Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-20 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

Fehér rabszolgák Jeges szél süvít hajnali 5 órakor a torontói házak fölött. Mintegy 300 munkaruhás férfi fagyoskodik a Dundas Street West 45. számú háza előtt. Csak 6 órakor nyit az a kis, jelentéktelen iroda, amely felett a Temporary Work — alkalmi munka — felirat látható. Naponta ismétlődik ez a jelenet Toronto 45 magán-munkaközvetítő irodájának ajtaja előtt. A munkára váró emberek ezreit ezek a magánmunkaközvetítők naponta rabszolgaként „árusítják", s természetesen busás profitot vágnak zsebre. A férfiak ezrei reménykednek nap nap után, hogy a munkaközvetítő révén 1,35 dollár órabérért munkához jutnak. A vállalkozó ugyanakkor e munkásokat két, sőt több dolláros órabérért adja el. Sok munkakereső van így kiszolgáltatva „az alkalmi munkásközvetítő" maffiaszerű szövetkezetének, amelyet az állam nem ellenőriz. E férfiak közül néhány „alkalmi munka" ürügyén állandó foglalkozáshoz jut anélkül, hogy részesedne a törvény biztosította szociális juttatásokban. Wiliam McPherson munkás például, akit már 9 éve eladott az „Employment Overload", ez alatt az idő alatt 27 ezer dollárt keresett. Ebből az összegből a közvetítő 9 ezer dollárt vágott zsebre. A gyártulajdonosnak az alkalmi munkás számára nem kell szabadságpénzt fizetnie, s ugyanakkor az ilyen munkást nem illetik meg a törvényes szabadnapok, sem pedig fizetett ebédidő stb. A „boss" nem fizet sem társadalmi, sem balesetbiztosítást. A munkást annyi ideig dolgoztatja, ameddig akarja, és bármelyik pillanatban elbocsáthatja. Az utóbbi időben Kanadában állandóan emelkedik a munkanélküliek száma és nincs remény arra, hogy ez a helyzet megjavuljon. Egy idősebb munkás a közvetítő iroda előtt várakozva elmondotta: „A harmincas évek válságának idején a munkavezetőt le kellett fizetnünk, ha munkát akartunk. Akkoriban ez titokban történt. Ma pedig nyilvánosan folyik irodák útján. E közvetítők vámpírként szipolyozzák a vérünket" (NBI) Az égből hullik a pénz Európa legkisebb, legmagasabban fekvő és leggazdagabb országában is vannak „dühös fiatalok". Igaz, ők csak húszan-harmincan vannak, de eltökélték, hogy maguk veszik a kezükbe a mini-állam sorsának irányítását. A főváros házain falragaszok hirdetik az elöljáróság meggyőződését, hogy „Andorra a béke oázisa". Azonban a fiatalok, akik magukat reformátoroknak nevezik, szintén kifüggesztették falragaszaikat. Ezek szerint: „Andorra egyszerre gazdag és fejletlen. Itt az emberek a középkorban születnek, közben néhányan az USAban végzik az egyetemet. Olyan ez, mintha ina NewYorkban megjelenne egy conquistador. Elnyom bennünket a civilizáció, amelynek csak a forrásáig jutottunk el. Valójában nem is létezünk: nem vagyunk sem spanyolok, sem franciák, ugyanakkor Pompidouval és Monsignore Martival szemben is függő helyzetben vagyunk". KETTŐS SZUVERENITÁS Juau Marti érseket VI. Pál pápa nevezte ki Urgel spanyol város püspökévé, s így védnökévé is. Hatalmát azonban megosztja a Fran. cia Köztársaság elnökével. A betöltött tisztséggel minden páros évben 450 peseta fizetség jár, de emellett természetbeni juttatások is megilletik: évente 12 sajtot, 12 hizlalt kappant, 12 fácánt és karácsony előtt hat sonkát kap. Andorra 1971-ben a csempészek és a turisták paradicsoma: Makaó, Hong Kong és téli üdülőhely egyszerre. A főváros (valójában falu, egyetleh tisztességes főutcájával) mintha egy vadnyugati városka mintájára épült volna. A házak földszintjén fényűző boltok vannak, ahol ékszert, fényképezőgépet, szeszes italokat, selymeket és természetesen emléktárgyakat árulnak. A rendőrök kék fémsisakot viselnek, és vadonatúj Mercedes kocsikon száguldoznak. A jelekből ítélve azonban a miniországba is betört a civilizált világ két „átka": a szex és a kábítószer. Valójában ez a két dolog egészen jól megfér egymással. Andorra a gazdasági tolerancia állama. Az emberek vallásosak, de ez nem gátolja őket abban, hogy „élelmesek" legyenek. Először is a csempészést kell említeni, mint a legelterjedtebb és legtöbb haszonnal járó foglalkozást. Andorrának kitűnő földrajzi fekvése van ilyen szempontból: Franciaország és Spanyolország között fekszik. A határokat nehéz ellenőrizni, mert a vidék hegyes. A csempészéssel függ össze, hogy az országocskában olyan drágák a telkek, mintha a Champs Elvsée-t parcellázták volna feí. STROCCOK GYÜLEKEZETE A mintegy húszezer főnyi lakosság a hegyekben, a birtokokon él. Rendkívül gazdagok, sok köztük a milliomos, de az írástudatlan is. Húsz éve szinte az égből hullik az ölükbe a pezeta. Az andorrai állampolgárság aranyat ér, annál is inkább, mert nagyon nehéz hozzájutni. A kiváltságokat csak az állampolgárok élvezik. Még a leglustábbak is vagyont szereznek. Gyakran emlegetik egy falusi pap .esetét, aki a hivatását jellemző jámborságot félretéve minden doboz csempészett cigarettán kilenc pezetát keresett. A legvallásosabb ország egyben a legkorrumpáltabb is. Egy andorrai mondja: A mi parlamentünk struccok gyülekezete. Senki semmit nem vesz észre. A képviselők a függetlenségnek még csak a gondalatától is írtóznak. A politika nálunk csak a külföldleket érdekli. A külföldiek pedig a viiág minden részéből érkeznek. Az ország lakói között vannak spanyolok (13 ezer), franciák (950), angolok, nyugatnémetek, indusok és mások. A legkülönfélébb politikai irányvonalak is megtalálhatók: vannak spanyol köztársaságiak, OAS-isták és maoisták. A spanyolországi Opus Dei két bankot tart Andorrában, a spanyol fasiszták pedig több éttermet. A fogorvosok kivétel nélkül külföldiek: kubaiak, magyarok, chileiek. Néha a legfurcsább látványban lehet része az embernek: amikor egy indus meghal, hamvait szétszórják. Működnek a mini-államban a külföldi, elsősorban a francia és a spanyol titkos rendőrség ügynökei is. „KIS FORRADALOM" Itt nincs holtszezon. Télen a gazdag barcelonaiak és madridiak érkeznek síelni, nyáron a szerényebb jövedelmű franciák ütik fel sátrukat a völgyekben. Az angolokat bérelt gépek szállítják tömegesen. Szívesen látják az amerikaiakat is. Az andorrai maoisták „kis forradalmat" akarnak végrehajtani: ki akarják harcolni az általános választójogot, a feudális rendszer megváltoztatását, a spanyol és a francia befolyás korlátozását. Vagyis több szabadságot és függetlenséget óhajtanak.' Természetesen a hagyományok tiszteletben tartása mellett. (NOUVELLE OBSERVATEUR) Pop tábornok, a hippi-propagandista Szenzációs a hír: Claude Clément tábornok, a NATO déleurópai szárnyának egykori parancsnoka leszerelt, és a hippifilozófia híve lett. Könyvet is írt: „Szerelmeskedjünk és ne háborúzzunk" címmel. Clément tábornok, akit újab ban csak Pop tábornoknak neveznek, 1906-ban született. A Saint-Cyr tiszti iskolára járt.' Idegenlégiós tisztként 14 évet töltött a szaharai francia támaszpontokon. Ezután 12 évig ejtőernyős tiszt volt. A második világháború alatt részt vett az olaszországi és az elzászi hadjáratban, később az indokínai háborúban a Hoa Binh-t csatában, majd az algériai háborúban egészen a békekötésig. Három évig a NATO déleurópai szárnyának parancsnoka volt Nápolyban. Sok katonai kitüntetése mellett a Becsületrenddel is kitüntették. Idáig terjed Pop tábornok katonai életrajza. És hogy szól legújabb hippi-él?trajza? 1970ben a franciaországi SaintPonsban pop fesztivált szervezett, majd producerként filmet készített a „virággyermekek" életéről, szervezője lett a művészetkedvelő ifjú hippik központjának és megírta: „Szerelmeskedjünk és ne háborúzzunk" című könyvét. Kipróbált, hűséges hippi. Párizsban felkerestem a hippi-tábornokot, és az alábbi beszélgetést folytattam vele: — Tábornok úr, hogyan lehetséges az, hogy egy férfi 65 éves korában, ilyen katonai pályafutás ntán otthagyjon csapot, papot, lemondjon rangjáról és hippivé váljék? —- Hogy bolond vagyok-e, azt megítélheti, ha elbeszélgetünk. Azt pedig könnyen bebizonyíthatom, hogy meggyőződéses hippi vagyok. Nem érdekel semmi más, mint a boldogság és a nyugalom. — Ne kérdezze mindjárt azt, hogy hippi létemre miért nem hordok tarka ruhát, szakállt, vállig érő hajat. Mint láthatja, szolid, szürke öltönyt viselek mellénnyel és a Becsületrend szalagjával, orromon aranykeretes szemüveggel. A válasz egyszerű: a hajam már nem nő ki többé, parókát meg nem akarok viselni. Tarka ruhát, hippi nyakláncot magam is viselek nyáron, amikor hippi barátaim között vagyok. De most Itt vagyok Párizsban... És nem a hosszú ha] teszi az Igazi hippit. — Mindig antikonformista voltam, a hadseregben is. Akárhány háborút csináltam végig, kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy szerelmeskedni sokkal jobb lenne. Sokkal szórakoztatóbb. Így aztán egy napon letettem az egyenruhát és mivel szeretem a zenét, zenei fesztivált szerveztem. Akkor még nem popzeneit, hanem klasszikus zeneit. Hippi csak tavaly lettem. Akkor értettem meg, hogy mindent meg kell változtatnom az életemben. — Hogyan történt ez, tábornok úr? — Felfedeztem a fiatalokat. Felfedeztem mindenekelőtt a popzenét, amely a himnuszuk és csatakiáltásuk. Annyira fellelkesültem, hogy elhatároztam, hadat Indítok a klasszikus zene ellen, és pop-fesztivált szarvezek Saint-Pons-ban. — Tudja, a fiataloknak vannak törekvéseik, és a zenéjük ezeket szimbolizálja. De ki hallgatja meg a fiatalokat, kl ad igazat a hippiknek? A fiatalok nem akarják ezt a társadalmat, és Igazuk van; nem akarják a munkát úgy, ahogyan azt ma értelmezik, és igazuk van; nem akarják a háborút, és Igazuk van. Meggyőződésem, hogy a fiataloknak szükségük van korombeli emberekre ts, akik megértik törekvéseiket és segítik őket, hogy tisztábban lássák céljaikat. A fiatalok Dom akarnak rabszolgák lenni, és kall valaki, aki megszabadítja őket a rabszolgaságtól. — Melyek voltak „megtérésének" következő szakaszai? Melyek a tervei? Mit tesz azért, hogy igazi bippinek érezhesse magát? — A fesztivál után filmet készítettem. A film áttekinti az egész életet egy fiatal hippi szemével. Van benne Bob Dylan és ammani csata, vannak rugbymérkőzések, benne van Naszszer temetése, 1968 májusa és a Kolling Stones. A film be akarja mutatni a hippik pacifizmusát, szabadságra, derűre, való törekvését. Aztán írtam egy könyvet „Szerelmeskedjünk és ne hábortizzunk" címmel. Ez az önéiletrajz és a tanulmány között áll. Benne van az életem története, az, ahogyan Clément tábornokból „Pop tábornok" lett, és benne van a fiatalok világának, a hippik világának az elemzése. — Értsük meg egymást: én felfedeztem, hogy hippik lehetnek a szaharai Idegenlégiósok, a harcoló ejtőernyősök ls. Ha egy ember szereti a művészetet, a szerelmet, az alkotó munkát, a boldogságot, az hippi dehet, bármit csináljon és bármilyen Idős legyen. Mert a boldogság minden: a művészet, a szerelein, a fizikai szerelem ls. Egy olyan társadalomban, mint a mai, mindezekről a dolgokról megfeledkeztek, elhanyagolják, ignorálják őket. De misztiíikálni kelil a munkát, a technikát, mert a munka ma nem az emberért van, hiszen elcsigázza, a technictzmus pe dig a képzelőerő és az alkotó tevékenység ellentéte lett. Mai életünk, vagy inkább a nem hippik élete ezért nem lehet boldog élet. Érti? — Mit szól a családja? On nek felesége és két gyermeke van. Hogyan látják önt. a hip pi-férjet és a hippi-családatyát? — Hát a csailádomban nem túl jól mennek a dolgok. A feleségem, akt derék, jámbor polgárasszony, eleinte azt hitte, hogy megbolondultam. Aztán ő is eljött a popzenei fesztiválra, és ma már nem háborodik fel, ha egy csapat nagyhajú fiúval vagy cigányruhás lánnyal jövök haza. A fiaimmal reménytelenebb a dolog: a fiaim javíthatatlan technokraták, csak a pénz és a karrier érdekill őket, és bármennyire Igyekszem, nem tudom megtéríteni őket. Nagy bajban vagyok velük — dehát türeleml Igen, a fiaim undorító képviselői annak a világnak, amelyet le kell győzni, annak a világnak, amelyben az ember a nap számtalan óráját autóban, metróban tölti, hogy eljusson a hivatalba, déiben egy szendvicset eszik, és aztán mindig fáradt, vagy túl sok gondja van ahhoz, hogy az igazi életre gondolhasson, vagy szerelmeskedjen. — Nemes cél, tábornok úr. Afféle keresztes hadjárat. Es hogyan akarja elérni ezt a célt? — A hlppizmus propagandájával. Ojszerű módon propagálom. Jövőre egy dél-franciaországi helységben megszervezem a „hippi vllágközpontot", ahol mindazok, akik hippinek érzik magukat, találkozhatnak, és azt csinálhatják, amit akarnak és ainlt máshol nem csinálhatnának. Összejönnek, zenét hallgatnak, színielőadásokat rendeznek, kézművesmunkát folytatnak, vitatkoznak, szerelmeskednek, olvasnak. A botdogság központja lesz, ez és nyitva áll mindenki előtt, ingyenes mindenki számára. Itt majd mindenki hippi szellemben kibontakoztathatja egész személyiségét, a mai társadalom megszorításai, kötelékei, tilalmai, tabui néilkül. Ez lesz az első magva annak a hippi-társadalomnak, amely, ebben biztos vagyok, meg fogja hódítani Európát, majd az egész világot: a béke és a derű társadalmáé, amelynek credója a „flower power" (a „virágok hatalma"). (ĽEUROPEO)