csak szóba kerül. Ismerős szól fúj erről az oldalról is. Ezért inkább a szövetkezet és általában a mezőgazdaság soron .következő feladataira tereljük a beszélgetést. Az már is nyilvánvaló, hogy amint eddig sem, az új ötéves tervidőszakban sem jut idő a semmittevésre, a tétlenkedésre, ha a kitűzött célokról 1975-ben már mint tényekről, „letudott" dolgokról akarunk majd vitatkozni. Érthető, hiszen sok még a fejleszteni, a fellendíteni való ágazat mindenütt. — Milyen változásokat várnak a kongresszusi határozatok teljesítésétől? — Sok8t reméltünk a tizennegyedik pártkongresszustól. Nem csalódtunk. Most azonban még löbbre számítunk ... Nemcsak reméltek és számítanak ezek az emberek és a kommunisták. Arra törekszenek, hogy célkitűzésük mielőbb valóra váljon. De ez még sajnos nem elég. A célok érdekében, első fontos lépésként azt kell elérni, hogy megszilárduljon, rendeződjön az ipar kapcsolata a mezőgazdasággal. Gépre, alkatrészre, műtrágyára, egyéb vegyszerekre van még nagy szükség, mert a földművesek tudnak és akarnak is dolgozni, termelni. Nem újság számukra, hogy egyre nagyobb szelet kell a kenyérből. Ha az új ötéves terv végéig bebiztosítoltnak tudjuk majd a „közbeeső" eszközöket, akkor már nem kel! a mezőgazdaság iparral egy szintre való emelésének szükségességét lépten-nyomon hangoztatni Nagysallón rátaláltak a helyes útra. Az itt-ott már szinte luxusvilláknak is beillő tágas családiházakat lakó, egyszerű, halk szavú emberek megértették a minduntalan továbbfejlődés szükségességének gondolatát. LALO KÁROLY Felvételünkön Molnár lános a szövetkezet elnöke. Horváth János Gallé Valéria ég Kakas Zoltáa