Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-02 / 129. szám, szerda
TRNAVA ünnepelni készül Sajnos, ismét részletekben bony alítják le az I. labdarúgó-liga 28. fordulójának küzdelmeit. Hétfőn a késő délutáni órákban hat mérkőzés került sorra, egy tegnap este fejeződött be, egy pedig mára marad. A Trnava, azzal, hogy Prágában pontot vett el a Duklfitól, lényegében már bajnoknak tekinthető. Négy pontnyi előnnyel vezet, és gólaránya is lényegesen jobb. mint a VSS-é, amely igazolta előrelátásunkat, nem boldogult Prešovo n. DUKLA— TRNAVA 0:0 TEPLICE—TltlNEC 1:0 (0:0) Ezt a találkozót a többi előtt fél órával kezdték, s így nem volt mód és ok a kombinációkra. A katonacsapat sokkal maradt szurkolóinak adósa. Keveset támadott, pontatlanul lőtt, s kapusa, Viktor sokkal többször avatkozott játékba, mint az ellenfél, a bajnokjelölt kapuvédője, Púchly. Az eredmény igazságosnak minő síthető. PREŠOV—VSS 2.0 (2:0) Prešovon mindvégig a hazai csapat volt a játék irányítója és szinte egy pillanatra sem volt esélyes a vendégcsapat. Ráadásul Svajlen ezúttal nem fogott ki különösebb napot. Pasierb a 9., Nóvák pedig a 44. percben lőtt góllal pecsételte meg a VSS sorsát. A találkozó mindvégig kemény játékút hozott, s ez a vendégeknek nem volt ínyére. TRENČÍN—PLZEŇ 3:1 (2:1) ftádek a 23. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat, de Ziegler három perccel később egyenlített. Albrecht a 33. percben állította be a félidő eredményét, majd a 47. percben Jancula tette biztossá a hazai győzelmet. ŽILINA —OSTRAVA 2:1 (0:0) A hazai csapat minden gátlás nélkül játszott és bebizonyította, hogy a liga egyik legjobb együttese. Egy pillanatra sem volt kétes győzelme. Góljait Rusnák és Slezák lőtték, a bányászcsapat részéről Klement 11-esből volt eredményes. A pálva leggyengébb em bere Záhoranský, a játékvezető volt, aki a hazaiak egy teljesen szabályos szabadrúgásgól ját nem adta meg. m kézilabda VB Kész a december 10—20. között Hollandiában sorrakerülő női kézilabda világbajnokság menetrendje. A három csoporton belül 10-én, 12 én és 14 én zajlanak le a mérkőzések. A „C" csoportban, ametlyben a világbajnoki címet védő magyar csapat is szerepel, december 10 én Hollandia, december 12 én pedig az NDK lesz a világbajnok ellenfele. A magyar csapat helyzete roppant nehéz, hiszen odahaza mindenki kellemetlen ellenfél, az NDK együttese petlÍH — a szakértők szerint az 1971 es VB nagy esélyese. Majdnem egy órán át hiába ostromolta a tepliceí csapat a szívósan védekező tfineciek kapuját. A veszélyes hazai játékosokat árnyékként kísérték őrzőik, s azok elkapkodták a helyzeteket. A döntést az 58. perc hozta meg, amikor Stratil jól eltalált lövése utat talált Blín hálójába. COTTWALDOV — LOKOMOTÍVA 1:1 (0:1) A vendégcsapat a 24. percben Hric révén megszerezte a vezetést, s azután jól védekezett egé szen az 58. percig. Az egyenlítő gólt viszont éppen a kassai védelem hozta össze. Urban hazaadta a labdát, de úgy, hogy azt Nehoda előbb érte el, mint Flešár és nyugodtan küldte azt a hálóba. Nehoda egyébként a góllövőlistán beérte Adamecet. Visszásán hatna, ha a kieső csapat egyik csatára lenne az I. liga gólkirálya. Ha mégis ez következne be, a fiatal gnttwaldnvi csatár kétségtelen képességeiről tanúskodna. A TABLÁZAT ÁLLÁSA: 1. Trnava 2. VSS 3. Ostrava 4. Teplice 5. Sparta B. Trenčín 7. Slovan 8. Inter 9. Prešov 10. Dukla 11. Tŕinec 12. Žilina 13. Lokom. 14. Slávia 15. Plzeň 16. Gottwald. Rióban, július 21-én Budapesti hír szerint, a magyar labdarúgó-válogatott július 21-én este, középeurópai idő szerint 21,15 órai kezdettel játszik Brazília világbajnok csapatával. A Maracana stadionban sorra kerülő találkozó után másnap tér haza a vendégcsapat. A magyar válogatott 22 főnyi küldöttsége július 17-én kel útra Brazíliába. A brazilok számára a magyarok elleni találkozó lesz a nagyszabású mérkőzéssorozat záróakkordja . . . Larsen és Korcsnoj az A szovjet Viktor Korcsnoj és a dán Bent Larsen biztosította részvételét a sakkvilágbajnok-jelöltek elődöntőjében, miután mindketten legyőzték ellenfelüket. A dán nagymester 5,5:3,5 arányban biztosította továbbjutását a negyeddöntőből az NDK-beli Uhlman ellen, míg Kercsnoj Moszkvában győzte le 5,5:2,5 arányban honfitársát, Gellert. Egyébként Korcsnoj az elődöntőben az exvllágbajnok Petroszjan eillen mérkőzik. 28 1 R li B 51:24 38 28 15 4 9 39:27 34 28 11 H) 7 36:29 32 28 12 7 9 32:25 31 27 12 7 8 32:28 31 28 12 5 11 37:38 29 27 9 10 8 29:25 28 27 10 8 9 29:29 28 28 tu 8 111 24:29 28 28 10 7 11 38:35 27 28 11 5 12 29:33 27 28 8 IU 111 36:39 2B 28 9 7 12 27:29 25 27 9 6 12 24:32 24 28 7 6 15 29:51 211 28 5 H 17 28:50 16 Á csehszlovák és a magyar tv egyaránt 19,30 órai kezdettel közvetíti Londonból a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét, az Ajax Amsterdam -Panathinaikosz találkozót. 0 Üj junior Európa-csúcsot ért el u 18 esztendős angol Dávid Black, aki 13:46,2 perces teljesítménnyel nyerte az 5000 méteres síkfutást. Wembley a képernyőn Akrobacia a moszkvai Lenin stadionban, a Szovjetunió—Spanyolország EB seľ.ejtezo mérkőzésen. Bemutatják: Kolotov (balról), az egyik szovjet gól szerzője és K!aramund (8-as számú mezben). II. liga A második helyi-e már harmadik éve pályázó AC Nitra bonyululttá tette saját helyzetét azzal, hogy házigazdaként csak döntetlent ért el a Dukla Banská Bystrica ellen. AC Nitra—D. B. Bystrica 1:1 (0:0) A vezetést a vendégek Ivan révén szerezték meg. s a sokat ruhamozó nitrai együttes csak nehezen egyenlített Švec góljával. Považská Bystrica—Brnu 0:1 (0:11 Hiába volt mindvégig agilisabb a hazai csapat, a rutinosabb vendégek Sýkura révén megszerezték a győztes gólt. VŽKG —Ústi 0:0 Bardejov—Michalovce B:1 (2:0) Góllövők: Alusík és Andrejko (2—2), Kumanický, Lehocký és Filkó. Sparta .,B"— Hradec 1:2 (0:2) Góllövők: Bouška, illetve Neme ček (2). TÁBLÁZAT 1. Brno 28 19 6 3 51:14 44 2. Nitra 28 14 9 5 37:12 37 3. jabtonec 28 13 11 4 34:15 37 4. Bohém. 28 13 6 9 46:33 32 5. Kladno 28 11 8 9 36:34 30 6. Liberec 28 11 8 9 25:26 30 7. Hr. Král. 28 10 7 11 26:33 27 8. Michal. 28 11 5 12 30:36 27 9. VŽKG 28 9 8 11 28:27 26 10. P. Bystr. 28 10 6 12 26:33 26 11. B. Bystr. 28 9 6 13 41:42 24 12. Ústí n. L. 28 8 7 13 25:45 23 13. Chomút. 28 8 6 14 29:51 22 14. Sparta B 28 6 10 12 21:36 22 15. Tábor 28 8 5 15 30:44 21 16. Bardejvo 28 7 6 15 34:38 2(1 Mexiko —Új - Zéland döntíi A Davis Kupa dél amerikai zónájának elődöntőjében Mexiko 3:2 arányban győzött Kanada ellen, így a győztes csapat kerül az észak amerikai zóna döntőjébe, ahol Új-Zéland lesz az ellenfele. Párizsban a 4. forduló mérkőzéseivel folytatódtak Franciaország nemzetközi teniszbajnokságának a küzdelmei. Néhány eredmény; Fi'öhling —Riessen (mindkettő amerikai) 1:6, 2:6. 6:3, 6:4, 6:2., Nastase (román)—Nnwickí (lengyel) 6:1, 3:6, 7:5, a csehszlovák Kodeš ellenfele a nyolcaddöntőben a francia Jauffret, a magyar Gulyás az amerikai Richey ellen játszott. Az UEFA-torna margójára A csehszlovák labdarúgás nemr ját és az UEFA talán ezért is zánknak juttatta az ifjúsági UEFA megrendezésének jogát. Valóban mindent megtettek az illetékesek, hogy még a legigényesebb külföldieknek sem lehessen komoly kifogásuk. Nagyszerű házigazdának bizonyultunk — olyannyira, hogy saját csapatunk nem is szó't be'.c a legjobb négy küzdelmeibe. A XVII. kiírástól kezdos, amikor Hollandia volt a házigazda, mi voltunk a nyolcadik rendező ország, amelynek csapata nem tudta kihasználni a hazai környezet előnyét, pedig az előfeltételek adva voltak. Csapatunk nyugotf.an készülhetett a nagy találkozókra. Talán vezetői tartottak a legkevésbé a csoportunkba sorolt NDK Jiól, amely tavaly e kupa győztese volt, de az első hely már valójában válogatnunk első mérkőzésén „elúszott" a nagy zivatarban, az NSZK ellen. Már közhelynél is únottabb dolog arra hivatkozni, hogy együttesünk újabb értékes tapasztalatokat szerzett, mert az ifjúsági labdarúgóknál talán ég ünnepelte léte 70. évforduló hozta azt a döntését, amely ha torna XXIV. évfolyama küzdelmei még többet nyom a latban a hazai környezet előnye, miit í a felnőtteknél. Nagyobb szerénységgel és még körültekintőbb felkészüléssel többre vihettük volna. A négyes döntőbe csaknem ugyanazon országok válogatottjai kerühek, mint az 1966-ban lebonyolított felnőtt VB-n: Anglia, Vortugália, a Szovjetunió és ezúttal az NSZK helyett az NDK. A győzelem — teljesen megérdemelten, akárcsak a VB-n 1966-ban — az angoloké lett, a negyedik hely pedig azonosan a szovjet csapatnak jutott. Az angol együttes játszotta a legmodernebb labdarúgás.. Szívesen vennénk, ha hazai bajnoki, vagy nemzetközi kupa-, illetve válogatott mérkőzéseken olyat láthatnánk, amiben a dön. tőben sikeres angolok révén részünk volt. Remek erőnlét, kiváló labdakezelés, biA'os rúgóés fejelőtechnika, sok és lói irányzott kapuralövés. Megérdemelten végeztek az első helyen. A portugálok tetszetős, sok technikai trükköt bevAő játéka csak a döntőben nem vezetett eredményre, mert az ellenfél sokkal célravezetőbben játszol'.. Az NDK jiai talán egy kissé biztosra mentek, s ez boszszúlta meg magát. A szovjet legénységről nem állíthatjuk, hogy szerencsés volt. Az angolokkal és az N DK-val egyaránt l:l-re játszott, s a 1 l-esek vérehajtása terén mutatkozott kevésbé felkészültnek. Ez okozta, hogy hogy meg kellett elégednie a negyedik hellyel. Meg vagyunk arról győződve, hogy a Csehszlovákiát járt fiatál labdarúgókkal hamarosan találkozunk Európa több országos válogatottjában, s közülük sokan tesznek jó szolgálatot megemlékezéseikkel hazánknak, teljesíményükkel pedig az egyetemes labdarúgásnak. ZALA JÓZSEF Ma este 19,45 órai kezdettel Lo dionban veszi kezdetét az Ajax kosz labdarúgó Bajnokcsapatok Már tizenhetedik alkalommal vív patai ezt a döntőt, de a latin fut csak a brit. s ujabban a holland képviselője tudta megszakítani. T pat. a Feijenoord vitte el a kupát a világkupa is. Az Aja* a következő sorozat lebonyolítása után jutott a döntőbe: Nenduri Tirana 2:2, 2:0, FC Ba sel 3:0, 2:1, Celtic Glasgow 3:0, 0.1, Atletico Madrid 0:1, 3:0. A Panathinaikasz döntőbe vezető útját ezek a mérföldkövek jelezték: Jeunesse Esch 2:1, 5:0, Slovan Bratislava 3:0, 1:2, FC Everton 1:1, 0:0, Crvena Zvezda Beograd 1:4, 3:0. Az Ajax a BEK döntőt megelőző hónap folyamán kiválóan szerepelt, de egy héttel Wembley előtt, a hazai bajnoki cím szempontjából sorsdöntő mérkőzésen maradt alul nagy ellenlábasával a Feijenoorddal szemben. Ki tudja, ez a megtorpanás nem érezteti-e hatását még ma este is? Az Ajax csu pán abban az esetben lehetne ott az 1971—72 es kiírás során is a BEK küzdő felei között, ha ezúttal ő venné birtokába ezt a leg értékesebb európai klubtrófeát . . . A Panathinaikosz játékosait már jóval a BEK döntő előtt még a fújó széltől is óvták, nem vették őket igénybe az EB-selejtezöt vívó országos válogatottban, s Puskás vezetésével 10 napja akklimatizálódnak a nagy találkozó színhelyén. A Wembley stadion lelátóira 100 000 néző fér. A hollandok 40 000, a görögök 30 000 jegy gazndonban, a világhírű Wembley staAmsterda m—P a n a t h i n a i. Európa Kupájának ez évi döntője, ják földrészünk legjobb klubcsaball már már megszokott diadalát klub labdarúgás egy egy kiválf avaly a másik holland szupercsa(a BEK-et), sőt ráadásul övé lett dáinak mondhatják magukat. Hangerejük — a déli vérmérsékletet feltétlenül figyelembe vévie közel azonos Intenzitású lesz. Mivel a görögök az Athénban sorra került, s az ismételt mérkőzésen angol sikert hozott Chelsea—Real Madrid KEK döntőn, jelentős támogatásban részesítették az angol szász futball képviselőit, most elvárják, hogy a kölcsönkenyér visszajár ... A hollandok is, görögök is bíznak csapatukban. Hogy melyikük jobb, az csak a Wembley stadion pázsitján dől el . . . Újabb angol kupasiker?! Leedsben a helyi United a |uventus Torina együttesét fogadja, s vele az EVK döntőjének visszavágóját vívja. A Juventus, amelynek edzője az Inter Milánó volt világhírő sepregetője, Picchi, az elmúlt héten rákos betegségben elhunyt, nemcsak nagyszerű mestere vesztét fájlalja, hanem az odahaza elért 2:2-es döntetlent, amely lényegében megnyitotta az utat a Leeds United EVK győzelme eiőtt. A Chelsea nyerte a KEK-et, most azt várják, hogy az EVK a l.eeds United vitrinjébe kerül . . . (zalaj Ukrán kosárlabdázónők Szlovákiában Tegnap megérkezett Bratlslavába az ukrán női kosárlabda válogatott 13 tagú küldöttsége. Az ukrán kosárlabdázónők több mérkőzést játszanak Szlovákiában., június 2-án, azaz ma, a Pasienky sportcsarnokban a Slovan Bratislava lányaival mérik össze erejüket, majd egy nappal később Považská Bystricán szerepelnek. Ružomberokban két mérkőzést játszanak: június 6 án a város váilogatott ja ellen, június 7-én a szlovák válogatott ellen. Portyájuk utolsó állomása Prešov lesz, Itt a Sláviával találkoznak. # RENÁTE Stecher-Meissner (NDK) 11,1 másodperccel a világ idei legjubb teljesítményét érte el a 100 m női síkfutásban. Egyébként ezen a versenyen három NDK beli országos csúcs született 110 m (férfi) gátfutás: Siebeck 13,4 mp, 400 m síkfutás: Lohse 52,7 mp, női távolugrás: Herbst 674 cm. 0 Hurikosi japán súlyemelő 102,5 kg os teljesítménnyel új világcsúcsot állított fel a légsúlyú szakításban. 0 A Lipcsében megrendezett nemzetközi atlétikai verseny 1500 m-es futószámát az Európa-bajnok liirgen Haase nyerte 3:39,1 perccel, testvére Frank előtt, aki 3:39,9-et futott. A bratislavai I. Dimitrov VEGYIPARI MÜVEK azonnali belépéssel, kedvező feltételekkel nagyobb számban felvesz: A lakatosokat, esztergályosokat, szerelőket, épületbádogosokat, kőműveseket, ácsokat és samottozókat • TOLATÓKAT (betanításra is) A Darukezelőket (ugyancsak betanításra is) A Nagyobb számban munkásokat vegyi és segédüzemeltetéshez. A kőművesek és az ácsok számára különélési pótlék és útiköltség-megtérítés. 1971. június 15-től építoüzemünk számára nagyobb számban 17 éven feliili diákokat társadalmi munkásokat (brigádosokat). A 17 éven felüli leányokat műselyem és polipropilén gyártásához, készgyártmányok csomagolásához, továbbá takarítónőket, az üzemi konyhára segédmunkaerőket (konyhalányokat). A Önálló anyagbeszerzőt, T 10 osztály + prémiumok, legalább szakközépiskolai végzettséggel és ötéves gyakorlattal. Hajadonok és nőtlenek számára lakást biztosítunk. — Étkezés az üzem éttermében. Bővebb felvilágosítást üzemünk személyzeti osztálya nyújt az érdeklődőknek. Telefon: 177, 24-76 és 20-41-es mellékállomás, 3-as, 5-ös és 7-es villamosjárat. OF-Í71