Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-27 / 49. szám, szombat
ONDREJ NEPELA IflLAGBAINOK Az első csehszlovák férfi műkorcsolyázó világbajnok # A női kötelezők után az osztrák Schuba 90 ponttal vezet Ondrej Nepela, ald januárban i nnepelte 20. születésnapját, a z első csehszlovák műkorcsolyázó, aki világbajnoki címet szerzett a férfiak versenyében. Nepelinak ez volt a legsikeresebb idénye, mivel 14 nappal ezelőtt immár harmadszor lett Európa-bajnok. Csehszlovákiának a múltban Afa Vrzáňova, a női versenyben és a Remanovtestvérek jégtáncban szereztek vll ágbajnoksúgot. Nepela talán a műkorcsolyázás történetében a legkiegyensúlyozottabb küzdelem után szerzett bajnoki címet, s ráadásul olyan környezetben, amely a hazai Perának kedvezett. Mindketten egymásután rajtoltak, így • nézők közvetlenül láthatták a teljesítményeket; dicséretükre legyen mondva, elismerték Nepela elsőségét. A két nagy ellenfél lassú iramban kezdte szabadkorcsolyázását, biztonságos kűrre mentek. Pera azonban nagyon idegcsen versenyzett s a tripla ngráskfsérletnél elesett. Ez rányomta bélyegét további teljesítményére, nem tudta leküxdeni idegességét. Nepela talán a múltban még sohasem versenyzett ennyire összpontosítva, s ilyen nagy lelkesedéssel. A pontozó bírák helyesen ítélték meg a két versenyző közötti különbséget. Nepela 14 pontozótól kapott 5,9 pontszámot, mig négytől 5,8-at. Pera gyakorlatára egyszer sem adtak a bírók 5,9-et. Nepela kitűnő képességeit bizonyltja az a tény is, hogy megnyerte a verseny mindkét részét, a kötelezőt és a szabadkorcsolyázást is. A körben meggyőző biztonsággal lett első. Nagy küzdelmet hozott a bronzéremért folytatott verseny ls. Hajszálon múlott, hogy a 25 esztendős Szergej Csetvernhint nem előzte meg a 10 évvel fiatalabb NDK-beli |an Hoffmann. Az utóbb említett műkorcsolyázó kürje igazi élményt nyújtott a nézőknek, magas, tiszta ugrásokkal hívta fel magára ismét a figyelmet. Ű az európai műkorcsolyázás legnagyobb „ász"-a az elkövetkező évekre. Csalódást oko zott az amerikai John Petkevich, aki meglehetősen óvatosan, sok hibaszázalékkal mutatta be programját. Pedig sokkal többre képes a tengeren túli műkorcsolyázó. Ugyancsak „gyengélkedett" az angol Oundjian, aki Zürichben nagyszerű kűrt futott. Ellenben felhívta magára a figyelmet Kenneth Shelley, a szabadkorcsolyázásban az 5. helyen végzett. Shelley rajtolt a párosversenyben ls, Starbuck-kal az oldalán bronzérmet nyert. MIT MOND ONDREJ NEPELA? „Nem volt időm figyelni Pera szabadkorcsolyázásét. Amikor rágondoltam, kicsit ideges lettem. Később tudatosítottam, hogy ez nem segft rajtam, ezért ezt a gondolatot kivertem a fejemből. Két sikerSIt tripla ugrás után már biztos voltam, hogy világbajnokságot nyerek. Ariási az örömöm, de sajnálom, hogy Pera elesett, máskSlőnben biztos még szebb versenyt vívtunk volna. Szeretnék részt venni a sapporoi olimpiai játékokén, talán igy teljesül legnagyobb vágyam: olimpiai bajnokságot nyerni. Az olimpia után sem fejezem be a versenyzést, de a revfi nem vonz. Inkább edző szeretnék lenni ..." Az 1971. évi férfi műkorcsolyázás világbajnoka: Ondrej Nepela 12/ 2737,5 pont, 2. Patrick Pera 10/ 2706/7 pont, 3. Szergej Csetveruhin 34/2629,3 pont, 4. Jan Hoffmann 34/2632,7, 5. John Petkevich 44/ 2598,9 pont, 6. Haig Oundjian 56/2551/0 pont ... 16. Jozef Žídek 148/2367,7 pont, 17. Zdenék Pazdírek Imindkettő csehszlovák) 155/ 2348,2 pont. SCHUBA MÁR VILÁGBAJNOK? A nők tegnap délelőtt a két utol só figurával befejezték a kötelező gyakorlatokat. Amint az várható volt, az osztrák Beatriz Schuba növelte előnyét és csaknem 90 SORSOLTAK NAGOYARA Japán Nagoya nevü városában március 28 és április 7 között rendezik meg az asztalitenisz VB küzdelmeit. A férfi csapatversenyben, a SWAYTHLING Kupáért 36 ország válogatottja áll asztalboz, a nőknél a CORBILLON kupáért 26 válogatott küzd. Mindkét esetben 12 csoportban kezdik a küzdelmeket. Megejtették n sorsolást, amely a férfiaknál a következő: „A" csoport: Izrael, Ausztrália, Japán. „B" csoport: Svédország, Ghana, fij-Zéiand. „C" csoport: Kina NK, Peru, Ja maica. „D" csoport: Jugoszlávia, Pakisztán, Thaiföld. „E" csoport: NSZK, Nigéria, Salvador. „F" csoport: Magyarország, Kanada, Kolumbia. „G" csoport: Koreai NDK, EAK, Singapore. „H" csoport: Dél-Korea, USA, Honkong. ,1" csoport: Anglia, Hollandia, Dél-Vietnam. „J" csoport: Csehszlovákia, Kambodzsa, Nepál. „K" csoport: Franciaország, India, FUlöpszigetek. „L" csoport: Dánia, Indonézia, Mexikó. A női csapatok sorsolása: „A" csoport: Szovjetunió, Singapore, India. „B" csoport: Japán, Honkong, Pakisztán. „C" csoport: Románia, Gj-Zéland. „D" csoport: Kínai NK, Ghana. „E" csoport: Csehszlovákia, Nigéria. „F"-csoport: NSZK, Nepál. „G" csoport: Dél-Korea, Thaiföld. „H" csoport: Anglia, Indonézia. „I" csoport: Kolumbia, Svédország. „J" csoport: Kanada, Magyarország. „K" csoport: Ausztria, Kambodzsa. „L" csoport: DSA, Franciaország. Minden csoportból csak a győztes jut tovább. Mindkét esetben az A, D, E, H, I, L, valamint a B, C, F, G, J, K csoportgyőztesek képeznek egyegy elődöntőcsoportot. Megtörtént a férfi és a női egyes mezőnyben a kiemelés. A férfiaknál ennek sorrendje a következő: 1. Ito, 2. Hasegava (mindkettő japán), 3. Alser (svéd), 4. Csuan Ce-tung (kínai), 5. Schöle (nyugatnémet), 6. Kono (japán), 7. Korpa (jugoszláv), 8. Tasaka (japán). A nőknél: 1. Kovada (japán), 2. Rudnova (szovjet), 3. Voítová (csehszlovák), 4. Cseng roinCsi (kínai). pontos előnnyel Indul a mai versenyen. Szinte már valószínt, hogy egy közepes szabadkorcsolyáxásaai is világbajnokságot nyer. Habár a műkorcsolyázás Ismert olyan eseteket is, amikor ugyancsak fölényesen vezetett egy-egy versenyző a kőtelezők után, mégis a kitűnő kűrőző nyert világbajnokságot. Például 1962 ben Prágában, amikor Karol Divia a régi értékelés sze rint, amely előtérbe helyezte a kötelező gyakorlatokat, csaknem 50 ponttal vezetett, s mégis Donald Jackson lett a világbajnok. Schahát gyakorlatilag már csak ax amerikai Holmes veszélyaxtat heti. A többi műkorcsolyázónő. akiknek kitűnő szabadon választott gyakorlatuk van (Magnassea, Lynn), olyan hátrányba kerültek, hogy elképzelhetetlen, miszerint megelőznék Schubát. A női verseny állása a kötelező gyakorlatok után: 1. Schuba 9/1263,0 pont, 2. Holmes (amerikai 19,5/1173,3 pont, 3. Traponese (olasz) 30,5/1123,6 pont, 4. Magnussen (kanadai) 32/1124,2, 5. Lynn (amerikai) 50,5/1090 pont. 6. Almássy (magyar) 58,5/1075,9, 7. Dodd (angol) 58/1080 pont, 8. Walter (svájci) 66/1063,2, 9. Morgenstern (NDK-beli) 82/1040,6 pont. A férfiaknál az angolok Brigtiton városában bonyolítják le Anglia nemzetközi asztalitenisz bajnokságát. A férfiak csapatver senyének döntőjében Anglia 3:2 arányban győzött Jugoszlávia felett. A legyőzöttek részéről Surbek és Sztipancsics volt eredményes, mindkettő Neaie-t győzte le. A női csapatverseny döntőjében nagy meglepetésre az NSZK válogatottja 3:0-ra győzött Románia fölött. A férfi egyes küzdelmei során Turai öt játszmában győzte le a nyugatnémet lansent 3:2-re, míg Kollárovits az ugyancsak nyugat német Schmittingertől 3:1 arányú vereséget szenvedett. Egyéb eredmények: Bopersson -Korpa 3:0, Schöler—D'Hondt (francia) 3:0, Beleznay (magyar)—Johansson (svéd) 3:1, Bengtsunn (svéd)—Tímár (magyar) 3:0. Louis jóslata Joe Louis, az egykori híres néger profi ökölvívó világbajnok nyilatkozott a közelgő nehézsúlyú hivatásos világbajnoki mérkőzés esélyeiről. Szerinte Clay-nek az első öt menet alatt ki kell ütnie Fraziert, mert különben jobb erőnlétben levő ellenfele fölébe kerekedhet. Vereség Székesfehérvárott VIDEOTON - SLOVAN 1:0 (1:0) A Videoton NB l-es labdarúgócsapata barátságos labdarúgó mér kőzésen látta vendégül a Slovan Bratislava együttesét, s felette 1:0 (1:0) arányú győzelmet aratott. A szemerkélő esőben küzdelmes játék alaknlt ki, s a gól a 34. percben egy húsz méterről leadott szabadrúgás után Borsányi révén jutott Vancel hálójába. A Slovanon az sem segített, hogy Módért Bixon váltotta fel, s védelmét nem gyengítette az a tény, hogy a sérült Zlocha dr. helyét Fillo foglalta el. Hírszolgálati jelentés szerint a Slovan Bratislava a vártnál keve sebbet nyújtott. A bratislavai együttes vasárnap Budapesten 11 órai kezdettel a Ferencvárossal találkozik. A világ három legjobb férfi műkorcsolyázója. Balrél: Patrick Pera, Ondra] Nepela és Swrgej Csetverahin. Asztalitenisz nagyüzem DUNASZERDAHELYEN Tegnap reggel Dunaszerdahelyen megkezdődtek a nemzetközi oaatalitenisz torna küzdelmei a város serlegéért. A három napos wseuy során 51 férfi és 23 nő áll asxtalhoc. Az első nap a csapatversenyeket bonyolították le, melyek során néhány érdekes összecsapásra került sor és meglepetésekben sem volt hiány. Nem jatt «t Miko, Dvoŕák és Karllková, a mezőny azonban így Is erős, amiről elsősorban Stanék, Stépánek, Renda,. Chmelík, Rózsás, Börzsei, Juhos, Sxendy, Poláfková, Snidová gondoskodik. A verseny érdekes színfoltja a magyar ifjúsági válogatott jelenléte. Cjiaky fenő országos szakfelügyelő a magyar ifjúsági válogatott vezetője a fiatal asztaiiteniszezőkről ezeket mondotta: — Takácson kívül Németh György, Mohai Gábor, Juhos Eszter és Sxendy Katalin jStt Danaszerdahelyre. Juhos és Szendy a nagyválogatott keret tagja. Sxendy Leningrádban 1969-ben serdülő EB-t nyert és egy évvel később Auszt riában csapatban az első, egyéniben pedig a második helyen vézett. Még csak 16 éves. Igaz az ifiválogatott tagjai közül még egy sem töltötte be 17. életévét. — A szerdahelyiek meghívására — bár e verseny nem szerepelt a nemzetközi naptárban — eljöttünk, hogy sportkapcsolataink erősödjenek és ezenkívül ez a torna jó felkészülés számunkra a nyáron Ostendében sorra kerülő ifjúsági EB re. Kívülük még Lotaller — ott volt Ostraván is — és Molnár Anna tagja a válogatottnak. — Mi nagy súlyt fektetünk az ifjúsági Európa bajnokságra. Azt tapasztaltuk a múltban, hogy a fiatalok eme vetélkedésén képet kaphatunk, melyik országban milyen az utánpótlás. Hiszen Alser, Giurgiuca, Klampár, Jónyer, Turai, VoSlová, Rudnova — hogy csak né hányat említsek — mind az ifjúsá gi EB én mutatkozott be elősxBr. — Az Európa- és világbajnokságok lassan teljesen a fiatalok seBelgrád EB-t igényel Az Enrúpai Ökölvívó Szövetség vezérkara Belgrádban tanácskozik. A jugoszlávok hivatalosan is bejelentették, hogy Belgrád kéri az 1973. évi ökölvívó EB rendezési jogát. Legutóbb 1961-ben zajlott le ökölvívó-európa-bajnokság a- ju goszláv fővárosban. A júniusi, Madridban sorra kerülő EB jegyében rangos nemzetközi tornák követik egymást márciustól a kontinensen. Március 1 és 5 között Lipcsében kerül sor a vásár tornájára, amelyen az NDK legjobbjain kívül szovjet, lengyel, román, bolgár, csehszlovák, osztrák, dán, finn, és svéd EB jelöltek is szorítóba lépnek. Szombat: A Csehszlovák TV 21,00 a Magyar TV pedig 21,40 órai kezdettel közvetíti Lyonból a műkorcsolyázó VB eseményeit. Műsoron a nők szabadon választott gyakorlatai. Vasárnap: A Csehszlovák TV 18,00 a Magyar TV pedig IS,00 örától sugározza a műkorcsolyázó VB gálaestjét Lyonból. MIT HOZ A TAVASZ? Rövidesen rajtol a labdarúgóliga tavaszi fordulója, és a mérkőzés-sorozat nemcsak azt deríti ki, hogy a Trnava, vagy a Slovan lesz-e a bajnok, hanem azt is, hogy melyik két együttes mond búcsút a bajnokságnak. A kassal ( Košice) Lokomotíva tálán eddig legnehezebb tavaszi idényére készül. Furcsának tűnhet ez a megállapítás, mert közismert, hogy ennek a csapatnak már nagyon gyakran voltak kiesési gondfai, és mindig az utolsó pillanatban vágta ki legénysége a rezet — miért ne lenne ez így most is? Aki viszont az előkészületi mérkőzések eredményeit figyeli, meghökken, mert a Lokomotíva két héttel az első tavaszi Ugamérkőzés előtt 4:1 arányú vereséget szenvedett, hazai pályán a diviziós VSŽ Košice csapatától! Az eredmény maga váratlan, de nem perdöntő. A játék képe viszont elgondolkoztatta az embert. A csatársor alig tudott egy-két igazi akciót végrehajtani. Es ez a többi előkészületi mérkőzésre is vonatkozik. Moravec edző a két Farkassal, Mycióval és az Interből Kassára szegődött OndráSekkel kísérletezik. Időnként helyet kap Móder, nagyritkán Gyurek. Az edző Jól Ismeri játékosait, tudja, ki mire képes. Lehet, hogy a bajnokin egész más lesz a támadósor összetétele, és eredményesebb lesz a Lokomotíva? Ami az alapozást illeti, akörül aligha lesznek bajok. A játékosok sokszor három fázisban edzettek, erejük, kitartásuk lesz. Erősítés nem érkezett a már említett Ondrášeken kívül, marad tehát az őszi keret, csak az a kérdés, kik kapnak a kezdő csapatban helyet. Mint ilyenkor lenni szokott, elszántság és harcikedv bőven vana fiúkban, és ha a szerencse is melléjük szegődik? Akkor talán nem lesz bal. Az viszont hiba, hogy az őszi fordulóban szinte teljesen elpártolták csapatuktól a szurkolók. Az utolsó három hazai bajnokin alig volt nézői Akárhogy is nézzük, keserves idény előtt áll a vasutascsapat. Reméljük, hogy sikerrel áll majd helyt, bár a liga befejeztével szinte biztosra vehető, hogy Móder József berukkol a Ľuklába, és a góllövés körül ismét bajok lehetnek. De ezek már távolabbi gondok, ezekről nem most kell beszélni. Nagy kár lenne, ha a Lokomotíva nem tudná megismételni eddigi történetének mindent feledtető „nagy tavaszait". Nagy kár lenne, mert a jó focit szerető szurkolók még mindig emlegetik a Sparta, a Slovan és az Inter elleni meccseket, azokat az tdőket, amikor tíz-húszezer ember zúgta a lelátókról: „Hajrá, Lokír (bt)regszemléjévé válnak. Ezért Balunk központi kérdés: egyre több fiatalt bekapcsolni a magas uintf felkészülésbe. Hiszen a nagyválogatottban Is húsz éven aluliak a versenyzők, tehát az utánpótlást csak a nagyon fiatalok között lehet keresni. A magyar fiatalok közül a fiúk ugyan Stanékékkal szemben elvéreztek, de a lányok esélyesek. A tegnapi csapatversenyek küzdelmei lapzártakor még nem értek véget és így nem tudjuk közölni, kik nyerték a csapatversenyt. Néhány érdekes eredmény: Férfiak: Slovakia „B"—NHKG „B" 3:2, Rača— MAFC 3:1, Postás—Csehszl. (•nior 3:1, BVSC „A"—Szlovákia „A" 3:0, Csehszlovákia „A"—Magyar Junior 3:0. Nők: Szlovákia „A"—NHKG 1:3, NHKG—Győr 3:1. (kollárt A sportszerű Sznrkovszki Ryszard Sznrkovszkynak ítélték a Pierre de Coubertin sportszerűségl díjat. A lengyel kerékpáros a bajnokságon nagy ellenfelének, a defektet szenvedett Hanuseknek kölcsönözte gépét, ő pedig tartalék kerékpárjára ült. A bajnoki címet Hanusik nyerte, Szurkovsky az ötödik lett. Boskov seregszemléje A jugoszláv bajnokság március 7-én rajtol, Vnjadln Boskov szövetségi kapitány azonban már foglalkozik a válogatottal. Szplitben, a Hajdúk ellen 3:0-ra nyert barátságos mérkőzésen a válogatott legénység. Boskov az április 4-i, Hollandia elleni EB-mérkfizésre készíti elő a gárdát. A válogatott keret közös edzéseket ls tart. Akkor is együtt lesznek, amikor március 24-én a Crvena Zvezda, a Kari Zeiss Jena ellen BEK mérkőzést vív a legjobb négy közé jutásért. A BEK találkozó ugyanis felvo nul a jugoszláv és az NDK válogatott színe-java. Boskov szerint játékosai értékes tapasztalatokat szerezhetnek a május 9-én sorra kerülő NDK elleni, nagyjelentőségű EB mérkőzésére. • Az olasz G. Thöni vezet ai alpesi sf Világ Kupában 145 ponttal, Duwlllard (130), és Russel (125) előtt. 0 A Brynäs Gävle jégkorongcsapat nyerte immár hatodszor a svéd bajnokságot. Harmadik helyen — nagy meglepetésre — az újonc Ferjestad végzett. • A Simmenthal Milan férfi kosárlabdacsapata a KEK-elödötő első mérkőzésén 88:78 arányban győzött a Fldes Napoll fellen. 0 Románia férfi kézilabda válogatottja lejátszotta északi portyájának harmadik mérkőzését: Norvégia—Románia 8:12 (4:4). • A 14-esztendős ausztrál!*' Shane Gould nyerte a Sydneyben lebonyolított 110 és 440 yardos női gyorsúszást 1:01,1, Illetve 4:32,3 perces teljesítményekkel. • A júliusban Bécsben sorra kerülő vívó-világbajnokságra eddig 45 ország sportolói jelezték részvételüket. • Az angol ligakupa döntőjében, amelyet ma bonyolítanak le a Wembley stadionban, az I. diviziós Tottenham Hotspur és a III. ligában szereplő Aston Villa Játszik.