Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-27 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

Guido Vergani portugáliai Oliiegyzete A rendszer egyik hivatásos képviselője úgy nyilatkozott, hogy ha népszavazást tartanának a gyarmati kérdésről, a lakosság többsége arra szavazna, hogy a győzelemig folytassák a háborút, mert „Ajrtka nélkül nem is tud létezni Portugália". íme egy számadat, mely rácáfol erre az állításra: 1967-ben 70 ezer katonai szolgálatra behívott fiatal közül 14 ezren elégették behívójukat és titokban elhagyták az országot. A diktatúra érdemei A gyarmati háború frontjain roszszul áll Portugália szénája. Nem mintha hiánya volna fegyverben és nemzetközi támogatásban — Bonn csak 1969-ben 3 millió dollár értékű fegyvert szállított Lisszabonnak. A „szennyes háború" Portugáliától távol dühöng, de Lisszabonban is érzik. Egy csomag cigaretta vásárlásakor az ember különadót fizet a kormány afrikai gyarmati politikájáért. Az utcán szembetűnő, hogy nem látni katonakorú fiatalt. Ha igen, akkor is katonaruhában vannak. A plakátokról is a háború rémíti a járókelőket. „A hadsereg nem halálgépezet, hanem a nevelés és a haladás eszköze." „Mi nem akartuk, ránk kényszerítették a konfliktust." Caetano nem szakadt el annyira a valóságtól, mint Salazar. Azt mondják, ravaszabb elődjénél. Ám ő is viszolyog a reformoktól. Az ellenzékkeil szemben Franco politikáját kívánja utánozni: vaskézzel letörni a baloldali erők illegális akcióit és jóindulatúan eltűrni a „jó és ártalmatlan" ellenfeleket. Ez minden. Egyebekben változatlan: Caetano Salazar pontos mása" — magyarázta az ellenzék egyik vezetője. Az egyebekhez tartozik a rendszer fő támasza. Létezett a PIDE, a politikai rendőrség a maga tízezer ügynökével, több ezer besúgójával, gyilkosainak és kínzási szakértőinek brigádjaival. A PIDE embereit Ron Kra mer volt gestapós ügynök, a belseni haláltábor egykori parancsnoka képezte ki. Caetano „feloszlatta" a PIDE-t. De hogyan? Érintetlenül hagyta és új nevet talált ki neki: „Biztonsági Főigazgatóság". Semmilyen enyhülés. Salazar idején létezett bizonyos választási rendszer. (A diktatúra olykor demokráciára játszott.) A szavazásból persze kirekesztették az írástudatlanokat, a kormányétól eltérő politikai elveket vallókat és a vagyontalanokat! Caetano mit sem változtatott ezen a rendszeren. Covilhában 1969 októberében a nemzetgyűlési választások során 30 ezer városlakó közül csak 2349-nek volt választójoga. Nagy részük katona és rendőr — 357, továbbá 142 vállalkozó és 962 állami tisztviselő volt. Erősödik az ellenállás Látszat-változások i Európa legsötétebb zuga • Hamis idill • Törvényesített rabszolgakereskedelem • Háború, mely az amerikaiak vietnami hadjárata költségeinek négyszeresébe kerül felesége, ha szerencséje van, 6 escudo órabérért elszegődik pincérnőnek. Számos élelmiszer, például hús, vaj, tofás, tej éppen olyan drága, mint más nyugat-európai országokban. Ezért a lakosság nagyon jelentékeny része éhezik, viszont az idült nyomor mellett három tucat család gazdag fényűzésben él." Salazar annak idején a lakosság természetes szegénységéről beszélt. Az biztos, hogy Portugáliának nincs olyan iparága, amely megfelelne a világszínvonalnak. A világ legnagyobb magánvagyonainak tulajdonosai között azonban a portugál dinasztiák képviselői is ott vannak: földbirtokosok, bankárok, nagyiparosok, akik itthon és a gyarmatokon is nagy vagyont harácsoltak össze, s ezért kettős szálak fűzik őket a rendszerhez. A múlt igájában Amikor az ember elhagyja Lisszabont, a turisták paradicsomaként agyonreklámozott Estoril vidékét, az ország belsejében úgy érzi, mintha Európa archaikus zugába csöppent volna. Portugáliában megerősödött a korlátlan feudalizmus túlburjánzott kiváltságait védő vasrendszer. A salazari ideológiát a diktátor hitvallása fejezte kl: „Én nem hiszek az egyenlőségben, én a hierarchiában hiszek. Veszélyes dolog mindenkinek egyenlő társadalmi és politikai jogokat adni". Portugáliában sok az idillikus falusi táj. A nagyipar korában érintetlenül marad falu képe azonban a szívfacsaró nyomor láttán aligha gyönyörködtet. A paraszt jövedelme ugyanis a munkás nyomorúságos keresetének háromnegyedét sem éri el... Portugáliát egyébként a „pokol utolsó körének" nevezik, ha a „feketeEurópáról", azaz a spanyol és görög rendszerről beszélnek. A salazarizmus szándékosan mélyítette a Portugáliát más országoktól elválasztó szakadékot. Az európai fasizmus komor körképében a Salazar-rendszer „megtisztelő" helyet foglal el. E rendszer máig is rekordtartó abban, hogyan lehet a legcsekélyebb reformintézkedéseket is elszabotálni. A salazarista Portugália Salazar nélkül is éppen olyan kitartóan folytatja „civilizációs és keresztényi küldetését" Angola, Mocambique és bissaui Guinea területén, amely az anyaország területének 23-szorosa. E küldetés eredménye szembetűnő: Mocambique. ban a lakosság 98 százaléka írástudatlan és törvényes rabszolgakereskedelem folyik. Portugália évente fejenként 200 escudóért százezer néger munkást ad el a dél-afrikai ércbányáknak. Angolában az egy főre jutó évi átlagjövedelem 160 dollár. Salazar utódai gyarmati politikájának alapjai: kegyetlen kizsákmányolás, kényszermunka, monokulturális mezőgazdaság. Portugália 180 ezer embert tart fegyverben három fronton, igyekszik elfojtani az 1961-ben Angolában elkezdődött partizánháborút. A háború naponta több millió dollárba kerül. 1968-ban az állami költségvetés 44,3 százalékát a gyarmati háború emésztette fel. Ez olyan nagy teher, hogy elsülylyedéssei fenyegeti az ország gazdaságának hajóját, bár Caetano miniszterelnöksége óta igen megnőttek a külföldi beruházások. Jellegzetes portugál halászarcok. jón bizonyos módosításoikat ugyan eszközöltek. A demokratikus erőknek sikerült részben áthidalniuk ellentéteiket. A szocialisták, radikálisok, haladó katolikusok és a kommunisták „demokratikus választási bizottságokat" hoztak létre. A Portugál Szocialista Akció nevű szociáldemokrata szervezet tagjai Marlo Soarez vezetésével azonban külön utat követtek és megalakították a „demokratikus egység választási bizd.tságait". Ezek a konkrét jelöltek körül tömörülő csoportok korlátozott lehetőségekkel indultak a választásokba, mégis megszerezték a szavazatok 21 százalékát. Mégsem kaptak mandátumot. Az akció lélektani hatása azonban nyilvánvaló volt. A közös akció lehetővé tette a Demokratikus Ellenzéki Mozgalom elnevezésű egységfront létrehozását, mely az illegális pártok és „áramlatok" nagy részét tömöríti. Kirekedtek belőle a monarchisták, a szakadár fasiszták és a szociáldemokraták, másrészt pedig a balos, maoista csoportok. E mozgalmat a Nemzeti Felszabadítási Hazafias Front is támogatja. Az egyes csoportok azonban különféleképpen ítélik meg a rendszer elleni harc egyes problémáit. A Fegyveres Forradalmi Mozgalom elnevezésű szervezet csoportjai tavaly novemberben dlnamitos merényletekkel hallattak magukról. Ezt azonban az ellenzék elítélte. Többet haszonéit a mozgalomnak a coimbrai diákok sztrájkja, amellyel De Andrade angolai pap elítélése ellen tiltakoztak. A fasiszta szélsőségesek direktóriuma terveket sző Caetano és miniszterei megdöntésére. Bár Lisszabon cáfolta ilyen tervek létezését, mégis házifogságra ítéltek több vezető ultrát, mint Paolo Cunhát, Franco Nogeira volt külügyminisztert és másokat. Ezek mind a nagy monopóliumok emberei s bárminő „mérsékletet" elleneznek, riyen az ország szomorú képe. A

z épület homlokzata ragyog. Úgy fest, mint virágszál a diktatúra zubbonyának gomblyukában. A parkokban és ligetekben gondozott pázsit. Koldusok ritkán kerülnek a járókelők útjába, akkor sem kezüket nyúj. togatják, hanem szinte sablonra készült pléhdobozaikat. A kávéházak reggeltől hangosak ... Lisszabon festői utcáján, a Rossión élénk kereskedelem folyik. Igaz, a kirakatok tele vannak leértékelt, elfekvő áruval, ami nem nagy keresletre vall. Igen, az „épület homlokzata" ragyog. Ám ez még a tapasztalatlan turistát sem tévesztheti meg. Nem is kell elvetődnie Lisszabon peremkerüIly módon a rendszer struktúrája változatlan maradt. A választások ide. ffartugália európai viszonylatban vesét az írástudatlanok és a csendőrök számában. letébe, Mujghelrába, ahol 30 ezer ember zsúfolódott össze barakkokban, vagy Almada nyomortanyáira, a Tejo bal partján, hogy a saját szemével győződjék meg a salazari diktatúra súlyos következményei statisztikai adatainak hitelességéről. A kikötőtől minden irányba elágazó ldis utcákban, a főutcákon túl elterülő kis tereken megdöbbentő, leplezetlen nyomorral találkoztam. E körzetek túl kicsik ahhoz, hogy gettónak nevezhessük őket. A gettó elnevezés inkább illik a fényűzés szigetére, mely Lisszabon monumentális központjában terül el. A legrégibb európai diktatúra országa egyben a legszégyenletesebb rekordok országa is. Portugáliába ugyan menetrend szerint érkeznek a vonatok, de az egy főre jutó jövedelem Európában itt a legalacsonyabb. Itt van a legtöbb analfabéta (38 százalék), a legnagyobb fokú csecsemőhalandóság (1967-ben minden ezer újszülött közül 559,3 meghalt), a legitömegesebb munkanélküliség, s a lakosság 52 százaléka nem részesül orvosi ellátásban. Egy szakszervezeti politikustól hal- * lottam: „Az egy főre jutó jövedelem absztrakt fogalom: túl soka. általánosít és leplez. Csak konkrét példák sokasága világít rá a lényegre. Egy itteni textilipari munkás negyedannyit keres, mint egy franciaországi. A gépiparban még nagyobbak az ellentétek: egy portugál munkás keresete egyötöde az olasz munkás keresetének." Még pontosabban fejezte ki magát egy ún. technokrata: „Nálunk egy munkás átlag 1750— 2000 escudo (500 —600 korona

j keresetet visz haza. A A fővárost környező szegénynegyedekben ilyen nyomorúságos kunyhókban, „favellákban" laknak a társadalom kitaszítottjai.