Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-14 / 113. szám, péntek

JOZEF LENÁRT ELVTÁRS BESZÁMOLÓJA 1971 V. 14. (Folytatás a 2. oldalról) vakiai pártszervek és -szervezetek azon igyekezet megnyilvánulásának tekintették, hogy következetesen megoldjuk a felgyülemlett fogyatékosságokat. A szlovákiai kommunisták a januári plénumtól azt várták, hogy elhárítja mindazt, ami gátolta a párt és a társadalom új aktivitásba való lendülését. 1968 januárja után azonban Szlovákiában ls megszaporodtak a politikai élet fogyatékosságai. A jobboldali opportunista és antiszocialista erők támadásba mentek át. Felhasználták azokat a pozíciókat, amelyeket az előző években főként az ideológiai fronton fokozatosan megszereztek. Revizionista nézetek és jelszavak terjesztésével a tömegtájékoztatási eszközökben dezorientálták a párttagságot és az egész közvéleményt. A nacionalizmus erősödő megnyilvánu lásait, a volt szlovák állam ideológiájának, Štefánik kultuszának és legendájának felélesztését koordinált antiszovjet kampány kisérte, amelyet a jobboldal cseh országrészekben működő központjai irányítottak. Ebben a politikai légkörben a szlovákiai pártszervek is, l>eleértve az SZLKP Központi Bizottságát, számos hibát követtek el, és helytelen határozatokat hoztak, amelyeket 1969 áprilisa után fokozatosan visszavontak. A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy Szlovákiában a jobboldali és antiszo'cialista erők végső céljai ugyanazok voltak, mint a cseh kerületekben. Politikai platformjuk lényegében azonos volt a „Kétezer szó" és hasonló ismert ellenforradalmi pamfletekkel. Ezen erők képviselőinek azonban tekintetbe kellett venniük a szlovákiai politikai helyzet sajátosságait és eszerint kellett megválasztaniuk taktikájukat is. Szlovákiában az 1968 január utáni politikai fejlődést bizonyos vonások jellemezték, amelyek gyökerei objektív és szubjektív, de mindenekelőtt hosszú tartamú tényezőkben rejlettek. A pártban kialakult helyzet fejlődése szempontjából nagy jelentőségű volt az a tény, hogy Szlovákia Kommunista Pártjának vezetőségében Vasil Bilak elvtársnak, az SZLKP KB első titkárának vezetésével kialakult azoknak az elvtársaknak a csoportja, akik felléplek az antiszocialista irányzatok ellen, és a marxizmus—leninizmus elveit védelmezték. Ezeket az elvtársakat a párttagok jelentős része támogatta, akik 1968ban tudatára ébredtek az antiszocialista fejlődés és az ellenforradalom veszélyének. Intő figyelmeztetéssel lépett fel számos munkás, paraszt, volt ellenálló, a népi milícia tagjai, párt- és közéleti funkcionáriusok. Szlovákia élenjáró kultúrpolitikai személyiségei a nép lelkiismeretét igyekeztek felrázni az ellenforradalmi vészéllyel szemben. Főként Novomeský elvtárs azon kijelentése, hogy ott akar lenni a fogyatékos ságok helyrehozásánál, de nem akar a szocializmus sírásója lenni, harci felhívás és erkölcsi támogatás volt a szocializmushoz hű emberek számára nem csak Szlovákiában, hanem a cseh országrészekben is. Szlovákia szocialista építésének éveiben hallatlan mértékben fejlődött a gazdaság, a kultúra és a művelődés, s ez végeredményben jelentősen megváltoztatta a szociális viszonyokat is. Ezek a változások pozitívan befolyásolták Szlovákia lakosságának tudatát, megszilárdították benne a szocialista társadalmi rendszer előnyeiben való meggyőződést. Szlovákia lakossága jelentős részének tudatában fennmaradtak a Szlovák Nemzeti Felkelés igen erős internacionalista hagyományai is, elsősorban az, hogy partizánjaink a szovjet katonákkal együtt harcoltak. Szlovákia politikai helyzete fejlődé sének szempontjából nagy jelentősége volt annak a ténynek, hogy megkezdődött az államjogi elrendezés föderatív alapokon való megoldása. Ez háttérbe szorította azokat a kérdéseket, amelyeket a jobboldal vetett fel, elsősorban az úgynevezett „demokratizálási" folyamatot, amin a jobboldali és antiszocialista erők ténylegesen a szocialista társadalmi rendszer lerombolását értették. E tények ellenére Szlovákiában is fokozatosan veszélyes ellenforradalmi helyzet alakult ki. A jobboldali opportunistáknak főként az 1968 nyarán megtartott rendkívüli pártkonferenciákon sikerült az SZLKP járási bizottságainak és kerületi bizottságainak szerveiből kiszorítaniuk a marxizmus—lenizmust védelmező elvtársak jelentős részét. Az SZLKP KB vezető tisztségeibe bekerültek a jobboldali opportunizmus egyes képviselői {Pavlenda, Zrak és mások) a kerületi pártszervezet vezető titkára Banská Bystricán Ťažký, Kassán Koscelanský lett, Zrak pedig a bratisiavai városi pártszervezet vezető titkári funkciójába került. A jobboldali opportunista erők szövetkeztek az antiszocialista erőkkel. Felhasználták a nacionalizmus és az antiszovjetizmus széles körű hullámát, amelyet a tömegtájékoztatási eszközök támasztottak. 1968 augusztusában a politikai és általában a társadalmi élet a széthullás olyan fokára hágott, hogy a szocializmust és a dolgozók szocialista vívmányait csuk a szocialista szövetségesek segítségével lehetett megvédeni. Ezért a kommunisták és a pártonkívüliek tízezrei 1968 augusztusában a szövetséges csapatok bejövetelét a testvéri internacionalista segítség aktusaként üdvözölték. A válságjelenségek okainak tisztázása után az egész párt, valamint Csehszlovákia munkásosztályának és dolgozó népének nagy többsége nagyra becsüli a szovjet kommunisták bölcsességét, határozottságát és következetes internacionalizmusát ezért a segítségért, értékeli rendíthetetlen hűségüket és azt, hogy a szocializmus ügyéért és a világbékéért a legnagyobb áldozatokra is készek. Ezért Gustáv Husák elvtárs teljes joggal jelentette ki a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusán: „Őszinte hálánkat akarjuk kifejezni e kongresszus emelvényéről is a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet kormánynak, a szovjet népnek azért, hogy megértették a csehszlovák kommunistáknak a szocializmus ügyéért való aggódását és megértették segítségkérésüket. Ez az internacionalista segítség mentette nteg hazánkat a polgárháborútól, az ellenforradalomtól, és segítette megvédeni a szocializmus vívmányait". A szövetséges csapatok 1968 augusztusában történt bejövetele meghiúsította az antiszocialista és ellenforradalmi erők összes szándékait és céljait. A csapatok bejövetele után a jobboldal kénytelen volt még jobban megmutatni igazi arcát, antiszocialista és antiszovjet arculatát. Hisztériájában leleplezte azt is, amit a nép előtt sokáig rejtegetett. 1968. augusztus 21-ig, habár a párttagok jelentős része tudatában volt az antiszocialista veszélynek, nem látta a jobboldalt tényleges formájában. Azt remélte, hogy a felgyülemlő problémákat meg lehet oldani a párton és a társadalmon belül. Ezeket a reményeket megerősítették egyes állásfoglalások, így például a CSKP KB májusi plénuma, a CSKP összíizemi bizottságai elnökeinek aktívája és a népi milícia országos aktívája. A csapatok bejövetele és a jobboldal garázdálkodása a nézetek heves differenciálódásához, a puszta tények tudatosításához vezetett, s véget vetett annak az illúziónak, hogy saját eszközeinkkel megfékezhetjük az előrenyomuló ellenforradalmat. A szövetséges csapatok bejövetele nemcsak az ellenforradalom vérengzéssé való elfajulását akadályozta meg, hanem felrázta a párttagok jelentős részét is, akik tudatára kezdtek ébredni annak, hogy el kell szakadni a szociáldemokrata, opportunista és revizionista erőktől, arra, hogy szükséges a nézetek differenciálódása, szükséges a jobboldali opportunizmussal való eszmei küzdelem és, hogy szervezetileg is meg kell válni a jobboldali opportunistáktól. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a párt és a társadalom marxista—leninista magva offenzív módon felsorakozzék a párt lenini jellegének felújításáért, az ideológiai és ellenforradalmi diverzió következményeinek felszámolásáért. A marxista—leninista erőknek a társadalmi viszonyok konszolidálására és a válságos feszültség leküzdésére irányuló erőfeszítésének alapot adott a moszkvai jegyzőkönyv, amely megmutatta a helyzetből kivezető helyes utat. Miután a szövetséges csapatok bejöttek hazánk területére, a pártban lévő jobboldali erők megváltoztatták taktikájukat. Képviselőik nyíltan az antiszocialista erők képviselőivel együtt léptek fel az antiszovjet hisztéria azonos platformján. Bekövetkezett a pártban levő marxista—leninista erők és a jobboldali opportunista erők harcának új szakasza. A fő és döntő harc az SZLKP rendkívüli kongresszusának összehívása körül zajlott le 1968 augusztusában. Amikor az SZLKP Központi Bizottságának szervei a rendkívüli kongresszus összehívásáról tárgyaltak, az SZLKP KB vezetőségében kikristályosodott a jobboldal — Pavlenda, Zrak, Ťažký, Falfan, Harenčár személyében. Szlovákia Kommunista Pártjának rendkívüli kongresszusát, amelyet az SZLKP bratisiavai városi bizottsága útján hívtak össze, a jobboldali opportunisták ugyanazon célok érdekében akarták felhasználni, mint a vysočanyi gyűlést: az SZLKP KB szerveiből el akarták távolítani a marxizmus—leninizmus platformján álló elvtársakat, a párt vezetőségének kulcspozícióiba a jobb oldal képviselőit akarták ültetni. A rendkívüli kongresszus lefolyása két különböző részre oszlott. Első része, amely a tömeghisztéria, s főként a vysočanyi gyűlés politikai platformjának befolyása alatt állt, tartalmilag a párt marxi—lenini irányvonala ellen irányult. Ez első rész folyamán hagyták jóvá a szövetséges csapatok bejövetele elleni provokációs felhívást és nyilvánították egyetértésüket az úgynevezett vysočanyi kongresszus határozataival. * A kongresszus más jelleget öltött második részében, miután megérkezett a CSKP Központi Bizottságának küldöttsége Husák elvtárs vezetésével, Husák elvtárs ismertette a küldöttek előtt a Moszkvában aláírt megállapodásokat. Rávilágított a további eljárásra, és a kül'döttek figyelmét a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség megszilárdítására és elmélyítésére irányította. Már a kongresszuson sor került a nézetek differenciálódására és a jobboldal jelentős elszigetelődésére. Husák elvtárs magyarázata utón a küldöttek többsége megértette, miről van szó Csehszlovákiában, miszerint a szövetséges csapatok azért jöttek, hogy segítsék megvédelmezni a szocializmust és az emberek életét az ellenforradalom elől. A kongresszuson számos helytelen, nem marxista nézet hangzott el. Az SZLKP Központi Bizottságába beválasztották a jobboldali opportunizmus néhány képviselőjét is, akiket később kizártak az SZLKP Központi Bizottságából és a pártból. De a fogyatékosságok ellenére, amelyek az adott helyzetben a kongresszuson megvoltak, a kongresszusi határozatok a konszolidációs folyamat alapvető kiindulópontjává váltak. A kongresszus jóváhagyta a CSKP KB küldöttségének Moszkvában történt eljárását, egyetértését nyilvánította a megállapodásokkal, elutasította a XIV. kongresszus küldöttei vysočanyi gyűlésének törvényes voltát, és így hatálytalanította a kongresszusi tárgyalás első részének határozatait. Az SZLKP rendkívüli kongresszusának határozatai messzemenő jelentőségűek voltak a nacionalista egység szétzúzásában, a nézetek differenciálódásának elmélyítésében és az új pártegységnek lenini elveken alapuló felépítésében nemcsak Szlovákiában, hanem az egész köztársaságban. Husák elvtárs a kongresszuson elfoglalt elvhű álláspontjával a marxi—lenini erők megalkuvás nélküli harcának élére állt a jobboldallal szemben. Az SZLKP rendkívüli kongresszusa után a pártban levő marxista—leninista erők erőfeszítése a kongresszus pozitív következtetéseinek megvalósítására irányult. A jobboldali erők, amelyek fontos pozíciókat tartottak kezükben a párt- és az állami szervekben, szívós ellenállást tanúsítottak e politikával szemben. A tömegtájékoztatási eszközök a jobboldali opportunista, antiszocialista és szovjetellenes nézetek és irányzatok hirdetőinek hatása alatt álltak. A tömegpszichózist felhasználták olyan elvtársak támadására, akik a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus platformján álltak. A jobboldal a válsághelyzet meghoszszabbításának taktikáját választotta. Igyekezett megtartani megszerzett pozícióit, és meghiúsítani az egészséges erők törekvését a párt marxi—lenini jellegének és a társadalomban betöltött vezető szerepének felújítására. A sajtó, a rádió és a televízió útján kispolgári hisztériát táplált, a becsületes kommunistákat és hazafiakat becsmérelte, és gyalázta a szocialista országokhoz fűződő internacionális kapcsolatainkat. A gyakorlatban a kétarcú politika taktikáját folytatta. Egyrészt formálisan egyetértését nyilvánította a moszkvai megállapodások tartalmával, másrészt harcolt a konszolidációs erőfeszítés ellen, fokozni igyekezett a szovjetellenes demagógiát, megszilárdítani és kiszélesíteni akarta pozícióit. Nemzetellenes, nőpellenes, antiszocialista hazárdjátékában elszámította magát, mert nem számolt azzal, hogy népünkben mily mélyen gyökereznek a Szovjetunió, a szocializmus és a kommunista eszmék iránti érzések. Nem számolt a becsületes kommunisták kezdeményezésével, a becsületes polgároknak azzal a törekvésével, hogy megteremtsék a békés munka feltételeit. A kommunisták és a pártonkívüliok ezrei támogatták a párt vezetőségében levő elvtársak erőfeszítéseit, akik a jobboldallal szemben kiharcolták a marxista—leninista irányvonalat. Szívós tömegpolitikai munkával a dolgozók egyre szélesebb körével ismertették meg az ellenforradalmi fejlődés okait és összefüggéseit. Ebben fontos szerepet játszottak főként a háború előtti párttagok, a volt partizánok, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség aktivistái és a népi milícia számos tagja, akik ebben a bonyolult időszakban is a munkásosztály öntudatos és politikailag legfejlettebb részének bizonyultak. Az SZLKP Központi Bizottságának 1968 augusztusa utáni tárgyalásai a pártban és a társadalomban végbemenő politikai fejlődést tükrözték. Kiéleződött a marxista—leninista mag és a jobboldal képviselői közötti harc. Az SZLKP Központi Bizottságában és más szervekben levő jobboldali opportunisták szabotálták a Husák elvtárs vezetése alatt kibontakozó helyes irányvonalat, fékezték a nézetek differenciálódásának folyamatát, a konszolidációt és az új pártegység kialakulását. A jobboldali opportunizmus és a revizionizmus fő képviselőit fokozatosan felmentették az SZLKP Központi Bizottságának tagsága alól is. Az SZLKP KB állásfoglalása, és személy szerint Husák elvtárs állásfoglalása nagy segítséget jelentett a kommunisták számára a cseh országrészekben is, és fordítva: azok a határozott lépések, amelyeket Csehországban a CSKP KB irodája tett Štrougal elvtárssal az élén a jobboldal ellen, támogatást jelentett a marxista—leninista, az internacionalista erők számára Szlovákiában. Szlovákia konszolidálására igen pozitív hatással voltak Svoboda elvtárs köztársasági elnök fellépései és látogatásai. Svoboda elvtárs mérhetetlen tekintélynek örvend, az egész szlovák nép végtelenül tiszteli őt, mint a szabadságunkért vívott küzdelemben élenjáró harcosát, a szlovák és a szovjet nép őszinte barátját. Az augusztus utáni egész időszak új bői azt tanúsítja, hogy a csehszlovák dolgozó nép egységének és nemzeteink kölcsönösségének osztályjellege van. A jobboldali opportunista és antiszocialista erők elleni harcban kölcsönösen támogatták egymást a kommunisták és valamennyi, valóban becsületes ember és hazafi, nemzetiségre való tekintet nélkül. Husák elvtárs és más elvtársak elvhű határozott fellépését a becsületes emberek a cseh országrészekben éppen olyan rokonszenvvel fogadták, mint Szlovákiában a cseh elvtársak fellépéseit. A marxista—leninista erők biztosították hazánkban a nemzetiségi kérdés megoldásának osztálytartalmát. Az államszövetség a párt és az egész csehszlovák dolgozó nép egészséges erői erőfeszítésének az eredménye. A föderatív megoldást ki kellett harcolni a jobboldallal szemben, amely a „demokratizációt" vagyis a jobboldal hatalom ra jutását állította előtérbe, és csak azután — amint ezt a „Kétezer szó" című ellenforradalmi pamfletben kinyilvánították — lehet majd megoldani a nemzetiségi kérdést. A jobboldal ellen, a párt új egységéért, a párt sorainak a marxizmus—leninizmus elvei alapján való felzárkózottságáért vívott harcban formálódtak a CSKP Központi Bizottságának vezető személyiségei, és nyerték el az egész párt tekintélyét. A CSKP Központi Bizottsága, amelyet minden becsületes, a marxizmus—leninizmushoz hü kommu nista támogatott, győzelmes küzdelmet vívott a jobboldali opportunizmus képviselőivel, s azokat politikailag és ideológiailag leleplezte és legyőzte. Ezért a párttagok és Csehszlovákia dolgozó népének nagy többsége örömmel üdvözölte azt, hogy Központi Bizottságunk élére 1969 áprilisában olyan elvtársat választottak, akinek a legnagyobb érdeme volt a jobboldal vereségében és a válságból kivezető út megtalálásában. Husák elvtárs volt ez a férfiú. Mióta a CSKP KB első titkárának tisztségébe lépett, újból megerősítést .nyert, mit jelent az, ha a párt élén tapasztalt, határozott, marxista műveltségű elvtárs áll, aki természetes tekintélyt élvez. Az 1969 áprilisi plénum után és a májusi realizációs irányelvek jóváhagyása után a párt a mély társadalmi válság leküzdésére, e válság következményeinek fokozatos felszámolására, és a szocializmus további fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésére összpontosította erőfeszítéseit. Ebben a folyamatban döntő jelentősége volt á párt marxi—lenini jellege felújításának. A CSKP KB 1970 januári plénuma határozatainak alapján a tagkönyvcserével kapcsolatban beszélgetés folyt le valamennyi pártaggal. Azokat az elvtársakat és elvtársnőket, akik a beszél' getéseket lebonyolító csoportokban dolgoztak, és bebizonyították becsületes állásfoglalásukat a párthoz és a szocializmushoz, erről a helyről is köszönetünk illeti. A beszélgetések és a tisztogatás folyamán a párt szervezetileg is megvált a jobboldali opportunista, revizionista és nacionalista nézetek nyilvánvaló hordozóitól és a passzív tagoktól. Politikailag szétzúztuk a jobboldal központjait. Megszilárdult az internacionális kapcsolatok marxi—lenini értelmezése, tevékenységének valamennyi szakaszán megnövekedett a párt aktivitása. A párt és a társadalom politikai konszolidációjának folyamatában fontos határkő volt a CSKP Központi Bizottságának 1970 decemberi tárgyalása, amely fontos dokumentumokat hagyott jóvá: „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válsághelyzet tanulságait" és a „Határozatot a pártegység időszerű kérdéseiről". A CSKP Központi Bizottsága e dokumentumokban rámutatott annak á válságnak a fő 'okaira, amelybe a párt és a társadalom az 1968—1969-es évek(Folytatás a 4. oldalon)