Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-07 / 107. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTt BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1971. május 7. PÉNTEK BRATISLAVA • XXIV ÉVFOLYAM 107. szám Ára 50 fillér Egyetemi küldöttség a köztársasági elnöknél {ČSTK} — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap a ppágai várban fogadta az Olo­mouci Palacký Egyetem küldött­ségét. A küldöttség dr. Franti­šek Gazárek rektor vezetésével átadta a köztársasági elnöknek áz egyetem felújítása 25. évfor­dulója alkalmából kibocsátott emlékérmét, majd tájékoztatta az államfőt az intézmény tudo­mányos tanácsának jelenlegi feladatairól és hangsúlyozta, hogy nemcsak jó szakembere­ket akarnak uevelni, hanem szocialista köztársaságunk ön­tudatos állampolgárait is. A kosúti hősökre emlékeztek [ČSTK) — Kosúton (Košúty), a negyven évvel ezelőtti tragi­kus események színhelyén, ahol a csendőrök a sztrájkoló mező­gazdasági munkások vérét on­tották, tegnap a CSKP megala­kulása 50. évfordulójának alkal­mából ünnepi ülést tartott a Mezőgazdasági Dolgozók Szak­szervezeti Szövetsége Csehszlo­vák Szövetségi Bizottságának elnöksége. jelen voltak a párt érdemes tagjai, a čertižnéi, a haburai, a košútyi, a tornóci (Trnovec nad Váhom) és más községek for­radalmi és sztrájkmegmozdulá­sainak résztvevői, továbbá Lui­sa Tenorio de Lima, a Mező­gazdasági, Erdészeti és Ültet­vényi Dolgozók Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségének titkára, valamint Ián Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere. A mezőgazdasági munkások, a falusi szegénység és a kispa­rasztok harcairól és győzelmei­ről, szocialista mezőgazdasági (Folytatás a 2. oldalúul ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT a Román Kommunista Párt jubileuma alkalmából (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága tegnap a kiivetkezu Üdvözlő levelet intézte a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához: Tisztelt Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és min­den csehszluvák kommunista nevében elvtársi üdvözletünket küld­jük önöknek a Román Knmmunista Párt megalakulása 50. évfor­dulójának alkalmából. A Román Kommunista Párt megalakulásától kezdve az ország valamennyi haladó erejének egyesítésére törekedett, és harcolt a burzsoá nagybirtokus rendszer ellen, a katonai fasiszta diktatú­ra megdöntéséért. Amikor a szovjet hadsereg hatalmas csapásai szétzúzták Európában a fasizmus uralmát, kialakultak a feltételek ahhoz, hogy a román nép győzelmesen betetőzze harcát és meg kezdje az új, igazságos rend építését. A csehszlovák kommunisták tisztelik a Román Kommunista Párt harci hagyományait és meggyőződésük, hogy pártjaik kölcsönös kapcsolatai eredményesen fejlődnek tovább a marxizmus—leniniz mus és a proletár internacionalizmus alapján országaik népének érdekében. Tisztelt Elvtársak! Sok további sikert kívánunk országuk szocialista építésében, és a szocializmus és a világbéke győzelméért vívott közös harcban. A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Értékes eredmények a nemzeti bizottságok versenyében PETER COLOTKA, az SZSZK miniszterelnöke díszoklevelet adott át a versenyben győztes nemzeti bizottságok képviselőinek (ČSTK) — Peter Culotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke tegnap a bratislavai várban átadta a nemzeti bizottságok felszabadu­lási versenye győzteseinek a ki­tüntetést. Jelen voltak: Ondrej Klokoč, az SZLKP KB elnöksé­gének tagja, az SZNT elnöke, Daniel Futej, az SZLKP KB osz­osztályvezetője, Július Hamis, a szlovák kormány alelnöke, Šte­fan Chochol és Ladislav Kam­piš miniszter, valamint a párt-, az állami és a szakszervezeti szervek más képviselői. A verseny keretében a nemze­ti bizottságok megszervezték 135 vízgazdálkodási építkezés befejezését, 9 iskola építését, 73 gyermekjátszótér, 35 tűzoltó­szertár és 42 épület felépítését, és több ezer családi ház építé­sének befejezését meggyorsí­tották. Peter Colotka kormányelnök ünnepi beszédében nagyra ér­tékelte, hogy a nemzeti bizott­ságok felszabadulási szocialis­ta versenye hozzájárult politi­kai és gazdasági életünk gyara­pításához. E verseny keretében több mint 2,5 milliárd korona értéket alkottak. Az SZLKP KB, (Folytatás a 2. oldalon) | KONGRESSZUSI KÜLDÖTT j JÓZAN DERŰLÁTÁSSAL MÉSZÁKOS IMRE, a dercsikai Ijarová j pártszervezet 27 éves elnöke, az SZLKP és a CSKP kongresszusának " küldöttje. Tisztségét 1960-től látja el, de u helyi pártszervezet vezetősé­gének már korábban is tagja volt. 1961 óta párttag. Ezt meg­előzően az ifjúsági szervezetben működött — egy időben elnöke is volt. 1967-ben féléves köz­ponti pártiskolán vett részt. Je­lenleg a helyi szövetkezet ete­tője; nős, két gyermek édesap­ja. A kongresszusokra a hyugat. szlovákiai pártkonferencián vá­lasztották meg. Azt megelőzően a dunaszerdahelyi /Dunajská Streda j járási pártkonferencián »ett részt. Tagja a párt járási ellenőrző bizottságának. Kérdé­seimre tömören, de kimerítően válaszol. Szavaiból józan derű­látás cseng ki. — Sokan panaszkodnak — mondja —, hogy valamikor ak­tívabbak voltak az emberek, szí­vesebben részt vettek a község­fejlesztésben és egyéb munkák­ban. Nálunk ez fordítva van: az utóbbi időben fokozódott az ak­tivitás. Például 10 000 órai mun­kát vállalt a község lakossága a faluszépitési akcióban. A kong­resszus tiszteletére a tömeg­szervezetek kezdeményezték a kötelezettségvállalást. Rendez­vényeinken jó a megjelenés. „A CSKP harca a munkásosztály érdekeiért" című előadásra pél­dául 76 an jöttek el, pedig a község lakosainak száma csak mintegy hétszáz. Ugyancsak szép számban voltak jelen az egészségügyi előadáson is. Biz tos vagyok benne, hogy arra a nyilvános, ünnepi gyűlésre is sokan eljönnek, amelyet május ban rendezünk a párt 50. évfor dulója tiszteletére. Kissé elgondolkodva jegyzi meg: — Aktív politikai tevékenysé­get kell kifejtenünk, nehogy mások legyenek helyettünk ak­tívak. Nagy súlyt kell helyezni az ideológiai nevelésre, melyet 1968-ban elhanyagoltunk. A mi községünk helytállt a válságos időszakban is. Pártszervezetünk vezető szerepe egyre jobban ki­emelkedik. A járási pártkonferencián be­nyújtott írásbeli vitafelszólalá­sában is főleg a község ered­ményeire tért ki. Ezek közt kell megemlíteni, hogy jól működő ifjúsági szervezet is van a falu­ban. Á pártszervezet egy kom­munista tanítót bízott meg a fia­talok irányításával. Persze azért a pártelnök is eljár a fiatalok gyűléseire és rendezvényeire. A nemzeti bizottság támogatását is élvezik a fiatalok. Zenekaruk nemrég 17 000 korona értékű hangszert kapott a hnb-től. Ví­da Aladár elnök személyében a nemzeti bizottság élén is fiatal áll. Ugyancsak a hnb-nek kö­szönhető az óvoda átalakítása és a meglevő iskolaépület kor­szerűsítésének terve. Külön kellene szólni a helyi szövetkezetről, mely egyre jobb gazdasági eredményeket ér el. Á szövetkezet a CSKP fennállá­sának fél évszázados jubileuma tiszteletére 184 000 korona ér­tékben vállalt kötelezettséget. A dercsikaiaknak is gondot okoz a műtrágya- és alkatrészhiány. Mészáros elvtárs helyesli, hogy a kerületi pártkonferencia is foglalkozott ezzel a rendkívül fontos kérdéssel. A dercsikaiak örömmel fogadták a szövetke­zetek közti közös beruházás gondolatát, amely lehetővé te­szi a korszerűsítést. A konferenciákon Mészáros elvtársnak legjobban a pártegy­ség megnyilvánulása tetszett. Ugyanilyen egységet vár a kong­resszusoktól ts és azt, hogy végleg lezárja a válságos idő­szak értékelését, és kijelöli az egész társadalom számára a leg­fontosabb feladatokat, melyek­nek teljesítéséből erejét nem kímélve ő is ki szeretné venni a részét. FÜLÖP IMRE l r KÖZEL-KELET J Washingtonban folytatódik az eszmecsere Négyhatalmi tanácskozás New Yorkban befejezte kairói látogatását Rogers Neu/ York — New Yorkban szerdán újból összeültek a Szov jetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia­ország képviselői, hogy meg­tárgyalják a közel-keleti hely­zet békés politikai rendezésé­nek lehetőségeit. A négy nagy­hatalom képviselői május 18-án találkoznak ismét. Kairó — William Rogers, amerikai külügyminiszter An­var Szadat elnökkel folytatott megbeszélése után tegnap be­fejezte kairói látogatását. Mi­előtt Tel Avivba folytatta volna útját, Rogers kijelentette, hogy az EAK-ban tett látogatása „hasznos" volt. Az amerikai külügyminiszter rámutatott, hogy a tárgyalások során több olyan elemre buk­kantak. amelyek további vizsgá­latot és vitát igényelnek. Beje­lentette, hogy Riad egyiptomi külügyminiszter a nyár folya mán az Egyesült Államokba Iá togat és ott folytatják majd a Kairóban megkezdett mostani tárgyalásokat. Rogers szavai szerint az Egye­sült Államok és az EAK között megállapodás jött létre, amely­nek értelmében felemelik a két ország diplomáciai személyze­tének számát Kairóban és Wa­shingtonban. Az egyezmény cél­ja, hogy folytassák a konzultá­ciókat az Egyesült Államokat és az EAK-ot érdeklő kérdésekben. Az UPI hírügynökség jelenté­se szerint Rogers Szadat elnök­kel való találkozója előtt fel­kereste Heikalt, a kairói Al Ah ram főszerkesztőjét. Rogers módosította program­ját: ahelyett, hogy a heluáni ne­hézipari létesítményeket tekin­tette volna meg — amint erede­tileg a programban szerepéit T­ellátogatott Nasszer elnök sir jához, majd udvariassági láto­gatást tett az elnök özvegyénél. A Rogers érkezését megelőző Tel Aviv-i hangulatra jellemző Golda Meir miniszterelnöknö nyilatkozata, amely szerint or­szága „szükség esetén barátai­nak épp úgy kész „nem"-et mondani, mint ellenségeinek." Rogers kétnapos látogatására célozva a miniszterelnöknd hosszasan beszélt arról, hogy Izrael nem hajlandó elfogadni sem miféle kioiilftil diktált"ren­dezést. Az amerikai külügyminiszter kíséretében Kairóba érkezett újságírók más külföldi tudósí­tókkal együtt csütörtökön el­látogattak Szuezbe, megtekin­tették az izraeli bombatámadá­sok nyomait Szuez polgári ne­gyedeiben és Tevfik kikötőben. Moro villámlátogatása Líbiában Róma — Aldo Moro olasz kül­ügyminiszter szerdán villámlá­togatást tett Líbiában — jelen­tik a hírügynökségek. Moro Tri­poliban megbeszélést folytatott Kadhafi líbiai miniszterelnök­kel és más hivatalos személyi­ségekkel. Ezúttal először került sor hivatalos megbeszélésekre a két ország magas rangú szemé­lyiségei között, amióta tavaly Líbia államosította az olasz tu­lajdonban levő vállalatokat és kiutasította az olasz állampol­gárokat Líbiából. A líbiai hírügynökség közlé­se szerint /asszer Arafat, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szerve­zet elnöke, aki váratlanul a lí­biai fővárosba érkezett, talál­kozott Kadhafival és megvitatta vele a palesztinai válság leg­utóbbi fejleményeit. | DELKELET-AZS1A | Lon Nol flfabb kormányt alakított Phnom Penh — Lon Nol tá­bornok megalakítottá az új Phnom Penh-\ kormányt. Az új kormány munkáját túlnyomó­részt Lon Noí „külön megbí­zottja", Sirik Matak herceg lát­ja majd el. A miniszterelnök három helyettesét is Matak, az amerikaiak védencé irányítja majd. A Phnom Penh-i parlament tegnap a várakozásoknak meg felelően simán -jóváhagyta Lon Nol.új kormányát. Ellene csak egy képviselő szavazott, kilenc pedig tartózkodott a szavazás­tól. A félig megbénult Lon Nol tábornok helyett a jobboldali kormányt „külön megbízottja", Sirik Matak miniszterelnök­helyettes mutatta be a parin mentben, és ő mondott beszé­det is. A parlament felújította azt a rendkívüli teljhatalmat is, amellyel a kormány a kambod­zsai felszabadító erők elleni harcban rendelkezik. Kambodzsa különböző front­jain folytatódnak a harcok. A hazafias erők, akik az ameri­kai imperializmus ellen küzde­nek, csatlakoznak Indokína töb­bi népének harcához, és egysé­ges frontot alkotnak, — írja Alekszandr Szerbín, a moszkvai Pravda Indokínai tudósítója. Saigon — A dé^vietnami ha­zafias erők tegnapra virradó éjszaka újból támadást intéz­tek Da Nang ellen. A Mekong deltájában a hazafias erők lég­elhárítása újabb helikoptert lőtt le. Csütörtökre virradó éjjel B­52-es óriásgépek dél-vietnami, laoszi és kambodzsai területe­ket támadtak. Az amerikai had­vezetőség Saigonban közölte, hogy a bombázók egy nap alatt három bevetésben 270 tonna robbanóanyagot szórtak az A Shan völgyére. Hanoi — A VDK értelmiségé­nek vezető képviselői Hanoiban elítőieg nyilatkoztak Nixon kor­mányának megtorló intézkedé­seiről, amelyeket az indokínai háború végét követelő amerikai pólgárok ellen alkalmaz. A Ha­noiban tartott tiltakozó gyűlé­sen Pham Huy Thong profesz­szor, a vietnami régészeti inté­zet igazgatója és más neves személyiségek szólaltak fel. Ki­fejezték rokonszenvüket és tá­mogatásukat az amerikai béke­harcosok iránt, s követelték, hogy az amerikai hatóságok azonnal bocsássák szabadon a törvényellenesen letartóztatott tüntetőket. Példátlan rendőrterror Washington — Szerdán ismét több ezer tüntető vonult fel Wa­(Folytatás a 2. oldalon}

Next

/
Thumbnails
Contents