Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-31 / 76. szám, szerda

A Szovjetunió Kommunista Partja Központi Bizottságának beszámolója (Folytatás a 2. oldalról) mileg növekedett az árucsere. Ezek hasznos lépések. Továbbra is ezt az irányvonalat akarjuk követni. Elvtársak, látnunk kell viszont, hogy a kínai propagandában és politikában folytatódik a szovjetellenes irányvonal, a Kínai Kommunista Párt IX. kongreszszusa ezt a szovjetellenes irányvonalat határozataiban is rögzítette. Mit szólhatunk ehhez? Határozottan visszautasítjuk a pártunk és államunk politikájára vonatkozó rágalmakat, melyeket Pekingből terjesztenek, s melyekkel befolyásolják a kínai népet. A Kínai Népköztársaság .és a Szovjetuniő közti nézeteltérés szítása annál abszurdabb és károsabb, mert a mai helyzetben történik, amikor az imperialisták aktivizálják a szabadságszerető nemzetek elleni agresszív tevékenységüket. A helyzet ma jobban megköveteli, mint bármikor máskor, áz imperialistaellenes és forradalmi erők egyesülését és együttműködését, s nem a viszály szítását az olyan államok között, mint a Szovjetuniő és Kína. Nem mondunk le a Szovjetunió nemzeti érdekeiről. A Szovjetunió a marxizmus—leninizmus alapján fáradhatatlanul harcolni fog a szocialista országok és a kommunista világmozgalom felzárkózásáért. Pártunk és a szovjet kormány szilárd meggyőződése, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolatainak megjavítása megfelelne országaink alapvető érdekeinek, a szocializmus, a .nemzetek szabadsága és a béke megszilárdítása érdekének. Ezért sokoldalúan hozzá akarunk járulni nemcsak a kapcsolatok normalizálásához, hanem a Szovjetunió ás a Kínai Népköztársaság jószomszédi kapcsolatainak és barátságának felújításához is, és meggyőződésünk, hogy ezt végül el is érjük. Ez az elvi álláspontunk. Már sokszor kinyilatkoztattuk, hogy szilárdan kitartunk álláspontunk mellett, és ezt a gyakorlatban is bizonyítjuk. Ami Albániát illeti, úgy, mint a múltban, ma is készen állunk, hogy felújítsuk vele a normális kapcsolatokat. Ez hasznos lenne mindkét ország, valamint a szocialista államok közös érdekei számára ls. Elvtársak! Az utóbbi évek nemzetközi eseményeiben jelentős helyet foglalt el a csehszlovákiai politikai válság. Nem szükséges, hogy itt elmagyarázzuk a tényeket, ezek közismertek. Csak néhány, a mi szempontunkból leglényegesebb következtetést említünk meg. A csehszlovákiai események újból emlékeztettek arra, hogy a szocializmus építésének útjára lépő országokban bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak a belső szocialistaellenes erők, melyek bizonyos mértékben fennmaradtak, sőt, az imperializmus támogatásában bízva, közvetlen ellenforradalmi akciókat valósíthatnak meg. Az Imperializmus mindig hajlandó az ilyen erőkkel szövetkezni. Ezzel kapcsolatban határozott formában nyilvánult meg a jobboldali revizionizmus veszélye, mely a „szocializmus megjavítása" ürügyén meg akarja fosztani a marxizmus-leninizmust forradalmi lényegétől, és utat biztosít a burzsoá Ideológia behatolásához. A csehszlovákiai események meggyőzően bizonyították, milyen fontos a párt vezető szerepének állandó szilárdítása a szocialista társadalomban, a pártirányítás formáinak és módszereinek szüntelen tökéletesítése, és a marxista—leninista alkotó hozzáállás a szocializmus fejlődése időszerű problémáinak megoldásához. Láttuk, nemcsak arról volt szó, hogy az imperializmus és hívei megpróbálták a csehszlovákiai szocialista rendszer megdöntését. Egyúttal kísérletet tettek, hogy ezzel csapást mérjenek a szocializmus valamennyi pozíciójára, megteremtsék Európában a kedvező feltételeket ahhoz, hogy az imperializmus legagresszívabb erői támadásba lendüljenek a szocialista világ ellen. Tekintettel a párt- és az állami vezetés, a kommunisták és a csehszlovák dolgozók kérésére, s figyelembe véve, hogy az országban veszély fenyegette a szocializmus vívmányait, a testvéri szocialista országokkal úgy döntöttünk, hogy internacionalista segítséget nyújtunk a szocializmus megvédése érdekében. Az imperializmus és az ellenforradalom erői által kialakított rendkívüli helyzetben erre kötelezett minket osztálykötelességünk, a szocializmushoz való hűségünk, államunk érdekei, a szocializmus sorsa és az európai béke iránti gondoskodásunk. A CSKP Központi Bizottságának plénuma a Válságos fejlődés tanulságai című dokumentumában, mint ismeretes, így értékeli a testvérországok kollektív segítségének jelentőségét (idézem): „Az öt szocialista ország szövetséges csapatainak bevonulása Csehszlovákiába az internacionalista szolidaritás megnyilvánulása volt, amely megfelel a csehszlovák dolgozók közös érdekelnek, valamint a nemzetközi munkásosztály, a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom érdekeinek. Ez az internacionalista akció megmentette az emberek ezreinek életét, biztosította békés és nyugodt munkájuk belső és külső feltételeit, megszilárdította a szocialista tábor nyugati határát, meghiúsította az imperialista köröknek a második világháború eredményeinek revíziójába vetett reményét." Teljes mértékben egyetértünk azzal a következtetéssel, melyet Csehszlovákia Kommunista Pártja vont le. A tapasztalatok újból meggyőzően bebizonyították, hogy a szocialista országok testvéri egysége a legmegbízhatóbb gátja azoknak az erőknek, melyek meg akarják támadni és gyengíteni akarják a szocialista tábort, alá akarják ásni és fel akarják számolni a dolgozók szocialista vívmányait. A szocialista országok nemzetei azt bizonyítják az egész világnak, hogy nem mondanak le forradalmi vívmányaikról, hogy a szocialista közösség határai megbonthatatlanok és sérthetetlenek. Őszintén örülünk, hogy a csehszlovák kommunisták sikeresen helytálltak. A CSKP most a XIV. kongresszus felé halad, amely meggyőződésünk szerint újabb jelentős szakasz lesz a szocializmus pozícióinak megszilárdításában Csehszlovákiában. Elvtársak! A mai szocialista világ sikereivel, távlataival és problémáival együtt még fiatal, s növekvő szociális szervezet, melyben nincs még minden szilárdan elrendezve, sok minden még magán viseli az elmúlt történelmi szakaszok nyomait. Az egész szocialista világ mozgásban van, állandóan tökéletesedik. Természetesen a régi és az új harcában, a belső ellentmondások megoldásában fejlődik. A tapasztalatok segítséget nyújtanak a testvérpártoknak, hogy helyesebben és idejében oldják meg a nézeteltéréseket, és biztosan haladjanak azon az úton, melyet a proletariátus nagy tanítói — Marx, Engels és Lenin — tűztek ki. A Szovjetunió Kommunista Pártja internacionalista kötelességének tartotta és tartja, hogy sokoldalúan hozzájáruljon a szocialista rendszer további fejlődéséhez. Azt akarjuk, hogy a testvérországok együttműködése egyre sokrétűbb és mélyebb legyen, a dolgozók egyre szélesebb tömegei kapcsolódjanak bele, s a konkrét tapasztalatok kölcsönös megismerése, az állami, a gazdasági, a kulturális s a közélet minden szintjén, még áthatóbb legyen. Azt akarjuk, hogy minden testvérország virágzó állam legyen, mely a gyors gazdasági és tudományos-műszaki fejlődést harmonikusan összekapcsolja a szocialista kultúra felvirágoztatásával, a dolgozók anyagi jólétének növelésével. Azt akarjuk, hogy a szocialista világrendszer a közösen harcoló, az új társadalmat közösen védelmező, a tapasztalatokkal és ismeretekkel kölcsönösen megismerkedő nemzetek családja legyen, felzárkózott szilárd család, melyben országaink népe a szabad emberek jövőbeni világközösségének előképét látnák. Engedjék meg, hogy biztosítsam barátainkat, a szocializmus országaiban élő testvéreinket, és harcostársainkat, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja nem sajnálja az erőfeszítést e nemes cél elérésére! 2. Az imperializmus a népek és a társadalmi haladás ellensége. A népek az imperializmus ellen. ElvtársakI A XXIII. kongresszuson és a későbbiekben pártunk számos dokumentumban terjesztette elő a mai imperializmus általános értékelését. Mai sajátosságainak marxista—leninista elemzését tartalmazzák az 1969. évi nemzetközi kommunista tanácskozás dokumentumai. Engedjék meg ezért, hogy az utolsó évek tapasztalatai szemszögéből megemlítsem azokat a legfontosabb szempontokat, melyeket politikánkban figyelembe kell vennünk. A mai kapitalizmus sajátosságait nagymértékben azzal magyarázhatjuk, hogy alkalmazkodik az új nemzetközi helyzethez. A kapitalista országok uralkodó körei a szocializmussal való versenyzés viszonyai között az eddigiektől jobban félnek, hogy az osztályharc tömeges forradalmi mozgalommá fejlődik. Ez okozza, hogy a burzsoázia arra törekszik, hogy a dolgozók kizsákmányolásának és elnyomásának leplezettebb formáit használja, sok esetben hajlandó részleges reformokat végrehajtani azzal a céllal, hogy a tömegeket ideológiai és politikai ellenőrzése alatt tarthassa. A monopóliumok a tudományos-műszaki előrehaladás ismereteit nagymértékben pozícióik megszilárdítására, a termelés fejlődése üteme hatékonyságának növeléséhez, a dolgozók kizsákmányolásának fokozásához és elnyomásához használják fel. Az új viszonyokhoz való alkalmazkodás még nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus mint rendszer stabilizálódik. A kapitalizmus általános válsága tovább mélyül. A legfejlettebb kapitalista államok sem kerülhetik el a komoly gazdasági megrázkódtatásokat, fgy az Amerikai Egyesült Államok már két éve nem tud kijutni a gazdasági válságból. Az utóbbi időszakot a kapitalizmus valutaés pénzügyi rendszerének súlyos válsága is jellemzi. Az infláció és a munkanélküliség növekedése krónikus jelenség lett. A fejlett kapitalista országokban ma 8 millió munkanélküli él. Sem az integráció folyamata, sem pedig az imperialisták osztályérdekeltsége abban, hogy egységesen harcoljanak a világszocializmus ellen, nem küszöbölte ki az imperialista államok közötti ellentéteket. A hetvenes évek elején nyilvánvalóvá váltak az imperialista versengés fő központjai: ezek az Egyesült Államok — Nyugat-Európa (elsősorban a Közös Piac hat országa) — Japán. Szüntelenül kiéleződik kőztük a gazdasági és a politikai konkurrens harc. Azok az intézkedések, melyekkel az Egyesült Államok korlátozza egyre többfajta áru behozatalát Európából és Japánból, az európai országok kísérlete, hogy korlátozzák kizsákmányoltságukat az amerikai tőke által, ez csak néhány megnyilvánulása a harcnak. Az imperializmus külpolitikája az elmúlt öt évben újabb bizonyítékát adta annak, hogy reakciós agresszív lényege nem változik. Ezzel kapcsolatban elsősorban az amerikai imperializmust kell megemlítenünk, amely az utóbbi években újból bebizonyította, hogy a kizsákmányolás és elnyomás nemzetközi rendszere védelmezőjének és biztosítékának szerepét akarja játszani. Mindenütt uralkodni akar, beavatkozik más nemzetek belügyeibe, nyíltan megsérti törvényes jogaikat és szuverenitásukat, erőszakkal, megvesztegetéssel és gazdasági behatolással próbálja akaratát rákényszeríteni egyes államokra és a világ egyes területeire. Más imperialista országokban is léteznek háborús és agressziós erők. NyugatNémetországban a revansisták ilyen erők, akik egyre inkább a neonácikkal szövetkeznek. Angliában azok tartoznak ezekhez az erőkhöz, akik elnyomják Észak-Írországot, fegyvert szállítanak a dél-afrikai fajüldözőknek, s védik az Egyesült Államok agresszív politikáját. Japánban a militaristák tartoznak ezekhez az erőkhöz, akik a háborút örök időkre betiltó alkotmány ellenére az expanzió és agresszió útjára akarják juttatni az országot. Elvtársak! Szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy a háború utáni években a kapitalista országokban egyedülálló ütemben növekszik a militarizmus. Az utóbbi időben még fokozódott ez az irányzat. A NATO-országok csak 1970ben 103 milliárd dollárt fordítottak a háborús előkészületekre. A militarizációnak az Egyesült Államokban van a legveszélyesebb jellege. Az utóbbi öt évben ebben az országban hozzávetőlegesen 400 milliárd dollárt fordítottak ka. tonai célokra. Az imperialisták rendszeresen meglopnak számos ázsiai, afrikai és latinamerikai országot. Évről évre több milliárd dollárt csikarnak ki az ún. „harmadik világtól". A világ ellátási helyzetére vonatkozó jelentés adatai szerint, melyet az ENSZ 1970-bsn tett közzé, ezekben a világrészekben 375 millió embert fenyeget éhhalál. Nincs olyan gaztett, melyet az imperialisták nem követnének el abban a törekvésükben, hogy megőrizzék vagy felújítsák uralmukat a volt gyarmatok, vagy más kapitalista kizsákmányolás alól felszabadult országok nemzetei fölött. Az elmúlt öt év sok új bizonyítékot hozott erről. Az arab országok elleni agresszió, a gyarmatosítók kísérlete, hogy betörjenek Guineába és a latin-amerikai haladó rendszerek elleni felforgató tevékenység — mindez újból arra emlékeztet, hogy az imperializmusnak a szabadságszerető nemzetek elleni harca nem szünetel. A mai gyarmatosítók legfőbb gaztette és Amerika szégyene az Egyesült Államok folytatódó agressziója Vietnam, Kambodzsa és Laosz nemzetei ellen. Az utóbbi években olyan tények kerültek napvilágra az amerikai imperializmus háborús gaztetteiről, melyek a szó szoros értelmében megdöbbentették a világközvéleményt. Tragikusan vált híressé My Lai vietnami falu, melynek védtelen polgári lakosságát, a nőket, az öregeket és a gyermekeket is beszámítva, szadista módon meggyilkolták az amerikai vérengzők. Nehéz felháborodás nélkül beszélni azokról a gaztettekről, amelyeket az állig felfegyverzett Intervenciósok követnek el. Több százezer tonna napalm Dél-Vietnam egész területeit felperzselte. Csaknem két és fél millió vietnami szenvedett mérgezést, vagy halt meg a vegyi fegyverek használata következtében. A becsületes ember, annál kevésbé a kommunista lelkiismerete sohasem nyugodhat bele abba, amit az amerikai intervenciós csapatok és szövetségeseik művelnek, azok, akik a „nyugati civilizáció" és az ún. „szabad világ" képviselőinek nevezik magukat. Az ő gyalázatuk! Elvtársak! Kudarcra vannak ítélve az imperializmus azon kísérletei, hogy a maga javára fordítsa a történelem fejlődését. Ebben mi, kommunisták nem kételkedünk, de jól tudjuk, hogy az önelégültségnek és a passzivitásnak nincs helye. A valaha is létezett kizsákmányoló rendszerek közül az utolsó, de a legerősebb áll szemben a kapitalista elnyomás ellen küzdő harcosokkal. Ezért még nehéz és hosszú küzdelem vár ránk. Bármilyen nehéz is legyen ez a küzdelem, frontja állandóan bővül és erősödik. Az antiimperialista harcosok az utóbbi években újabb dicső fejezeteket írtak az osztálycsaták krónikájába. Ma csakúgy, mint tegnap, a forradalmi erők tapasztalt harci élcsapatának szerepe a nemzetközi munkásmozgalomra hárul. A legutóbbi öt évnek a kapitalista világban lezajlott eseményei teljes mértékben igazolták a munkásosztálynak, mint a monopóliumok uralma fő és legerősebb ellenfelének, mint az öszszes antiimperialista erők súlypontjának jelentőségét. Olyan országokban, mint Franciaország és Olaszország, ahol az osztályharc hagyományai fejlettebbek és ahol erős kommunista pártok működnek, a dolgozók a munkásosztály vezetésével nemcsak a kapitalisták egyes csoportjaira, hanem az állammonopolista uralom egész rendszerére is nyomást gyakoroltak. Angliában az osztályharc a feszültség magas fokát érte el, s a jelenlegi sztrájkokat — méreteiket és a sztrájkolók számát tekintve — csak az 1926-os általános sztrájkhoz hasonlíthatjuk. Az Egyesült Államokban nagyon fellendültek a munkásosztálynak a monopóliumok elleni akciói, rendkívüli erővel fejlődik a néger nép egyenjogúsági küzdelme és az ifjúság harca a vietnami háború ellen. Erősödik a tömegméretű munkásmozgalom a Német Szövetségi Köztársaságban. Évtizedek óta elsőízben robbannak ki nagy oszttlyösszecsapások a skandináv országokban és Hollandiában. Tovább éleződik a társadalmi-politikai válság Spanyolországban. Az utóbbi idők osztálycsatáiban egyre növekvő szerephez jutottak a dolgozók szakszervezetei, főként a Szakszervezeti Világszövetségben egyesült szakszervezetek. A testvérpártok értekezlete, mint tudjuk, arra a következtetésre jutott, hogy a munkásosztály jelenlegi nagy csatái olyan nagy osztályküzdelmek előjelei, amelyek alapvető társadalmi átalakulásokat, a dolgozók többi rétegeivel szövetséges munkásosztály hatalomrajutását eredményezhetik. Elvtársak! Az imperializmus egyidejűleg ki van téve elsősorban a fiatal független, antiimperialista irányzatú ázsiai és afrikai államok nemzeti felszabadító harcából kinőtt erők mind nagyobb támadásának. A fő az, hogy sok országban a nemzeti felszabadulásért vívott küzdelem gyakorlatilag mind a feudális, mind a kapitalista kizsákmányoló viszonyok ellen vívott harccá kezdett átnőni. Ázsiában és Afrikában már sok ország a nem kapitalista fejlődés útjára lépett. Ez azt jelenti, hogy távlatilag irányt vettek a szocialista társadalom felépítésére. Ezekben az országokban mindinkább mélyreható társadalmi átalakulások mennek végbe, melyek megfelelnek a néptömegek érdekeinek és a nemzeti függetlenség szilárdulását eredményezik. A nemzeti és társadalmi felszabadulás erőinek az imperializmus uralma elleni offenzívája különféle formában nyilvánul meg. A szocializmus felé orientálódó országokban például államosítják az imperialista monopóliumok tulajdonát. Ez lehetővé teszi az állami szektor szilárdítását és fejlesztését, amely lényegében a forradalmi demokratikus politika gazdasági alapja. Olyan országban, mint az Egyesült Arab Köztársaság, az állami szektor ma az ipari termelés 85 százalékát öleli fel. Burmában az állami szektor a kitermelt ipar 80 százalékát és a feldolgozó ipar mintegy 60 százalékát ellenőrzi. Ojabb jelentős intézkedések történtek az imperialista tulajdon államosítására Algériában. Sok külföldi vállalat és kereskedelmi társaság került állami kezelésbe Guineában, Szudánban, Szomáliában és Tanzániában. Lényeges lépések történtek olyan bonyolult kérdések megoldására ls, mint amilyen a parasztság milliós tömegeinek sorsát érintő földkérdés. Csupán az elmúlt öt évről szólva jelentős agrárátalakulások történtek az EAK-ban és Szíriában, s kezdődtek Szudánban és Szomáliában. Algériában a folyő évre hir(Folytatás a 4. oldalon.]