Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-12 / 36. szám, péntek

ÖRÖK ÉLMÉNYT ADÓ TÁRLAT „A legrégibb koroktól a máig" elnevezésű, majdnem három évezreden átívelő, a Kultúra Házában megrendezett kiállítás nagyvonalú, jelentőségteljes kulturális és társadalmi esemény. A hatalmas anyag zömét a leghíresebb szovjet képtárakból és múzeumokból állították össze, és öt nagy szakaszra oszlik. A cél, hogy e jellegzetes válogatás hírt adjon elmúlt korokról s rávilágítson a mai szovjet valóságra. Az első szakasz a nomád szkíták emlékét idézi. I. e. a VII. században, még a keleti szlávok Európába érkezése előtt, azon a területen, ahol a későbbi Oroszország megalakult, a vándor szkíták a Búgtól a Dél-Uralig terjedő sztyeppéken, Szibériában, az Altajban, egész Mongóliáig terjesztették ki uralmukat. Már I. Péter alatt a XVIII. században tártak föl bizonyos területeket, s a múltat vallató tudósok most is folytatják kutatásukat az egész Szovjetunióban Az uralkodó osztály néma sírjaiból a halottal eltemetett tárgyak népfényre kerülve megszólaltak. Az őskultúrák megigéző formáit mutató anyag: ezüst, arany és bronz kincsek nemcsak történeti, hanem valóságos művészi emlékek. Az iráni, az elő-ázsiai, a Fekete-tenger menti görög települések a hellén művészet befolyását is éreztetik. Az i. e. V. és IV. századi sztyeppe-művészet féktelen képzelet terméke. Kedvelt motívumai az állatok, a ragadozók és áldozataik halálos harca, fantasztikus griffek és lovas, nyilazó, vagy pihenő harcosok. A keresi és a tamanyi leletek, a bárányfejben végződő arany ivóküit, az ékszerek és az érmek a barbár pompaszereteten kívül finom megmunkálásra és bizonyos rendre utalnak. A támadó- és védőfegyverek bronzból készültek. A III. században a szarmaták hódítják meg a Volga és a Kaspi-tenger partját. A leletek jelzik, hogy a vándorló törzsek fokozatosan letelepedtek s egyesültek egymással. Még az I. u. VIII. századik előkerültek kisebb bronz-, fa- és agyagfigurák s női arcot formázó érmek. A második szakasz a középkori és az újkor eleji bizánci hatás alatt álló ikonfestészetet mutatja be. A XIV. és a XV. század novgorodi, moszkvai, szuzdáli és több iskolai temperával fára festett, templomi díszként alkalmazott termékeinek egy részét látjuk, melyek egy kialakult kánon jegyében, de érzelmi telítettséggel készültek. Tiszták és lelkesek, áhítatot sugárzók, áttetsző színűek, s egyéni vonásokat is feltüntetnek a XVI. századig. Később az egyházi hatalmak előírásai voltak döntők. A harmadik fejezet az orosz ipar- és népművészet a XVI. századtól a XX-ig. A megigéző hatásossággal elrendezett cizellált, filigrán művű, vagy zománcdíszű ezüstkeretekbe foglalt kisebb ikonok, keresztek s kegyszerek, vert ezüst fedőlapú evangéliumok, gyönyörű permi, moszkvai ötvösmunkák. Finom, türelmes kézzel készültek az aranycsipkés, olasz brokát, igazgyöngyökkel hímzett főpapi palástok. A XVII. századi lőfegyverek nemcsak öldöklő szerszámok, hanem ezüst- és bronzplasztikával, gyöngyház-berakással ékes darabok. Remekbe készült ékszerek, majd különböző színű, formájú és díszű üvegedények, s józanabb, de épp oly művességgel alakított, gyakorlati célt szolgáló réz- és vastárgyak következnek. Az agyagművészek funkciótisztelő, zománcos növényi és állatos ornamentikájú edényeket formáltak. A XIX. század fajansz és porcelánfigurái népi típusokat ábrázolnak. A népművészet festett és faragott fából háztartási felszerelést s nyírfakéregből vízhordó edényeket készített. A nép tiszta friss formaérzéke nyilvánul meg rajtuk, valamint az ősi hagyományokat őrző változatos színű és díszű viseletükön. A negyedik szakasz az orosz képzőművészetet szemlélteti a XVIII. századtól a XX. század elejéig. Ekkor már a földi ember és környezetének ábrázolása lépett előtérbe. I. Péter óta, aki ablakot nyitott Európa felé, az orosz birodalom elszigeteltsége megszűnt. Az orosz művészek is tanulságot és ihletet merítettek az olasz, a francia és a német barokk, rokokó, klasszicizmus, romantika, impresszionizmus és poszimpresszionizmus vívmányaiból, anélkül, hogy ennek a sok nemzetiségű, nagy országnak művészei mellőzték volna sajátos hagyományaikat, a szülőföldjük adta benyomásokat, élményeket, tapasztalati és érzelmi világukat. Alkotásaik ezért tükrözik hazájuk, koruk és társadalmuk népét annyi emberséggel, oly sokrétűen és gazdag műfaji rétegezettséggel. — Az első európai hírű orosz festő, Levickij, az „orosz Van Dyck". A XIX. század nagyvonalú művészeti fejlődésében az orosz piktúra is maradandót teremt. Kiprenszkij kiváló romantikus portrétista, Ivanov, a késő romantika képviselője, a vallásos témát a társadalom szolgálatába állítja. Az első realista, Venecianov, a pa raszti élet idillikus ábrázolója. Siskin ihletett tájfestő. Fedotov szatirikus társadalombírálatát biedermeyer anekdotákba burkulja. Perov komor tónusú képei a parasztsors kietlenségét a forradalmi kritika hangján fejezik ki. Hasonló szellemben alakul meg a Vándorkiállítók akademizmustól elforduló csoportja. Az orosz valóság, koruk problémái izgatják őket. Országszerte a nép számára, és okulására rendezik kiállításaikat. Eszmei vezérük Kramszkoj, remek arcképfestő. Verescsagin a háborúkat s az imperializmust ítéli el realista művein. Szurikov az orosz múlt történeti eseményeit megörökítve kárhoztatja a cári önkényuralmat. Rjepin az európai piktúrának is egyik legnagyobb alakja, a kritikai realizmus szellemében bírálja a társadalmat erőteljes kompozícióin. Portréi a modell lelki életét jelzik. Ö az orosz impresszionizmus előkészítője, folytatója Levitán, az orosz táj impresszionista poétája. Vrubel, a szimbolista újjá költi a valóságot. — A XIX. század fordulója a nagy változások ideje. Az ifjú művészek a Párizsi Iskola felé tájékozódnak, de hazai forrásokban is keresik az élet meleg igenlését, megújulását. Csoportok alakulnak: a Művészet Világa (Szeröv Golovin), a „Kék rózsa" (Kuznyecov monumentalista, Szarjan a verőfényes táj s ember dús színű jellemzője). „A Káró Bub"-hoz tartozik Koncsalovszkij, az idegen tájak, a tipikus orosz vidék és életképek festője, Maskov, Kuprin, Falk, „az orosz cézanneisták". A tőle szerzett tanulságokat a hazai primitív festészettel ötvözik. Petrov-Vodkin magas eszmeiségű festő. — A szobrászat a XX. század elején lendült fel. Kuznyecov Rogyin-tanítvány, Konyenkov ifjú korában mediterrán, később népi ihletésű. Golubnikova és Jaszinov szkij plasztikai nyelven, anyagismerettel fogalmaz. Az ötödik csoport a legdöntőbb fordulatot idézi elő az élet s a művészet minden területén. Az egyszerű emberekhez, a legszélesebb rétegekhez egyszerűen és érthetően kell szólni, érdekeiket védelmezni. Az alkotókra tömegmozgósító feladatok várnak. Ezért kell visszatérniük a XIX. századi realizmushoz. Az első években harcos plakátok jelennek meg. A művészet legfontosabb szerepe az ember tudatvilágának átformálása, amire csak elkötelezett szocialistahumanista szellemű művészek képesek. A kor szellemében alkotnak a már említett Koncsalovszkij, Petrov-Vodkin, Kuprin, Szarjan, Geraszimov. A 30 —40es években Favorszkij, a bölcs grafikus a fasizmus ellen vív küzdelmet. A kor nagy csatafestője Grekov. Tehetségük legjavával szolgálják a szocialista művészetet Falk, Plasztov, Maskov, Csujkov, Gyejnyeka és a litván művészek. A szobrászat terén is a XX. század feszültsége érződik. A tiszta és nemes formák mestere Andrejev, Muhínova, Sadr és Lebedjeva. Márványba, bronzba sűrített közléseiket a szocialista ember indulatai vezérlik. — A grafikában Favorszkij mellet Tysler és több grafikus működik. Az ötvenes évek után az újat keresők tűnnek fel. Valamennyien szűkebb hazájuk hagyományaihoz, de a kort mozgósító eszmékhez híven fejezik ki egy szebb, igazságosebb, békés élet megvalósulására irányult törekvésüket. „A művészet az élet igenlése, vagy tagadása, de mindenképp az élet szerves része". A szovjet művészet az élet igenlését választja, s az elénk táruló hatalmas anyagban még nyomokban sem fedezhető fel az elidegenedés, sem a szorongás fojtogató érzése. BÁRKÁNY JENÖNE ÖT ÉV EREDMÉNYEI Az utóbbi években hanyatlásnak indult hazánkban a kóruskultúra. Egymásután szűntek meg, hallgattak el énekkaraink. De nem mindenütt halt ki az emberekből a dalolás vágyai A szepsi (Moldava nad Bodvou-i) CSEMADOK-szervezet énekkara 1966-ban alakult. Kezdetben mindössze 21 tagja volt, de már az első komolyabb szereplésükre, az 1966-ban megtartott járási dal- és táncünnepélyre negyvenre szaporodott a tagok száma. Az elmúlt öt esztendő nem telt el simán. Voltak zökkenők, akadályok, de az a tény, hogy a kollektíva mind a mai napig együtt maradt, bizonyítja, hogy a csoport együvétartozási szelleme nagyon erős. Az énekkar tagjai tudatában vannak annak, hogy éneklésükkel nemcsak másokat szórakoztatnak, de maguk is művelődnek, fejlődnek. Szombathy László tanító, az énekkar vezetője sokéves tapasztalattal rendelkező, szakmailag jól felkészült karvezető. Fáradságot nem ismerve vezeti a próbákat, fellépéseket. Öt esztendő nem hosszú idő. Az énekkar azonban már most is gazdag múlttal rendelkezik. Nemcsak az ünnepélyek és versenyek alkalmával lépnek fel, de ellátogatnak más községbe, városokba is, hogy szórakoztassák a dalkedvelőket, s meggyőzzék őket a kóruskultúra szépségeiről. Öröm az is, hogy az utóbbi időben már a fiatalok is megtalálták az énekkarhoz vezető utat. Reméljük, hogy rövidesen sokan fogják követni Váji Klárikát és Kiss Darinkát, akik az együttes legfiatalabb tagjai. Köszöntjük a jubiláló együttest, további munkájához sok sikert kívánunk. LOBEL ZOLTÁN Az esthajnalcsillag ostroma A Venus-laboratóriumok tízéves jubileuma „Földünk testvérbolygója — a Venus — már rakétáink hatótávolságán belül van. Legkedvezőbb esetben távolsága a Földtől 40 millió km (legnagyobb távolsága 300 millió km). A Venus csaknem ugyanolyan összetételű, mint szülőbolygónk, légköre van, sőt egyes szakemberek szerint hőmérsékleti viszonyai is hasonlók." Így kommentálta a sajtó tíz évvel ezelőtt — 1961. február 12-én — a népiesen esthajnalcsillagnak nevezett bolygó felé irányított, műszerekkel felszerelt első szovjet űrállomás indulását. Miért éppen a Venus volt a bolygókutatás első célpontja? Elsősorban azért, mert csillagászati távcsövekkel való vizsgálatát a bolygó sűrű légköre akadályozza, nem teszi lehetővé, hogy ily módon a felszínét is megismerjük. Tíz évvel ezelőtt nem voltak még pontos adatok a Venus tömegére vonatkozóan, és nem sikerült észlelni a Venus tengely körüli forgását sem. A Venus és a Föld adatainak megközelítő egyezése sok találgatásra adott alkalmat a Venus élővilágáról. A fantasztikus regényekben nemcsak Mars-lakókkal, hanem Venus-lakókkal is találkozhattunk. Az akkori elképzelések nem zárták ki olyanféle élet létezését a Venuson, mint amilyen a Földön a régebbi földtörténeti korszakokban volt, amikor a Föld légkörét is összefüggő felhőzet borította, az éghajlat melegebb volt, és őshüllők éltek Földünkön. A rádiósugárzás vizsgálata alapján azonban már akkoriban is bizonyos következtetéseket vontak le a bolygó felszíni hőmérsékletéről. A mérések arra vallottak, hogy a Venus felszíni hőmérséklete sokkal magasabb, mint addig gondolták: a szovjet csillagászok 300 fokra becsülték ... Ugorjunk át most egy évtizedet és álljunk meg a Venus—7 szovjet automatikus űrállomásnál. Tudjuk, hogy 120 napig tartó zavartalan repülés után 1970. december 15-én simán leszállt a Venuson. Egész útja során és célpontjának légkörébe való be hatolása közben ls szüntelenül méréseket végzett és az eredményeket a földi irányítóállomásnak továbbította. Elsőségei közé tartozik, hogy az űrkutatás történetében első ízben kaphattunk közvetlen tudományos információkat a naprendszer egy másik bolygólyának felszínéről. A Venus—7 által megállapított és nyilvánosságra hozott adatok meglepőek. Azt bizonyítják, hogy a Venus felszínén a hőmérséklet plusz 475 fok kö-* rül mozog s a légnyomás is tekintélyes, eléri a 100 atmoszférát. Ilyen körülmények között természetesen nem jöhet számításba semmiféle élet a földi értelemben. A Venus—7 laboratórium hatalmas lepkeként kitárt napelem-szárnyaival és antennacsápjaival 120 napos útja közben is felbecsülhetetlen szolgálatot tett. Mérte a kozmikus sugárzás intenzitását, regisztrálta a napkitöréseket és mérte a hőmérsékleti viszonyokat. A Venus légkörébe érve bebizonyította a leszállóberendezés és az ejtőernyő-rendszer biztonságát és a konstrukciós elemek megbízhatóságát. Kifogástalanul működtek mindvégig a mérőműszerek is, amelyek a Venus felszínét elérve a pokoli hőségben és rendkívüli légnyomási viszonyok közepette még 23 percig életképesek maradtak és sugározták felbecsülhetetlen észleléseiket. Már az első Venus-rakéta útja a bolygóközi rádióösszeköttetés sikeres „főpróbája" volt. Az a „díszbemutató" pedig, amelynek a múlt év alkonyán, tíz év elmúltával volt szemtanúja a tudományos világ, újabb bizonyítékát nyújtotta —'a többi kozmikus sikereken túlmenően — a szovjet űrkutatás fejlettségéről, tervszerűségéről és tudományos megalapozottságáról. DOSA JÓZSEF Orvosi tanácsadó Hogyan bánjunk a beteg gyermekkel? Amikor a gyermek megbeteg szik, és az állapota otthoni kezelést igényel, az orvos pontos utasításai szerint kell vele bánni. Ennek a betartása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a kis páciens mielőbb teljesen kigyógyulva hagyja el a betegágyat. Lehetőség szerint külön szobában kell a beteget elhelyezni, hogy biztosítva legyen számúra a testi és lelki nyugalom. Legcélszerűbb, ha a beteg gyermeket nem látogatja senki, csak a kezelő és felügyelő személy. Igaz, hogy a rokonok és barátok látó gatásai szórakoztatólag hatnak a gyermekre, de ki is fárasztják, ami nem ajánlatos. A gyakori látogatások sokszor károsan hatnak a rendszeres és szakszerű kezelésre és a gyermeket különféle fertőzési veszélynek teszik ki. Ép pen ezért a látogatásokat lehető leg határoljuk el, és csak kivéte les esetekben engedjük meg. Nagyon fontos a betegszoba állandó szellőzése, de vigyázzunk, hogy a gyerek meg ne fázzék és arra ls ügyeljünk, hogy a szellőzéssel ne csináljunk a helyiségben léghuzatot. Igyekezzük a gyermeket ágyban tartani és legyünk vele türelmesek, de az előírt kezelési szabályokból ne engedjünk, mert ezzel legjobban a gyermeknek ártanának. Fontos, hogy a gyermeket tisztán tartsuk. Mindennap alaposan mossuk meg a kezét, nyakát, arcát és ügyeljünk arra, hogy a nagyobbacska gyermekek minden étkezés után megmossák a fogaikat ls. Hetenként egyszer vagy kétszer fürösszük meg a beteg gyermeket megfelelő meleg vízben fürdőkádban, vagy zuhany alatt. Nyugodtan megfüröszthet• A CHAMPS ELYSÉES-N, a Théatre des Ambassadeurs épületében megnyílt Pierre Cardin divatkreátor új színháza, egy ultramodern szórakozóhely, amelynek első zenés műsorában „a kacagás, a felindultság, a humor, az intelligencia, a groteszk és a fantasztikum talál egymásra". A műsor vetített részleteinek felelőse Henri Chapier filmkritikus, a színpadi rendező Jean de Rigault. jük a lázas betegeket és a fertőző betegségekben szenvedőket ls, csak arra kell ügyelni, hogy a fürösztés megfelelően meleg helyiségben történjék, nehogy a be teg megfázzék. Mosakodás és fürdés után ezért törüljük a kicsit teljesen szárazra és fektessük meleg ágybal A fürösztés alól lehetnek kivételek is, például az ekcémás betegeknél, ahol a víz ártalmas a bőrre, de ezt a kivételt csakis a kezelőorvos szabhatja meg. A beteg, különösen a lázas gyermek, gyakran nagy szomjúsággal küzd, és ezért helyénvaló, ha a betegnek elegendő vizet adunk. A vizet külön melegíteni sohasem kell, de pótolhatjuk langyos teával, limonádéval, kávéval, gyümölcslevekkel és beföttlével ls. Ezeknek az italoknak az az előnyük, hogy a beteg velük sok C vitaminhoz ls jut, ami a gyógyuláshoz szükséges. A beteg táplálkozása legyen változatos, és ha az orvos nem írja másképpen elő, adjunk neki minél több nyers zöldéseget és gyümölcsöt, amelyet előzőleg gondosan megmostunk. Ezzel biztosítjuk a beteg fokozott vitaminszükségletét. Egyébként legyen a táplálék fehérjében gazdag. E szempontból jó a hús és a tejtermék. A tejtermékek közül ajánlatos a joghurt, aludttej és a kefir, amelyek könnyen emészthetők. Természetes, hogy a változatos táplálékhoz tartozik a megfelelő mennyiségű szénhidrát és zsír is, amelyek a táplálék kalóriaértékét gazdagítják. Az is természetes, hogy az előírt gyógyszerek rendszeres beadása az egyik legfontosabb előfeltétele a biztos gyógyulásnak. Legjobb, ha a gyerek ügy pihen az ágyban, hogy ellátjuk játé kokkal, amelyek lekötik a figyelmét. A kisebbeknek az édesanya meséket olvashat, a nagyobbaknak adjon könyveket és játszhat velük különféle társasjátékokat. Némely gyermeknek megengedhetjük, hogy az ágyban üljön, vagy, hogy a szobában járkálhasson, ha ez össszhangban van az orvosok előírásával. Végezetül csak annyit jegyzek meg, hogy a beteg gyermek akkor gyógyul meg tökéletesen és hamarosan, ha a szülői, neveföl az orvosi igyekezet mindig össz hangban van! Dr. JUHÁSZ ISTVÁN