Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-30 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

lkonyodott. Az öreg Nap nekivörösödve, Mn bukott le az ég alján, hogy sugarait a tengerek ölében megfürdetve, alámerüljön a végtelennek tűnő messzeségbe. Az urasági erdőből hazafelé ballagó napszámosok egyike tréfásan meg ls jegyezte. — Látjátok, ma még az üreg Nap is vörösben tér nyugovóra. Holnap szél lesz. Legalább hajt egy kis esőt. Szövődő gondolataiknak egynémelyek hangosan adtak kifejezést. — Akkor hát mindenki a megbeszélt feladat szerint — hangzott a csoport vezetőjének figyelmeztetése, miközben elérték a falu szélét. Lépteik fáradt koppanása dübörgésszerűen hallatszott a fahíd padlózatán, mely a Feketevíz felett ívelődött át, pontosan a falu közepébe. — Nézzétek, hogy pöffeszkedik, — szólalt meg az élenhaladó idősebb Mázsár János. Lopva a jelzett irányba tekintettek, ahol a falu bíráját látták meg. a híd karzatján támaszkodva. — Ez valakit vár — súgta félhangosan az egyik öreg Mázsár felé. Odaérve, néhányan megpöcintették kalapjuk szélét, mások észre sem véve az ott állót, tovább haladtak. Ki az alvég, ki a felvég felé vette az irányt. — Várj csak Jani — intett ifjabb Mázsár felé a biró, balkezét mentéje zsebében tartva, jobbjában pedig füstölgő vastag szivarját. Jani megtorpant, s ahogy kenyéradója felé fordult, apja szúrós tekintetével találkozott. — Hát aztán Jani — szólt a biró, amikor a többiek már eltávolodtak. — Tudod-e, hogy hol a helyed? Különben az aratást újra neked szántam. Kérték ugyan mások is, de most az egyszer csak rajtad múlik. Ha minden jól megy, hát azt a kölcsönzött tizest is elfelejtem — hadarta a bíró, közben egy hatalmasat lottyantott Jani bakancsa elé, a szivar okozta gyülemletből. — Tudom — nyögte ki Jani, miközben újra meg újra, apja tekintete rajzolódott ki előtte. Puskával a vállán, az erdőkerülő kerekezett el mellettük, s hogy Jani is hallja, hangos jóestét köszönve hajtott tovább. Jani is indulni készült. - Vacsora után várlak a kocsmában, — szólt még a bíró és vigyorogva nézett a távolodók után. Mázsáréknál a vacsora szokásos rendben folyt le. A petróleumlámpa, a mestergerenda árnyékát kiszélesítve, kísérteties fényt árasztott a kis szobára. Jani a padon, felesége mellett ülve kanalazta a pirított kukoricakását. Gondolatai valahol messze kalandoztak. Édesanyja a padvégéről, lopva figyelte fia gondterhelt arcát. Jól ismerte a, fiát, s érezte, hogy az valamit forgat a fejében. Az sem fordult még elő, hogy nem az apjával jön meg a munkából. Ma pedig így volt. Gondolatai összekuszálódtak, s nem tudott eligazodni. Böske a fiatal feleség mitsein gyanakodott. Ürült, hogy térje mellette van, biztosan hallgatja mindkettőjük szíve dobogását. Nagyon szerette Janit, s boldogan várta a pillanatot, amikor egy újszülöttel ajándékozza meg a férjét. Lelke mélyén egy egé* szen új világot építgetett gyermeke számára. Titokban ugyan, de vakon hitte, hogyha ó már nem is, de a gyermek egy egészen más világban fog majd élni. Az álmodozásnak is beillő gondolataiból apósa kanalának csörrenése riasztotta fel. Ugyanis, az öreg a kanalát is a lábasba ejtve hagyta abba az evést, s anélkül, hogy csak oda is nézett volna, a pad sarkán elhelyezett Prágai Magyar Hírlapot vette a kezébe. Nekik ugyan nem járt a lap, hiszen másra is nehezen tellett, azonban Béni bácsi, a kézbesítő, mindennap, juttatott egy újságot az elvtársaknak. Mázsárék kis Julikája, a család hetedik tagja, kit különben vakarcsnak becéznek, ő hozta át mindennap az újságot a Béni bácsitól és helyezte a pad sarkára, mely közvetlen a szoba szögletébe ékelődött. Az öreg tudta, hogy egy őrán belül újságért jön Sósék Ferkója, hát ezért igyekezett. Nem szerette volna a lapot olvasatlanul tovább adni. főleg ma nem ,a választások előestéjén, amikor Jarosék vívtak nagy előcsatározásokat a mandátumok megszerzéséért. Megtörülte kopottas szemüvegét, s az olvasásba merült. Alig vette észre, hogy fia készülődik valahová. Anélkül, hogv az újságból felnézett volna. Janira szólt: — Hát te hová? — A kocsmába, — volt a rövid válasz. — Nocsak! Oszt pénzed van e? Mert anélkill oda aligha járnak. — Egy hatosom sincs, jól tudja édesapám. — Hát akkor minek mégy oda? Csak úgy? — Csak úgy. Dolgom van — mondta Jani. — Az van az erdőben is — makacskodott az öreg. — Az mas — tette Böske vállára kezét Jani és indulni akarl. — Hát ezért várt rád? Gondolhattam volna kérdés nélkül is — szólt kissé emeltebb hangon az öreg. — Az ég szerelmérel Mi történik itt? — fordult meg a sparheltnál Mázsámé, aki kétségbe esve figyelte az apa és fia élesedő párbeszédet. — Semmi édesanyám. Nyugodjék meg. — Ne félj! fordult Böskéhez Jani és gyengéden megsimította az asszony domborodó hasát. — Mindjárt visszajövök — mondta és újra apja szúrós tekintetét látva, lépett ki az éjszakának is beillő sötét estébe. Az utca csendes volt. Kőhajításnyira sem hagyta maga mögött a ház küszöbét, amikor egy sötét árny a templom mögül elébe lépett. —- Hát te hová? — szegezte neki a kérdést az erdőőr, anélkül, hogy köszönt volna. — Miért kérded, hiszen hallottad, — válaszolt Jani tovább menve. ( — Mond csak, mit ígért megint? — fogta meg a jáger Jani vállát. Megint a régi nóta mi? Az aratás ugye? Hogy dögölnének meg reggelre. Jani elcsukló hangon válaszolt: — Nézd Nándii A te helyzeted az más. Nálam beteges az asszony, félő, hogy a gyereket ki tudja-e hordani. S az orvos? Az nem egy pakli dohányl Oszt az öreg is, az is a nyolcvan felé. Az ó kezéből is kihullhat a fejsze. Azután hova tovább, nem mondanád meg? Neked pedig állasod van az uraságnál. — Állásom az van — hördült fel az erdész. De ugyan meddig? Míg az uraság meg nem sejti, hogy véletek paktálok. Hát ilyen az én állásom! Az intéző már úgyjs a fejemhez verle, hogy az ebédhordó csőcselék kévézi a fái. Percekig lépegetett szó nélkül. Végül is az erdész törte meg a csendet. — Te! Emlékszel az öreg suszterre? Ö sem ludott a kaptafáival annyit összepofozni, amiért a pap eltemesse. És mit hagyott a gyerekeire? Egy kosár cipőnyelvet, egy félzacskó stekszöget, és egy bórszaggal telt nádas viskót. Aztán mégis csak összejött a húszas, amiért elföldelték szegényt. Hogy a ménykű Utne bele ebbe az egész mindenségbe. A kocsma elé értek. — Várj meg! Soká úgy sem leszek — bökte oldalba az erdészt Jani és benyitott az ajtón. Odabent a gázlámpa fénye vakítóan élesnek tűnt Jani szemeinek. A bent lévők, valamennyien Klimek Ferenc: (Igaz történet) mödosabbak, nem nagyon vélték észre az újonnan érkezőt. A bíró a söntésrács árnyékában üldögélt, a segédjegyző és egy idegen fiskális formájú úr társaságában. — Rám várnak! — futott at Jani agyán a gondolat, s a jegyzőinas intésére az asztalhoz lépett. — Foglalj helyet. 0 a mi emberünk! mutatta be Janit a bíró anélkül, hogy valaki is kezet nyújtott volna feléje. Nem mintha ezt Jani elvárta volna, mégis a megalázás süllyesztőjének a legmélyén érezte magát. Még hogy én az ő emberük! S minden erejére szüksége volt, hogy a szemük közé ne vágja az előre megrendelt kis fröcscsöt. Ügy érezte, tengernyi gyűlölet és undor gyülemlett fel benne, s mégis itt áll ezelőtt a hájtömeg előtt! — Mit akarnak ezek tőlem? — kérdezte önmagától. Tudta, ha ezek egy asztalhoz ülnek vele, annak nagy ára van. Magán érezte a várakozó erdész kintről érkező tekintetét. Mintha valaki ezt súgna: jani vigyázz, az apad rögvest szélütést kapna, l»a lálna. Valami a torkát szorongatja Iszonyatosan. Látja, hogy a söntésnél Sós Ferkó egy pakli pipadohányt kér, majd észrevétlenül felé pislant ós gyorsan távozik. Ezt az apja küldte, villant ál a fején a gondolat. Nem mer a társai szemébe nézni, ha ezt meg tudják. Már pedig meg fogják tudni. Talán majd Nándi segít. Elővette zsebkendőjét, s az orra alatt matarászva bökte ki halkan: Miről van hát szó? — Hat akkor rajta! — helyeselt az idegen, s a bíró felé fordulva jelezte, hogy adja elő az általa kiagyalt tervet. Percekig tarthatott a magyarázat, majd az idegen egy vászontekercset nyomott Jani hóna alá. — A szöveggel az út felé, hadd olvassák reg gel az emberek! Már aki olvasni tud, — röhögött a jegyzósegéd. Jani a fejével bicentett, hogy megrétette, s anélkill, hogy elköszönt volna, távozott. Az út rövid volt. Két sötét alak allt meg a biró háza előtt. Egyik a kapumélyedésben, másik » jól ismert udvar sötétjében tűnt el. Kis idő múlva mindketten egy-egy fenyőrúddal a vállukon lép deltek Mázsárék háza felé. A templom mellett, újsággal a kezében Ferkóval találkoztak. — No, ne bámészkodj, — szólt rá az erdész. —

J Mondd meg apádnak, hogy egy óra múlva nála vagyok. Siessen az olvasással! Jani benyitott a házba. — Megjöttem Bözsi — szólt feleségének és vissza is csukta az ajtót. Egyenest a fészerbe tartott, a sötétben szöget és kalapácsot kotort elő. Az erdész közben a földre terítette az agrár párt vászonra festett jelszavát, s kísérőül valami forradalmi dalfélét dudorá szolt. A bőréből akart kiugrani, annyira tetszett neki Jani ötlete. Pislákoló viharlámpával a kezé ben Jani édesapja állt meg a háta mögött. Látva az agrár párt plakátját, dermedten csak ennyit mondott: — Hát idáig jutottunk? S szemében a gyűlölet szikrája parázslott. — Nyugodjék meg János bátyám! — ugrott fel a jáger s kivette a lámpát az öreg reszkető kezéből. — Ne féltsen minket. Meglátja, értjük mink ennek a módját. Mielőtt a bakter a tizenegyet kiáltotta volna, Farkasék kopott ladikja nesztelenül úszott a Fe ketevíz csendes tükrén a híd irányába. Itt ugyanis a kisfolyó az utca oldalát nyaldosva érintette a falu közepét. A ladik megállt és alig hallható tompa ütések zaja zavarta meg az éjszaka csend jét. Kész. Indulhatunk, — súgta az erdész és az öreg tákolmány megfordult, alakjukat elnyelte a víz fölé hajló fák sötét árnyéka. Nem sokkal később a fiatal jegyzősegéd, aki a végrehajtás ellenőrzésével volt megbízva, jelen tette a bíró lakásán, hogy minden a legnagyobb rendben. Akkor igyunk még egyet, - emelte a poha * rát a falu feje és az istenek magasságában érez ve magát, nézett a nála jóval alacsonyabb ter metű idegenre. Egyről azonban megfeledkeztek: a medve bőin re előre inni, nem a legtanácsosabo. S mig ök poharaikat, addig az éjszaka sötétjében mások ragasztós vödreiket ürítették. Reggelre a házak tulai és kapui keskeny halványkék plakátoktól díszelegtek. Az emberek korán ébredtek. Voltak, kik a ház előtt az utcát söpörték tisztára, mások már a kis csoportokban a választások esélyeit latolgatták. Az igazi látnivaló, amelyre azt mondták, hogy ilyen még nem volt, az a hídnál volt a víz köze pén. Mosolygó emberek csoportjai egymást kér dezve találgatták, ki tehette az egykönnyen hozzá nem férhető helyre a kommunista párt jelszavát. Többen hangosan olvasva adtak gondolataiknak kifejezést. CSAK A 4-RE SZAVAZZ! A 4 ES A TE LISTÁD! F.gy rakás gyerek, akik még nem értették az esemény jelentőségét, ujjongva kiabáltak: — Csak a négyesre! Csak a négyesre! — Virtusos kedvüket a kántor zavarta meg, aki a templom irányába kergette őket. Bíró úr a hosszú éjszakázás után megkésve értesült a történtekről. Kezeivel hadonászva, pulykavörösen sziszegett á fogai között: — Disznó bitangok! Ezt megkeserülitek! Kirendelni a tűzoltókat és tépjék le! A misézni érkező káplár úr is feltette okuláré Ját és szemügyre vette a ritka látványt. Templomból kijövet, régi szokás szerint, min denki a szavazó helyiség elölt tolongott. Voltak néhányan, kik a vasárnapi ebédről is lemondva, még a délutáni órákban is az épület előtt társalogtak, hogy véleményt formálhassanak. Másnap az eredmények már ismeretessé váltak. A Feketeviz melletti kis falucskában ezen a választáson a kommunista párt tizenegy mandátum megszerzésével fölényes győzelmet aratott. Az agrár pártiak öt, a szocdemek mindössze három mandátumhoz jutottak. Dúlták fúltak a két párt vezetői. Bosszút esküdtek az agrár párt plakátjának meggyalázói ellen. Csak épp a tettest nem ismerték. Janit nem fogták gyanúba, hiszen a segédjegyző szerint ő a kapott feladatot tökéletesen végre hajtotta. Csak később, hosszú évek múltán tudódott ki, hogy ifjabb Mázsár Jani és Álló Nándi, ifjú kommunisták ragasztották rá az agrár párt plakátjára a kommunista párt választási jelszavát. Ekkor azonban a bosszút esküvők már nem tudtak ártani. Azóta negyven év telt el. Az akkori menyei skéből, megtört Böske néni lett. A történetet ő mesélte el. S örömtől teli arccal fejezi be, hogy a párt akkori győzelméhez ő is hozzájárult egy marék rozsliszttel, melyből a ragasztót keverte.