Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-12 / 36. szám, péntek

SOS Tatjana Kuzvvleva, fiatal szovjet költő Moszkvában született. A verseire lírai mélyséq jellemző. Eddig a „Volga" és „Oroszország, nyírja, harmat" című kötete jelent meg. Alábbi verseit a Költészet 1969 c. antológiából vettük. TATJANA KUZÖVLEVA És oz ifjúság nem ismétel: szétnyílt ujjak, puszta tenyér, o fölöttünk fuldokló madarat is elrabolja apránként az ég. Elkerülhetetlen szárnycsapás. Egy percet kiszab a szemből . .. Régen befejezett mozdulat most esik ki a kezemből. S mindenről lehullt az érintetlenség.: már féltem oz áhítatban; és elkezdett élni o vers a ki nem mondott szavakban. Vörös láng égette a testem, a halánték bentről visszhangzott, a madár először nekem repült, s mellem felhője lecsapódott. Erővel töltött, mély hang volt ez; de nem hallható o könny hangja, Moszkvában várjuk meg, hogy lehűljünk, o szél verését, me|y körülzár, s a levélbe bolondult cseppet; odabenn nedves a lélek is mór. Ugy tűnik, hogy csak egy mór oz út: dermedtségem, mely ott von oz őszbeni most kéne az ablakot befedni, s kiélt kobáttol a vállam védnem. De ott élsz a szükség ösztönében, levél-zenében, kinyílt rámákban, szellők enyhe kényeztetésében, és a fergeteg valóságában. S én oz alvók után hajtom le fejem, viharban - az ólmom részrehajtó keresem a szeretetet; a hátam mögött hasonló szárnyú köpeny volt terítve a nopra. Hat isten veled! Távolság és idő ül a lassú készülődésen. S eljön a perc: a visszotérő idő szerelme egy hónyt-vetett asszonyt fog kézen. Hűek maradjatok kék-fehér lábnyomok, mint igaz mezsgye. Én nem üvöltök: - Vígy magaddal hát! — Tegnapom repűij el messze. Csattogjon két szárnyad kis modárko, o tarkón táruló tetők fölött. És minden remeg a szempjllómon, ha fogy a tér orcom s szárnyad között. ! nincs félelem, szám görbéjében édes a valá. Lehűlök. De aludni nem lehet, felhőmmel fedem be az ablakot, állok előtted, mint fehér kislány, és im az éjben karom kinyílott. Ráálltam megint balgán, tudation, rettentő végtelenben a virradat. Szemem csillag-kásája nyomokat hagy. És olvad a két szemhéjam alatt. Ö, csak te ne ismernél engem úgy, á, csak a félelmem ne látnád meg soha. Takard el szemeidet. En leülök veled, hogy senki ne bánthasson soha. Vers a városról Szóraz villámok korai pírjában » dajkáltál engem, város. Kő-szürkeségtől s vihar ütéstől szárny-üzte madár szálldos. A földet kereső szelek seprik le a már kizárt sok tetőt, az ezüst-rőtté fakult aszfalt háta állja, állja az esőt. Kövek rabsága álnokul szilárdul oz ólom kábulatban. Fényszórótól lopott sziporka fények ölik a szembogaram. De estenként oz üveg júniusban furcsa hang hív engem: kövek búsulnak, kövek búsulnak ebben o kő-csendben. Az aszlalt alatt némo makacssággal csak vezetik o harcot. Szemem az égen kesereg, áttörte mór ezt a földi partot. Jaj, csak azok a fák átnőnek e még a sűrő felhők súlyán. Éber katona már O tőből nőtt szár a keskeny mezsgyék alján. Város, táplálsz első sírásom óto, a hangod harc már bennem. Csodás köveid szirén énekükkel zavarták föl á csendem. arcomon maradt a vihar ütése, s a kalász-szimfónia. Szívem az éjed és a bánat, mint egy óriáskígyó fogja. De ha nagy hévvel csenget a pirkadat hallod, hogy kemény, rideg és élő hidadon minden nyom, mit kitoposott a fakó gyerekcipő. FORDÍTOTTA: SIMKÓ CSABA „ERKÖLCSI REALIZMUS" — VALÓSÁG IRODALOM — SZOCIALISTA REALIZMUS A Fábry Zoltán-i szintézisről A Fábry-kutatás jelen pillanatban azt állapíthatja meg: a Fábry Zoltán-i erkölcsi realizmus kiala kulása történetileg körülbelül azonos időben alakult ki az „új realizmussal", valamint a szocialista realizmussal. A harmincas években keletkezett Fáb ry-lrásokat forgatva: nem érezzük e terminológiákat ellentéteknek és ellentéteseknek — de azokat analógiaként fogjuk fel. (A szocialista realizmus művészi és elméleti alapvetésének időszakaszaira gondolunk; az 1920-as évek végére, illetve az 1934-es I. Szovjet írókongresszus munkájára és határozataira, j E problémakört boncolva — egy konstans ténye zőt találunk a Fábry-írásokban, s ez: az erkölcs. Ez vezette öt akkor, amikor elfordult a mdlitarizmustól, a háborútól, ez akkor, amikor először leírta —• a Korparancsban, 1934-ben — a vox humá náit (a szellem: erkölcs, a valóság: erkölcs aspektussal). Ezek, mind majd kitűnik, a Fábry Zoltán-i szintézis alapmotívumaivá váltak. S ezekhez járult, azokkal szorosain összefonódott a 30-as években az antifasizmus. Az író emberi magatartásánál fogva — az erkölcs elkötelezettévé vált; így szállt szembe az erőszakkal, a fasizmus barbarizmusával. Az emberirodalom és korparancs — a valóságIrodalom esztétikai programját alakíttatta ki Fábry Zoltánnal, amelynek szűk értelmezésével azonban mindig szembeszállt (éppen az 1967-ben megjelent Valóságirodalom clmü kötetének előszavában). Egyízben — egyik 1968 májusában kelt levelében — arról írt Fábry Zoltán: „Értelmezőim eddig nem vették észre művem, életem legfontosabb kulcsszavát, az alapállást. És ez: „A szellem: erkölcs". — Ezzel minden nyitható. Az etikai primátus a vox humana-ból folyik. És a vox humana nem fellegjárás, de realitás. Ide kapcsolódik a valóságirodalom. „A valóság: erkölcs" és „A szellem: erkölcs" egymásba és egymásból folyó párosítás. Ezért lehet követelményem szava: az erkölcsi realizmus. Itt és így kötődik. — Aki a szellemeirkölcs oldaláról közeledik hozzám, tehát adekvátan, az nem kerülheti kl az ide tartozó „a gondoláit Igaza", majd az ebből eredő és egymást erősítő „a béke " wailóságáit.. Fábry Zoltán sajátos írói és embert szintézist teremtett, bizonyos homogén írói és emberi magatartást, amelynek összetartó eleme (mint ő írta: „a cement kohéziója") az etika lett és maradt. S e kettő soha nem vált el egymástól. Az évtizedek egymást követő viharaiban így teremtette meg önmagát, s e teremtő műveletben egyedül primátusa az etikának lehetett. Senki ne higgye, hogy Fábry Zoltán ezért nem küzdött meg önmagával. Megkínlódott, amíg megteremtette, gyakran körülményei ellenére e szintézist. Amíg könyvében ol vashaltuk: „A híd: az ember. A híd: az emberség. Ahol ez nincs, ott árok van: embertelenség, gyűlölet, fanatizmus, ököl és barbarizmus. A híd a megismerés és megértés eredménye: a gondolat és a béke igaza és útja . .. Népek, kultúrák közlekedési útja: a híd ... A hidak tovább visznek, de az árkok tőrbe csalnák " . Mindig úgy tudtuk: na a „tenger háborog, föld robban, ember szakad, tűz és víz és vér keveredik: acél, húš és föld hasonul", akkor is „fent a he gyekben, a fehér hó szikrázó hidegében", ott Stószon: rend és harmónia uralkodik. Ott, a stószi házban, csak ott lehetett megérteni: mily mély in tenzitású belső drámai feszültséget rejt magában a magány, a szoba négy falától körülhatárolt vi lág — a harmónia mögött ott settenkedett a disz harmónia. A Fábry Zoltán-i szintézis ilyen körűimé nyek között alakult ki, ameíyről az író vallott a Stószi délelőttökben: „Szobád csatatér és néma temető. A háborúk ördögi gonoszsággal és mérhe tetlen emberkínnal ide rontanak be, a hatalom cselszövései Itt bonyolódnak, a táborok és a bör tönök itt élednek: sikoltani szeretnél és — mint az álomban — nem jön hang torkodon. Mindent, mindenkit érzel és irtózatos magányodra — tehetetlenségedre, kicsinységedre — döbbensz apokaliptikus rémekkel, valóságokkal szemben. És itt kezdődik a kétségbeesés és — a harc, az ellenállás." Fábry Zoltánnak meg kellett küzdenie körülményeivel (A sokat és sokak által irigyelt stószi csöndben), de meg önmagáva) is. Azért, hogy — szintézisén ok lényegeként — Stósz leghitelesebb üzenete mindig a klasszikus tisztaságé és a modern ember szívdobbanásáé maradjon. A valóság diktálta erkölcsi realizmus maradt mércéje mindvégig, bármily választ adhatott is a sokszor töprengésre késztető kérdésre: micsoda is ő? Akár szépíró, akár kritikus, akár esszéíró, irodalomtörténész, vagy szakíró, a német kérdés egyik legavatottabb tollú ismerője — eredő és summaként, életművének és célkitűzésének tengelyében csakis az erkölcsöt vallhatta, amely írót és embert eggyé ötvözött. így teremthette meg önmaga mércéjét, így alakult ki a stószi mérték — a stószi szintézis. Számára „a valóság: erkölcs, teliát kettős elkötelezettség", de a világirodalom sematikus szek. táns „tekintet-nélküliségétől határolta ei magát" (e sorok írójának 1969. X. 24-én küldött Fábrylevélből). A magyarázat sem késett, ugyanebben a levélben: „Ezért használom az elkötelezettebb erkölcsi realizmust, mint a valóságirodálöhi maradandó kritériumát. .." A Fábry ZoLtán-i szintézis, az ön maga i teremtő homogén, egységes egész életmű magyarázataként, ugyancsak egy levelében fogalmazta meg Fábry Zoltán (a vox humana, az emberirodalom, a való. ságirodalom, az antifasizmus dialektikus kapcsolatában): „...Félek, hogy Te bennem a szocialista realizmus szószólóját látod... Én pedig erkölcsi realizmust mondok, hirdetek és sugallók. És ezt nem lehet csak úgy felületesen egyenlíteni. Az er kölcsi realizmus egészen más.. . Valami, amihez elsősorban a szellem erkölcsi tudatának van köze. Aki velem foglalkozik, rólam ír, az ezt kénytelen központi tengelyül forgatni. Aki rólam ír, az az erkölcsről ír és beszél... A szocialista realizmusnak ellentmond az egész antisematizmus-koncepció... (A „valóságirodalom" sem lehet főtengely, hisz termékeit az előszóban megtagadtam. — Szóvei elég komplikált feladat vagyok, melyet nem lehet megoldani a valóságirodalom központúságával. Van sok, és ellentétes más komponens. Az összegezés csak így lehet a vox humana, mert a főtörvény maradt változatlanul: a szetllem: erkölcs.") Mindezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk ezúttal sem figyelmen kívül Fábry Zoltán ama megjegyzését, amelyet 1968 őszén mondott Stószon (s amelyet sző szerint, általa is ellenőrzötten lejegyez tem), hogy ti. írói életművében „a humanizmus determinálta a szocializmust; a szocialista humanizmus ebből kristályosodott ki". Tulajdonképpen ő — folytatta — „a Thomas Mann-i kritikai realizmust alkalmazza szocialista módon". Ebbe az öszszefüggéstoe kell beágyaznunk az egyébként tőle sokat hallott és sokszor idézett formulát: a szellem: erkölcs; a valóság: erkölcs. Az írói magatar tás alapállása: az erkölcsi realizmus. Alighanem Fábry Zoltán ekkor fogalmazta meg — egyetlen mondatban — életműve szintézisének lényegét, tartalmát KOVÁCS GYŰZO