Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám, péntek
SZÉPÉ emelnek Leninnek a praoeiek Prágában szobrot emelnek a szocialista forradalom géniuszának, V. I. Leninnek. A szobor alapkövének ünnepélyes letételére tegnap került sor a prágai Nagy Októberi Szocialista Forradalom terén. Az ünnepélyen megjelentek: fi. Erban és A. Kapek, a CSKP KB elnökségének tagjai, valamint D. Hanes, a CSKP KB elnökségének póttagja és M. Lúčan, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettese. A részvevők szívélyesen üdvözölték Sz. V. Cservonyenkót, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét, s a párt, valamint az állami szervek további képviselőit. Az ünnepélyt a „Rudý prápor" című régi munkásdal elhangzása után dr. Z. Zuska, Prága főpolgármestere nyitotta meg. Üdvözlő szavait követően A. Kapek lépett a mikrofonhoz. Beszédében megemlékezett V. I. Lenin születésének 101. évfordulójáról és prágai tartózkodásáról. Hangsúlyozta, hogy hazánk munkásmozgalmának története szorosan összekapcsolódik V. I. Lenin személyével és halhatatlan müvével. .Ezután A. Kapek és dr. Z. Zuska elvtársak elhelyezték az alapkövet. Az ünnepély az Internacionáléval és a Szovjetunióba küldött üdvözletekkel ért véget. -kmÄ szlovákiai szakszervezetek a politikai-nevelési munkáról (ČSTK) — A Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsának kétnapos plenáris ülése, amely tegnap kezdődött Bratislavában, az új szocialista ember nevelésének kérdéseivel foglalkozott. Az ülésen részt vett Vasil Bejda, az SZLKP KB ideológiai osztályának vezetője. Ján Duži, az SZSZSZT titkára fő beszámolójában Szlovákia szakszervezeti mozgalmának jelenlegi helyzetéről, és politikainevelési tevékenységének fő feladatairól szólt. A párt határozatai — mondotta — a tények tudományos felismeréséből erednek, s helyességüket az élet is bizonyítja. A szocialista társadalom fejlődésével elmélyül a párt vezető szerepe, a néppel való kapcsolata, A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom által a dolgozók milliói kapcsolódnak be az állam és a közügyek igazgatásába. Duži elvtárs azután a termelési értekezletek és a műszakigazdasági konferenciák jelentőségéről beszélt. Rámutatott a szakszervezeti szervezetek feladataira a dolgozókról való gondoskodás fokozásánál, a dolgozók jó munkafeltételeinek és kulturált környezetének kialakításánál, értékelte a „Mindenki szocialista módon" mozgalmat, valamint a szocialista munkabrigádok jelentőségét. A vitában felszólalt Vasil Bejda, az SZLKP KB ideológiai osztályának vezetője. Rámutatott a társadalmunk konszolidálási folyamatában elért jelentős eredményekre, amelyek annak köszönhetők, hogy a párt marxi—lenini vezetősége következetesen érvényesíti a kommunista párt vezető szerepéről és helyzetéről szóló elveket. Bejda elvtárs megemlítette, hogy a fejlődés miként mutatta meg annak az útnak a helyességét, amelyen a szocialista Csehszlovákia a párt új vezetőségével elindult. Hangsúlyozta a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetségünk további megszilárdításának elsőrendű jelentőségét szocialista építésünk, Csehszlovákia biztonsága és békés fejlődése szempontjából. A MÁJUSI ÜNNEPSÉGEK ( ČSTK) — A marxi—lenini tanítást, az internacionalizmust és a CSKP 50-éves győzelmes útját üdvözlő jelszavak jegyében zajlanak le az idei hagyományos május elsejei ünnepségek, és hazánk felszabadítása 26. évfordulójának ünnepségei. Az ünnepségek politikai-szervezési biztosítását és eszmei tartalmát ismertette tegnap a bratislavai újságírókkal dr. Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára. A dolgozók május elsejei felvonulása az idén újra a Szlovák Nemzeti Felkelés terén lesz. Bratislava lakosait 7 órakor fúvószenekarok ébresztik majd. A felvonulás 9 órakor kezdődik. Jozef Lenártnak, az SZLKP KB első titkárának beszéde és a dolgozók ünnepi felvonulása után népünnepélyek lesznek. Szlovákia járási székhelyein és néhány nagyobb városban is megrendezik a dolgozók felvonulásait. Csehszlovákia felszabadítása üdvözli távirat (ČSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök táviratban gratulált Jozel Cyrankiewicznek, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének 60. születésnapja alkalmából. A CSKP 50 éve kiállítás BratislaváSian Tegnap Bratislavában a városi múzeumban ünnepélyesen megnyitották a CSKP KB 50 éve Bratislavában című kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón részt vettek a politikai és a kulturális élet képviselői, M. M. Gyejev, a Szovjetunió bratislavai konzulja, a konzuli testület képviselői, az intézmények, a hivatalok, az üzemek képviselői, a párt régi tagjai. Ünnepi beszédet Gejza Slapka, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára mondott. Méltatta a párt 50 éves útját, s kiemelte a bratislavai kommunisták szerepét a munkásmozgalomban. Megemlékezett az alapító tagokról és azokról a kommunistákról, akik életüket áldozták a párt céljainak megvalósításáért folytatott küzdelemben. A kiállítás, amely hozzájárul az 50 éves jubileum méltó megünnepléséhez, áttekintést nyújt a munkásmozgalom és a kommunista párt brabratislavai fejlődéséről. Látogatói megismerkedhetnek a szlovák főváros haladó hagyományaival. -TSzovjet fényképkiállítás 26. évfordulójának alkalmából Bratislavában a Kultúra és Pihenés Parkjában ünnepi estet rendeznek, amelyet egybekapcsolnak a CSKP megalapítása 50. évfordulójának és a Munkás Testnevelési Szövetség évfordulójának ünnepségetvei. Az ünnepség keretében jeles szlovák művészek, sportolók, népművészeti együttesek lépnek fel. Május 9-én 20 órakor a Duna partján 20 tüzérségi ágyúlövést adnak le és ünnepi tűzijátékot rendeznek. Egész Szlovákiában ünnepélyesen megkoszorúzzák az elesett szovjet hősök emlékműveit. (ČSTK) — „A Szovjetunió fényképeken" címen a szovjet dolgozók hazáját bemutató kiállítás nyílt meg Lenin születésének 101. évfordulója alkalmából a prágai várban. A kiállítást a Novosztyi szovjet sajtóügynökség készítette elő és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága, a CSSZBSZ KB, a Cseh Újságírók Szövetsége, valamint Prága főváros nemzeti bizottsága szervezte. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján részt vett Antonín Kapek, a CSKP KB elnökségének tagja, Dalibor Hanes, a CSKP KB -:lnökségének póttagja, a CSSZBSZ KB elnöke, Oldfich Š o est ka, a CSKP KB titkára, valamint politikai és közéletünk képviselői. Jelen voltak Sztyepan Vasziljevlcs Cservonyenko, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és a szocialista országok diplomáciai képviselői. A CSKP és a CSSZBSZ Központi Bizottságának nevében a kiállítást Dalibor Hanes nyitotta meg. Értekezlet a mezőgazdasági termelés fejlesztésének továíÉi Miroslav Válek, sZSZK művelődésügyi minisztere tegnap részt vett Starý Smokovecen a MagasTátra kulturális és társadalmi problémáiról rendezett tanácskozáson. Dr. Zdenék Trhlík kiiliigymfniszter-helyettes vezetésével küldöttség utazott tegnap Algériába a kulturális egyezmény új programjának megtárgyalására és aláírására. J. Goroskin, a Szovjetunió konzulja, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság állandó képviselőjének helyettese és dr. Karol Šavel, a CSSZBSZ SZKB nak vezető titkára tegnap baráti beszélgetést folytatott Ján Plrčcsel, az SZLKP KB kelet-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkárával. •{r A bratislavai Lenin téren a nagy forradalmár születésének 101. évfordulója alkalmából koszorúkat és virágokat helyeztek el Lenin mellszobránál, s tisztelettel adóztak a kommunista mozgalom vezére emlékének. (ČSTK) — A mezőgazdasági és élelmiszeripari vezető dolgozók, az SZLKP kerületi és járási bizottságainak titkárai tegnap Piešfanyban értekezletre gyűltek egybe, hogy megvitassák a kooperációs és integrációs kapcsolatok továbbfejlesztésének keretprogramját az ,'gész mezőgazdaságra vonatkoztatva. A tanácskozáson jelen volt Jan Havelka, a CSKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, valamint Július Túron, az SZLKP KB osztályvezetőjének helyettese. A legfelső párt- és állami szervek által jóváhagyott alapvető irányelveket Ján Janooic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere ismertette. Hangsúlyozta, hogy az ötödik ötéves terv mezőgazdasági feladatait azokkal a lehetőségekkel és szükségletekkel összhangban kell kidolgozni, amelyeket a kooperációs és integrációs kapcsolatoknak az előzetes termelés, a feldolgozás, a kereskedelem és a szolgálatok között való szélesebb körű fejlesztése nyújt. 1975-ig Szlovákiában a bruttó mezőgazdasági termelést körülbelül 15 százalékkal kell emelni, a piaci termelést pedig 26 százalékkal. A következő öt évben körülbelül 16 milliárd koronát fektetnek be a mezőgazdáság anyagi-műszaki alapjába, az élelmiszeripari üzemek korszerűsítésére pedig több mint 5 milliárd koronát fordítanak. A vállalatok csoportosítása politikai, gazdasági és szervezési szempontból igényesebb és bonyolultabb feladat, mint az egyes problémáknak a kooperációs egyezmények útján való megoldása és a közös berendezések és vállalatok kialakítása — mondotta Ján Janovic miniszter. Arról lesz szó, hogy ne indítsák el a vállalatok úgynevezett jogi csoportosításának kampányát reális program nélkül. A legfontosabb elv, hogy az együttműködés a területi, gazdasági egységek keretében fejlődjék, nem pedig az egyes ágazatok keretében. A népgazdaság további fejlesztése sikeres megvalósításának a súlypontja a Járásokban lesz, — hangsúlyozta vitafelszólalásában Havelka elvtárs. Kiemelte, hogy az új technikát és a nagyipari technológiát csakis a nagy mezőgazdasági üzemekben lehet alkalmazni. A lemrťizmys évről évre növeli befolyását ÜNNEPI ÜLÉS MOSZKVÁBAN Moszkva — Lenin születésének 101. évfordulója alkalmából csütörtökön íinnepi ülést tartottak Moszkvában a Kongresszusi Palotában. Az elnökségben Alekszej Koszigin és más párt- és állami vezetők foglaltak helyet. „Az SZKP politikája — leninizmus a gyakorlatban" címmel Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára — mondott beszámolót. Ünnepi beszédében kijelentette: „Minden év újabb győzelmeket hoz Lenin ügyének. A szocializmus és a kommunizmus eszméi minden évben újabb és újabb híveket hódítanak meg. A leninizmus évről évre növeli befolyását a világtörténelem menetére". Az előadó hangsúlyozta, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa a leninizmus újabb diadalát jelentette. A kongresszus egész menete és határozatai képet adnak arról, hogyan valósul meg Lenin ügye a Szovjetunióban és világszerte. A nemzetközi életben mind jobban elismerik a békés egymás mellett élés lenini eszméjét, a szocialista országok aktív békepolitikájának fő érdeme. A szocialista világrendszer fennállásának eddigi negyedszázada megcáfolhatatlanul bebizonyította, hogy a szocialista országok nemzetközi befolyása döntően függ nemcsak minden egyes szocialista ország sikereitől, hanem kölcsönös együttműködésünktől, testvéri egységünk megerősödésétől is. Leninre emlékeztek a Bolgár Kommunista Párt kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) Alois Indra Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a csehszlovák pártküldöttség vezetője a BKP kongresszusán, nyilatkozott a ČSTK tudósítójának. Kifejtette, hogy a kongresszuson teljes nézetazonosság uralkodik az alapvető kérdésekben mind a hazai felszólalók, mind a külföldi delegációk viszonylatában. Indra elvtárs rámutatott, hogy ebből a szempontból rendkívüli nagy jelentőségű a kommunista- és munkáspártok 1969-es tanácskozása, majd annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa még jobban megszilárdítja az antiimperialista front egységét. A Lenin-évfordulőről való ünnepélyes megemlékezést követően a kongresszus csütörtök délelőtti ülésén Georgi Trajkov, a Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, a Bolgár Földműves Szövetség titkára kapott szót, aki vendégként vesz részt a bolgár kommunisták X. kongresszusán. Trajkov üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a BKP ma már elismerten az egész bolgár nép vezetőjévé vált. Dobri Dzsurov hadseregtábornok, bolgár nemzetvédelmi miniszter a Bolgár Népköztársaság honvédelmi és katonapolitikáját körvonalazta felszólalásában. 1. Bilen, a Török Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára elsősorban balkáni kérdésekkel foglalkozott. Jesus Faria, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkára a nemzetközi helyzetről beszélt, hangsúlyozva, hogy pártja a helyzet megítélését illetően teljességgel osztja a BKP álláspontját. A délelőtti ülésen kapott szót Gancso Krasztev, a Tolbuhin megyei pártbizottság első titkára, Elena Lagadinova, a Bolgár Nőbizottság elnöke, valamint az Arab Szocialista Unió küldöttségének vezetője is. A csütörtök délelőtti ülésen üdvözölték a bolgár kommunisták X. kongresszusát Ceylon, Jordánia, Finnország, Irán, Portugália, Irak, Uruguay, Belgium kommunista pártjainak képviselői ls, s ekkor hangzott el Todor Sztojanov, a Bolgár Rádió és Televízió vezérigazgatójának felszólalása. Az EAK elveti az izraeli feltételeket (Folytatás az 1. oldalról) Bejrút — Egyiptom, Líbia és Szíria államszövetsége jelentős tényezővé vált a Közel-Keleten és megerősíti az arab tömböt — jelentette ki a libanoni kormány ülésén Franyie köztársasági elnök. Damaszkuszból érkező hírek szerint a Baath-párt vezetősége jóváhagyta, hogy Szíria is csatlakozzék az államszövetséghez. A Baath-párt nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az államszövetség létrehozása forradalmi tett s Jelentős történelmi mérföldkő az arab népek harcában az agresszorok ellen, valamint a szocialista társadalomépítés útján. Damaszkuszban és a szíriai nagyvárosokban hatalmas manifesztációk zajlottak le, amelyeknek résztvevői üdvözölték az államszövetség megalakulását. Musztaja Tlasznak, a szíriai hadsereg vezérkari főnökének vezetésével szíriai katonai küldöttség érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Libanonba. Látogatása során a szíriai küldöttség megbeszéléseket folytat a libanoni elnökkel, valamint az ország honvédelmi miniszterével. Politikai megfigyelők úgy vélik, hogy a látogatás a szorosabb szíriai—libanoni együttműködés kezdetét jelenti. A bonni kormány a nyugat-berlini rendezésről Bonn — A bonni minisztertanács csütörtökön külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Mint Ahlers kormányszóvivő a minisztertanács után közölte, a kormány továbbra is azt tartja, hogy a berlini tárgyalásokon előterjesztett szovjet javaslatok Letartóztatások Dublinban Dublin — Az Ír Köztársaságban, Corkban a rendőrség letartóztatta a törvényen kívül helyezett Ir Köztársasági Hadsereg (IRA) több tagját. A rendőrségi hajszát azért indították, mert kedden Baltimore-ban ismeretlen tettesek felrobbantották az angol katonaság két őrnaszádját. A londoni hadügyminisztérium bejelentette, hogy hamarosan Baltimore-ba érkezik az őrnaszádok anyahajója, amely felveszi a hajó nélkül maradt legénységet. főleg a gyakorlati kérdések megoldására vonatkozó pozitív elemeket is tartalmaznak. A szovjet okmány, amely ellenjavaslat a nyugatiak által előterjesztett javaslatokra, a szovjet álláspont részletes kifejtése. A bonni kormány szerint a két álláspont írásbafoglalása „megkönnyíti a további tárgyalásokat. Az NSZK kormánya ismét leszögezte azt az álláspontját, hogy a Szovjetunióval és a Lengyelországal megkötött szerződések ratifikálása csak egy „minden felet kielégítő nyugatberlini rendezés" esetén lehetséges. HAITI FŐVÁROSÁBAN, Portau-Prince-ben közölték, hogy a tegnapra virradó éjszaka 64 éves korában meghalt Francois Duvalier haiti diktátor. A kiadott rendelet értelmében az új köztársasági elnök Jean-Claude, Duvalier 20 éves fia lesz. 1971 IV. 23.