Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-08 / 108. szám, szombat

J A ma és a holnap programdokumentuma Irta: Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára E

gy év telt el azóta, hogy aláirtuk az új csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést, amely kifejezte szövetségi kapcsolataink minőségének és intenzitásának magasabb fokát is. Bár azóta nem sok idő telt el, az élet nem egyszer bebizonyította, hogy pártunknak és államunknak ez a politikai döntése a lehető leghelyesebb volt, és teljes összhangban állt a cseh és a szlovák nép történelmileg és távlatilag is értelmezett életfontosságú, szociális és nemzeti érdekeivel. Egyidejűleg teljes összhangban áll hazánk nemzetközi érdekeivel és az európai biztonság megszilárdításának igényével, amelynek a szerződés az egyik legpozitívabb tényezője. Bizonyítja Csehszlovákia és a Szovjetunió, valamint a földrészünkön levő többi testvéri szocialista ország békés érdekeinek teljes azonosságát. E koordinált békepolitikával összhangban értékeljük az 1970 augusztusi szovjet—nyugatnémet szerződést is, valamint azt a segítséget, amellyel a Szovjetunió és a további szövetségesek támogatják igazságos követelésünket, hogy a müncheni szerződést kezdettől fogva érvénytelennek ismerjék el. Az 1970. május 6-i új csehszlovák—szovjet szövetségi szerződés nemcsak alapvető külpolitikai orientációnk meghatározója, hanem a csehszlovák—szovjet szövetség és együttműködés jelenére és holnapjára érvényes programerejű dokumentum. Áthatja az internacionalizmus érzése és az a kölcsönös óhaj, hogy továbbra is egymás mellett haladjunk a közös történelmi cél felé, támogassuk, szilárdítsuk és védelmezzük a szocializmus vívmányait, népeink békéjét és biztonságát, ami — ahogyan a dokumentum is rögzíti — valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége. A szerződés kifejezi pártjaink és országaink érdekeinek és céljának lenini egységét és megacélozza népeinknek azt az elhatározását, hogy örök időkre a szovjet néppel közös úton haladjon és soha másként. Ebben az értelemben a jövőt mindenekelőtt maga a múlt szavatolja. Emlékezzünk nemzeti történelmünk mozgalmas éveire, amikor a burzsoá köztársaság Nyugat-barát orientációja reménytelenül csődöt mondott. Egykori szövetségesei hagyták, hogy Csehszlovákia önállóságát lábbal liporja a hitleri fasizmus. Éppen a Szovjetunió volt az, mely akkor egész súlyával kiállt a csehek és szlovákok önálló, jogilag létező államának nemzetközi elismerése mellett. Az 1943. december 12-i történelmi jelentőségű csehszlovák—szovjet szerződés nemzetközileg szavatolta állami és nemzeti létünket, és Csehszlovákia tartós biztonságának reális távlatát nyújtotta népünknek, valamint a társadalmi fejlődés olyan feltételeinek kialakítását, amely megfelel a leghaladóbb osztályok és rétegek legmerészebb szociális vágyainak is. A

mikor Klement Gottwald 1943 decemberében Moszkvából azt üzente a hazába, hogy „nemzeti és állami hajónk biztos kikötőre lelt", jövőt sejtve megjegyezte: „A Szovjetunió hatalma, amely már most is óriási, a jövőben még nagyobb lesz, csakúgy, mint a Szovjetunió szava, amelyre úgy lehet építeni, mint a sziklára. Ez a biztositéka annak, hogy sem München, sem mind az, ami utána következett, nem fog többé megismétlődni". Azt mondhatnám, hogy ebben rejlik az egy évvel ezelőtt megkötött új szövetségi szerződés stratégiai krédója. Teljes mértékben vállalta a felelősséget nemcsak állami, hanem szocialista létünk sérthetetlenségéért is. A szerződésben tovább élnek és érvényesülnek a közös harc és a közösen kiontott vér legjobb hagyományai. Ez az 1970. május 6-i új szerződés kifejezi országaink és népeink kapcsolatának új szakaszát a jelenkor feltételei között. A két ország együttműködése az élet során egészen új méreteket és formákat öltött, amelyek megfelelnek az objektív törvényszerűségek igényeinek, valamint a jelenkori szocialista közösség integrációs tendenciáinak. A sok más alapelven kívül e feltételek között a meghatározó és a legfőbb mindenekelőtt az osztályegyüvé tartozás, a szocialista internacionalizmus és az osztályszolldaritás alapelve, amelynek elválaszthatatlan része a kölcsönös internacionalista segítség. A büszkeség érzésével hallgattuk a múlt évben Brezsnyev elvtárs szavait arról, hogy a szovjet emberek soha nem feledkeznek meg a csehek és szlovákok ezreiről, akik a SzovjetOroszország hajnalán az orosz proletariátus mellé álltak és velük együtt harcoltak az ellenforradalmi erők és az imperialista intervenciósok ellen. Ezzel a szovjetek földjével megkötötték saját proletár „kölcsönös segítségnyújtási szerződésüket". Mi sem feledjük el és soha nem feledhetjük el a szovjet népek nagy internacionalista miszszlőja történelmének nagyszerű fejezeteit. Szívesen emlékszem vissza ebből az alkalomból milyen végtelen hálát éreztünk 1944 őszén, a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, a hegyekben töltött nehéz és keserves napokban, amikor a „nagy föld" a hitlerista front felett létesített légi hídon állandóan gondoskodott az utánpótlásról, hatalmas emberi és anyagi segítséget küldve a felkelőknek. Akkor senki nem kérdezett bennünket, mikor és hogyan fogjuk visszafizetni, senki nem kötött semmiféle szerződést és nem jelölt ki politikai feltételeket. Szovjet barátaink számára ez magától értetődő volt, csakúgy, mint az a hatalmas emberáldozat, amellyel felszabadító miszsziójukat betöltötték Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában, Magyarországon, nálunk és Európa és Ázsia más országaiban. Ugyancsak őszinte köszönetünket fejezzük ki az SZKP-nak, a szovjet kormánynak és a szovjet népnek azért, hogy az 1968. évi augusztusi nehéz válságos helyzetben internacionalista segítséget nyújtott a csehszlovák népnek a szocializmus védelmében, és nem szolgáltatták ki hazánkat az ellenforradalom kénye-kedvének, amely vérontással fenyegette, hanem megakadályozta, hogy Csehszlovákiát kiszakítsák a szocialista közösségből. A pártunk soraiban megbújt jobboldali opportunisták voltak azok, akik fokozatosan, majd nyíltan és széles fronton tolódtak 1968 januárja után szovjetellenes pozíciókba és megkezdték internacionalista kapcsolataink tudatos bomlasztását a védelmi koalícióban csakúgy, mint a gazdaságiban; a külpolitikában pedig arra törekedtek, hogy szakítsunk legközelebbi szövetségeseinkkel. A CSKP jobboldali erői így olvadtak egybe a nemzetközi revizonista áramlattal, azonosultak a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapelvének revíziójára irányuló törekvésekkel. Átálltak a szovjetellenes bázisra. Az ilyen külpolitikai koncepció következményei nemcsak a belső stabilitás, az állam biztonságának és önállóságának, a nép nyugodt munkáját szolgáló békés feltételeknek veszélyeztetését jelentették, hanem a szocialista tábor nyugati határainak feladását, a szocialista közösség stratégiai érdekeinek fenyegetését is. Ezért az 1968—1969. évi válságos helyzet egyik tanulsága a csehszlovák kommunisták számára az, hogy mint szemünk fényét őrizzük népeink haladó erőinek örökségét és a Szovjetunióhoz fűződő szövetséget. Ebben a kérdésben nem lehet és nem szabad megalkudni. Az életből egy megcáfolhatatlan tapasztalatot szereztünk: azt, hogy népeink és országunk számára nem létezhet sem szabadság, sem függetlenség, sem szocializmus a csehszlovákszovjet baráti kapcsolatok nélkül, hogy nem létezhet semmiféle szovjetellenes szocializmus, hogy a szovjetellenesség bármilyen megnyilvánulása összeegyeztethetetlen a kommunista mozgalomban való részvétellel, hogy a szovjetellenesség egyidejűleg népünk életfontosságú érdekeinek esküdt ellensége, nemzeti és szociális célkitűzéseink elárulása. A Szovjetunió a szocialista ** tábor és az egész kommunista, forradalmi és antiimperialista mozgalom meghatározó et-ejét és hatalmát képviseli. Erre a tényre joggal mutatott rá az SZKP közelmúltban megtartott XXIV. kongresszusán nem egy külföldi küldöttség. A „kis" Csehszlovákia ereje mindenkor az volt és ma is az, hogy szoros és őszinte elvtársi kapcsolatok fűzik a Szovjetunióhoz. Ez volt és ez maradt a csehszlovák kommunisták sikeres harcának előfeltétele a kapitalizmus ellen és a szocialista építés terén is. A múlt év májusától eltelt esztendő mérlege teljes mértékben ebből a tanulságból indult ki. A csehszlovák—szovjet kölcsönösség területén mozgalmas és termékeny év volt ez. Az új szerződés alapján hatalmas munkát végeztünk. Emlékezzünk csak vissza többek között arra, hogyan érvényesítettük az életben gyakorlatilag az olyan egyezményeket, amelyek a prágai metró építéséről, a csehszlovák atomerőmű építéséről, lakásépítésről stb. szóltak. Számos kérdést a szovjet—csehszlovák gazdaságfejlesztési ötéves terv koordinálása keretében oldottunk meg. Gazdasági, tudományos-műszaki, kulturális és egyéb kapcsolataink új impulzusokat, új intenzitást nyertek, és szorosabban koordináltuk a közös akciókat a nemzetközi fórumon is. A két ország és a test vérpártok között is tovább szilárdultak az igazi és őszinte baráti kapcsolatok, az elvtársiasság, a kölcsönös tisztelet és bizalom, valamint a minden alapvető kérdésben kialakult nézetazonosság és kölcsönös megértés. És meg kell állapítani azt a tapasztalatot is, hogy a közvetlen barátság és együttműködés a szocializmus első országával nem gyengíti, hanem ellenkezőleg, még jobban emeli tekintélyünket, és ezáltal teljes mértékben érvényesíthetjük a Csehszlovák Szocialista Köztársaság függetlenségét és önállóságát termékeny és zavartalan fejlődése érdekében. E

z a pozitívum is annak a mérlegnek egy része, amellyel most pártunk és társadalmunk a CSKP jubileumára és XIV. kongresszusára készül. Országunk dolgozói egyre több helyes tettel fejezik ki, hogy támogatják a CSKP politikáját és hogy fokozódik együvétartozásuk a párttal. Ezt impozáns módon fejezték ki néhány nappal ezelőtt az egész köztársaságban a május elsejei felvonulásokon részt vevő milliók. Tömegpártunk, amelynek soraiban 1 200 000 tag van, ismét egységes lett eszmei és szervezeti értelemben, szilárdan áll a marxizmus—leninizmus bázisán, a társadalom vezető ereje és a nemzetközi kommunista mozga lom szilárd tagja. Mindez olyan deviza, amely indokolttá teszi, hogy büszkén, bátran lépjünk kongresszusunk, pártunk és a társadalmunk, valamint külföldi barátaink és elvtársaink elé. (Megjelent a Rudé právo 1971. május 6-i számában.) Ä MIRŐL ÍRNAK tribúna IMil noviny EEĽH3 PRÄGAI LAPOK Májusban több jelentős évfordulót ünnepeltünk. A munka ünnepe után emlékeztünk meg a prágai felkelésről, május 9-én emlékezünk meg a felszabadulás évfordulójáról és májusban ünnepeljük Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 50. évfordulóját, majd ebben a hónapban iil öszsze a CSKP XIV. kongresszusa. Ezek a jelentős események, évfordulók közé tartozik az egy évvel ezelőtt megkötött csehszlovák—szovjet szerződés évfordulója is. A barátság érzése megmaradt Ennek az évfordulónak kapcsán Jarinil Sekera, a Tvorba 18. számában megjelent kommentárjában többek közt ezt írja: — Az ember szívesen emlékszik vissza a jóra, a szépre és szívesen feledi a rosszat. Az ünneplések és az emlékek felidézése azonban nincs ellentétben egymással. Ezért sok kommunista, akit jogos büszkeséggel és elégtétellel töltenek el a csehszlovák és szovjet nép közötti barátság felemelő eredményei az elmúlt huszonhat év során, nehezen tudja magát túltenni a keserű, de megválaszolás nélkül nem hagyható kérdésen: Hogyan történhetett meg, hogy három évvel ezelőtt annyira megzavarhatták a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkat, s mi tette lehetővé, hogy éket vertek kommunista pártjaink, országaink és népeink között? A kérdés feltevése nem lehet ünneprontás, mert egyedüli célja az, hogy soha többé ne kerülhessen sor azoknak a kapcsolatoknak a megbontására, amelyeket ma ünnepelünk. Nemrégiben ennek a kérdésnek a feltevése állítólag felingerelt egy elvtársat. Fellobbant amiatt, hogy miért van szó r ó1 u n k, amikor az imperialistákról és a szocialistaellenes erőkről van szó? Bennünket állítólag csakis egyetlen dolog érint: az, hogy ne engedjük meg nekik megismételni ezt az ékverési kísérletet. De éppen arról van szó, hogy mit jelent a fogalom nem megengedni. Eleinte a lehetővé tett, vagy a magunk által is gyakorolt leegyszerűsítéssel, formalizmussal, a tapasztalatok vulgarizálásával, s szovjet gazdaságnak a kispolgári ízlés szerinti „ízesítésével". És sajnos, a továbbiak sarán a szó szoros értelmében vett „engedéllyel" is, amikor lehetővé tettük, hogy a szovjetellenesség nyilvános fórumot kapjon a sajtóban, rádióban és televízióban, s aminek a következménye az volt, hogy a lakosság egész csoportjai életérdekeikkel szemben álló, politikai szempontból abnormális magatartást tanúsítottak. Az utóbbit egy kis következetességgel valóban meg lehet tiltani. Az előzőn azonban kitartó szívósággal kell túljutnunk, mert éppen a felsorolt hibák teremtették meg nálunk a talajt egy általános szovjetellenes támadáshoz. Lehet, hogy túlzásként hangzik — írja J. Sekera — de az antikommunista lélektani hadviselés ügynökeinek nemrégi manővere és a mi emberségünk akkori lanyhulása ellenére van mire építenünk: népünk megújult, erősödő, sőt, az előzőnél mélyebb, igazi kapcsolataira a szovjet emberekkel, hazájukkal és pártjukkal. Az elmúlt két év azt is megmutatta, hogy 1968ban és részben 1969-ben núlyen mértékű volt nálunk a mesterségesen előidézett, ideiglenes lélektani megtévesztés, s azt is, hogy mind ennek ellenére dolgozóink többségében megmaradt a szovjet nép iránt érzett, mély barátság. A határozatok teljesítéséről A Tvorba kongresszusi fórumában Miloš Jakeš, a CSKP Központi és Revíziós Bizottságának elnöke a sikeres pártmunka feltételeivel foglalkozik. A kommunisták sikereinek feltétele a párt szervezeti, eszmei és akcióegységének szilárdságú, a párttagság szociális és korbeli összetételének állandó javítása, a helyes káderpolitika és nem utolsó sorban az elfogadott határozatok teljesítésének következetes ellenőrzése. Erről az utóbbi követelményről M. Jakeš ezeket írja: — Számos alapszervezet bizottsága még ma sem terjeszti a taggyűlés elé az elfogadott határozatok teljesítéséről szóló jelentést. Sok helyen nem ellenőrzik a határozatok teljesítését. Űjból megismétlik az előző határozatokat, ahelyett, hogy felülvizsgálnák azok megvalósítását, s levonnák a következtetést ott, s abban az esetben, amikor nem teljesítették a határozatot, és azokkal szemben is, akik rosszul végezték a rájuk bízott feladatokat. Pártunkban a határozatok teljesítése ellenőrzésének fontos helyet kell elfoglalnia: az ellenőrzés elválaszthatatlan részét képezi a párt politikai és szervező munkájának központi, kerületi, járási és helyi viszonylatban egyaránt. Semmi sem történhet automatikusan: sikerek csakis a következetes szervező munka és közös erőfeszítések nyomán születhetnek. Ebben az esetben is leszűrhetjük a tanulságot a közelmúltból. A jobboldal szervezői elszántan léptek fel, s felhasználtak minden eszközt arra, hogy téves nézeteiket ráerőszakolják az emberekre. Nekünk is megvan minden lehetőségünk arra, hogy megismertessük az embereket "helyes nézeteinkkel, amelyek az ő érdekeiket fejezik ki. Erre azonban csak bizonyos feltételek közt vagyunk képesek: ak-' kor, ha mindenütt és mindenkor mint kommunisták lépünk fel, ha az elfogadott határozatok teljesítéséért nap mint nap megküzdünk, ha a párt valamennyi tagja ismerni fogja a rábízott feladatot, és világos lesz előtte, milyen célokat követünk. Ha ezt betartjuk, akkor valamennyi kommunista és pártonkívüli a CSKP politikájának megvalósításáért száll síkra. Még mindig vannak párttagok, akik előtt nem világos, milyen alapvető célkitűzéseket követ pártunk, annak ellenére, hogy ezekről a célkitűzésekről nemegyszer szó van a sajtóban, rádióban és televízlóban. Találkozhatunk még párttaggal, aki előtt ismeretlen az alapszabályzat, s aki sohasem tudja, mikor kerül ellentétbe a jóváhagyott alapelvekkel. Tehát a pártélet alapvető törvényeinek és szabályainak ismerete ugyancsak fontos feltétele pártunk jelenlegi politikája megvalósításának. A Tribunában ugyancsak erről a kérdésről ír Jaroslav Ružička a demokratikus centralizmust taglaló cikkében. — A demokratikus centralizmus érvényre juttatásának alkotó része a határozatok ellenőrzése. „A pártépítés terén végzett sokéves munkám tapasztalataiból tudom — írja —, hogy a határozatok hatékonyságának fontos feltétele az ellenőrzés, különösképpen akkor, ha gazdasági, politikai és ideológiai téren felmerült problémák kidolgozásáról van szó. Ugyanakkor látni kell, hogy a politikai ellenőrzés nem azonos az állami szervek ellenőrzésével. A pártpolitikában elsősorban olyan ellenőrzésről van szó, amely a lehető legpontosabban kifejezi a pártaktíva és az egész párt állásfoglalását. Pontosabban kifejezi a pártaktíva és az egész párt állásfoglalását és elkötelezettségét a pártvezetés politikájának megértésében és e politikával való azonosulásban. Ism)