Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-31 / 127. szám, hétfő

Befejeződött Csehszlovákia Kommunista Pártiának XIV. kongresszusa A javasló bizottság jelentése Baráti találkoz (Folytatás a 3. oldalról) az egyik legfontosabb feladat betetőz­ni a jobboldali revizionizmus és oppor­tunizmus vereségét. Elszánt akaratunk, hogy a jobboldalnak soha többé sem­milyen esélyt sem adjunk. Éppen ezért a határozati javaslat az összes meg­érett probléma elvi és idejében történő megoldására, a marxi—lenini tanok ál­talános érvényű elveinek a csehszlo­vák szocialista társadalom állandóan növekvő igényeivel összhangban törté­nő alkotó továbbfejlesztésére összpon­tosítja a figyelmet. Egész életünkre érvényes, hogy hi­ba volna megmerevedni és egy helyben topogni, ez az ellenség malmára haj­taná a vizet. Lenin, mint ismeretes, a gazdasági tervet a párt második prog­ramjának tekintette. Ha a párt telje­síteni akarja történelmi küldetését, tervszerűen kell irányítania, és gondo­san kell biztosítania a népgazdaság fejlődését, e ezzel kapcsolatban a nép életszínvonalának emelkedését, a kul­túra és az általános műveltség fejlő­dését. A javasló bizottság munkájában előny volt az, hogy az ötödik ötéves terv irányelveit idejében közzétették. Az irányelvekhez állást foglaltak a ke­rületi és a járási pártbizottságok, né­zeteiket megküldték a központi bizott­ságnak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség, a Csehszlovák Nőszövetség és a politikai pártok szervei. A párt gaz daságpolitikája iránti élénk érdeklő­dést megerősítették a különféle aktí­vákról érkező visszhangok, a dolgozók levelei és kongresszusunk küldöttei is. Az irányelvekben kifejezett orientációt mindenütt megértéssel fogadták, és nemcsak szavakkal, hanem számtalan kötelezettségvállalással is támogatták, amelyekkel a dolgozók kifejezik el­szánt akaratukat, hogy aktívan hozzá­járulnak a tervfeladatok teljesítéséhez. Az elvi észrevételeket belefoglalták áz irányelvek előterjesztett szövegébe, és a javasló bizottság a kongresszusnak jóváhagyásra ajánlja őket. Számos további észrevétel szolgála­tot tesz az állami és a gazdasági szer­veknek az ötéves terv feldolgozásában és teljesítésében. Az elmúlt években szemmel látható­an meggyőződtünk arról, hogy a szo­cialista társadalom vezető politikai ere­je csak olyan párt lehet, amely a mar­xizmus—leninizmus tanaihoz igazodik, és gondoskodik eszmei-politikai, szer­vezeti és akcióegységéről. A munkás­osztály és a dolgozó nép szervezett po­litikai élcsapata csak az a párt lehet, amely a párton belüli élet lenini nor­máinak szellemében épült és dolgo­zik. A demokratikus centralizmus és a párton belüli demokrácia, az öntu­datos, szilárd fegyelem, a bírálat és az önbírálat, a kollektív döntés és a személyes felelősség jellemzi az új tí­pusú forradalmi pártot, amelynek pél­daképe a Szovjetunió lenini Kommu­nista Pártja. A jobboldal feletti teljes győzelmünk és összes további sikereink előfeltéte­le, hogy szemünk fényeként őrizzük a párt egységét, s azt szüntelenül szi­lárdítsuk és mélyítsük. A javasló bi­zottság feltételezi, hogy a kongresz­szus helyesnek tartotta megerősíteni a pártegység időszerű kérdéseivel kap­csolatos határozat állandó kötelező erejét, amelyet a központi bizottság plénuma múlt év decemberében ha­gyott jóvá. A kongresszusi vitában sok elvtárs joggal hangsúlyozta, hogy a pártmun­ka kulcsfontosságú kérdése a káderpo­litika, tehát az emberek kiválasztása, céltudatos nevelése és megfontolt el­helyezése. Végeredményben a káderek döntik el a pártpolitika sikerét. Az ő politikai érettségüktől, attól, hogyan értik meg a párt politikáját, szakképességüktöl és személyes áldozatkészségüktől, irá­nyító képességüktől, az emberek meg­nyerésének képességétől függ, hogy a politikai irányvonal és a gyakorlat azo­nos legyen, hogy a szavak ne térjenek el a tettektől. A káderekkel szemben támasztott elvi igények lebecsülése, a munkásosztályhoz való hűség mércé­jének és a politikai szilárdságnak mel­lőzése, az igénytelenség és a komaság kétségtelenül az egyik fő oka volt számos nehézségünknek 1968 előtt, és a nemrégi válságban is. Mindenkit munkájának tényleges eredményei alapján kell megítélrtünk. Nincs • szükségünk konjunktúra lo­vagokra és karrieristákra, akik a kü­lönféle divatos irányzatok szerint for­gatják köpönyegüket, nincs szük­ségünk olyanokra, akik nádszálként in­gadoznak a legkisebb fuvallatban is. A párt központi bizottsága elnöksé­gének a kádermunkáról 1970. november 6-án hozott határozata felújítja a nél­külözhetetlen lenini elveket, megfelel a nyert tapasztalatoknak, a jelenlegi idő és a jövő évek nagy igényeinek. Ezért javasoljuk érvényességének a XIV. kongresszus határozatával való megerősítését. A párt belső életének alaptörvénye az alapszabályzat. A jö­vőben nem tűrhetjük el azt, ami, saj­nos, olyan sok éven át jellemző volt. Minden egyes tagnak ismernie, becsül­nie kell az alapszabályzatot, és be is kell tartania. Minden szervnek ós szer­vezetnek az alapszabályzathoz kell iga­zodnia, és gondoskodnia arról, hqgy az teljes mértékben érvényesüljön. Engedjék meg, hogy közöljem a ha­zai és külföldi vendégekkel, hogy a XIV. kongresszus mai zárt ülésén egy­hangúlag jóváhagyta a Csehszlovákia Kommunista Pártja alapszabályzatának részleges módosítására tett javasla­tot. Az eszközölt módosítások hangsú­lyozzák a párton belüli élet lenini nor­máit, fokozzák a párttagokkal és a szervekkel szembeni igényeket, és kije­jezik a Tanulságokban foglalt tapasz­talatokat. A proletár internacionaliz­mus szellemében, a békés egymás mel­lett élés elveivel összhangban a javas­ló bizottság a határozati javaslatban igyekezett kifejezni Csehszlovákia Kom­munista Pártjának a nemzetközi kom­munista mozgalomban betöltött helyét és küldetését, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külpolitikájá­nak alapelveit. Sarokkő marad számunkra a Szov­jetunióhoz és lenini Kommunista Párt­jához való kapcsolatunk, törhetetlen hűségünk és testvéri együttműködésünk tanítónkkal, felszabadítónkkal és leg­hűségesebb szövetségesünkkel. Kongresszusunkon az elvtársnők és az elvtársak joggal becsülték nagyra azt az ihlető hatást, amelyet a Szov­jetunió Kommunista Pártja XXIV. kong­resszusának eredményei gyakorolnak pártunk és a szocialista Csehszlovákia életére. A kongresszusnak ez a néze­te a javasló bizottság számára kötelező volt. Örömmel állapítjuk meg, hogy a bizottságokban végzett munkánkban is jelentős segítséget nyújtottak a szov­jet kommunisták kongresszusának eredményei. Elvtársak! A kongresszushoz tagsági ügyekben 143 fellebezés érkezett. A javasló bi­zottság ajánlja, hogy ezeket az alap­szabályzat értelmében elbírálás és el­intézés végett a párt Központi Bizott­sága és a Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottság elé továbbítsák. A javas­ló bizottság és munkacsoportjai figyel­mesen elbírálták a kongresszusi kül­döttek írásban benyújtott összes ész­revételét. és felhasználták a vitában elhangzott javaslatokat is. Valamennyi hozzászólásban megnyil­vánult az az egyértelmű gondoskodás, hogy olyan kongresszusi határozatot dolgozzunk ki, amely megfelel szük­ségleteinknek és lehetőségeinknek, és hatékony eszköz lesz az egész párt és társadalom mozgósításában a követke­ző öt év igényes feladatainak teljesí­tésére. Azokat az észrevételeket, ame­lyek nem voltak elvi jelentőségűek, vagy a bizottság nézete szerint nem kellett őket a határozatba belefoglalni, szerzőjükkel megvitattuk. A javasló bizottság a kongresszus­nak jóváhagyásra ajánlja a határozati javaslatot. Ugyanakkor kérjük beleegyezését ah­hoz, hogy a kisebb stilisztikai módosí­tásokat az újonnan választott közpon­ti bizottság elnöksége végezze el. Elvtársak! Bizonyára mindenki közülünlc tudatá­ban van annak, milyen fontos elvhű és helyes határozatot kidolgozni és jóvá­hagyni. De azt mindnyájan tudjuk, hogy a határozat jóváhagyásával a munka még nem ér véget, hanem csak kezdődik. A határozatot életbe lép­tetni azt jelenti: gondoskodni kell ar­ról, hogy a határozat tartalmát és ér­telmét megismerje és megértse az egész párt, s a politikailag nem szer­vezett lakosság is. Ez azt jelenti, hogy szívósan és ésszerűen kell megszervez­ni teljesítését, igényesen kell ellenőriz­ni, és senkivel szemben sem szabad engedékenynek lenni. A kongresszusi határozat teljesítése tehát váljék poli­tikai öntudatosSfigunk és szervezőké­pességünk próbatételévé, legyen a párt­hoz és a munkásosztályhoz való hűsé­günk, a szocialista országokhoz,, főleg a Szovjetunióhoz fűződő szövetséges kötelékeink iránti hűségünk próbakö­ve. Csak Ilyen feltételek között válik a XIV. kongresszus története pártunk éle­te további ötven évének méltó kezde­tévé. Csak így tetőzzük be a jobbol­dali revizionizmus vereségét, csak így fogunk haladni valóban lenini úton szocialista hazánk további fejlesztése felé. A CSKP XIV. kongresszusa befejezé­sének alkalmából a CSKP Központi Bi­zottsága, szombaton a prágai vár rep­rezentációs helyiségeiben baráti talál­kozót rendezeti, amelyen részt vettek a CSKP újonnan megválasztott Közpon­ti Bizottságának tagjai és a testvéri kommunista és munkáspártok küldöttei. A megjelentek különös szívélyesséq­gel üdvözölték körükben Gustáv Husá­kot, a CSKP KB főtitkárát, Ludvík Svobodát, a CSKP KB elnökségének tagját, a köztársaság elnöki, valamint a CSKP KB elnökségének többi tagját és póttagját, Leonyid Iljics Brezsnye­vet, az SZKP KB főtitkárát, Edward Giereket, a LEMP KB első titkárát, Ká­dár Jánost, az MSZMP első titkárát és másokat. A bar&i találkozó bevezető részé­ben Gustáv Husák elvtárs ünnepi po­hárköszöntőt mondott. Aláhúzta a kommunista és a munkás-világmozga­lom egységének az imperializmus, a kolonializmus ellen, a népek szabad­ságáért és békéjéért vívott közös harc gondolatait. A külföldi delegációk nevében Leo­nyid Iljics Brezsnyev mondott köszöne­tet. A CSKP befejeződött XIV. kong­resszusát nagy eseménynek minősítette nemcsák a csehszlovák kommunisták, hanem az egész nemzetközi kommu­nista mozgalom életében. Megállapítot­ta, hogy a csehszlovák kommunisták győzelmesen kiállták a múlt évek sú­lyos próbatételét, és a szocialista tár­sadalom építése során maguk köré tud­ták 'tömöríteni a dolgozók valameny­nyí rétegét. Ebben a sikerben nagy ér­deme van a CSKP marxista vezetésé­nek, Husák elvtárssal az élen. A találkozó baráti, szívélyes légkör­ben folyt le. A testvérpártok küldöttségeinek elutazása (ČSTK) — A kommunista és mun­káspártok küldöttségei, amelyeknek a részvétele és felszólalása a CSKP XIV. kongresszusán azt bizonyította, hogy Csehszlovákia ismét a szocialista or­szágok közösségének, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak szilárd láncszeme, visszatérnek hazá­jukba. A szovjet vendégek, a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége szombat délután különrepülőgéppel utazott el a ruzynéi repülőtérről. El­utazott Leonyid Iljics Brezsnyev, a de­legáció vezetője, az SZKP Központi Bi zottságának főtitkára, továbbá Viktor Vasziljevics Grisin, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, az SZKP moszkvai városi bizottságának első titkára, Pjotr Jefimovics Seleszt, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, az Ukrán Kommunista Párt KB első titkára, Konsztantyin Fjodorovics Ka­tyusev, az SZKP KB titkára, Jakov Pe­tovics Rjabov, az SZKP KB tagja, az SZKP szverdlovszkij területi bizottsá­gának első titkára. Sztyepan Vaszilje­vics Cservonyenko, a delegáció továb­bi tagja, az SZKP KB tagja, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykövete Prá­gában maradt. Leonyid Brezsnyev elutazása előtt rövid beszédben köszönetét fejezte ki Gustáv Husáknak és a CSKP más ve­zető képviselőinek a meleg fogadtatá­sért és további sok sikert kívánt to­vábbi munkájukban. Leonyid Brezsnyev Gustáv Husák és Ludvík Svoboda elvtársak kíséretében végig haladt azon térségen, ahol a prágaiak tömegei gyülekeztek, hogy búcsút vegyenek a kedves szovjet ven­dégektől. Ezután a két testvérpárt vezetői szí­vélyesen megölelték egymást, majd né­hány pillanat múlva a speciális Ilju­sin-62 a szovjet vendégekkel fedélzetén a levegőbe emelkedett. A ruzynéi repülőtérről ezután rövid időközökben különrepülőgépeken el­utaztak a szocialista országok kommu­nista pártjainak további küldöttségei. Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető képviselői először is búcsút vet­tek a Lengyel Egyesült Munkáspárt delegációjától, amelyet Edward Gierek, a Központi Bizottság első titkára veze­tett, s amelynek tagjai Stefan Olszow­ski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Zdzislaw Grudzien, a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkára, Franciszek Szlachcic, a LEMP KB tag­ja, belügyminiszter és Stanislaw Wron­ski, a LEMP KB mellett működő Könyv és Tudomány kiadóvállalat Igazgatója voltak. Majd a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttségének búcsúztatása kö­vetkezett, amelynek élén Kádár János, a KB első titkára állt. A küldöttség tagjai Aczél György, az MSZMP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titká­ra, Pataki László, az MSZMP Győr me­gyei bizottságának vezető titkára, a KB tagja, továbbá Vince József, a Ma­gyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete voltak. Vince nagykövet Csehszlovákiában maradt. A CSKP vezető képviselői ezután bú­csút vettek a Német Szocialista Egy­sérpárt delegációjától, amelyet Günter Mittag, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KB titkára vezetett, és tagjai Hanna Wolf, az NSZEP KB tag­ja, az NSZEP KB Kari Marx Pártfőis­kolájának igazgatója és Herbert Kro­likowski, az NDK csehszlovákiai nagy­követe voltak. H. Krolikowski műkö­dési helyén, Prágában maradt. Az SZKP, a LEMP, a MSZMP és a Strougallal az élen, jelen voltak továb­bá a CSKP KB elnökségének összes tagjai és póttagjai, a KB titkárságának titkárai és tagjai, valamint a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott­ságának elnöke. A szovjet, lengyel, magyar és NDK­beli vendégeket a prágai lakosok tö­megei búcsúztatták a repülőtéren. A CSKP XIV. kongresszusán részt vett kommunista és munkáspártok de­legációi közül szombat délelőtt eluta­zott a ruzynéi repülőtérről a Német Kommunista Párt küldöttsége is Kurt Bachmann elnök vezetésével. A délutáni órákban utazott el Sergio Serge, az Olasz Kommunista Párt kép­viselője, az OKP KB tagja, a KB nem­zetközi osztályának vezetője. A Guineai Demokrata Párt dele­gációja Touman Sangérnak, a párt ve­vető ségi tagjának, miniszternek vezeté­sével szombat este utazott el Prágából. A Bolgár Kommunista Párt küldött­ségének tagjaitól Ivan Abadzsiemtől, a BKP KB Politikai Bizottságának póttag­jától a KB titkárától és Georgi Dzsaga­rovtól, a BKP KB tagjától, a Bolgár írószövetség elnökétől, akik Todor Zsiv­kovval, a BKP KB első titkárával együtt részt vettek a CSKP XIV. kongresszu­sán a ruzynéi repülőtéren tegnap reg­gel . szívélyes búcsút vett Alois Indra, az NSZEP delegációjától búcsút vett a CSKP egész új vezetősége Gustáv Hu­sákkal, a Központi Bizottság főtitká­rával, Ludvík Svobodával és Ľubomír a CSKP KB elnökségének tagja, a KB ütkára és Vlagyimir Žiíka, a CSKP KB nemzetközi politikai osztálya vezetőjén nek helyettese. Röviddel éjfél után, vasárnap utaz­tak haza az Osztrák Kommunista Párt képviselői is — F riedi F ürnberg, a KB Politikai Bizottságának tagja és Walter Wachs, a KB titkára. Tegnap reggel elutazott Prágából a Luxemburgi Kommunista Párt küldött­sége, amelyet a párt Végrehajtó Bi­zottságának tagja képviselt, továbbá a Proletáregység Olasz Szocialista Párt­jának küldöttsége Lucio Luzzattonák, a Politikai Bizottság tagjának, a KB nemzetközi osztálya vezetőjének, a kép­viselőház elnökének vezetésével, va­lamint a San Marino-i Kommunista Párt küldötte Ermenegildo Gasperoni főtit­kár. Erich Honecker, a Német Szocialis­ta Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, a CSKP XIV. kongresz­szusán részt vett küldöttség vezetője még csütörtök délután hazautazott Prá­gából. A ruzynéi repülőtéren Ľubomír Strou­gal, a CSKP KB elnökségének tagja Václav Hűla, a CSKP KB elnökségé­nek póttagja, Pavel Auersperg, a CSKP K& nemzetközi politikai osztályának vezetője és František Krajčír hazánk NDK-beli nagykövete búcsúztatta. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának első titkára szerdán hagyta el Prágát. A repülőtéren Ľubomír Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, Alois Indra, a CSKP KB titkára és Pavel Auersperg, a CSKP KB nemzetközi politikai osztá-. lyának vezetője búcsúztatta. OLVASÓINK FIGYELMÉBE I Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a CSKP XIV. kongresszusának anyagát folyamatosan közöljük. Az Új Szó június 2-i, szerdai számá­ban a CSKP alapszabályzatát, a június 3-i, csütörtöki számában pe­dig az 1971-1975. évi népgazdaságfejlesztési terv irányelveit közöljük. *

Next

/
Thumbnails
Contents