Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-17 / 168. szám, szombat

[ Hétvégi hírmagyarázatunk | Lankadatlan aktivitással... A közel keleti helyzet az elmúlt hetekben nemcsak hogy nem változott, de az arab világban tapasztalható ellentétek csak bonyolítják a kérdést. Mint ismeretes, a napok óta tartó csupatmegmozdulások várható következményeként súlyos harcok folynak Jordániában, Dzseras térségében, valamint Ammantól néhány kilométerre.-A hírügynökségek beszámoltak arról is, hogy u lordán hatóságok megszállták u palesztíriaiakammunl főhadiszállását, s a gerillákat kitelepítették u fővárosból. Ezt az újabb válságot csak bonyolítja u murokkói sikertelen puccs, mely a végsőkig kiélezte Marokkó és Líbia — ez utób bi az arab hármas államszövetség tagja — viszonyát, fordaniában a sziriuí békéltető bizottság próbálja az ellentétek elfajulásának elejét venni, s Szadat egyiptomi elnök pedig Kadhafi líbiai vezetővel folytat megbeszéléseket, minden kétséget kizáróan a Líbia és Marokkó közötti ellenségeskedést próbál ju megfékezni. S bár ezek az újabb közel-keleti események háttérbe szorítják Riad egyiptomi külügyminiszter európai látogatását — melyet tegnap fejezett be Belgrádban -, nem árt azonban néhány szóval érinteni a körút értelmét, hasznát, mely változat hinul az egyiptomi diplomácia aktivitását bizonyítja. Holtponton a közei-keleti kérdés A közelmúlt hetek, hónapok, biztató kezdeményezései ellenére ismét holtpontra jptott a közel-keleti kérdés. Izrael merev, elutasító magatartása miatt lekerült a napirendről Rogers amerikai külügyminiszter rendezési terve, s nem hozott semmit a közelmúltban nagy „optimizmussal" beharangozott látogatása sem. farring ENSZ-megbizott tárgyalásai is megfeneklettek, a Szadat elnök javaslata a SzueZl-c.satonui megnyitására — amely részét képezte volna a fokozatos rendezésnek - is elfelejtődött. S aligha lehet remélni, hogy az amerikai kormány két vezető közel-keleti diplomatája, Donald Berqus és Michael Sterner tárgyalásai, vagy joseph Sisco e hónapban esedékes látogatása érdemlegeset hozhat. Mindaddig ugyanis, amíg az ' Egyesült Államok gátlástalanul támogatja Izrael agressziós törekvéseit, s nem hajlandó ,,nyomást gyakorolni" a TelAviv-i héjákra, a közel-keleti béke kérdésében nehezen képzelhető el előrehaladás. A jói értesültnek számító Heikal ilyen körülmények között vetette fe' az Al Ahrambuw annak lehetőségét, hogý az EAK kérni fogja n Biztonsági Tanács rendkívüli illésének összehívását, azzal a szándékkal, hogy lemondjon a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozata alapján a helyzet politikai rendezésére tett elkötelezettségéről. Ez viszont gyakorlatilag veszélyeztetheti a hallgatólagos tűzszünetet is. • Kairó számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a „pártatlan közvetítés" mezében mutatkozó amerikai kísérletek manőverek csupán. Az Al Gumhurija szerint „nem más, mint diplomáciai manőver, amely a de facto fegyverszünet, vagyis a fegyvernyugvás meghosszabbítását célozza", azzal a szándékkal, hogy az arabokat „hozzászoktassa" a hatnapos háború következményeihez. így aztán az arab világban egyre inkább fogytán a türelem, s ahogy Heikal irta: „Senki sem tudná megjósolni, hogy a Szuezi-csatorna partján egyelőre hallgató fegyverek mikor vetnek véget a fegyvernyugvásnak, de senki sem számit arra, hogy a feszültséggel terhes nyugalom még sokáig tart". Szolidaritás az arab világgal Ilyen körülmények között került sor az ez év májusában aláírt szovjet—egyiptomi egyezmény ratifikációs okmányainak a kicserélésére. Mint ismeretes, ezzel kezdődött Riad egyiptomi külügyminiszter európai útja, s ez eleve meghatározta a négy szocialista országban — Szovjetunió, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia — tett látogatása értelmét is. Módot adott ugyanis arra, hogy konzultációkat folytasson az említett országokkal, s erősítse az arab népekkel vállalt szolidaritását. Az egyiptomi államférfi csehszlovákiai látogatása során is egyértelműen leszögezték, hazánk támogatja az arab népekigazságos harcát. „A tárgyaló felek élesen elitélik az USÁ által támogatott Izrael expanzív politikáját, amely súlyosan veszélyezteti a világbékét és a biztonságot — olvassuk a csehszlovák-egyiptomi közleményben. — Csehszlovákia kijelenti. hogy lehetőségei szerint továbbra is teljes mértékben támogatja az EAK ot és a többi urab államot abban, ho</y fel számolhassák az izraeli agreszszió következményeit és biztosítsák az igazságos békét u Kö zel-Keleten." Nem kétséges, hogy a belpo litikatlay és katonailag megerősített Egyiptom számára rendkívül sokat jelentenék ezek a diplomáciai erőfeszítések. A hatalmi egyensúly helyzetéből, a világ közvéleménye segítse gével próbálja ugyanis tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Izraelt s kialakítani a rendezés feltételeit. Ebből a szempontból kedvező az a körülmény is, hogy ez év májusában a Közös Piac tagországainak külügyminiszterei is síkraszálltak a közel-keleti válság politikai rendezése mellett, a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata alapján. S ezzel az állásfoglalással nemcsak a „hatok" értenek egyet, hanem a csatlakozni kívánó Anglia, Írország, Norvégia és Dánia is. Az ENSZ közgyűlés előtt Az egyes arab országok között időről időre kiújuló ellentétek kétségtelenül bonyolítják az egységes fellépést, Egyiptom azonban továbbra sem mondott le az arab egység erősítéséről, sem pedig a közel-keleti helyzet békés rendezéséről. A „szuezi kitérő" után továbbra is érvényben van az EAK hatpontos Javaslata, mely felöleli a rendezés alapvető feltételeit. Ezek reális mérlegelésére annál is inkább szükség volna, mivel az ENSZ székhelyén folyó négyhatalmi tanácskozások is láthatóan zsákutcába jutottak. A jelek szerint, mielőtt még az EAK végképp feladná a politikai rendezés lehetőségét, még egy kísérletet tesz a szeptemberben összeülő ENSZ ülésszakon. A világszervezetnek ugyanis hallatnia kell szavát az elszabotált ENSZ-határozattal kapcsolatban, s még az ellenségeskedések kiújulása előtt meg kell kísérelnie a ki út-keresést. Máskülönben ugyanis ellenőrizhetetlenné és „forróvá" válhat a közel-keleti helyzet. Riad európai útja során meggyőződhetett arról, hogy az EAK-nak őszinte barátai, szövetségesei vannak, akik — a világ népeivel együtt — remélik, hogy a józan ész végre győzedelmeskedik, s a világ — Közel-Kelet ügyél>en — végre fellélegezhet. FÔNOD ZOLTÁN NIXON KÍNÁBA LÁTOGAT (Folytatás az 1. oldalról) viszonyra irányuló lépésünk nem régi barátaink rovására történik. Nem irányul egyetlen más nemzet ellen sem. Mi barátságos kapcsolatokra törekszünk minden nemzettel. Bármely nemzet barátunk lelwt, anélkül, hogy bármely más nemzetnek ellensége lenne. Azért folyamodtam ehhez a lépéshez, mert mély meggyőződésem, hogy valamennyi nemzet javára válik, ha csökken a feszültség és javul NE WIN miniszterelnök lesz Üj burmai alkotmányt dolgoznak ki Rangoon — Ne Win tábornok, Burma vezetője bejelentette, hogy a jövőben nem a forradalmi tanács elnöki tisztségét tölti l>e. hanem miniszterelnök lesz. Nyilatkozatában nem volt szó a 11-tagú kormány egyéb megváltoztatásáról. Ne Win közölte továbbá, hogy ezen túl a legfelsőbb végrehajtó szerv neve „Burma kormánya" lesz az eddigi „Burma forradalmi kormánya" helyett. A fenti változásokat a párt június 29-én kezdődött kongresszusa határozta el. Ne Win tábornok, aki 1962ben vértelen puccsal megdöntötte U Nu kormányát, azt ígérte, hogy a párt kongresszusa új alkőtmáuyt dolgoz ki Burma számára, amelynek kilenc éve nincs alkotmánya. a viszony az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között — mondott* az elnök, majd végezetül hangoztatta, hogy pekingi útja „bi ceutazás" lesz. Nixon elnök bejelentése altalános meglepetést keltett, miután Kissinger körútja során semmi sem szivárgott ki arról, hogy az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója nyilvánvalóan a Pakisztánban bejelentett „gyengélkedése" idején — feltehetőleg előzetes közvetítés eredményeként — teljesítette pekingi misszióját. Az NBC tv-hálózat diplomáciai hírmagyarázója úgy vélekedett, hogy az új fejlemény „csökkenti a vietnami háború kérdésében Nixon elnökre nehezedő hazai nyomást". Az NBC egyébként azt a spekulációt is megkockáztatta, hogy Kissinger pekingi megbeszélései során esetleg szóba került egy Indokínával kapcsolatos nemzetközi konferencia lehetősége is. A spekuláció szerint íelmerülhet az a lehetőség, hogy „Peking segítségére lesz az USA-nak egy indokínai rendezés elérésében". U Thant ENSZ-főtitkár megítélése szerint Nixon kínai látogatása új fejezetet nyit a nemzetközi kapcsolatok történetében. „Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jövőjére is kedvező hatással lesz", jelentette ki. Peking — A Kínai Népköztár saságban is bejelentették, hogy Pekingben július 9 és 11 között tárgyalások folytak Csou Enlaj miniszterelnök és Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó között. A tárgyalásokról szóló hivatalos közlemény szerint Csou En-laj a Kínai Népköztársaság kormánya nevében meghívta Nixon elnökül, hogy „neki megfelelő időben, 1972. májusáig" tegyen látogatást Kínában. Nixon elnök „örömmel elfogadta ezt a meghívást". A BT elmarasztalta Portugáliát New York — A Biztonsági Tanács négynapos vita után egyhangúlag úgy döntölt, hogy ténymegállapító bizottságot küld a Portugália elleni szenegáli punasz kivizsgálására. A BT határozatban ítélte el a szenegáli területek ellen 1963 óta elkövetett portugál agressziókat. Az agressziót elítélő határozat megszavazásánál az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tartózkodott. A ténymegállapitó bizottság a Biztonsági Tanács tagjaiból és katonai szakértőkből áll majd. Feladatuk az lesz, hogy helyszíni vizsgálatot tartsanak az agressziók színhelyén, tehát Szenegál és Portugál Guinea határán. A szavazást megelőző vitában az afrikai tagállamok hevesen támadták a NATO Portugáliával szemben tanúsított politikáját. A NAGY CSALAS 5. „Provokációk stratégiája" f 'ohnsont 1964. november 3-án másodszor is államelnökké választották. Nem egész száz nappal később, 1965. február 8-án már utasítást adott Észak elleni újabb „megtorló csapásokra". Ezt követte február 13-án Észak-Vietnam területének bombázására kiadott parancsa, mely a Rolling Thunder (gömbvillám) fedőnevet viselte. A Pentagon-dokumentum rávilágít, hogy „a szeptemberi tanácskozás ótá^-az Észak elléni hadmüveletek szükségességét illetően nem voltak nézeteltérések. A hadműveletek megkezdését csupán taktikai meggondolásokból halasztották el bizonyos időre. i A dokumentum szerint az első ilyen meggondolásnak az a magyarázata, hogy }.az elnököt egészen lekötötte u választási kampány, a „józan ész és a mérséklet" jelöltjeként indult az esztelen Goldivaterrel szemben", iiki egyre hangosabban szorgalmazta Észak-Vietnam nagyarányú bombázását. A dokumentum más okokat is említ, többek kö-,' zött a saigoni rendszer ingatagságát, továbbá azt a nem nagjon hangoztatott meggyőződést, hogy az adott pillanatban a nyílt hadműveletek a tárgyalitsok korai megkezdését eredményezhetik, azaz a tárgyalások hamarabb megkezdődhetnek, mielőtt nagy csapás érné a VDK-t. A támadás kezdetét 1965. január l-re tűzték ' ki. „Még korántsem világos, fenn tudja-e magát tartani a Khanh-rendszer január l-ig", — figyelmeztetett Taylor saigoni amerikai nagykövet. Taylor véleménye szerint a bombázások megkezdése előtt Saigon és Danang körzetébe Hawk típusú légvédelmi rakétákat kell szállítani, a danangi légitámaszpontot pedig amerikai tengerészgyalogság oltalma alá kell helyezni. A nagyvezérkar augusztus 26án emlékiratot juttatott e) McNamara hadügyminiszterhez s ebben egyetértett Taylor javaslatalva). Az emlékirat első ízben fogalmazta meg a „provokációk stratégiáját", amelyet szeptember 7-én a Fehér Ház tanácskozásán kellett megvitatni. A Pentagon-dokumentum szavai szerint arróJ volt szó. hogy „szándékos kísérletek történnek a VDK kiprovokálására olyan tettek elkövetésére, amelyekre a válasz az amerikai légierő csapásainak rendszeres kampánya lehet". Johnson elnök szeptember 10én utasítást adott a nemzetbiztonsági kérdésekkel kapcsola-, tos, Bundy különleges elnöki tanácsadó aláírásával ellátott emlékiratban kifejtett „rejteti intézkedések" végrehajtására. Ezek a „rejtett intézkedések magukba foglalták amerikai ha iok őrjáratának felújítását a Tonkini-öböl vizein, a diverzáns deszant-hadműveletek fokozását az észak-vietnami partvidéken, megegyezést a laoszi kormánnyal a dél-vietnami légierő és szárazföldi csapatok felhasználására bizonvos'laoszi terület támadására, s ugyancsak az amerikai légierő lehetséges felhasználására harci felderítésre, az USA készséget hasonló „megtorló csapásokra", mint amilye. neket a tonkini .incidens után foganatosított Észak-Vietnám területén. A „nagy háború" kezdete : Johnson elnök 1965. április 1éir elhatározta az amerikai szárazföldi csapatok bevetését a dél-vietnami támadó hadműveletekben, miután q.kormái\y rálőtt, hogy Észak-Vietnam ellen régen tervezett és éppen elkezdődött bombatámadások nem tudják elhárítani a déli csődöt. Az elnök úgy rendelkezett, hogy döntését tartsák titokban. A döntési az április 6-án kelt 328as számú nemzetvédelmi emlékirat fejtette ki. Az emlékirat 9. pontjában olvassuk: „Az elnök jóváhagyta az Észak Vietnam és l-aosz ellen irányuló akció további általános céljait. Meg kell őriznünk a Rolling Thunder hadműveletek jelenlegi fokozatosan gyorsuló ütemét, fel kell készülnünk a csapások fokozására, s ez nem ideiglenes lélegzetvételnyi szünet lesz a harcban, hanem ennél több. Célpontjaink megjelölésénél továbbra is elkerülendő u MtGek hatósugara ..." Kalózdiplomácia A Fehér Háznak Taylor saigoni nagykövethez intézett távirata említést tett a VDK tömeges bombázásának megkezdésével kapcsolatban (Rolling Thunder) tervezett amerikai diplomáciai lépésekről. a) Készek vagyunk folytatni a hadműveleteket, függetlenül attól, hogy a Biztonsági Tanács megvizsgálja a kérdést, vagy valamilyen más „beszélgetésekre" és tárgyalásokra kerül sor ... b) Szükségesnek tartjuk, liogy uz UNSZ Biztonsági Tanácsa egy soron következő légi tanwdás után tanúsítson kezdeményezést, hogy elkerüljük a Szovjetunió, esetleg olyan hatalmak, mint India, Franciaország, vagy esetleg az ENSZ részéről várható, számunkra kedvezőtlen lépéseket. • cf Arra számítunk, hogy ti BT kezdeményezését követően felhívások hangzanak el, hogy a VDK lépjen be az ENSZ-be. Ha a VDK nem lép be az ENSZ-t>e, mint augusztusban is megtagadta, akkor kétszeresen világossá válik, hogy éppen ők nem hajlandók józanságot tanúsítani, ez erősíteni fogja pozíciónkat a VDK elleni hadmüveletek végrehajtásában." Eszkaláció Az amerikai csapatok délvietnami bevetésének kérdését véglegesen a fehér Ház 1965. április 1-i és 2-i tanácskozásán döntötték el, bár a tengerészgyalogság első csapatait l)anángban már márciusban partra szállították. A továbbiakban csupán a csapatok létszáma es felhasználásának taktikája volt a kérdés. Április 30-án a nagyvezérkar beterjesztette 48 ezer amerikai katona, valamint más országok 5250 katonája vietnami elhelyezésének részletes programját. 1965 nyarán a dél-vietnami amerikai parancsnokság a Pentagon támogatásával szorgalmazta és kivívta a csapatok létszámának növelését és felhasználásának bővítését. Westmorelafid tábornok, a dél-vietnami amerikai csapatok parancsnoka június 7-én követelte, hogy az amerikai csapatok létszáma" érje el a 44 zászlóaljat. Ezzel egyidejűleg a Fehér Ház bizonygatta, hogy az amerikai csapatok Dél-Vietnamban csak védelmi szolgálatot teljesítenek. Július 30-án a nagyvezérkar jóváhagyta a 44 zászlóalj elhelyezését. így az amerikai katonák létszáma 193 887 volt. „E döntés fő részvevői tudták, milyen alternatívák nyílnak előttük és számot vetettek kö- p vetkezményeikkel is, — állapítja meg a Pentagon-jelentés. A július közepén 44 zászlóalj dél-vietnami harci bevetéséről szóló döntést amolyan határvonalként — ázsiai szárazföldi háborúba való belépésként fogadták. Világos volt, hogy ez a konfliktus hosszú lesz, és szükség lesz pótlólagos amerikai csapatszállításokra." (Folytatjuk)