Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-07 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

^^ áĹ® Meggyőző tények igazolják a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai tanácskozásának azt a megállapítását, hogy az emberiség fejlődésének fő irányát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, valamennyi forradalmi erő határozza meg. Az imperializmus egyre többet veszít pozícióiból, de azért még mindig veszélyes ellenfél; képes elkövetni és el is követ súlyos bűntetteket az emberiség ellen. Élezi a nemzetközi feszültséget, fokozza a fegyverkezési hajszát. Globális stratégiájának fő célja továbbra is az, hogy katonai agresszióval vagy politikai és ideológiai diverziókkal semmivé tegye azokat a történelmi változásokat, amelyek a világon a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a második világháború után végbementek a szocializmus és a nemzeti felszabadítás javára. A haladás és a reakció erőinek párviadala igen heves formában nyilvánul meg különösen az ideoló. gia területén. Ellenségeink különféle hamis nézetekkel támadják a marxizmus—leninizmus igazát, filozófiáját és egész eszmei rendszerét. Hogy kivel és mivel állunk szemben, arra igen sok konkrét példát szolgáltatott 1968 és 1969 eleje. A jobboldali opportunisták, akik — szándékuktól függetlenül — gyakorlatilag a revizionisták és a modern imperializmus szolgálatában álltak, figyelmüket és bomlasztó munkásságukat a politikai, az ideológiai és a hatalmi destrukció mód. szereire összpontosították. Ellenforradalmi jellegű céljukat nagyon átgondolt taktikával — a pszichológiai hadviselésnek úgyszólván minden fegyverét felhasznáva — szakaszosan valósították meg. Az ideológiai harc később átnőtt a hatalomért vívott nyílt harccá, melybe a jobboldal teljes mértékben bekapcsolta a tájékoztatási eszközöket is. .4 Tanulságok világos és meggyőző érvelése szerint: „1968-ban nálunk széles antikommunista koalíció jött létre és a politikai rendszer új struktúrája alakult ki, amely lényegében megkezdte az 1948 februárja előtti állapotok felújítását... a CSKP-t a jobboldali opportunista elemek bomlasztották, paralizálták tevékenységét, akcióképességét megbénították, a kispolgári ellenforradalom egyre nagyobb tartalékokat gyűjtött, s ezeket szükség szerint vetette be a politikai harcba ... akik felléptek e veszélyes jelenség ellen, azokat a joboldal a „szocialista megújhódás" szektás és konzervatív ellenfeleként jelölte meg. A valóságban a jobboldali opportunista tényezők megnyitottak a teret a kimondottan reakciós és ellenforradalmi elemek számára" Tapasztalataink alapján nyugodtan elmondhatjuk azt is, hogy ami nálunk az említett időszakban történt az a tőkés világ, a burzsoázia malmára hajtotta a vizet, és szinte menetrendszerűen úgy zajlott le, ahogy azt a nyugati világ által kidolgozott „fellazítást taktika" célja megkövetelte. Az általunk most már közelről Is megismert Kleologiai diverzió nem öncél, hanem eszköz arra, hogy az imperializmus fokozhassa politikai és katonai nyomását a szocialista világra. Ennek megfelelően az ideológiai diverzió szerves része az imperialista agresszió és az ellenforradalom általános frontjának, fontos eleme az imperialisták azon terveinek, hogy megosszák és megsemmisítsék a szocialista államokat mint a világméretű forradalmi antiimperialista folyamat vezető erejét és támaszát. A szocializmus és a maxizmus—leninizmus ellenségei egyrészt arra törekednek, hogy szétforgácsolják a szocialista tábort, másrészt pedig arra, hogy a szocialista társadalmakba „eróziót", elfajulásokat idézzenek elő. Gyakran használt eszmei fegyverük a nacionalizmus, az antikommunizmus és a szovjetellenesség. Ennek segítségével próbálják a szocialista államokat szembeállítani a Szovjetunióval, aláásni az internacionalizmusnak, a munkásosztálynak, valamint az összes dolgozók nemzetközi szolidaritásának a nemes elvét. A burzsoá eszmék képviselői igyekeznek a szocialista közösség országaiban kedvező lehetőségeket találni az imperializmus idológiai és politikai behatolásához, a szovjetellenes erők aktivizáláshoz, az ellenforradalom szervezéséhez. Propagandájuk igazi célját nemrégen Ernst Majonica ismert nyugati politikus egyik beszédében többek között így foglmazta meg: „A robbanóanyag a nacionalizmus ... Ogy vélem, hogy megoldás csakis a nemzeti önzés szítása útján lehetséges". Később cinikusan bevallja, hogy a nacionalizmus és az úgynevezett liberalizálódás segítségével szeretnék elérni azt, hogy egyik-másik kommunista párt ne legyen többé „lenini elveket valló párt". Kampányt Indítottak az ellen az elv ellen ls, hogy a kommunista pártnak vezető szerepet kell játszania a szocialista forradalom végrehajtásában és az új társadalom felépítésében, hogy a szocialista demokrácia rendszerében demokratikus centralizmusnak és proletárdiktatúrának kell érvényesülnie. Osztályellenességeink tudják, hogy a kommunista párt életére és tevékenységére vonatkozó lenini normák és elvek szigorú betartása az alapja a szocialista rendszer szilárdságának, a biztosítéka annak, hogy a dolgozók újabb sikereket érjenek el az imperializmus ellen, a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harcban. Az imperializmus állandóan tökéletesíti a szocialista országok ellen irányuló ideológiai diverziójának módszereit és eszközeit. A mai antikommunisták ügyesen álcázzák agresszív, népellenes lényegüket. Ideológiai központjaikban a tudatfor., inálás legkülönbözőbb formáit dolgozzák ki, hogy ezekkel az embereket a szocializmus eilen, a szocialista országok párt- és állami vezetősége ellen hangolják. (1968 és 1969 eseményei erre is sok példát szolgáltattak). Az antikommunisták és az antiszocialisták arra törekedtek és törekednek néhol még ma is, hogy burzsoá szellemben liberalizálják a szocialista országok politikai és társadalmi életét. Ahol teret kapnak és szóhoz jutnak felforgató ' céllal széles körben alkalmazzák az úgynevezett dezideológizálás koncepcióját, amelyet a burzsoá propaganda azért hirdet, hogy gyengítse a dolgozók osztálytudatát, forradalmi öntudatát, megfossza őket haladó eszményeiktől és fogékonnyá tegye őket a burzsoá eszmék iránt. Éppen ezért valamennyiünknek, akik a szocializmust építjük, a nemes eszméket hirdetjük és akik az imperializmus ellen harcolunk, ma — ahogy azt Lenin tanította és ahogy azt a párt 1970 decemberében tartott plenáris ülésén elfogadott Tanulság, valamint a határozat kimondja — különösen nagy szükségünk van az eszmei tisztánlátásra, határozott osztályálláspontra és a kommunista elvhűségre. Ellenségeink gondosan kidolgozták a pszichológiai háború szükségleteinek szolgálatába állított propaganda elméletét, a demagógia és a tömeges félrevezetés módszereit. Az eljárást M. Choukas amerikai szociológus A propaganda éretté válik című könyvében indokolja. Az úgynevezett „félrevezetési stratégiát" ajánlja, amely „leplezetten ésközvetve hivatott megdolgozni a közvéleményt", s azt bizonygatja, hogy „csakis ilyen stratégiával lehet az emberi intellektust engedelmességre bírni — frontális, nyílt támadással ez elérhetetlen". Choukas azt ajánlja, hogy a „félrevezetési tragédia" fegyvertárában juttassanak nagyobb helyet a képmutatásnak, a hazugságnak, viseljék a dolgozók „jótevőinek" és „barátainak" áiarcát. A mai antikommunizmusra az jellemző, hogy buzgalommal törekszik integrálni a marxizmust a nyugati kultúrába, természetesen kiforgatva és meghamisítva Marx tanainak lényegét. A burzsoá teoretikusok, miután kudarcot vallottak a marxizmus elleni frontális támadásokkal, az agyonhallgatásra vagy a tagadásra tett kísérletekikel, ma azzal próbálkoznak, hogy a marxizmust, mint „a nyugati világ termékét" valami olyannak tüntessék fel, amelyet szembe lehet és szembe kell állítani a keleti világgal és a kommunizmussal. A szocialista országok és a marxista—leninista tanítás elleni harc során a burzsoá teoretikusok sok kísérletet tesznek arra is, hogy a maguk módján magyarázzák Marxot, szembeállítsák őt Leninnel, Engelsset, sőt a fiatal Marxot az Időssel. Még attól sem riadnak vissza, hogy „marxistának" tüntessék fel magukat, azzal érvelve, hogy csak az „egyoldalúságok" és a „felesleges túlzások" ellen harcolnak, jóllehet ezen éppen a marxizmus—le ninizmus alapelveit értik. Az utóbbi időben a tudományos-műszaki forradalom kibontakozásával és a társadalmi folyamatok növekvő dinamikájával kapcsolatban Nyugaton is szükségesnek látszik, hogy prognózisokat állítsanak fel a jövőt illetően. Jövendöléseket dolgoznak ki a természettudománynak, a matematikának, a technikának, az orvostudománynak, a gaz. dasági élet számos aspektusának, a közlekedésnek, a hírközlésnek és még sok másnak a várható fejlődésére vonatkozólag. Gyakran olyan tudományos eredményeket érnek el, amelyeknek értékét senki sem tagadhatja. Csakhogy a burzsoá futurológusok ezt a marxizmus—leninizmus elleni támadásokra próbálják felhasználni. Többször például azt állítják, hogy Marx, Engels és Lenin prognózisa nem vált be, hogy a marxizmus—leninizmusnak nincs előremutató jellege. E „megállapítás" azonban nemcsak valótlan, hanem nevetséges is. Lépten-nyomon cáfolja e „tételt" a gyakorlati élet, a történelem, a világfejlődés egész szakasza. Az antikommunizmus álláspontjára helyezkedett szerzőknek a lába alól kicsúszott a tudományosság talaja. Valóságnak tüntetik fel azt is, ami csak ábránd, ami csak a burzsoázia illúziója. Ma már csak az nem látja és nem érti, aki nem akarja látni és megérteni, hogy a történelem lényegét tekintve úgy fejlődik, ahogy azt Marx és Lenin előre látta és megírta. Az emberiség egyharmada levetette a kapitalizmus igáját és a szocializmus útján halad. A marxizmus—leninizmus eszméi naprói-napra erősödnek és egyre nagyobb teret hódítanak mindenütt. Bizonyítják ezt a Lenin-centená. rium alkalmából világszerte rendezett ünnepségek is. Az antikommunizmus képtelen újat és pozitívat nyújtani a társadalomnak és az emberiségnek. De nincs is más rendeltetése, mint hogy negatív, romboló célt szolgáljon és zavarja az elméleti és a gyakrolati munkát, ahol az emberek már nem a kapitalizmus érdekeinek megfelelően élnek és dolgoznak. Az utób&i időben feltűnően aktivizálódott a forradalmi munkásmozgalom és a tudományos kommunizmus régi ellensége, a cionizmus ls. A kommunisták a leghatározottabb ellenfelei az imperialisták által szított antiszemitizmusnak. A cionizmus elleni harcnak azonban semmi köze az antiszemitizmushoz. A cionizmus, amelyet az amerikai és a nemzetközi imperializmus valamint 'az izraeli reakciós felső réteg messzemenően támogat, ma a nagyburzsoázia jelentős fegyvere a béke, a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a szocializmus erői elleni harcban. Különösen aktív szerepet játszik a cionizmus a szovjetellenesség és az antikommunizmus szításában. Már a múltban is meggyőződhettünk róla, 1968ban és 1969-ben azonban különösen szembeötlővé vált, hogy az, antikommunizmus minden történelmi időszakban az imperialista burzsoázia stratégiai és taktikai céljainak legjobban megfelelő módszereket alkalmazza és olyan szövetségeseket toboroz, akik ezeket a célokat a lehető legjobban kiszolgálják. Az imperializmus ideológiai diverziőja ma a legkülönbözőbb revizionisták, jobboldali opportunisták és egyéb renegátok segítségére számít. A közös platform: a politikában a szovjetellenesség, az ideológiában pedig harc a marxizmus—leninizmus ellen. A „szocializmus humanizálásának", a „nemzeti kommunizmusnak" vagy a „szocializmus különböző modelljeinek" a leple alatt olyan koncepciókért szállnak síkra, amilyenre osztályellenségeiknek leginkább szükségük van: a tőkésországokban a forradalmi nyomás eynhítéséért, a szocialista országokban az „erózióért" és a „csendes" ellenforradalom végrehajtásáért. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a szocialista társadalom építése óhatatlanul és törvényszerűen feltételezi az állandó éberséget, valamint a szocialista országok közötti sokoldalú kapcsolatok és együttműködés további fejlesztését az ideológia területén is. Az antikommunizmus elleni nagyszabású és hatékony támadás csakis akkor lehetséges, ha a kommunisták — bármilyen nyelven beszélnek is — szorosan együttműködnek és koordinált tevékenységet fejtünk ki az ideológia frontján mindenütt. A pozitív előjelű eszmei offenzíva kibontakoztatásához má már kedvezőek a feltételeink. Mellettünk, kommunisták mellett áll az élet igazsága, ténylegesen mi küzdünk a szebb holnapért, a felemelkedésért. Az antikommunizmus az egész emberiség ellensége. A társadalmi-politikai porondon kizárólag annak az osztálynak az érdekeit képviseli, amely létrehozta: az Imperialista burzsoázia érdekeit. Az antikommunizmus egyedül az imperialista reakció érdekében igyekszik kiterjeszteni bomlasztó, ellenforradalmi hatását korunk öszszes haladó erőire: a nemzetközi munkásosztályra, a nemzeti felszabadítás erőire, az általános demokratikus mozgalomra. Éppen ezért a marxisták—leninisták az antikommunizmus elleni harcukban a szövetségesek hatalmas seregére támaszkodhatnak, amely felöleli bolygónk lakosságának óriási többségét. Nálunk az antikommunizn.\us elleni küzdelem összefonódik a revizionisták, a Jobboldali opportunisták és a nacionalisták ellen vívott harccal. Bizonyos, hogy ideológiai munkánk mint eddig ezentúl is sikeres lesz. BALÁZS BÉLA