Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-31 / 76. szám, szerda

írországi vendégszereplés előtt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Kitűnő karmesteregyéniség JEAN MARTINON BRATISIAVÁBAN Március utolsó bérleti estjét kitűnő karmesteregyéniség fém­jelezte. Jean Martinon, francia kar­mester őszinte zenélő kedvvel és szenvedélyes temperamen­tummal vezényel. De tempera­mentuma nem ragadja túlzásra, mert megvannak a maga ter­mészetes határai. Ezeket a ha­tárokat nem erőszakosan alkal­mazott fék, hanem a művész kulturált lénye szabja meg. Mar­tinon nem tartozik a szűkszavú karmesterek közé. Mindent „ki­dirigál", a legapróbb mellék­gondolatot is szóhoz juttatja. Előadásmódja rendkívül ruga­nyos, villámgyors hangulatvál­tásokra képes, a zene állandó belső mozgásban van a keze alatt. Karmesteri gesztusa is ennek megfelelően élénk, de minden mozdulatbeli bravúr nélkül csak a kifejezést szol­gálja. Zenekarának színei dú­sak, fényesek. Martinon azonban nemcsak előadói tevékenységet fejt ki. Ezen az estén mint alkotó mű­vész is bemutatkozott. „Hymne, Variations et Rondo" című kom­pozíciója a zenei eszközök meg­választásában a mai idők nyel­vén beszél, s a zenekar beható ismeretéről tanúskodik. A zene­szerző-dirigens erős drámai ér­zékére vall a nehéz veretű első rész, a nagyszabású sirató, amelyben a komponista hegy­mászó társát és barátját siratja, aki fiatalon tragikus baleset ál­dozata lett. Az ezt követő tizen­két variációt (jézus a tizenkét apostollal, mindegyik variáció egy-egy apostolt képvisel) a hallgató a témából adódó kép­szerű gondolkodással sem tudja tagolni, talán ezért kelti azt a benyomást, mintha a variációs füzér nem állna szerves kap­csolatban az első résszel. A Rondo meredek hullámvonalai talán az élet örök hullámzását rajzolják. Francia vendégünk Haydn 99. számú Es-dúr szimfóniájával nyitotta meg műsorát. Haydn késői szimfóniáiban már új han­got üt meg. Az idős Haydn hangja mélyebben árnyalt, gon­dolat- és érzésvilága átfogóbb, sokkal tágasabb területen mo­zog. Martinon éppen ezt a jel­legzetességet emelte ki. Feltár­ta a szimfónia sajátosságait, semmi sem maradt rejtve vagy észrevétlenül, a Haydn muzsika legkisebb aranyszemcséje is napvilágra került. A műsor befejező számának, Schumann IV. szimfóniájának tolmácsolását is ugyanez a „feltáró művészet" jellemezte. Martinon tolmácsolásában ki­domborodott minden, amit a schumanni muzsikában szere­tünk: a szimfónia átszellemült dallamvilága, erőteljes ritmusa, romantikus szenvedélye, a sajá­tos utakon járó fantáziaszerű­ség. Örülnénk, ha ezt a kiváló művészt mielőbb viszontláthat­nánk a bratislavai hangverseny­dobogón. HAVAS MÄRTA A tavasz beköszöntésével a főrévi Efsz üvegházaiban is fokozottabb ütemben halad a munka Foto: Tóthpál Gyula Külföldi útra készül a CSE­MADOK KB-a mellett működő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Ezúttal a Corki Nemzetközi Kórusfeszti­válra kapott meghívást együt­tesünk, így először képviseli hazánkat magyar csoport e nagyszabású versenyen. Kikül­detését elsősorban éveken át kifejtett szorgalmának, énekkul­túrájának, kifinomult daltech­nikájának köszönheti az ének­kar. Az itthoni népművelő fel­adatok felelősségteljes munkája mellett ezzel az írországi úttal mindannyiunk képviseletét vál­lalták a kprus tagjai. Indulás előtti szakmai bemu­tatóját az elmúlt héten tartotta meg az énekkar. A zsűri és a sajtó képviselői előtt produkált műsorban sor került mindazon kórusszámok bemutatására, amelyekkel az énekkar hazán­kat kívánja reprezentálni. Meg­állapíthatjuk, hogy jól válasz­tott programmal indul a kórus, közép-európai kitekintésű mű­sort dolgozott ki, hogy ezzel is példázza népeink egymásra ta­lálását s egymásra utaltságát. A sajtó képviseletének kérdé­seire Viczay Pál, az énekkar titkára válaszolt: — Kórusunkat a corki feszti­válra tavaly októberben dele­gálta a Szlovákiai Énekkarok Tanácsadó Testülete. A kórusok kategorizálása során mi is be­kerültünk a legjobb 10 énekkar csoportjába, így jogot nyertünk egy külföldi nemzetközi kórus­fesztiválon való részvételre. A corki versenyen hazánkat eddig mindössze egy énekkar, a Žili­na! képviselte, nekünk jutott az a szép feladat, hogy a tavalyi csehszlovák sikerre emlékeztes­sük az íreket. Kiküldetésünket nagy megtiszteltetésnek tartjuk, annál is inkább, mert mind ez idáig csupán a mi részvételün­ket hagyta jóvá a minisztérium. Ez idén mindössze hét nem­zetközi verseny szerepel az eu­rópai kóruskultúra felvonultatá­sával. A corki fesztiválhoz ha­sonlót csak Olaszország (ket­tőt), Anglia, Ausztria, Lengyel­ország és a Német Demokrati­kus Köztársaság egy-egy váro­sa rendez. Milyenek a mi taní­tóink kilátásai ezen az európai rangú versenyen? — A Corki Nemzetközi Kó­rusfesztiválon mintegy 30 ének­kar lép fel versenyszerűen. Ezek között szerepel természe­tesen a miénk is: két kategóriá­ban indulunk, a női és a vegyes karok vetélkedőjén. Műsorunk Kulturális hírek G Az idei bécsi ünnepi hetek műsorán szerepel Gottfried von Einem operájának az ősbemu­tatója. Az új opera librettóját Dürrenmatt „Az öreg hölgy lá­togatása" című drámájából ír­ták. • Moszkvában megjelent egy új tízkötetes Lenin-életrajz első kötete. A kiadás érdekessége, hogy Lenin életét napról napra, helyenként óráról órára követi nyomon. • Örkény István Tóték című színművének leningrádi bemu­tatóját G. A. Tosztogonov, a vi­lághírű szovjet rendező állítja színpadra. Q Votkinszkban újra megnyi­tották Csajkovszkij renovált szülőházát az érdeklődők szá­mára. Q A készülő Rimbaud-film rendezője, Nelo Risi és címsze­replője, Terence Stamp Egyip­tomban, Etiópiában és Szudán­ban keresi egv.kori utazásainak nyomait, útvonalait. Az olasz televízió filmet készít a Rim­baud-film előkészületeiről is. Q Az idei szegedi szabadtéri játékokon Muszorgszkij Borisz Godunov-ját, Farkas Ferenc Csi­nom Palkó-ját, az Operaház hí­res Spartacus-előadását és Ily­lyés Gyula Dózsa György-ét mu­tatják be a Dóm téri színpadon. ennek megfelelően állt össze — a kötelező számokon kívül olyan kórusműveket választot­tunk, amelyek pontosan kifeje­zik énekkarunk törekvéseit, „jól feküdnek" a kicsit parasztos énekkultúrával rendelkező dél­szlovákiai magyaroknak. Az első egy hatszólamú német, a második pedig egy nyolcszó­lamú olasz kórusmű. A vegyes­kar szabadon választott műsor­száma Ottó Ferenczy szlovák zeneszerző Verbunkja. A Csehszlovákiai Magyar Ta­nítók Énekkara a versenyen kí­Próba közben Tehát a teljes műsor: A női kar két kötelező számá­ból az egyik egy 16. századbeli Weelkis-madrigál, a másik pe­dig az új zenekultúra térhódítá­sát is bizonyító Kodály-mű, az Isten kovácsa. A női kar szaba­don választott száma Magos a rudaja (Bárdos feldolgozása) címen egy dél-szlovákiai nép­dalcsokor. A vegyes kar kötele­zője Brahms „Letztes gluck"-je, és Gabrielli „Lieto Godeá"-]a. (Prandl Sándor felvétele) vül több alkalmi fellépést is tervez. Ezeken a már általunk is jól ismert művekkel szándé­kozik szerepelni, a magyar Ko­dályon és Bartókon kívül főleg csehszlovákiai szerzők (Suchoft, Malát) és csehszlovákiai ma­gyar szerzők (Szíjjártó, Né­meth) kórusműveivel kívánja népszerűsíteni a közép-európai népek együtt zengő zenéjét. -A fellépésekhez nagyon sok sikert kívánunk! —ez — 6. Közel nyolc év telt el azóta, hogy 1946. december 19-én a francia csapatok *». megtámadták Hanoit, majd a volt csá­szárt, Bao Dai-t az általuk megszállt területen alakított bábkormány élére ál­lították. Nyolc év élet-halál küzdelem a népi hatalom védelmében fegyvert fo­gott vietnami milliók és a francia gyar­matosítók között. Az 1954. május 7-i Dien Bien Phu-i győzelem úgy tűnt, hogy véget vetett a vietnami nép szen­vedésének, s meghozta a hosszú harcok remélt gyümölcsét: a békét Vietnam földjére. A Dien Bien Phu-i győzelmet követő július 27-i genfi egyezmény azonban megteremtette a nagy választóvonalat is a 17. északi szélességi fok mentén, s megteremtette az öt-öt kilométer szé­les senki földjét a demarkációs vonal két oldalán. A kilenc évvel előbb Sai­gon francia megszállásával kezdődött bázisépítés tehát kiterjeszkedett Dél­Vietnam területére. A megosztottság az egyezménnyel létrejött, s bár az egyez­ményben az is szerepelt, hogy két éven belül választásokat kell tartant a két pi országrész egyesítésére, ezt — s mint később kiderült az egyezmény többi ren­delkezését sem! — a saigoni rezsim egyáltalán nem vette komolyan. Az események gyorsan pereglek. A he­gyekből falvaikba, városaikba vissza­költözött ellenállók ismét beilleszked­tek a békés hétköznapi életbe. A bal­oldali szervezetek aktivizálták soraikat, s nem kis eredményként könyvelhet­ték el 1955. október 23-át, Bao Dai császár detronizálását, a köztársaság kikiáltását. A Ngo Dinh Diem klikket azonban az Amerikai Egyesült Államok pénzelték, s a „demokratikus" államvezetés 1956. március 4-én megtagadta a genfi egyez­ményt, nem volt hajlandó részt venni az országrészeket egyesítő választáson. Ehelyett megkezdődött az úgynevezett „átnevelési kampány", s a baloldali szervezeteket feloszlatták. • Tam. a néma nem vett részt a béke­kötést ünneplő tömegmámorban. A kör­nyékbeliek megvetéssel és gyűlölettel illették ezért, s ez a kiközösítés a kocs­ma forgalmán is meglátszott. Igy aztán nem nagyon érezte meg a lány hiányát, aki három hónappal az egyezmény alá­írása után magára hagyta. Tam sokat gondolt alkalmi, de régi ismerőseire ezekben a hetekben, hóna­pokban. Xe, a kerületi rendőrhadnagy még megjelent olykor, hogy a szokásos potya rizspálinkáját megigya, de Vij, a vágottarcú nem jelentkezett mostaná­ban. Fong, a taxis sem állított be már hajnali vendégekkel, csak Kuok, a kor­déjos végezte továbbra is becsülettel a fuvarozást. A változás mindössze annyi volt, hogy most már elegendő volt, ha hetenként egyszer, szerdai napon kiko­cogott öreg öszvérével, s meghozta az italt, az élelmet. Ma éppen szerda volt, s Tam már kora reggel elindult a városba. Szere­tett korán elindulni, mert tudta, hogy az élelmiszert piacra hozó parasztoknál mindig az első vevő jár jól. Amire meg az italvásárlásra került a sor, mindig megitta már a szokásos zöld teaadagját abban a csendes kis teaházban, ahol az engedélykiadás napján „megismerke­dett" Xe-vel. Dél felé járt már az idő, amire visz­szaértek a kocsmához. Tam ilyenkor fel­ült a bakra Kuok mellé, s hazarázatta magát az öreg öszvérrel. Alig álltak meg a ház udvari oldalán, ahová a raktár és a konyha ajtaja nyí­lott, Kuok megragadta Tam karját, s élénk mozdulatokkal mutatta, hogy nyit­va van a konyhaajtó. Tam leugrott a kocsiról és sietve a konyhába lépett. Nagy megkönnyebbülésére a vélt betörő helyett Kuet találta ott. A lányon me­leg kendő volt, hátát a falnak vetve bámult a mennyezetre. Amikor Tam be­lépett, felrezzent, felugrott, s kifejező mozdulatokkal mutatta, hogy visszajött. Ha visszajött, hát itt van — olvasta ki Tam mozdulatából a választ, s erre már nekibátorodott. Kézzel-lábbal magyaráz­va elmondta, hogy ezután már mindig itt akar maradni Tam-nál, s fogadko­zott, hogy hűséges társa lesz a kocs­márosnak. Kuok szótlanul állt eddig az ajtóban, de most érdeklődve fordult a lányhoz: — Mi ütött beléd, hogy otthagytad a falut? Talán nem tetszett az apád választotta vőlegény? — Nem szöktem én — mondta Kue. — Valami egészen borzalmas dolog tör­tént nálunk. Es elmondta történetét: — Pálinkát főztünk Mu-nál. Ilyenkor mindig Mu-nál dolgozom, mert apámék­nak picinyke rizsföldjük van csak, s Mu, amióta férje elesett a franciák elleni harcban, mindig engem hív segíteni. Neki többet adott meg az ég. Van oly­kor húsz disznó is az ólakban, s a pá­linkafőzésből visszamaradó moslékkal hízlalfa őket. A pálinkafőzés nehéz mun­ka, a sertésetetés is. Ketten jobban megbirkózunk vele, s Mu az ellátáson kívül néhány kosár rizst és néhány üveg pálinkát is szokott adni a segítsé­gért. Késő éjszaka feküdtünk le. Mu a bel­ső szobában, én szokásom szerint a szalmaházban. Éjszaka kutyaugatásra riadtam fel, de addigra már jeldúlták az egész házat a bitangok. — Kicsodák? — kérdezte Kuok, s Tam-ra nézett, aki mit sem tudva az itt elhangzó drámáról, nekiállt kosarat fon­ni. — A katonák. Kommunistákat keres­tek. Közben meg a kocsira tettek három hízót is. Szegény Mu úgy sírt, mint egy gyerek, s egyre csak azt hajtogatta, hogy az ő férje a szabadságért esett el a franciák elleni harcban. — Ügy, szóval szabadsághős volt? — gúnyolódtak vele a katonák, s mert kézzel-lábbal hadonászott, pálmaháncs­ból készült kötéllel összekötözték a ke­zét, s úgy vezették el, mint egy kutyát. En meghúzódtam a szalmaházban, s amikor elcsendesedett minden, meg­szöktem. Kuok sokáig döbbenten hallgatott, az­tán, mintha mindenért a néma kocsmá­ros lenne a hibás, dühösen kifakadt: — Te meg csak fonogatod a kosár­kádat, mi? Nem látod, nem akarod lát­ni, hogy elszabadult megint a pokol. Hogy újra gyilkolják legjobbjainkat, hogy megtelnek lassan a börtönök azokkal, akiknek nemrégiben még sza­badsáqot. demokráciát íqértek ezen a földön. De jeltámad újra a tengeri szél . . . — A tengeri szél — suttogta Kue a kordéjos szavait, s valahová nagyon messzire nézett. Kuok észrevette ezt, s Kjj őszintén haragudott önmagára, hogy AJ akaratlanul is kimondott egy jelszót. Aztán, abban a hitben, hogy a lány lg7 csak ösztönösen ismételte utána, vala­mi másra terelte a szót. Kérdezgette m. Kuet, hogy véleménye szerint hová vi­hették Mu-t, de a lány mindenre csak r tagadóan ingatta a fejét. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents