Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-03 / 130. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1971. június 3. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 130. szám Ára 50 fillér Tegnap vontatók segítségéve) a helyére illesztették a bratislavai új híd 75 méter hosszú második részét, melyet az ostravai kohászati szerelő üzemek dolgozói a helyszínen forrasz­tanak össze a Duna jobb partján már felépített hidrésszel (St. Petrás felvétele — ČSTK) kongresszusi határozatok megvalósításáért Dolgozók nyilatkozatai a CSKP XIV. kongresszusának tárgyalásairól Navalany Štefan, a Szlovák Magnezitművek košicei iizeme partszervezetének elnöke: Nagy figyelemmel kísértem a XIV. pártkongresszus tanácsko­zását, elsősorban azért, hogy mint kommunista és pártelnök helyesen irányíthassam az alap­szervezet vezetőségének munká­ját és a dolgozók politikai tevé­kenységét. Örömmel számolha tok be arról, hogy üzemünk dol­gozóinak munkalelkesedése, kezdeményezése és helytállása példás volt az utóbbi időben is, s a kongresszus tartama alatt egyre fokozódott ... A tanács­kozáson elhangzott beszámolók és felszólalások közül megra gadta figyelmemet az, amit Hu sák, Bilak, Indra, Štrougal és más elvtársak mondottak. Ezek bői nagyon sok tanulságot le­vonhatunk a tni pártszervező tünk tevékenységére vonatkozó lag is, s igen sok mindent al­kalmazhatunk jövőbeni mun­kánkban. Minden igyekezetünk kel azon leszünk, hogy a CSKP XIV. kongresszusának határoza tai üzemünk minden dolgozójá nál megértésre találjanak, s a mindennapi munkában érvénye süljenek. A párt erejét a marxizmus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmushoz váló hűsége, sorainak egysége, ak cióképessége, tagjai ideológiai fejlettségének céltudatos el­mélyítése, a helyes káderpolitika és a néppel való szoros, állandóan fejlődő kapcsolata jelenti. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából. | A pórt gazdaságpolitikája 1971—75-ös évekre szóló irány­elveinek szétdolgozásakor fi­gyelmünket a nyersanyagforrá sok gazdaságos kihasználására, a termékek minőségének növe­lésére, a beruházások időbeni megvalósítására, a dolgozók kezdeményezésének, újítási ja­vaslatainak támogatására, a jobb munkakörülmények meg­teremtésére összpontosítjuk. Bí­zunk abban, hogy dolgozóink törekvéseinkben támogatni fog­nak ... František Eged, a Sady nad 'i'orysou-i Efsz elnöke: A Košice-vidéki járás küldöt­teként vettem részt a XIV. párt­kongresszuson. Ehhez hasonló, nagy fontosságú rendezvényen még nem voltam jelen, azért a CSKP XIV. kongresszusa szá­momra többszörösen nagy je­lentőségű, s nagy élményt je­lent. Husák elvtárs nagy jelen­(Fuiytatás a 2. oldalon) Mai szamunkban: A CSKP XIV. KONGRESSZUSÁNAK AZ 1971-1975. ÉVI NÉPGAZDASÁGI TERVRE VONATKOZÓ IRÁNYELVEI KÖZEL-KELET ] Oj fejezet a szovjet—egvlptomi együttműködésben Politikai foglyokat bocsátottak szabadon Egyiptomban Kairó — Kairói sajtójelenté sek alapján ismertette a Rauter Szalem egyiptomi belügymi niszternek azt a nyilatkozatát, amely szerint szabadon bocsá tották az egyiptomi börtönök­ből azoknak a politikai és köz­jogi foglyoknak az első cso­portját, akiket tárgyalás nélkül tartottak fogva. Szadat elnök közölte a rend őrség vezetőivel, hogy alapos vizsgálatot akar végrehajtani a tárgyalás nélkül fogva tartott egyiptomi személyek ügyében, s hozzátette, hogy szabadon kell bocsátani mindazokat, akik törvénytelenül vannak börtön ben. Szadat elnök elhalasztotta Egyiptomba érkezett több új nagykövet megbízólevelének ál vételét. E nagykövetek között van Alt Hajari, Jordánia diplo­máciai megbízottja is. Kairóban úgy tartják, hogy Szadat nem válthat baráti szavakat a nagy követtel anélkül, hogy említést ne tenne a jordániai helyzet romlásáról. A nagykövet foga dását tehát elhalasztották, mert Szadat nem akarja növelni a feszültséget a két ország kö zött. Amman — Az ammaui rádió közlése szerint a gerillák egy csoportja, amely magát Palesz tinai Nemzeti Felszabadítási Frontnak nevezi, bejelentette, hogy megszakítja az El Fa­tah-al az együttműködést, és a jövőben független gerillaszerve zet lesz. Az El Fatah egy bejrúti szó vivője kedden az ammani rádió közlésével kapcsolatban hang súlyozta, hogy az állítólagos szakadás „a jordániai hivatalos személyek képzeletének szülőt te". Húsz évvel ezelőtt pártunk vezetésével és a Szovjetunió önzetlen segítségével kezdtünk hozzá az első ötéves terv felada­tainak teljesítéséhez. A négy ötéves terv folyamán hazánk be­csületes dolgozói áldozatkész munkájának eredményeként több mint a három és fél­szeresére nőtt a nemzeti jövedelem, ha­zánk fe)zárkózott a műszakilag fejlett, mo­dern iparral, mezőgazdasággal rendelkező országok közé, melyeknek népei anyagi és társadalmi jólétben élnek. Fokozatosan fel­számoltuk a városok, a falvak, valamint az egyes országrészek közötti különbségeket, korszerűsítettük az ipart és a mezőgazda­ságot. A negyedik ötéves terv idején a becsületes kommunisták és pártonkívü­liek — ahogy mondani szokás — álmukban sem gondoltak arra, hogy ellenséges ele­mek 1968-ban és 1969-ben olyan társada­lonibomlasztó tevékenységet fejtenek ki hazánkban, hogy az ötödik ötéves terv előkészítéséhez a háború utáni években megkezdett első ötéves terv időszakához hasonló időszakban kerülhetett sor. Két évvel ezelőtl az ország energiagazdálko­dásában jelentős zavarok keletkeztek, több tizemben a társadalom javát szolgáló mun­ka végzése helyett üres vagy ellenséges szólamok „gyártásával" foglalkoztak. Pár­tunk azonban a munkásosztály élcsapatá­hoz méltó magatartást tanúsított. Kivezette népünket a válságbó), és a decemberi ple­náris ülésen meghirdette a politikai és a gazdasági konszolidáció programját. Ezt pártunk tagjai és hazánk pártonkívüli dol­gozói a magukévá tették és teljesítették. Ennek a nagy erőfeszítésnek eredménye­ként tűzhettük ki az ötödik ötéves terv idő­szakára azokat a nagyszerű feladatokat, melyeket lapuuk mai számában tettünk közzé. Mindannyiunkat örömmel töltenek REÁLIS IRÁNYSZÁMOK el azok a — győzelem számainak is nevez­hető — tények, adatok, százalékok, melyek az élet nyelvére lefordítva több lakást, bú­tort, ruhát, élelmet, közszükségleti cikket jelentenek számunkra. A társadalmi mun­katermelékenység növelésével 28 száza­lékkal nő a nemzeti jövedelem, egyensúly­ba kerül a kereslet és a kínálat mérlege. Az ötödik ötéves terv utolsó évében 115— 118 millió tonna szenet jövesztenek bá­nyászaink, ami törvényszerűen javítja az államháztartás energiaellátását. 1971-től 1975-ig fontos feladat vár a vegyiiparra. Nemcsak a mezőgazdaság számára nélkü­lözhetetlen talajjavító és gyomirtó szerek iránt mutatkozó szükségletet kell kielégí­tenie, hanem eleget kell tennie a népgaz­daság csaknem minden területéről jelent­kező követelmények teljesítésének A szin­tetikus, a poliamid, a poliészter és polipro pilén anyagokból az eddigi termelésnek több, mint a kétszeresét kell biztosítania. A gépipari termelés 45 százalékkal emel kedik. Az acélgyártásnak a minőség ál­landó javítása mellett az ötödik ötéves terv folyamán 14 millió tonnát kell elér­nie. 1975-ben ennek az iparágnak 9,7 millió tonna hengerelt anyagot kell előállítania. 127 kilométeres szakaszon villamosítják a vasutat, és az ötéves terv végén a villamo­sítás — kilométerekben kifejezve - elén a 2600-as számot. Az életszínvonal további emelését bizto sító lakásépítés terén is nagy feladatok várnak ránk. 1966—1970-ig 435 000 lakás egység készült el. Ez a szám 1975-ig jelen­tősen megnő. A textilipar termelékenysé gét megközelítőleg a jelenlegi termelés egynegyedével növeljük. Főleg a kötöttáruk gyártására helyezzük a fő súlyt. Szlovákiá ban 1975-ig 25 százalékkal több lábbelit állítanak elő az üzemek. Nem marad le a nagy hagyományokkal rendelkező üveg­és kerámiaipar sem, ugyanis termelését az ötödik ötéves terV végéig 45 százalékkal emeli. A számadatokat hosszan sorolhatnánk. Ennél fontosabb azonban, hogy ismerve az előttünk álló igényes feladatokat, szelle mi és fizikai erőnk teljes latbavetésével arra törekedjünk, hogy a reátis irányszá mokat anyagi és szellemi értékekké vál­toztassuk! KOMLOSI LAJOS Az Egyesült Arab Köztársa­ság felkérte az Afrikai Egység Szervezetét, hogy a következő afrikai csúcsértekezlet napi­rendjére sorolja be az EAK el­leni izraeli agresszió kérdését — közölte tegnap a kairói Al Ahram. Az Izraeli Kommunista Párt az agresszió évford jlójáról Tel Aviv — Az Izraeli Kom­munista Párt Központi Bizott­sága kedden nyilatkozatot tett közzé az arab országok elleni izraeli agresszió évfordulójával kapcsolatban. Nyilatkozatában elítéli a kormány expanziós po­litikáját és hangsúlyozza, hogy az izraeli kormánynak nem si­került elérnie célját — gyengí­teni az antiimperialista arab rendszereket. Ellenkezőleg ez a politika csupán a háború el­húzásához vezetett, bizonyta­lanságot keltett Izraelben, ki­élezte gazdasági és társadalmi nehézségeit és fokozta függősé­gét az amerikai imperialista or szagoktól. A moszkvai Pravda a szovjet—egyiptomi szerződésről Moszkva — A Szovjetunió az Egyesült Arab Köztársaság népe mellett állt és áll a jövőben is a ragyogó jövőért, az igazságos és tartós közel-keleti béke meg­teremtéséért vívott harcában. „A két ország közötti viszony mostantól fogva magasabb fok ra, minőségileg új szakaszba lép. A szovjet—egyiptomi barát­sági és együttműködési szerző­dést megkötötték és ebben ün­nepélyesen kinyilatkoztatták, hogy a két ország és népei kö zött mindenkor megbonthatat­lan lesz a barátság" — állapít­ja meg a moszkvai Pravda. A 24 OLDALAS mmpii U J SZO GAZDAG TARTALMABÓL: A tudományos-technikai haladás kérdései — A. Rumjaucev akadémikus írása BNV — Koinlósi Lajos riportja a Budapesti Nemzetközi Vásárról így is lehet Egy építőipari válla.at az eredmények tükrében Anyám könnyű álmot ígér — Sütő András naplójegyzeteiről Babilon Mihály lámpása — Szabó Gyula novellája Motorosok, stop! Mindenről, mindenkinek

Next

/
Thumbnails
Contents