Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-07 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó,

Miét a kövérség ellen Nemsokára eljön az az idő, amikor a teltkarcsúk ismét annyit ehetnek, amennyit csak akarnak. Egy új műtéti beavatkozás lehetővé teszi, hogy a sok evés ellenére se hízzanak. Még a betegesen elhízottak is, akiknél eddig semmilyen soványító kúra sem segített, a jövőben remélhetik, hogy felesleges kilóiktól véglegesen megszabadulnak. A Shunt-mődszer (angolul sunth = mellékvágány, váltó] 25 százalékos súlycsökkentést is lehetővé tesz. Ezzel a sebészi beavatkozással a körülbelül két és fél méter hosszú vékonybelet esetleg a felére is lerövidítik. Ez után a tápanyagoknak már csak mintegy 40—60 százaléka szívódik fel és kerül az anyagcsere folytán a szervezetbe. Amint dr. Erik Juhi, a stockholmi Bispebjerg Hospitál sebésze elmondotta, a dán orvosok e módszerrel már tíz. esetben elképesztő sikert értek el. A paciensek súlya egy fél évvel a műtét után már jelentősen átlagosan 20 százalékkal csökkent. Már Amerikában és Svédországban is sikerrel végeztek bélkurtítást. Ügy tűnik azonban, hogy a műtétnek hátrányos következménye is van: a pacienseknek naponta ötször, sőt hatszor is, a műtét után egy évvel naponta háromszor-négyszer is van székletük. ÍQUICK) A világ legkövérebb embere: a 340 kilogrammos amerikai Jasem Chasse. „A pokoiba azzal/aki enged!" A „Szent Katarína" városnegyedben a tüntetők és katonák burkolatkövekkel és könnygázgránátokkal harcoltak egymás ellen. A Via Crocelisson, a Keresztrefeszftés utcán, polgári személyek tüzeltek a rendőrszobákra. Az olasz hadsereg páncélosokkal vonult fel, gyalogosokat vetett be a „frontvárosban". Még februárban is véres csaták zajlottak le, a tüntetők ezrei kiáltozták: „Reggio a főváros! A pokolba azzal, aki enged!" E felkeléssel a reggiol lakosok azt akarták kierőszakolni, hogy az új calabriai tartomány fővárosa az ő városuk és ne pedig a sokkal kisebb Catanzarő legyen. „Szent jogokra" hivatkoznak: már VII. Gergely pápa 1081-ben az olasz csizma hegyének élére állította a várost, mint Caput Calabriát, Kalábria fővárosát. Mély hagyományok fonódnak össze gazdasági igényekkel. Reggio di Calabria szegény, alig van ipara, a fiatalok kivándorolnak északra. A város 160 ezer lakosának egyharmada nyomornegyedekben él. Az elkeseredett polgárok meggyőződése szerint csak akkor várható gazdasági fellendülés, ha Reggio főváros lesz. Reggio lázadása, amint Giorgio Galli szociológus állítja, „politikai rendszerünk strukturális fogyatékosságainak a következménye". Hisz a római kormány képtelennek bizonyult az elmaradott délen a rég megígért reformok megvalósítására. A reggiói lázadók haragszanak Rómára, a gyenge balközép kormányra, és a pártokra. Nem egy tömegtüntetésen kiáltozták: „bohócok a cirkuszba valók és nem a kormányba!" E kormány feje, a kereszténydemokrata Emilio Colombo 1970. októberében a kalábriai fővá ros kérdésének eldöntését egy parlamenti bi zottságra ruházta át. E bizottság azonban úgy határozott, hogy semmit sem dönt el — és ez év januárjában megbízatását tovább adta a regionális parlamentnek. Itt a képviselők többsége amellett foglalt állást, hogy Cantanzáró legyen a tartományi kormány székhelye. Ennek következtében újabb tiltakoző tüntetések robbantak ki Reggioban, barikádok és felborított autók gátolták a közlekedést, általános sztrájk bénította meg a kereskedelmi életet — csupán az érseki székhely templomai voltak nyitva. Elsősorban a neofasiszták igyekeztek a „dinamittartományban" (a Messaggero című lap nevezte el így) levő válságot országos válsággá szítani. Január végén letartóztatás! parancsot adtak ki a fasiszta Francesco Franco ellen — bűncselekményre valő uszítás és erőszakosság vádjával. Az egyik rőmai szállodában a rendőrség letartóztatott egy másik reggiol lázadót is: a 65 éves Demetrio Mauro milliomost. Mauro, aki egy nagy kávépörkölő üzem tulajdonosa, kezdettől fogva részt vett a reggiol háborúban. Egyízben 250 alkalmazottjával együtt kivonult a város utcáira. A reggio! lakosok hiába tiltakoztak Mauro letartóztatása ellen. Ugyanabban az időben kiéleződött a helyzet Reggio vetélytársában Catanzarő városában is. A főváros-csatában mindkét oldalon számos halálos és sebesült áldozat volt, de úgy tűnik, hogy végül mégis Catanzaró viszi el a pálmát. (SPIEGEL) Rendőrök lerombolják a barikádokat Reggio di Calabria utcáin. Százezer dán telves A Pediculus humánus capitis, vagyis a fejtetű megtámadott egy nemzetet, amely eddig tisztaságáról és tetűmentességéről volt Ismert: a dánokat. „Űgy véltük — írja a Berllngske Tidende című koppenhágai újság —, hogy a tetvek és a bolhák csak az elmaradott országokban honosak." A szürkéssárga vérszopók legutóbb 1945-ben a zöldesszürke egyenruhát viselő katonákkal masíroztak be Dániába. A múlt év végén azonban ismét Inváziót Indítottak Dánia ellen: a legszívesebben az ifjú főket támadták meg. Tavaly az év végén az ország több vidékén riadóztatták az iskolákat. A feJtetQ-lnvázló Svédországra ls átterjedt. Göteborgban, Svédország második legnagyobb városában, az egészségügyi hatóságok megtették a védelmi előkészületeket. A göteborgi borbélyok a harc első önkéntesel: felajánlották, hogy minden viszkető főt díjtalanul megmosnak, miután — a rendes díjszabás ellenében — elvégzik a nyírást. Számos találgatás van forgalomban, hogy a tetűk honnan kerUltek Dánlába. Az egyik áldozat azt állítja, hogy nyngat-németországt űtján szerezte őket. A dán újságok megvádolták az országban dolgozó 35 000 külföldi vendégmunkást, hogy ők a vétkesek a fejtetű terjedéséért. A valö okra azonban Richard Chrlstensen koppenhágai körzeti orvos tapintott rá, aki szerint a divatos gomba-fejek a tetvek legkiválóbb fészkel. Egy újságnak adott nyilatkozatában elmondotta, olyan páciensei Is voltak, akik talán sohasem mosták, fésülték hajukat. A dánok még nem nyerték meg a fejtetű elleni háborút. A koppenhágai Polltlken című újság néhány héttel ezelőtt ilyen címmel közölt egy írást az első oldalán: „Százezer dán tetves". Szegények és buták Tio Taco iszákos és lusta volt. Nem akart semmit és nem is tudott semmit. A barna bőrű naplopó évtizedeken át álmosan pislogott szombrerója mögül egy kaktusz árnyékában. Az amerikai polgár számára ez a figura jelképezte 5,6 millió mexikói származású honfitársát. Tio Taco-nak vége már. Harcos fiatal „chicanok" — ígí nevezik magukat a mexikói származású amerikaiak — halálának hírét felmázolták a Los Angeles-i mexikói negyed egyik kocsmájának szürke falára. Néhány nappal később pedig, február első napjaiban — egy fél éven belül immár harmadszor — tudtul adták: nem akarnak úgy élni, mint ahogyan amerikai honfitársaik szeretnék: nem akarnak szegények és buták, engedelmesek és ájtatosak maradni. Ötezer chicano vonult ki az utcákra és tüntetett a rendőrség brutalitása ellen. A rendőrség pedig bebizonyította, hogy tényleg brutális: a tüntetés végén egy chicona holtan, 23 pedig sebesülten hevert az utcán. A zavargások során üzleteket gyújtottak fel és romboltak le. A Los Angeles-i „Barrioban", ebben a nyomornegyedben, ahol kerek egymillió spanyolul beszélő amerikai él, ez az utcai csata csak egy része volt annak a háborúnak, amelyet a chicanók a „Brown Power"-ért — azoknak a barna bőrű amerikai állampolgároknak a jogaiért vívnak, akiknek nyomorúságos helyzetét eddig Tio Taco figurája jelképezte. A barna bőrű „Tamás bátyó" harcos utódai fellázadnak az ellen, hogy 9 a mexikói származású amerikaiak átlagos életkora csupán 55 év — tíz évvel kevesebb, mint az „angolosoké", az angolul beszélő amerikaiaké; ® míg a szociális szempontból nem éppen elkényeztetett indiánok évente személyenként 170,15 dollár állami egészségügyi segélyben részesülnek, a mexikói származású földmunkások csupán 7,20 dollárt kapnak; © a chicanők körében kétszerte nagyobb a munkanélküliség, mint az „angolosoknál"; © a chicanók — saját adataik szerint — az az amerikai népcsoport, amely viszonylag a legnagyobb áldozatot szenvedi a vietnami háborúban, vesztesége: 20 százalék. Az Egyesült Államok e második legnépesebb kisebbségének életkörülményei egészen a múlt évig „Amerika legféltettebb titkát" képezték („Tne Christian Science Monitor"). A titok őrzője a katolikus egyház volt. A chicanok többsége ui. buzgó katolikus. „Az egyház, amikor a szegénységről, vezeklésről és szenvedésről beszél, bizonyára azokra a körülményekre gondol, amelyek közepette ml élünk" vélekedik Jósé Angel Guttiérez, a texasi chicanok egyik leglelkesebb szóvivője. Az iskolák csak nagyon kevés segítséget nyújtanak a chicanok nak. Carlos Munot politológus professzor „kulturális merényletnek" nevezi azt a gyakorlatot, hogy spanyol anyanyelvű gyermekeket angol tannyelvű iskolákba kényszerítenek. A chicano-gyermekek átlag 8 évig bírják ki az iskolában — négy évvel kevesebb ideig, mint a fehér, és két évvel rövidebb ideig, mint fekete bőrű iskolatársaik. A chicanók az angol jellegű Amerika zajló életén kívül élnek, New Mexico és Colorado környékén levő falvakban, vagy pedig olyan nagyvárosok peremén, mint Los Angeles, Denver, San AnÜo és Phoenix. A Németországból és Lengyelországból, Írországból és Norvégiából bevándoroltaktól eltérően a chicanok nem váltak középosztálybeli amerikaiakká, az Egyesült Államok olyan polgáraivá, akik magukénak vallják a csillagos lobogót. Tudat alatt abban a reményben élnek az Egyesült Államokban, hogy egyszer visszatérhetnek Mexikóba. „A legtöbb ember külföldinek tekint bennünket, panaszkodott Rudy Acuna professzor, az észak-dakotai Walley City College amerikai—mexikói tanulmányi szakértője. „Ügy tűnik, hogy mi egy kissé furcsák vagyunk". Az egyesült Államok délnyugati részében a hatóságok a chicanok új, harcos mozgalmát azonban nem furcsának, hanem veszélyesnek tartják. „A rendőrök a megelőző csapás politikájához folyamodnak" — mondja a Los Angeles-i Manuel Aragon tanársegéd. „Látják a szervezkedést és a fokozódó ellenségeskedést, és eltökélt szándékuk, hogy nem engedik a dolgokat odáig fajulni, mint a négereknél". A múlt év júliusában hét rendőrtisztviselő Los Angelesben egy gyilkossággal gyanúsított „déli típusú" férfi után nyomozott. Amikor útjukba került két chicano mindkettőt lelőtték, bár semmi közük sem volt a gyilkossághoz. Az augusztusi első nagy chicano-tüntetés után Reuben Salazar újságíró Los Angeles mexikói negyedének egyik lokáljában, a „Silver Dollár Cafe"-ban üldögélt. A rendőrök egy 25 cm hosszú könnygázlövedéket lőttek rá, amelyen ez a felirat volt olvasható: „Csupán a barikádok ellen használandó, nem szabad a tömeg közé lőni". Salazar, a chicanok egyik vezére, a mozgalom mártírja lett: a helyszínen szörnyethalt. (SPIEGEL) Chicano-lázadás Los Angelesben