Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-21 / 145. szám, hétfő

Ax I. Iabdarfigň-Iiga utolsó for­tjlója csak ma fejeződik be, mi­vel a bratisiavai rangadót, meg a Dukla—Ostrava erőpróbát hótfő­re hagyták. A Prešov megleckéz­tette a bajnokot is, a VSS tftne­ci veresége nem meglepetés, an­nál inkább a Sparta győzelme Csák Máte vára alatt. A Teplice már szombaton biztosította a harmadik helyet a maga szá­mára, s igy a VSS társaságában képviseli hazánkat az UEFA Ku­pában. A Slávia és a Žilina győ­zelme várható volt. A gólkirályi clm kérdése érde­kes megoldást nyert. Nehoda egy gólt lőtt Zlllnán, Adamec „csütör­tököt mondott" PreSovon, egyfor­mán 16—16 gólt sikerült szerez­niük, s Igy a bajnok, meg a ki­eső csapat adja az I. liga távozó idényének egy-egy gólkirályát. á bajnok és a kieső adta a gólkirályt 3:0 (1:0) Teplice Plzeň Teplice, 2300 néző. Játékvezető: Hanák. Góllövők: Melichar (2), éa Stratil. A hazai csapat jő teljesítményt nyújtott, s annak ellenére, hogy a 42. percben Vojta nevú játéko­sát klállitottlk, biztosan szerezte meg a jelentős arányú győzelmet, amely egyben számukra biztosítot­ta a liga-táblázat harmadik helyét, tehát a részvételt az UEFA-Kupá­ban. A plzenlek nagyon kemény já­tékkal rukkoltak kl, ennek áldo­zata a hazai Smetana lett. Kár, hogy a Játékvezető megengedte a- túl kemény játékot. Plass sza­bálytalanul akadályozta Vojtät, akit utánrúgásért állítottak ki. A győztes csapatban Studenik kapus, Koubek, Novák és Vitü hát­védek, a középpályás Findejs, va­lamint a csatár Melichar és Stra­til nyújtott a mély talajon is ki­magasló teljesítményt. A plzenl együttesből Caloun, Kuesl, Plass és Zlegler játéka tet­szett 3:0 (1:0) Prešov Trnava Prešov, 90U0 néző: játékvezető: Placek. Góllövők: Bubenko (2) és Pasier B. Lagymatagon játszott az újdon­sült bajnokcsapat. A hazaiak szin­te végigtámadták az egész mér­kőzést, állandóan veszélyesek vol­tak a trnavai kapura. Az első gólt az első félidő közepe táján a kitűnően Játszó Bubenko szerez­te, lövése nyomán Kekety kapus mögött rezgett a háló. A másoum félidőben sem változott a játék képe. A vendégek ritkán jutottak lövéshez, fáradt csapat benyomá­sát keltették. A gólklrályságra pályázó Adamecnek minden igye­kezete ellenére sem sikerült goit elérnie. A hazai együttes ismét bebizonyította, hogy hazai kör­nyezetben szinte verhetetlen és nagyarányú győzelme is megérde­meltnek mondható. A játékvezető Placek jól vezette a mérkőzést. Trenčín Sparta Trenčín, 2000 néző. Játékvezető: Sinejkal. Góllövők: Kádek tizen­1:3 (0:1) NITRA az I. ligában Az AC Nitra labdarúgó-csapata harmadszor kísérelte meg a visz­szajutás biztosítását az I. ligá­ba, s most végre sikerrel. A mindent eldöntő találkozón, né­zőcsúcs született, s a szurkolóhad 3:0 (2:0) arányú hazai győzelem­nek tapsolhatott. Ez a vendéglá­tók szamára biztosította a II. li­ga táblázatának második helyét, s a Zbrojovka Brno együttesével együtt, az AC Nitra is újra az 1. ligában szerepelhet az 1971/72-es idényben. Ez a két csapat foglal­ja el a Gottwaldov, és a Plzeň helyét. Ez utóbbi kettő vereség­gel búcsúzott a legjobbak mező­nyétől. Földi aranyérmes A szófiai Unlversiade-csarnok­ban vasárnap a légsúlyúak küz­delmével folytatódott a súlyemelő Európa-bajnokság. A magyar szí­nek képviselője, Füldl Imre kitű­nően kezdett, a nyomásban 125 kg-ot teljesített, s 7,5 kg-os előny­re tett szert a szovjet Csetyinnel szemben. Szakításban Földi, Csetyin és a lengyel Soltyszek egyaránt 105 kg­os teljesítményt ért el. Lökésben Földi előbb a 135, majd a 137,5 kg-ot is teljesítette, s ekkor már ellenfelei nem tud­tak lépfest tartani velo. Földi 367,5 kg-os összteljesít­ménnyel megszerezte ötödik Euró­pa-bajnok aranyérmát. Második Csetyin 355 kg, harmadik Solty­szek 350 kg. • Budapesten a baráti hadse­regek kosárlabda-bajnokságán a Szovjetunió győzött 10 ponttal. A Csehszlováklát képviselő Duk­la Olomouc 9 ponttal a második helyen végzett és maga mögé utasította Lengyelországot, Ma­gyarországot, Románlát és a Ko­reai NDK-t. egyesből, illetve Bartoň, Semen­tfák és Jurkanin. jő teljesítménnyel rukkolt kl a vendégcsapat, mely a bajnokság során Idegenben ritkán jeleske­dett. A mérkőzés nem úgy Indult, hogy a vendégek Ily nagyarányú győzelmet aratnak. Teljesen ki­egyensúlyozott volt a játék, azon­ban a 26. percben Bartoň révén elért fejesgól letörte a hazalakat. Az első félidő végén kellemetlen eseménynek lehettek szemtanúi a nézők. Schwarz egy teljesen sza­bályos szerelésnél rosszul esett, és a mentők kulcs-csonttöréssel szállították a kórházba. A máso­dik félidőben a Trenčín minden erejével az egyenlítésen fárado­zott, azonban a vendégek egy vá­ratlan ellentámadása során Se­menďák 2:0-ra növelte a Sparta vezetését. Ezután ftádek tizen­egyesből gólt ért el, azonban az utolsó szó ismét a vendégeké volt.., tak és Solčan 51. percben elért góljára a vendégek már csak vá­laszolni tudtak, azonban egyen­líteniük nem sikerült. Žilina Gottwaldov 31 (0:0) 1:0 (0:0) Slávia Lokomotíva Prága, 6000 néző. Játékvezető: Mácha. Góllövff: Herda. Nehéz talajon került sor e mér­kőzésre. Mindkét csapat nagy kedvvel játszott, parázs jelene­tek váltották egymást mindkét kapu előtt. A Lokomotíva az ul­ső félidőben teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A másodu félidőben lényegesen változott a játék képe. Fokozódott a hazat nyomás, és a kitűnően játszó Herda révén a 49. percben a Slávia megszerezte a vezetést. A Lokomotíva erősen visszaesett, a csatárok mintha nem ls lettek volna a pályán. A hazalaknak több gólszerzési alkalmuk adó­dott, azonban a játékosok a leg­jobb helyzeteket is elügyetlen­kedték. Az eredmény igazságos­nak mondható. Žilina, 2000 néző. Játékvezető: Živný. Góllövők: Slezák, Kráf, To mánek. Illetve Nehoda. A gyérszámú közönség jó Játé­kot, főleg a hazai csapat részé­ről kitűnő teljesítményt láthatott. A Žilina nagy kedvvel játszott, vé­gigtámadta a mérkőzést. A vendé­gek védelme Jnrásek kapussal az élen, a három kapott gól ellenére is jó teljesítményt nyújtott. A gól­gyártást a második félidőben Sle­zák kezdte el, az 57. percben fej­jel volt eredményes. A 60. perc­ben a hazalak már 3:0-ra vezet­tek, s a vendégek minden Igyeke­zete csak arra irányult, hogy a fiatal Nehodának, akinek esélye volt behozni a góllövő listában vezető Adamecet, gólt sikerüljön elérni. Ezt az igyekezetet tíz perc­cel a befejezés előtt siker koro­názta. AZ I. LIGA TÁBLÁZATA 1. Trnava 30 17 6 7 52:27 40 2. VSS 30 16 4 10 51:30 38 3. Teplice 30 14 7 9 38:26 35 4. Sparta 30 14 7 9 38:32 35 5. Ostrava 29 11 11 7 37:30 33 8. Slovan 29 10 10 9 31:26 30 7. Inter 29 11 8 10 32:31 30 8. Prešov 30 11 8 11 28:32 30 9. Žilina 30 9 11 11 39:40 29 10. TrenCin 30 12 5 13 39:44 29 11. Tŕinec 30 U 5 13 32:35 29 12. Slávia 30 11 7 12 27:33 29 13. Dukla 29 10 7 12 40:39 27 14. Lokomotíva 30 9 8 13 27:30 28 15. Plzeň 30 8 6 16 30:54 22 16. Gottwaldov 30 5 6 19 30:56 16 Karko, a Tftnec Játékosa, aki kirobbanó sikerrel t k ét gólt lött) mutatkozott be a cseh­szlovák labdarúgó-válogatott­ban. jankovlč felv. Súlyemelő EB Szófiában LENGYEL GYŐZELEM a lepkesúlyüan Szófiában szombaton megkezdő­dött a 30. súlyemelő Európa baj­nokság. Elsőként a lepkesúlyú súlyemelők léptek porondra. Ax aranyérmet a lengyel Zigmunt Smalcerz szerezte meg, az esélyes magyar, a 25 éves Holzreiter előtt. Mindössze hét súlyemelő versenyzett. Smalcerz 30 eszten­dős. Az összetett versenyen kívül a szakítást és a lökést is meg­nyerte. Csupán nyomásban bizo­nyult nálánál jobbnak Holzreiter. Eredmények: 1. Smalcerz (len­gyel) 332 kg (110, 97,5, 125), 2. Holzreiter (magyar) 327,5 kg (112,5, 95, 120), 3. Musztafov (bolgár) 305 kg (92,5, 92,5, 120). A hét súlyemelő közül hat fe­jezte be a versenyt. A törők Ahmed Gjnlalt kizárták a ver­senyből, mert szakításban nem tu­dott megbirkózni a kezdősúllyal. 3:2 (1:1) Tíinec VSS Trinec, 4000 néző. Játékvezető: Szarka. Góllövők: Solčan (2), Kar­ko, illetve Stafura és Kiss. Az ügyesen, átgondoltan játszd vendégcsapat szerezte meg a ve­zetést a 27. percben. Ekkor Boroš —Pollák—Stafura akció végén a legutóbb említett játékos volt eredményes. Nem sokáig örültek a vendégek a vezetésnek, mert há­rom perccel később Solčan köz­vetlen közelről a tehetetlen Pol­gár kapus hálójába talált. A ha­zaiak a Játék Irányítását Igyekez­tek a kezükben tartani. A máso­dik félidő elején a hazai együt­tesnek a szurkolók örömére si­került megszereznie a vezetést. A válogatott csapatban kitűnően bemutatkozott Karko, 25 méterről védhetetlen gólt lőtt. A hazalak továbbra ls nagy kedvvel játszót­PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: Pošta Klfenovice Pošta Strekov Nové Zámky-1 j. TJ Lokomotíva Bratislava Pošta Prešov 1 Tesla Pardubice Pošta Povrly Sorozat és szám: Sorszám: Ossxeg: j/530 485 128 60 000 nj/725 081 * 87 60 000 kj/319 120 8346 60 000 X b/334 583 5516 60 000 uj/848 097 2465 40 000 nh/326 099 169 20 000 SZEMÉLYGÉPKOCSIK TJ Lokomotíva, Praha Pošta Hrobce Pošta Štós Kúpele Pošta Praha 6 Pošta Tŕinec 1 Pošta Pocinovlce Pošta Praha 4. Pošta Hurbanovo, Komárno járás Pošta Dymokury Spartak Písek Ea/994 755 486 xg/196 919 18 xh'235 390 3 xf/993 632 20243 V/881 196 674 n g/959 731 35 U/498 565 21089 kj/199 809 4259 sh/475 627 24 yb/181 263 5136 Tichý Lajos góllal búcsúzol! A magyar labdarúgó bajnokság utolsó előtti for­dulójának rangadóján a Honvéd—Vasas találkozón búcsúzott aktív pályafutásától Tichy Lajos a kis­pestiek kiválósága. A búcsú remekül sikerült, mert Tichy az első félidő 45. percében belőtte 244. baj­noki gólját. Ezen a mérkőzésen a hazai együttes­nek több gólt nem is sikerült elérnie és a talál­kozó végül is 1:1 arányú döntetlennel ért véget. A Ferencváros a Tisza partján vendégszerepelt, s bár a várakozásnak megfelelően, megszerezte a győzelmet, főleg védőimének játéka nagyon bi­zonytalan volt. Nem játszott bajnokcsapathoz mél­tóan, vasárnap az fljpesti Dőzsa és otthonában csu­pán döntetlent tudott kicsikarni a lelkes Videoton ellen. Az MTK a Rába ETO-t látta vendégül és a hazai csapatnak ezúttal is be kellett érnie a pontosztoszkodással. Gól nélküli döntutlent hozott a Diósgyőr—Salgótarján találkozó, s ez az ered­mény a bányászcsapatnak kedvezett, mert ezzel az egy ponttal megszerezte a legjobb vidéki csapat címet. Jó napol fogott ki a Tatabánya — amely otthonában lelépte a pécsi együttest. Honvéd—Vasas 1:1 (1:0). Góllövők: Tichy, illetve Antal. Az első 45 percben többet tá­madott a hazai együttes, és a fél­idő utolsó másodperceiben Pintér átadását Tichy Lajos legszebb nap­jaira" emlékeztetően bombázta a hálóba. Szünet után feljavult a Vasas, és a 68. percben Antal egyenlített. A mérkőzés nem ho­zott magas színvonalú játékot, sok volt a csapkodás, és a kemény összecsapás. Szeged—Ferencváros 3:5 (1:3) Góllövők: Vörös (2), Vass, Illet­ve Szőke, Juhász (2), Németh Mik­lós, és Branikovics. A második félidő elején már 5:1 arányban vezetett a zöld-fehér együttes. A gőlok Jobbára gyors lerohanásokből születtek, s ezek­ben ludas volt a hazalak „szel­lős" védelme ls. Ezután a fővá­rosi csapat játékosai Inkább csak játszadoztak s feljött a Szeged. Bár csatárai mindenekelőtt Pikó óriási helyzeteket hagyott kl, a sorozatos támadások két ízben mégis góllá értek. Újpesti Dózsa—Videoton 1:1 (1:1) Góllövők: Bene, illetve Wollek. Alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott az első félidő. A mérkőzés első negyedórájában a lelkes székesfehérvári együttes egy-két gyors húzással közelítette meg az újpesti kaput és vezetést is szerzett. A 28. percben egy ajándékba kapott labdát Bene ér­tékesített. Szünet után több ke­csegtető gólhelyzet kínálkozott a bajnokcsapat Játékosai előtt, de ők ezúttal hadilábon álltak a gól­lövéssel. MTK—Rába ETO 1:1 (0:1) Góllövők: Becsei, illetve Stolcz. Az első húsz percben többet tá­madott a vendégcsapat, és a 20. percben védelmi hibából a veze­tést is megszerezte. Szünet után rohamozott az MTK, és a 82. perc­ben sikerült Becseinek berúgnia az egyenlítő gólt Diósgyőr—Salgótarján 0:0. Jó Iramú, élvezetes mérkőzést vívott a két csapat. Kiegyenlített első félidő után hazai fölényt ho­zott a második 45. perc. A diós­győri csaHrok gyakran lőttek Ka­pura, de Magyar kapus több íz­ben óriási bravúrral mentett, s oroszlánrésze volt az értékes bajnoki pont elrablásában. Dunaújváros—Csepel 1:1 (1:0) Góllövő: Somogyvári, Illetve Kalmár. Az első félidőben lendületesen, és tetszetősen játszott a haza! együttes, s megérdemelten sze­rezte meg a vezetést. Szünet után feljött a szervezettebben játszó Csepel és a 66. percben egyenlí­tett. A pontosztozkodás Igazságos. Komló—Szombathely 3:1 (0:1) Góllövők: Egri (2), Jnhász, Il­letve Farkas. Izgalmas, fordulatokban gazdag, Jó Iramú mérkőzést láthatott a közönség. A határtalan lelkesedés­sel jltszó Szombathely a félidő­ben még vezetett, de a szünet után a Komló másfél perc lefor­gása alatt a maga Javára fordí­totta a mérkőzés állását és a vendégcsapat sorsát a 65. perc­ben Egri második gólja pecsételte meg. Tatabánya—Pécs 4:0 (1:0) Góllövők: Tóth Kálmán (2), Arany és Horváth. A pécslek csak 45 percig állták a tatabányai rohamokat. Szünet után felülkerekedett a hazai együttes, amelynek játékosai min­dent elsöprő lendülettel rohamoz­tak. A szárnyaszegett pécsi táma­dósor nem jelentett veszélyt a hazalak kapujára. AZ NB I ÁLLÁSA 1. 0. Dózsa 2. Ferencváros 3. Vasas 4. Honvéd 5. MTK 6. Csepel 7. Salgótarján 8. Tatabánya 9. Pécs 10. Diósgyőr 11. Rába ETO 12. Videoton 13. Szombathely 14. Komló 15. Dunaújváros 18. Szeged 29 18 2915 29 18 29 14 29 10 29 8 29 14 29 12 29 8 29 10 29 12 29 8 29 8 29 7 29 3 29 3 7 4 70: 9 5 50: 8 59 8 52: 7 46: 7 33: 9 48 5 12 45 11 10 28: 7 12 24 7 11 34 12 9 27 7 14 39 10 12 35 7 19 23 5 21 28 27 51 26 47 24 45 35 42 35 39 :27 36 :44 36 33 33 34 32 43 32 34 31 33 31 52 26 51 26 :67 17 :74 12 KIM FORMÁBAN az NDK m atlétái Erfurtban, nemzetközi női at­léta találkozón, az NDK 95:40 arányban legyőzte Hollandiát. A viadalon három új NDK-csúcs szü­letett: 400 m-en Fiscber 52,2 mp-t futott, Kleinau 1500 méteren 4:1C,9 perces Ideje csak 0,2 mp­vei rosszabb mint Jaroslava Jeh­ličková világcsúcsa. A harmadik csúcs a 4X400 m-es váltóhoz fű­ződik, mely 3:31,0 perces időt ért el. A holland lányok egy szám­ban sem győztek. További ered­mények: 100 m: Stecher (NDK­beli) 11,2 mp, 2. Van den Berg (hollandj 11,6 mp. Magas: Schmidt 179 cm, távol: Herbst 663 cm. Súly: Gummel 19,51 m, 2. Lange 19,12 m, gerely: Fuch* 59,84 m. 200 m: Stecher 23,0 mp. 800 m: Pohland (mind NDK-beli) 2:05,0 p. Ludvik Danék, a svédországi Ystadban megrendezett versenyen diszkoszvetésben a második he­lyen végzett 62,78 m teljesítmény­Byel, diszkoszvetésben az ameri­kai vllágcsúcstartó Silvester 64,82 m mögött. (Bruch nem indult.) Hat nemzet atlétáinak találkozó­ján Brüsszelben Spanyolorsxig ve­zet 49 ponttal Hollandia 42 p és Belgium 39 p előtt. Néhány ered­mény: 400 m gát: Hoffer (svájci) 51.4 mp, 100 m Monsels (hollandj 10.5 mp, távol: Honsianx (belga) 779 cm. Heidl Rosendahl 640 cm-et ug­rott távolba egy nyugat-berlini versenyen. Kiemelkedőbb eredmé­nyek: kalapács: Schmidt (NSZK­beli) 71,68 m. magas: Splelvogal 212 cm, 110 m gát: Heyne 14.1 mp. 100 m női gát: Rosendahl 13,4 mp. Férfi diszkosz: Wipper­mann 57,50 m (mind NSZK-beli). A Washington állambeli Seatt­leban megrendezett amerikai fő­iskolás bajnokságon ls született néhány kiemelkedő eredmény: férfiak: magasugrás: Brown 221 cm, 1 mérföld: Lignorl 3-T p, 2. Wheeler 3:59,3 p. hármas­ugrás: Gill (indiai) 18,67 m, rúd: Roberts 534 cm, 2. Tracanelll (francia) 518 cm, 440 yardos git: Mann 49,8, 2. Bassett 50.3 mp. Prešov és Htm Ax ntulsó 22. forduló mérkőzé­seivel vasárnap befejeződött a férfi és a női kézilabda liga. Ax 1971-es csehszlovák bajnok a fér­fiaknál a Tatran Prešov, a nők­nél a Plastika Nitra csapata lett. Férfiak: Lokomotíva Michalov­ce—Tatran Prešov 12:13 (4:5). A kelet-szlovákiai rangadóra rend­kívül ideges légkörben került sor és ez rányomta bélyegét a ta­lálkozó színvonalára ls. Slávia Praha— Dukla Praha 15:22 (8:9), Sparta Praha— Tepna Náchod 16:13 (9:7). TJ Gottwaldov— Baník Kar­viná 28:22 (11:13), Skoda Plzeň— Bohemians Praha 12:8 (7:5). Gu­márne Znbfl— PS Olomouc 24:20 (12:9). Nők: Plastika Nitra— Slávia Praha 18:8 (7:3). A hazai együttes, amely a bajnoki clm első számú várományosa volt, az első félidő­ben Idegesen játszott. Szünet után a játékosok lehiggadtak és tízgó­los győzelmet arattak, amely biz­tosította számukra a bajnoki cí­met. A kiesés sorsára jutott Slá­via Jó teljesítményt nyújtott, azonban a második felidőben kép­telen volt ellenállni a hazalak lavinaszerű rohamainak. Inter Bratislava—Odeva Hlohovec 17:10 (10:5). Jednota TrenCIn— TJ Gott­waldov 7:7 (4:3), Zora Olomouc— Tatran Stfešovice 15:7 (10:5), Bo­hemians Praha— Vinohrady Bra­tislava 7:3 (4:1), MDŽ Bratislava— Štart Bratislava 12:11 (6:4). Baráti látogatás Szombaton baráti látogatásra Bratlslavába érkezett a Magyar Testnevelés és Sporttanácsának (MTS) küldöttsége élén dr. BeckI Sándorral, a KB elnökével. A de­legáció Prágából érkezett, ahol a legmagasabb csehszlovák testne­velési szerv képviselőjével foly­tatott tanácskozás után megálla­podást írtak alá a kölcsönös együttműködésről. A magyar sportküldűttség rövid bratisiavai tartózkodása során a Szlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának képviselői­vel megvitatta a létrejött megál­lapodás alkalmazásínak egyes konkrét formáit, melyek feltéte­lezik, hogy a jövőben tovább mé­lyül a már eddig is hasznos és sikeresen kibontakozó együttmű­ködés a testnevelést tevékenység fő területein. A magyar vendégek megtekintették a bratisiavai Slov­naft sportkombinátját, majd a szombat esti 6rákb->n visszautaz: tak hazájukba.

Next

/
Thumbnails
Contents