Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-13 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

Mint a terebélyes fa széltől vedett lombja között a madárfészek, úgy búzódik meg az országhatárhoz közeli lombok alján az alig hétszáz lelket számláló falu. A piroscserepes tetők felett tanyát vert a csend. Még a szélső ház kerítése tövében nagyokat szundító házőrző sem ébred fel az idegen közeledtére. Egyaránt kihaltak a szűken kanyargó utcák, s a tágas udvarok. Csak az alvégen terelgeti, „ vigyázza egy idős néni a sárgapihés, óvatoskodva tipegő apr.óbaromfit. Hétköznap délután van, a maga egyhangú szürkeségévei. Aztán oiyan hetvenkörüli-forma ember fordul ki az egyik sarok mögül. Egyenletesre mért lépésekkel ballag a házak előtt. Mindjárt látszik, hogy már nemigen „illik" a vállára az akácfa nyelű kapa. Amint közeledik, jól megnézi a tétovázó idegent. Mielőtt visszaköszön vastag ujjával megnyomkodja a vékony füstöt csíkozó kurtapipa parazsát. Szívesen igazít útba. — Kár lenne most a faluban keresni valakit. Úgysem találna itt senkit. Mindenki dolgozik. Legtöbben a határban vannak — kezdi a magyarázást, s aztán folytatja is. — Legjobb lesz, ha elmegy a szövetkezetbe. Itt van a falu végén. Ott több a látnivaló. Biztosan megéri azt a kis utat. Az ípolyvszécsénkei (Sečianky) szövetkezetet valóban érdemes fnegnézni. Már a gazdasági udvar is olyan rendszeretetröl bizonykodik, amilyen, sajnos, még nem mindenhol tapasztalható a nagykürtöst (Vefký Krtíš) járásban. Mintha csak naponta takarítanák a telepet, sehol egy eldobott csavar, „ottfelejtett" szerszám. Pedig a javítóműhelyek körül ugyancsak szorgoskodnak az olajos kezű szerelők. Az elnök, aki beljebb invitál, javakorabeli férfi. Jó ismerősként üdvözöl, aztán hamar az asztalra teremt egy jókora iratcsomót. — így biztosabbak az adatok — mentegetőzik Deák Ferenc elvtárs. — Ugyanis még csak néhány hónapja annak, hogy megválasztottak. Azelőtt sokáig a helyi nemzeti bizottságon dolgoztam. Hamar belemelegedünk a Deszélgetésbe. Rengeieg az érdekesség, a jegyezni való. Az elnök szavai szerint próbálgatom elképzelni, formálgatni a szövetkezet valódi arcát. Nemrégen még a szécsénykeiek is alig győzték leküzdeni a feltornyosuló nehézségeket. Tömérdek gondot okozott a minduntalan kiéleződő problémák megoldása. Akárcsak a járás bármelyik falujában, náluk sem volt valami rózsás a helyzet. Kevés volt a föld, s minden méretében kicsi a közös. Hovatovább egyre jobban kezdtek leszűkülni a továbbfejlesztés és a termelés fokozása lehetőségeinek határai. Nem sok csodálkozni való akad ezen, hiszen egy néhány száz hektáros földmíivesszövetkezet a maga erejéből még ma sem képes huzamosabb ideig eleget tenni a mind nagyobbodó korkövetelményeknek. Ilyen esetekben bizony a vezetőségnek alaposan át kell számolnia, meg kell gondolnia minden egyes korona kiadását, befektetését. A nagykürtösi járásban pedig kétszeresen is helyénvaló ez mert ez idő tájt a lakosság számára a munkalehetőséget elsősorban a mezőgazdaság biztosítja. Még csak első gyerekcipőit próbálgatja arrafelé az iparosítás. A sereghajtók között emlegetett szövetkezet vezetői szerencsére gyorsan megtalálták a helyes utat. Rájöttek, hogy sorsukon egyedül a társulással lehet változtatni. Már 1964-ben „összeházasodtak" az ipolynagyfalusí (Veľká Ves nad Ipfomj szövetkezettel. Amikorra sikerült „letudni" a kezdet nehezét, sok tekintetben javult a helyzet. Az egyesüléshez fűzölt remények azonban csak részben váltak valóra. Bőven maradt még a javításra, fellendítésre váró ágazatokból. Egyaránt kevés volt a munkaerő, s a gép. Pedig szinte minden évben jól jött volna valamivel tovább nyújtózni a „takaró hosszánál". A járási mezőgazdasági termelési igazgatóság kezdeményezésére a szécsénykeiek tavaly egyre gyakrabban ültek össze tanácskozni a szomszédos kelenyei (Kleiiany) és az ipolynyéki (Vinica) szövetkezetesekkel. Fontolgatták, latolgatták egy további társulás esélyeit. Az eredmény nem .sokáig váratott magára. Újévkor összevonták a három — a rossznyelvek szerint a sor végén kullogó — közöst. Február derekán megtartották aztán a „hármas lakodalmat" is. Azóta már elmúlófélben van az első félév. —• Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok? — Nehezen hinném, hogy valamelyik fél megbánta volna a társulást. Pedig most sem volt egyszerű, könnyű a kezdet. Legtöbb nehézséggel talán a tagság összehangolása járt. Sokan nehezen értették meg a kooperáció előnyeit, jelentőségét. Nem kis gondot okozott azonban az osztoszkodás sem. Ugyanis az egyes részlegek nagyságának megfelelően próbáltuk szétosztani az állatállományt és a népi eszközüket. Hasonlóan sok fejtörést- követelt a részlegek adottságainak megfelelő szakosítás is — emlékszik vissza az elnök. Aztán örömmel újságolja, hogy már-már sikerült leküzdeni a kezdetnél még oly nagynak látszó nehézségeket. Pedig mintegy ráadásként a tavasz is sok bajt hozott. Nagyon gyengén teleltek át az őszi vetések. Úgyszólván csak tavasszal, kelt ki a búza. Száraz volt a tavalyi ősz, s aztán szeszélyes a tavasz. Így természetesen még a három és fél mázsás, idejében földbe juttatott hektáronkénti vetőmagmennyiség sem hozta meg a várt eredményt. Március végén aztán alapos mukát végzett a drótféreg is. Az évelő takarmánynövényeket pedig az elszaporodott rágcsálók károsították meg. — Milyen a jelenlegi helyzet? — Már valamivel biztatóbb — válaszolja Deák Ferenc. — A kiszántott búzavetések helyébe kukoricát ültettünk. Az egyik táblán újra kellett vetni a lucernát is. Sajnos ez a nem várt többletkiadás már most megingatta a közös pénzügyi mérlegét. Ha a kukorica és a huszonöt mázsa lucernavetőmag árához hozzászámítjuk a munkaköitséget, a végösszeg megközelíti az egymillió koronát. Most inár csak egy ignzi jó termés segíthetne valamit rajtunk. Amint az elnök befejezi a panaszkodást beszédtémái változtatunk. Eredményekre, a megoldások mikéntjére fordítjuk a szót. Most már 2100 hektár földet művelünk összesen. Tehát az egyik alapfeltétele már meglenne annak. Iiogv nagyüzemi szinten tervezhessünk a gazdálkodást. Sajnos, ez még nem minden. Elmondja, hogy kevés a munkaerő, s gépekben sem igen bővelkednek. Lehetőségeik határain belül mégis azon igyekeznek, hogy gépesítsék a legtöbb kézi munkát igénylő szakaszokat. A növénytermesztésből elsősorban a kapások jöttek számításba. A kukoricánál már sikerült megoldani ezt a problémát. Részben a cukorrépánál is, amiből 35 hektárt már egycsírás maggal vetettek be. Tehát könnyebb lett a kapálást végző asszonyok dolga. Előreláthatólag hamarosan megoldódik a gépi betakarítás kérdése is. Ígéretet ugyanis már kaptak a szükséges gépek beszerzésére. Viszont már jó előre gondot okoz a termény szakszerű tárolása. A felvásárló üzem ugyan szintén megígérte, hogy Ipolynyéken az egyesült szövetkezetek számára felépít és berendez egy a szükségleteknek megfelelő szárítót. Bár az igazat megvallva inkább gép, alkatrész, épület kellene a szép hangzású szavak helyett... Nagy fába vágták a fejszéjüket a négy falu szövetkezetesei. Habár előtte nem is feledkeztek meg az élesre köszörüléséről, sok még fejük felett a gondfelhő. Mégsem csüggednek. Inkább bíznak, küzdenek a sikerért, hiszen valamennyien jól tudják, hogy az egyedüli helyes úton járnak. Most pedig, az első félév eredményeit látva, a hétköznapok szürkeségéből mind gyakrabban csillannak már fel az öröm sugarai ís. LALO KAROLY Az Astoria luxusszalló harmadik emeleti szobájaban a falra erősitePJ, oldalvilágítást szolgáló aranyozott és fekete színű lámpák között egy kép néz rám egész délután. Zsillé Győző ÖSZ című metszete. Rozsdás színek, kopár fák, a háttérben egy jegygyűrűt szimbolizáló kör alakú híd. K&. fiatal áll az árnyéka

t vető körben, és csókolózik. Ósz .. . Nem furcsa egy kicsit? Kint megörült a június, virágoktól roskadoznak az akácfák, nehéz illatok súlya alatt görnyed a mozdulatlan levegő. Pedig a naptár szerint még nyár sincs. Csak tavasz. Reményekkel, vágyakkal teli tavasz. Ezután perzsel még barnára bennünket a nyár, és a Zsille-kép csak akkor, aztán jöttét majd. Az étteremben érzelmesen húzzák: „Megugrattak Hortobágyon ..." Szűknek találom a négy falat. Gyerünk ki a világvárosi forgatagba! A Rákóczi úira, a Váci Utcába, 'a Vörösmarty térre. A hófehér Erzsébet-híd pesti hídfőjénél kötöttem ki. Híres ismert hely. Vitray Tamást és Szepesi Gyrögyöt az, emlékezetes szilveszteri műsor utolsó képsorain is itt láthattuk. Talán Vitray mondta, hogy alig akad ember Magyarországon és a környező államokban, aki ne járt volna ezen a helyen. Innen kívántak békés, boldog újesztendót. Hűs, iszapszagú levegő lebeg a Duna JeleV.. Annyi jény vibrál a folyam felületén, mintha egy óriási gyémánt nyakékre lámpák ezreinek fényé

ť villantanák. Már régen közhelyként hat, de le.kell írnom: szép ez a Budapest. Az utóbbi években félelmetesen megnövekedett, forgalma felgyorsult. Jaj a kezdő gépkocsivezetőknek: A budai kis sikátorokban parkoltatják autóikét.. Nem merészkednek be a belvárosba. A Tanácskörút, Lenin körút, Kossuth lMjos utca, November T és a Moszkva tér lassan, de biztosan a tőlük jóval merészebb taxisok birodalma lesz. Pedig nemcsak a tilalmi és figyelmeztető, útirány

v megszabó és terelő táblákkal teletűzdelt utakon, hanem a föld alatt is nagy a rohanás. A világszínvonalú pesti Metro indulásakor szinte a rakéták gyorsulásánál jellépő, úgynevezett „G" hatást érzem. Dehát mindez kevésnek bizonyul. Rendőrsip harsan, fék csikorog: idős bá

nsi reszket az úttesten. — Nem látja a piros lámpát?! — rivall rá a sofőr. Az öreg tétován a forgalmi lámpára néz, valami szitokjélél mormol, és átfut a „zebrán". Ki tudja, hova siet? Itt keveset tudnak egymásról az emberek ... A főváros népessége napjában eléri a 2,2—2,3 milliót. Persze, nem mind pestiek. Jócskán akad közöttük hivatalos ügyet intéző vidéki és külföldi is. De k&i millió az akkor is kétmillió! Ennyi embert kell naponta ellátni é.ellel, hűsített Hallal, fagylalttal — no és jó J valóban jó? I magyar szokás szerint: presszókávéval. A hirtelen jöt>

L kánikula a nők egy részének több, másoknak kevés gondot okozott. Akik nem sokat filozofálnak és elfogad Iák a dolgokat „amint az meg van írva", fittyet hányva a módira. hosszú szoknyára, csipkés, fodros ujjú, állig begombolt ruhákra, remek lábaik minimális etiakarásával, mezítlábra vett szandálban, ujjatlan blúzokban járják a lorróságot lehellő aszfaltot Mások viszont „nem engednek a huszonegyből" és 30 fok ide, 30 oda, maxiruhában könnyeztetik bőrüket. így azután amolyan perzsavásár-hangulatúalc az utcák. De ez is Budapest. Mindig is ilyen voľ:. A kontrasztok városa, és ma is az. A fogaskerekű vasúton nagy a tolongás. A kocsik ablakait teljesen lehúzták, de ez az egyébként augusztusi intézkedés sem segít a több mint 100 éve ilyen melegséget nem oit,ó május végi és június elejei hőségen. A Vörös Csillag Szálló környékén azonban már enyhe szellő fújdogál. Múltat, ifjúságot kutatva, emlékeket keresve járom az Agancs utat. Rege ic.cát, Lóránd utat. Valaha itt megcsókoltam egy lányt. Vagy igaz sem volt 'Mán? A fiatalok rám cáfolnak. Elfordulok. Tekintetem egy hárskúti táblára téved. Megfakult írást olvasok raita: Hajrá Fradi! Igen, ez a felirat már akkor is oí>. volt... Elgondolkoztató adatot olvasok az Esti Hírlapban: Nagy-Budapest összes lakóépületeinekt 87 százaléka földszintes. Ezekben lakik a fővárosiak 50 százaléka. Több helyen is megállok, számolom az emeleteket. Háromnál, négynél kevesebbet alig találok. Milyen nagy lehet ez a város, hogy kilométereken át emeletes házakat emeletesek követnek, mégis az összlakosság 50 százaléka földszintes házakban él? Á nagy nyüzsgést, sürgést forgást látva még nehezebb megérteni egy másik adatot: egyes' külső kerületekben a népsűrűség nem éri el a -gazdaságos közművesítés alsó liatarát. Ernyős, rózsaszínű lámpát pillantottam meg egy emeletes ház ablaka mögött. A kedves és jó Kosztolányi jutott eszem be. Hogyan is írt a „szóaranyműves" ezekről a lámpákról? Szégyenlem, de lassan már el is felejtem. De mégsem: „Minden fővárosban lángol a ködből, a harmadik vagy a negye dik emeletről egy rózsaszín lámpa..." Hát így valahogy. A l.ogodi utca felé ballagok, és rá gondolok. Innen nézett a világba s látta az ábrándos hangulatú rózsaszínű lámpákat is. Talán másutt. Lehet, hogy éppen arról írt, melyet most én is látok. Ö már halott, a lámpák égnek tovább . . . A kirakatok zsúfoA'ak. Alkonyattájt felizzanak a neonfények. A körutakon valóságos neonorgiák kápráztatják a szemet. Éjjel érek vissza a szállodába. A zenekar a Tavaszi hangok című Strauss-keringőt játssza. Csodálatos és mámorító. Budapesti tavasz ... A szomszédos épület magas erkélyén hálóinges lány jelenik meg. Nem tud aludni. Talán mert melege van, talán másért A taxik megállás nélkül rohannak. Hova siet ez a sok ember még éjszaka is? Nagyváros... A rózsaszín, zöld, sárga és halványkék lámpák alatt örömök és tragédiák játszódnak le. Az egyik utcai lámpa alatt a Magyar Hírlapot olvassa egy munkából hazatérő pincér vagy túlórázó qyári munkás. Kikutathatatlan vagy, Budapest. Minél jobban megismerünk, annál kevesebbet tudunk rólad. - Nincs vérbeli szélső a csapatban, minden labdával a pálya közepét tömik. Az új szövetségi kapitány majd. .. A két vitatkozó fiatal beleveszik az utca forgatagába. Elmosódnak a hangok. Lassan halkul az utcai lárma is. Éifél régen messze, nem jön álom a szememre. Szeretnék ismét ott állni az Erzsébet-hídnál vagy a Keleti pályaudvar • Ttiatagában. Dankó nótákat hallgatni a budai kiskocsmákban. Re '6 is lenne a Duna e nagy gyémántjának, Budapestnek minden zugát ismerni! „Deres már a határ". „Madár vígan dalol a lombos ágon" és az elmaradhatatlan Rákóczi induló hangjai szűrődnek ki a szomszédos kávéházakból. Szomorúság, öröm, fény és árnyék. Majd, mintha a zenészek akarnák befeiemi helyettem a karcolatot, ezt játsszák: Budapest, fíudanest, te csodás ... Országszerte j6 ütemben halad a szálastakarmányob betakarítása. Fot#P ZLATICA REPOVÁ — CSTK