Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-02 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

Mi sem természetesebb, magától értetődcbb, mint a munkásosztály, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepén a barátság és egység fontosságáról szólni. A Vörös Májust évtizedek óta a proletár nemzetköziség jegyében ünnepelték dolgozóink, s a nemzetközi összefogás harcos nagy ünnepének ez a jellege azóta sem változott... Az emberi jogokért, a megélhetésért és a darab kenyérért vívott harc helyett azonban felszabadulásunk negyedszázada óta az elvégzett munka öröme hatja át az ünnepet, s aratja május 1-et a nemzetközi összefogás és o MUNKA ünnepévé. Az értelmet nyert élet örömével tekintünk azokra, akik ma is a harc kíméletlen útját járják, hogy népük számára a szabadság és a nemzeti függetlenség feltételeit biztosítsák, s féltön őrködünk a szocialista világrendszer fejllödése és egysége felett, hogy a nemzetközi munkásosztálynak ez a nagy vívmánya a béke és a társadalmi fejlődés szilárd támasza lehessen továbbra is... Döntő erő az imperializmus elleni harc és a zsarnok háborúk elleni küzdelemben. ...AZ EGÉSZ EMBERISÉGET A nagy tapasztalatcsere Ha csak az elmúlt ket esztendő változásait vesszük figyelembe, megelégedéssel tapasztalhatjuk, milyen nagyot lépett előre a világ az alig két éve tartott moszkvai nagy tanácskozás óta is. Az 1969 júniusában megtartott értekezleten a világ kommunista és munkáspártjai közül 75 képviseltette magát, s a szinte egyhangúlag elfogadott dokumentumban hangsúlyozott szerepet kapott az akcióegység és az elvi egyetértés. Bár akkor sem hiányoztak azok a hangok, melyek a pártok közötti nézeteltérések kiéleződésére számítottak, az a tény, hogy a tanácskozások folyamán maga a burzsoá sajtó is kénytelen volt tárgyilagosabb hangvételt megütni, bizonyította, hogy elszámították magukat. A realitások józan mérlegelésére vallott például, hogy az UPI hírügynökség éppúgy, mint Henry Kamm, a New York Times tudósítója azt volt kénytelen jelenteni lapjának: „. .. Ma már nyugodtan kijelentheti (a Szovjetunió), hogy az a párt, amely a Szovjetuniót támadja, elszigetelődik a világmozgalomtól". A Les Bchos így írt: „ ... a találkozó létrejöttének puszta ténye azt mutatja a világnak, hogy a proletár internacionalizmus, jóllehet ma nem egységes és nehéz napokat él át, olyan erő, amelyben nagy tartalékok vannak". Az elmúlt két év ezeket a „nagy tartalékokat" igazolta. Nem arról van szó, mintha a fejlődés sima, akadálytalan lett volna, hogy nem szegélyeznék nézeteltérések az előrevezető utat. A nemzetközi helyzetről adott elemzés, a forradalmi munkásmozgalom egységét erősíteni szándékozó elképzelések azonban éppúgy helyesnek bizonyultak, mint azok a megállapítások, melyek a béke és biztonság kérdésével foglalkoztak. Az elfogadott dokumentum egyik lényeges megállapítása is egyre inkább igazolódik: „a szocialista világ most a fejlődés olyan szakába lépett, amelyben lehetőség nyílik az tej rendszerben rejlő hatalmas tartalékok lényegesen teljesebb felhasználására". Elvi egység, szolidaritás Ha csak a számszerliségeknel maradunk, maga a tény, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán 90 ország több mint száz kommunista és munkás-, valamint nemzeti-demokratikus és haladó pártjának képviselői vettek részt, akik megjelenésükkel, fellépésükkel a proletár internacionalizmus és az antiimperialista harc demonstrációjává avatták a kongresszust, mindennél beszédesebben bizonyítja az elvi egység és szolidaritás erősödését. Nem mintha a nemzetközi munkásmozgalom minden kérdésében azonos álláspontot foglalnának el, azt azonban tudjáik és felismerték, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus leghatalmasabb támasza a Szovjetunió és annak lenini kommunista pártja. S ezzel ismételten megerősítést nyert a moszkvai tanácskozás dokumentumának megállapítása is: „A kommunista és munkáspártok néhány nézetkülönbsége ellenére ... eltökélt szándékuk egységes frontban harcolni az imperializmus ellen." „A vietnami nép az amerikai agresszorok ellen, a haza megmentéséért vívott háborújában és a szocializmus építésében szüntelenül élvezi az SZKP, a szovjet kormány és az egész szovjet nép forró támogatását, óriási és értékes segítségét" ,— jelentette ki a kongresszuson Le Duan. A testvéri, internacionalista segítség tényét támasztotta alá a CSKP küldöttségének vezetője, Gustáv Husák is, a'ki köszönetet mondott a Szovjetunió és • az öt szocialista ország 1968 augusztusában nyújtott segítségéért. A baráti támogatást köszönte Edward Gierek, is Lengyelország gazdasági problémái megoldását illetően. Osvaldo Dorticos Kuba, Laysone Phomvíhan Laosz, Kguyen Van Hieu Dél-Vietnam, Abdel Mohszen Abu ElNur az Egyesük Arab Köztársaság példájával bizonyította, milyen hatalmas arányú az a tkJmogatás, melyet a szovjet néptől kapnak a szocializmus építéséhez, illetve nemzeti felszabadító harcukhoz. Az egység és szolidaritás ilyen megnyilvánulásai alapján joggal jelenthette ki Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára: „A történelem folyamán talán még soha nem gyűlt össze a világ forradalmi, felszabadító és haladó erőinek ilyen tekintélyes fóruma." . . ,Tíz napon ál erre a teremre szegeződött az egész világ tekintete is, hiszen az emberek már régen megértették egész földünkön, milyen hatalmas szerepet iá' szanak a szocialista országok és a kommunista pártok, a szovjet szocialista nagyhatalom és a mi lenini pártunk a történelmi haladás folyamatában, a világeseményekben". Negyedszázados a szocialista világrendszer A nemzetközi munkásmozgalom szempontjából rendkívül jelentős a forradalmi erők hatalmas szövetsége: a szocialista világrendszer léte. Nemcsak a forradalmi elmélet és gyakorlat fejlődése, igazolása szempontjából fontos ez, hanem azokért a történelmi lelentőségű tapasztalatokért is, melylyel gazdagította a mozgalmat. „A szocialista világrendszer megalakulása és megszilárdulása — ahogy a kongresszus beszámolója leszögezi — nagymértékben meggyorsította a történelmi fejlődést, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdődött. Új távlatok nyíltak meq ahhoz, hogy a szocializmus az egész világon diadalmaskodjék." Egyrészt a világbéke megőrzése szempontjából rendkívül jelentős, meghatározó erő a szocialista világrendszer, másrészt a szocializmus építése általános törvényszerűségei kimunkálásában — különböző történelmi viszonyok, nemzeti sajátosságoknak megfelelő formák stb, — jelent óriási segítséget a kollektív tapasztalatok kincsestára. A legutóbbi évek fejlődése eredményeként lényegesen növekedett a szocialista országok gazdasági potenciálja, erősödött politikai helyzete, emelkedett a nép jóléte, s jelentősen fejlődött a tudomány és a kultúra. Az SZKP kongresszusa különösen nagyra értékelte a testvérországok kommunista pártjaival való együttműködés erősödését. „Ez az együttműködés lehetővé tette számunkra, hogy — egymás tapasztalataival gazdagodva — együttesen dolgozzuk ki a szocializmus és a kommunizmus építésének alapvető elvi kérdéseit, megtaláljuk a gazdasági kapcsolatok legésszerűbb formáit, kollektíven határozzuk meg a közös külpolitikai irányvonalat, kicseréljük véleményünket az ideológiai és kultúrális munka kérdéseiről" — állapította meg Leonyid Brezsnyev. Internacionalista irányvonal A kongresszus nyíltan, elvi következetességgel, s mértéktartó higgadtsággal foglalkozott az úgynevezett nyitott kérdésekkel. Elsősorban a kínai párt egységbontó magatartására gondolunk, mely politikailag és erkölcsileg is sokat árt a nemzetközi munkásmozgalomnak és az imperialistaellenes frontnak. A szovjet párt üdvözli azokat a konstruktív lépéseket, melyek 1969-ben kezdődtek s a két ország közti viszony normalizálását célozzák. A kínai pártvezetés szovjetellenes irányvonala ellenére — melyet a kínai propaganda „szociálimperializmus" néven emleget — kijelentik „ ... nemcsak arra vagyunk készek, hogy mindenképpen előmozdítsuk a kapcsolatok normalizálását, hanem arra is, hogy helyreállítsuk a jószomszédi kapcsolatot és barátságot a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között", mivel ez „megfelelne mindkét ország alapvető és hosszútávú érdekeinek, a szocializmus, a népek szabadsága és a béke szilárdítása érdekeinek". Hasoniló elveket vaH az SZKP az Albániával való kapcsola. tok megújítását illetően is. A csehszlovák politikai válságról szólva megszívlelendő az a figyelmeztetés, hogy „menyire fontos a - szocialista társadalomban a pán oezetö szerepének szürftelen szilárdítása a pártirányítás formáinak és módszereinek szakadatlan tökéletesítése, a szocialista fejlődés döntésre érett problémáinak alkotó, marxista-leninista megközelítése" A csehszlovákiai tapasztalat egyben azt is bebizonyította, hogy a szocialista országok testvéri egysége a legszilárdabb akadálya azon törekvéseknek, melyek gyengíteni próbálják a szocializmus „megjavítása" ürügyén a szocialista rendszert, s a burzsrá ideológia előtt egvengetik az utat Elvi, politikai kérdésekben — dz 1969. évi tanácskozás szellemében ismételten megerősödött az Internacionalista irányvonal, mely mértékadó a kommunista és munkáspártok számára. A kongresszus ugyanis mind a jobboldali revizionizmussal. mind pedig a szektás dogmatizmussal szemben védelmezte a marxizmus—leninizmus tisztaságai Népek az imperializmus ellesi A nemzetközi munkásmozgalom szempontjából jelentősek azok a megállapítások is, melyeket a kongreszszus a világon végbemenő, a fejlődéssel ellentétes folyamatokról, valan t a helyi háborúkat kiváltó, s esetenként világháborúval fenyegető jelenségekről tett. Bár a modern kapitalizmus próbál alkalmazkodni, „korszerűsödni", igyekszik a kizsákmányolás kendözöttebb formáit alkalmazni mivel fél, hogy az osztályharc forradalmi tömegmozgalommá fejlődik — lényege azonban mitsem változott. Az elmúlt öt év külpolitikai megnyilvánulásai is azt igazolták, „mindenütt uralomra törekszik, beavatkozik más népek ügyeibe, szemrebbenés nélkül megsérti azok törvényes jogait és szuverenitását. erőszakkal, vesztegetéssel, gazdasági behatolással próbálja rákényszeríteni akaratát más államokra és a világ egész övezeteire" ,A mai gyarmatosítók gaztettei közi: a legfőbb, Amerika szégyene, az Egyesült Államok folytatódó agressziója Vietnam. Kambodzsa. Laosz né>pfH len" «um a múltban, a jövőben is a nemzetközi munkásmozgalom jelenti a forradalmi erők kipróbált élcsapatát, s a munkásosztály az antiimperialista erők legerősebb és legfőbb szervezője. A tőkésországokban folyó nagy csaták napjainkban „új osztályharcok előhírnökei", melyek alapvető társadalmi változásokhoz vezethetnek, olyan átalakulásokhoz, melyben a munkásság, a dolgozók más rétegeivel szövetkezve, megragadhatja a natalmat. Ez a folyamat a harmadik világ országaiban a nemzeti felszabadulásért vívott harccal is párosul, s a hűbéri állapotok elleni harc mellett a monopóliumok és a tőkés kizsákmányolás elleni harc formáit is tükrözik. A példák soea — Ázsiában. Afrikában, Latin-Amerikában — egyremkább azt igazolja, beteljesedik Lenin jóslata arról, hogy „a gyarmati és félgyarmati országok népei, miután harcra kelnek nemzeti szabadságukért, eljutnak a kizsákmányoló rendszer alapjai elleni harchoz", súlyos csapást mérve a kizsákmányoló rendszer hadállásaira. A negyedik szféra A „modern" háborúk nemcsak a levegőben, a földön és a vízen folynak manapság, hanem kiterjed a negyedik szférára: az emberek tudatára is. Ez a harc már rég megkezdődött . . . „Az imperialista háború, az imperialista világ torkából az első százmillió embert az első bolsevik forradalom ragadta ki — írta annak idején Lenin. — A következő forradalmak szerepe nem lehet más, mint ezeknek a háborúknak és ennek a világnak a rabságából kiszabadítani az egész emberiséijet." A CÉL-hoz vezető utai a moszkvai tanácskozás fő dokumentuma így jelölte ki: „A marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus iránti hűség, saját népük érdekeinek, a szocializmus közös ügyének önzetlen és odaadó szolgálata elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kommunista és munkáspártok egységes akciói eredményesek legyenek és helyes irányban hassanak, hogy biztos legyen sikerük kitűzött történelmi céljaik elérésében". ... Annak érdekében, hogy a szocializmus milliárddá nőtt erejéhez további százmilliók csatlakozhassanak. FÖNOD ZOLTÁN