Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-04 / 2. szám, hétfő

IFIGÉNIA AULISZBAN BEMUTATÓ A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZBAN Christoph Willibald Gluckot (1714—1787) a zenetörténet az opera egyik legnagyobb refor­mátoraként tartja számon. Je­lentkezése idején az operaszín­padokon túl nagy méreteket öl­tött az énekesek öncélú virtuo­zitása, „főleg a sablonos lib­rettók és az élettelen történe­tek „jóvoltából". E jelenség el­len lépett fel Gluck. Elvetette a „koncertopera" stílusát és is­mét érvényesítette az operában a drámai történetet. „Zenés drámáiban" visszatért az első operák fennkölt egyszerűségé­hez. Az „Alcesta" előszavában írja, hogy: „A legnagyobb gon­dot a fennkölt egyszerűség el­érésére kell fordítani". Másutt pedig megállapítja: „Minden művészi alkotás szépségének legszilárdabb alapja az egysze­rűség, a hitelesség és a termé­szetesség". Ezeknek az elvek­nek a szellemében komponálja Gluck öt nagy jelentőségű ope­ráját. A túlkomplikáltság és a barokk technika mesterkedésel helyébe a természetes, az egy­szerű történet lép, igazi embe­ri érzések és az antik mondá­kon alapuló etikai és humanis­ta eszmények dominálnak. Ugyanezen tulajdonságok jel­lemzik Gluck „Ifigénia Aulisz­ban" című operáját is. Az ope­ra először került a Szlovák Nemzeti Színház műsorára. A színház az „Ifigénia Auliszban" bemutatásával csak részben tör­leszti a nagy német operarefor­mátorral szembeni adósságát. A bemutatást annak ellenére is üdvözölni kell, hogy a szép, emelkedett, nemes gondolatok­kal és zenével rendelkező mű előadása néhány interpretációs problémát vetett fel. A Szlovák Nemzeti Színház új operabemutatójában a legfi­gyelemreméltóbb Branislav Kriška rendezése, aki Gluck há­lás, de nem könnyű művének betanításával nemcsak mint ki­tűnő színházi szakember, ha­nem mint nagy képzettségű esz­téta mutatkozott be. A 18. szá­zad esztétikai irányzatainak és az antik világ idealizálása szel­lemében viszi színre az „Ifigé­nia Aulisztban"-t. Az ókori Gö­rögországot nem mint a kitörő szenvedélyek, ösztönök és el­lentétek világát ábrázolja, ha­nem mint a nyugalom, a ne­meslelkűség és a klasszikus ki­egyensúlyozottság világát mu­tatja be. B. Kriška a bécsi zenei klasszicizmus képviselője alko­tásának rendezéséhez megfelelő rendezői eszközöket választ: stilizálja a színész mozgását, mozdulatait; a szólistákat a harmonikus és stilizált előadás­mód felé vezeti. A rendezői koncepciót támogatják Ladislav Vychodil monumentális, stílu­sos díszletei és Ľudmila Purky nová szép, stílusteremtő jelme­zei. Kriška ötletesen használta ki Vychodil gazdagon tagolt díszleteit és a balettrészleteket (a koreográfus K. Tóth) képző­művészeti és rendezői szelle­mességgel olvasztotta egybe. A rendező művészetére Jellemző példa az utolsó antik nagyságú jelenet, amelyben Ifigénia fel­áldozására készülnek. Sajnos, a rendező és a dísz­lettervező szándékai nem talál­tak kellő támogatásra a zene­kar és az énekesek körében. Miért? Mert a Szlovák Nemzeti Színház hosszú éveken keresz­tül elhanyagolta a klassziciz­mus előtti és klasszikus operák bemutatását. Például Mozart­operát Bratislavában már né­hány éve nem adtak elő. Né hány egyedülálló kísérlet (Gluck: Orfeousz és Euridiké, 1966; Haydn: Világ a Holdon, 1967; és Händel: Xerxes, 1969/ rámutatott az előadások stílus­hiányosságaira. "Megmutatko­zott, hogy az együttes az ilyen feladatokra nincs eléggé felké­szülve, illetve hiányzik a kellő tapasztalata. Vonatkozik ez az énekesekre ls. (Agamemnon: Juraj Martvoň, Klütaimnésztra: Jaroslava Sedláfová, Ifigénia: Anna Kajabová-Peňašková, Achilles: dr. Gustáv Papp, Kal­chasz: Jozef Špaček, — a máso­dik bemutató szereposztása), akiknél megmutatkozott éne­keseink régi hibája, a stílus­készség hiánya. Bár az éneke­sek teljesítményeiben érezhető volt az őszinte igyekezet, a több szép momentum ellenére sem voltak meggyőzőek. Ter­mészetes, hogy itt szerepet ját­szott az alkalmas színészek hiá­nya is. Így történhetett meg, hogy olyan szólista kapta a sze­repet, akinek a hangfekvése egészen más, mint amit a sze­rep megkövetel /dr. Gustáv Papp). A második bemutató szereplői közül csak Anna Ka­jabov-Peňašková, Ifigénia alakí­tója közelítette meg a stílus követelményeit, kultivált és fi­nom előadásával. Színészi „mel­léfogásai", „hamis" gesztusai és mozdulatai megbontották a ren­dező előrejelzett színészi stili­zációját. (Vonatkozik ez a többi szólistára is, de főleg a statisz­tákra.) A legutóbbi Gluckbemu­tató óta (1966) jelentős előre­haladás mutatkozott a mostani Gerhard Auer zenei betanítás­ban mind technikai, mind pedig a stílus elmélyítése terén. A meggyőzően előadott zenei ré­szek mellett azonban zavaróan hatottak az indokolatlan rit­musváltozások és a zenekar túlméretezett, kissé nyers játé­ka is. Sokan azt állítják, hogy az operabemutatók az énekesek vagy egész zenei betanítás ügye, ez esetben fordított a helyzet: a rendezés és a dísz­lettervezés itt a domináns és az Ifigénia Auliszban előadása a rendező és a díszlettervező je­lentős sikerének számít. A. G. Az események gombnyomásra peregnek saját ízlése szerint Mindenki a A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA A NAGY MŰTÉT A Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) művész­együttese az idei évad második premierjeként V. Kornejcsuk is­mert és sokat játszott színművét vitte színre. Ezzel a bemutató­val köszöntötte a társulat pár­tunk megalakulásának közelgő föl évszázados jubileumát. Kor­nejcsuk színműve a szovjet drá­mairodalom tárházának egyik értékes láncszeme. Olyan érté­kek lelhetők föl benne, melyek csak a valóban jó színművek jellemzői: elsősorban a jól föl­épített cselekmény és a plaszti­kusan megrajzolt kulcsfigurák. Erről a nemes talajról terebé­lyesedik ki a színmű másik sík­ja, az általános érvényű prob­lémák és gondolatok füzére, amely ezt a színművet — ter­mészetesen csak megfelelő szín­padraállítás esetén — napjaink­ban is Időszerűvé teszi. Konrád József rendező helyes utat választott, amikor a szöve­ge kisssé „leporolta", s a cse­lekményt kiszélesítette az ere­deti mederhez képest, meghagy­ta az utalásokat a történet konkrét időpontjával kapcsolat­ban, ugyanakkor azonban — na­gyon helyesen — nem értel­mezte szűk látókörűen csak egy konkrét korszakra a szín­padon lejátszódó konfliktuso­kat. Rendezői koncepciójában a fő hangsúlyt a főszereplő Pla­tón Krecset konfliktusainak és dilemmáinak megjelenítésére helyezte. Ha a rendező követke­zetesen és több szempontból is ezt a gondolatot valósította volna meg, végeredményben a mostaninál emlékezetesebb, több művészi „tartópillérrel" alátámasztott előadást kreálha­tott volna. Sajnos, azonban a, megkezdett helyes utat vélemé­nyem szerint nem járta teljesen végig: s így Platón Krecsetnek • LISZT SZÜLETÉSÉNEK 160. és Bartók születésének 90. év­fordulója tiszteletére rendezik meg 1971 őszén, Budapesten a fiatal zongoraművészek nem­zetközi versenyét. A jelentke­zési határidő december 20. a mostani előadáson nem voltak egyenrangú partnerei, habár eredetileg a kórház igazgatója Lida és Bereszt más-más össze­függésekben ugyanabban a „súlycsoportban" van Krecsettel. Az ő jellemükkel, nézeteikkel, szimpatizáló vagy pedig szem­beszegülő (attól függ, melyik figuráról és milyen konfliktus­ról van szó) Krecset éppen ez­által válik egyre nemesebbé, erőteljesebbé, a végén pedig példaképpé. S e konfliktusok sokrétűségében, melyek azon­ban szerkezetileg és művészileg is egy fő vázhoz tartoznak, rej­lik a színmű már említett érté ke. A most látott előadásban látszólag Platón Krecset domi­nál, de ellenpólusok, ellenfelek és segítőtársak hiányában az ő alakja sem tud a színműben megrajzolt régiókba emelkedni. Szerintem ebből ered az a to­vábbi negatívum is, hogy a já­ték első részének (a műtét kez­detéig) nincs megfelelő feszült­sége és atmoszférája, annak el­lenére, hogy állandóan nagy horderejű problémákról van szó. A további résznek már töretlen a lendülete és légköre is van, ez azonban a szerző szándéká­ból is fakad, aki itt már az előbbihez képest szűkebb me­derbe helyezi át, gyorsabban pergeti a cselekményt. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy néhány kivétel tői eltekintve, ezúttal a színé­szek sem remekeltek, továbbá azt sem lehet szó nélkül hagy ni, hogy a két beugrás is ha gyott némi nyomot a bemutatón. A nagy műtétben szereplők közül maradéktalanul talán csak Dráfi Mátyás (Platón Krecset) alakítása dicsérhető. Játékával sejttette, hogy szélesebb művé­szi skálán is magabiztosan mo­zogna, ha erre teret kapott vol­na. Bugár Béla (a kórház igaz­gatója) játékán meglátszott a beugrás. A kelleténél jobban kontrolálta önmagát, s így a megjelenítés eszközei kisssé szegényesebbek voltak a kelle­ténél, s emiatt az igazgató alak­ja nem volt olyan határozottan körvonalazva mint a színműben. Turner Zsigmond (Bereszt) já­téka is kissé visszafogott volt. Szerintem Bereszt alakja sokkal dinamikusabb, erőteljesebb an­nál, amit most Komáromban láttunk. Ferenczy Anna (Lídia) sikeres Anna Kareninája után korán jött ez a többször értelmi síkon is mozgó szerep. A köz­kedvelt színésznő ezúttal a meg­szokottnál kevesebb egyéni megoldással játszott, ez a sze­lep nem volt teljesen „szink­ronban" színésznői egyéniségé­vel. Félreértés szerintem Pet­récs Anni alakítása, aki gyak­ran mintha a Szalmakalap si­keres Helénke-alakítására gon­dolt volna még most is. Petrécs sokkal tehetségesebb színésznő annál, hogy Ilyen eléggé olcsó eszközökkel, ennyire a „hatás­vadászóan" játszón. A színmű többi szereplői kö­zül Rozsár József sikeres beug­rás és Boldoghy Katalin néhány szép megoldása érdemel elisme­rést. SZILVASSY JÓZSEF Szokatlan események történ­tek az utóbbi hónapokban a prágai Svétozor moziban. Fúrás­tól, kalapálástól volt hangos a környékbe már nem sokáig lesz ez így, mert a munkálatokat, sőt a próbákat ls a napokban befejezik. Am senki se higgye, hogy holmi egyszerű tatarozás­ról, karbantartásról van sző, ami időnként minden moziban esedékes. Nem, ennél sokkal figyelemre méltóbb dologról győződhettünk meg a Svétozor­ban, olyanokról, amilyeneknek hazánkban még nem voltunk tanúi. Ha Montrealban lehetett, mi­ért ne lehetne Prágában is? Az újdonságot, Raduz činčera rendező eredeti ötletét Kinoau­tomat néven ugyan már 67-ben a montreali EXPO-n is bemutat­ták, legutóbb pedig az oszakai világkiállításon élvezhette a kö­zönség, nálunk azonban három esztendőnek kellett eltelnie ah­hoz; hogy a műszakilag igényes és több millió korona költséget felemésztő átalakítási munkák után végre január közepétől kezdve mi is élvezhessük a Ki­noautomatot. Az ülőhelyek k'arfáin a piros és zöld billentyűk már csak a közönség gombnyomással kife­jezésre juttattandó véleményé­re várnak. A filmvásznat övező keret mögött elhelyezett színes villanykörték a műszaki próbák alkalmával hatásos fényárban tüntetik fel a színpadot. A ku­lisszák mögött a technikusok a számítógép működését ellenőr­zik. A kabinban már megtalál­ták helyüket a projektorok, ref­lektorok, a diszpécser-központ is arra vár, hogy teljesítse kül­detését. Minden jel arra mutat tehát, hogy a hároméves késés ellenére ezúttal mégis megvaló­sul az, amire a prágaiak oly sokáig türelmetlenül vártak ... és hogy ez a késés nem volt teljesen hiábavaló, az činčera rendező bíztató szavaiból is ki­tűnik, aki azóta találmányát to­vábbfejlesztette és tökéletesítet­te. Természetesen nem egyedül. Miroslav Horníček a kitűnő szí­nész és konferenszier, J. Roháč, a Kinoautomat főrendezője, J. Svitaček, az újdonság műszaki rendezője, vagy akár K. Jura­ček, a szövegkönyv írója, sőt' az ügyes technikusok nélkül sem lenne a Kinoautomat az, ami... Már a montreali EXPO-n összeszoktak valamennyien. Szerencsére a kollektíva nem szakadt el egymástól és így minden reményünk megvan ar­ra, hogy újult erővel és ugyan­olyan lelkesedéssel vagy talán még annál is nagyobbal vetik magukat munkába, mint egy­kor. Nem is csoda, hiszen itt­hon, az övéik szórakozásáról fognak gondoskodni, még pedig nem angolul, mint annak ide­jén, hanem az anyanyelvükön, de azért így is sok még a teen­dőjük, 'ha azt akarják, hogy minden rendben legyen, mert ami egyeseknek gondűző, az a Kinoautomat szakembereinek lüllllllllill KIRÁNDULÁSON Anger felvétele kétségtelenül sok munkát, ne­hézséget jelent, még akkor is, ha közben — amint mondják — ők maguk is szórakoznak. Mi a Kinoautomat? Röviden és velősen: a közön­ség az előadás során néhány­szor beleszólhat a darabba, vagyis gombnyomással juttat­hatja kifejezésre nézetét, azt, hogy hogyan oldja meg a vá­laszúthoz érkezett főhős a hely­zetet. Az elv emellett az, hogy a többség véleménye a döntő. Kétségtelen, hogy ez a döntési lehetőség a nézők részére szo­katlan légkört, sőt sportese­mény számba menő izgalmat je­lent, hiszen arról van szó, hogy az események a filmen és a va­lóságban is a győztes csoport kívánsága szerint fognak to­vábbperegni. Mindenki tehát a hangulata, véleménye, vágyai szerint mondhat véleményt úgy, hogy ennek alapján a rendező­ség a közönség kilétére, tulaj­donságaira, színvonalára is kö­vetkeztethet. De hogy jobban megértsék, beszéljünk inkább konkréten. A film bevezetőjében első számú probléma az, hogy Novák úrnak, a főhősnek arról kell határoz­nia, beengedje-e magához félig meztelen szomszédnőjét, aki a folyosón rekedt, — mert a hu ; zattól becsapódott lakása ajta­ja. Fogas kérdés, ha meggon­doljuk, hogy a szomszédasszony csinos és fiatal, a főhős felesé­ge pedig betegesen féltékeny természetű és minden pillanat­ban hazajöhet. A ' montreali tapasztalatok alapján nem vitás, hogy a nők véleménye nálunk is lényegesen el fog térni a férfiakétői, vagy hogy a fiatalok másképpen old­ják meg a helyzetet, mint az idősebbek. Sokat számít ilyen esetben a közönség erkölcsi fel­fogása és világnézete vagy akár a humorérzéke is. Mondottuk már, hogy a több­ség véleménye a darab fordu­latainál a döntő. Ez azt jelenti, hogy ha a közönség javarésze azt tanácsolja Novák úrnak, ne engedje be a szomszédasszonyt, akkor az események másképpen alakulnak, mint ha az ellenke­zőjét kívánná, činčera és Hor­niček szerint akkor ér valamit a közönség, ha a helyzetet uralva izgalmassá teszi a dara­bot, vagyis ha a nézetellentétek számokban kifejezve ls megle­hetősen lényegesek. Mert ha a nézők majdnem valamennyien egy véleményen vannak — ez is előfordulhat — nem lehet szó az egyik vagy a másik cso­port győzelméről és a nézőté­ren ls inkább közömbös, szinte unalmas hangulat fog uralkod­ni. Ilyenkor a vidámság, 3 jö­kedv mintha kihalt volna a né­zőtérről. A hangulatot tehát még akkor is a közönség irányítja, ha a darab nem nélkülözi a szellemes, ötletes fordulatokat. Milyen a mi közönségünk? Erről egyelőre senki sem nyi­latkozhat, mindaddig, míg majd a hazai tapasztalatok nem vá­laszolnak e kérdésre. De az máris kétségtelen, hogy érdek­lődéssel és kedvvel fogunk részt venni a darab eseményei­nek irányításában a már emlí­tett gombnyomások segítségé­vel. Az sem vitás, hogy a pszi­chológusok, pedagógusok, szo­ciológusok, sőt talán még a sta­tisztikusok részére is bőséges alkalmat nyújtanak majd meg­figyeléseikhez a Kinoautomat előadásai. És a szakemberek: Činčera, Horniček és a többiek? Űk is kíváncsian várják a cseh és a szlovák közönséget, mely­nek állásfoglalása egyre újabb ötleteket biztosíthat alkotó munkájukhoz, a további szelle­mes és szórakoztató műsorok kidolgozásához. Prága tehát rövidesen még egy kitűnő, a maga nemében egyedülálló szórakozóhellyel gyarapodik, mely se nem szín­ház, se nem mozi, vagy ha úgy tetszik mindkettő együttvéve. És hogy ez az újdonságunk nem nélkülözi majd a sikert, afelől biztosak lehetünk a montreali és az osakai világki­állításon szerzett tapasztalatok alapján. Ezért várjuk már mi is türelmetlenül a Kinoautomatot. KARDOS MARTA 1371. I. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents