Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-28 / 23. szám, csütörtök

Miről ír a vi mmmm A moszkvai Pravda vezércikkben foglalkozik a Szovjetunió Kommunista Pártja 24. kongresszusát megelőző területi pártkonferenciákkal Amint a vezércikk kiemeli: már az első megtartott területi pártértekezletek, csakúgy, mint a korábban lezajlott alapszervezeti taggyűlések és kerületi pártkonferenciák, szemléltetően demonstrálják, hogy a párt szilárd egységben, a néppel összeforrva, s a társadalom politikai vezetésének új tapasztalataival gazdagodva halad a kongresszus felé. A szovjet sajtó vezető lapja aláhúzza azt a tényt, hogy a párt tagsága egységesen helyesli a párt kül- és belpolitikáját, a Központi Bizottság gyakorlati tevékenységét e politika valóraváltásában. A területi pártkonferenéiák légkörére vonatkozóan a vezércikk a végzett munka józan és tárgyilagos elemzését, az elvszerű bírálat és önbírálat érvényesülését, a vezető pártszervekkel és káderekkel szemben megnövekedett követelményeket említi. A továbbiakban a Pravda rámutat arra, hogy a területi pártkonferenciákon a küldöttek tanácskozásának középpontjában a termelő erők fejlesztésének, a népgazdasági terv végrehajtásának, valamint a gazdaság pártirányításának kérdései állnak. A vezércikk fontosnak ítéli meg, hogy a pártkonferenciákon ne csupán a sikereket, hanem a hibákat is elemezzék, s Önkritikus szellemben tárják fel azok okait. Ez annál is fontosabb mivel egyes területek számos vállalata egész sor mutatót illetően nem birkózott meg a kitűzött gazdasági feladatokkal. Külön aláhúzza a vezércikk azt a gondolatot, hogy a területi pártkonferenciákon előtérbe került a párt szervezési és eszmeinevelő munkája. Ezzel összefüggésben hangsúlyozza: a párton belül tovább haladt előre a pártélet lenini normái érvényesülésének és erősödésének folyamata. NliänDäsi A Hanoiban megjelenő Nhan Dan élesen elítélte a Nixon^^^^^^^^^^^^^^^^^ kormányzatnak az utóbbi néhány napon végrehajtott fokozott háborús cselekményeit. Ezeket a cselekményeket — mint a lap szerkesztőségi cikke rámutatott — kiterjesztették és fokozták Melvin Laird hadügyminiszter saigoni látogatása óta. Kambodzsában az Egyesült Államok nagy mértékben fokozta a saigoni és a Lon Nol-rezsim csapatainak szárazföldi hadműveletei számára nyújtott támogatást, ugyanakkor folytatta a B-52-es óriásbombázókkal végrehajtott szőnyegbombázásokat, sőt legutóbb a bábkormányok szárazföldi erőinek támogatást nyújtott az amerikai 7. flotta. A lap szerint Laoszban is fokozzák a „különleges háborút". Dél-Vietnamban — folytatja a Nhan Dan — az Egyesült Államok folytatja erőfeszítéseit a háború „vietnamizálására". Ezzel egyidőben barbár támadásokat hajt végre az ún. pacifikációs program keretében. A lap visszautasítja az Egyesült Államok Észak-Vietnam ellen végrehajtott támadásaival kapcsolatban felhozott ürügyeket és kereken elveti azt az abszurd állítást, miszerint bizonyos megállapodás állna fenn a VDK-val. „Senkit nem téveszt meg az agresszor szemfényvesztése" — hangoztatja a lap, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok által bevetett robbanóanyagok és mérgek leleplezték azt a képmutató állítást, miszerint Washington „békére és tárgyalásos rendezésre törekszik". Ami a VDK-t illeti — folytatja a lap —, az független és szuverén állam, a szocialista tábor tagja. „Az amerikai agresszorok még szigubban bűnhődnek, ha nem szüntetik meg a VDK szuverenitásának és biztonságának megsértését". SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA A FÉLÉVI BIZONYÍTVÁNY „— Mi volt a legborzalmasabb napod? — Februárban, a félévi bizonyítvány kiosztása után bálba mentem. Éjfélig táncoltam s akkor eszembe jutott, hogy számtanból megbuktam és a leckekönyvemet még alá sem írattam az apámmal. Ettől kezdve nem éreztem magam többé embernek. A lányok észrevették, hogy búsulok. Azt hazudtam, fáj a fejem. Valamelyikük aszpirint adott. Fn — mit tehettem? — bevettem. Iszonyú volt." így beszél a húszéves Feri, Kosztolányi Dezső Bölcsőtől a koporsóig című művében: a bukás a legborzalmasabb emléke. Pedig ez az ifjú csak félévi bizonyítványban kapott elégtelent. S hányan idősebb korukban is irtózva gondolnak viszsza az első kudarcra, a sikertelenség emléke még a felnőttkorban is kísért. Vége az első félévnek, a napokban kiosztják a bizonyítványt, mely mérceként jelöli a tudás fokát. Ám ezekkel a jegyekkel még nem dőlt el véglegesen az osztályzat, még minden jóvátehető és el ls rontható. Az iskolai előrehaladást, az első nekilendülés sikereit és sikertelenségeit összegezik menet közben a pedagógusok, a gy,°rekek és a szülők számára, hogy levonva az első öszszegező értékelés tanulságait változtasson a diák a tanulás módszerén, szorgalmasabban, eredményesebben tanuljon vagy tartani igyekezzék az elért színvonalat. A félévi osztályzásnak az a célja, hogy részletesen • jacques Doniul Valcroze „Agyátültetés" című tudományos-fantasztikus filmje arról szól, mi következne abból, ha egy „playboy" fejébe egy tudós agyát operálnák át... • Egy tizenhat éves lány, Jurate Baltramejunajte operát írt Beteg mackó címmel. A kaunaszi zenei középiskola tanulójának művét most mutatták be a litván fővárosban. Egyébként a zeneszerző kislánynál fiatalabb komponista is bemutatkozott nemrég a Szovjetunióban: a szverdlovszki Gyima Krivickij, akinek Ezüstpatkó című balettjét a közelmúltban mutatták be, kilenc éves. • Paul Sessau, az NDK ismert zeneszerzője, operát írt Einsteinről a berlini operaháznak. A szövegkönyv kiindulópontja Brecht egyik drámatöredéke. elemezze minden tanuló iskolai magatartását és előmenetelét, lehetőséget adva a gyerekeknek és a szüleiknek arra, hogy végig gondolhassák a tanév eddigi tapasztalatait, összegezhessék a legfontosabb teendőket s a szükséges tanulságokat levonva megszervezzék a következő hónapok munkáját — a végső értékelés, az évvégi bizonyítvány érdekében. A bizonyítványt tehát — legyen az jó vagy gyengébb — minden körülményt figyelembe véve értékelje a szülő, hiszen az előrejutás, a továbbtanulás szempontjából nem lehet eléggé hangsúlyozni az osztályzat jelentőségét. Köztudott, hogy a középiskolai és a főiskolai felvételi lehetőségek korlátozottak s a válogatás alapja, a továbbjutás alapvető feltétele elsősorban a jó bizonyítvány, a kiváló érdemjegy. Lehet valaki sok tekintetben nemes tulajdonságokkal felruházott ember, de ha a tanulmányi átlaga a kívánt színvonal alatt marad, nem tud továbbtanulni, míg viszont kitűnő eredménnyel akkor is boldogul, ha emberi vonásai kevésbé rokonszenvesek. Tagadhatatlan, hogy ez a tény nem helyes, de tudomásul kell vennünk, s eszerint igazodnunk, míg ki nem dolgozzák az osztályozás tárgyilagosabb rendszerét, olyan módszert, mely csalhatatlanul le tudná mérni és számokban ki tudná fejezni a tanuló tudását, hogy az érdemjegy ne csak a diák teljesítményét tükrözze, de egyéniségét, képességét, személyiségét és szorgalmát is. Ezért — különösen most, a pályaválasztás időszakában — határozottan azt javasoljuk: az osztályzatokat a szülők és a tanulók egyaránt vegyék nagyon komolyan (kiváltképp a nyáron végzős diákok), de azért törődjenek a teljes emberré válás feltételeinek a megteremtésével is. Az osztályzatok a gyerek tudásán kívül azt is jelzik, milyen körülményeket és feltételeket teremtenünk számára a tanuláshoz s miként törődtünk vele. Ezért, amikor véleményt mondunk a gyerekről és a bizonyítványáról, ne feledkezzünk meg az önvizsgálatról sem, mert az esetleges szidás vagy dorgáló szó is csak annyiban indokolt, amennyiben a"~szülők is belátják saját mulasztásukat az ellenőrzést, a következetességet, a példaadást illetően. Ám ne feledkezzünk meg arról a szempontról sem, helyes-e tiszta egyes tanulókat nevelni, akik mindenben egyformán elérik az iskolai jeles szintet, vagy olyanokat, akik a tantárgyak többségéből csak jő átlagos eredményt érnek el, egy tantárgyból vagy néhányból viszont magasan az átlag fölé emelkednek. Bizonyára nem képezi vita tárgyát, hogy aki mindenből kitűnő akar lenni, annak nemigen marad sem ideje, sem energiája ahhoz, hogy valamiben érdeklődése, vonzódása alapján mélyebben elmerüljön, szélesebb körű ismeretekre és nagyobb jártasságra tegyen szert. Korunk tudományos szintjén, az előrehaladás mai fokán az intelligens ember fogalmán olyan egyént értünk, aki az élet minden területén áttekintést szerez, valamiben viszont kitűnik s ott alkotni tud. Szeretnénk a szülők figyelmét felhívni arra, hogy a bizonyítvány értékelésekor kerüljék az összehasonlítást. Alig van szülő, aki nem esik ebbe a hibába s nem faggatja gyermekét, hogy milyen jegyet kapott a padtárs, a barát, a szomszéd vagy az ismerős gyereke. Ha jobbat, a pedagógust vagy a gyermeket hibáztatják, ha roszszabbat, megnyugodnak s nem „vallatják" a gyereket tovább. Szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy egyik módszer sem helyes és célszerű, mert megtévesztő lehet, hiszen a szülőknek nincs biztos összehasonlítási alapjuk s általában csak a gyermek — nem mindig tárgyilagos! — információira támaszkodhatnak. Nevelési szempontból is veszélyes az ilyen összehasonlítás, mert csökkenti a gyermek felelősségérzetét, viszont fokozza a hiúságát. Helytelen az is, ha minden esetben csak önmagunkban keressük a hibát. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a gyermek hangosan méltatlankodik, mondván: a tanító „pikkel rám", holott meggyőződése, hogy az osztályzatot megérdemelte. Nem helyes, ha. a szülő „beugrik" az ilyen fogásnak és szentírásnak veszi a gyermek minden szavát, megfeledkezvén arról, hogy az ilyen és ehhez hasonló „magyarázatok" legtöbbször csak kifogásként szolgálnak. Az elégséges vagy elégtelen osztályzat aligha fejez ki különleges szorgalmat, képességet és igyekezetet! A leghelyesebb, ha a szülő gyermeke bizonyítványát összeveti a reális lehetőségekkel, főleg a gyermek adottságaival és képességeivel, valamint a szülői ház adta körülményekkel. A jövőt liletően csak így vonhatunk le szigorú, tárgyilagos és őszinte következtetést. TOLGYESSY MÁRIA ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZAOOS KALANDOS TÖRTÉNETE 52. Közel az ajtóhoz egy férfi állt. Ruházatáról ítélve környékbeli civil volt. — Mehetek is, doktor úr? — kérdezte. — Hol találta? — Az erdőszélen. Nagy harc volt ott néhány órával ezelőtt. Szerencséjére bealkonyodott, így nem vették észre a friccek. — Tud róla valaki? — Minek néz, doktor úr? Tudom én, hogy két élet forog kockán ... — észrevette Klosst, elhallgatott. Hans úgy tett. mint aki semmit sem hallott az egészből. Rövid és kínos csend után odaszólt Kovalszkinak: — Doktor úr, letelt az öt perc. Kurt a konyhában ült és vacsorázott. Kloss vizsgálódva nézett a tisztiszolgára, de annak arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Talán be sem nézett a szobába? És ha benézett? Meglátta, hogy Eva nem szerelmi légyottra főtt, hanem sebesülten menekült ide. Talán jelentette, vagy jelenti? A lány kinyitotta a szemét, Klossra nézett, alig hallhatóan suttogta: — fanek... — majd észrevéve az orvost. — Ki ez? fanek, ki ez? — Orvos. Nyugodj meg, ne beszélj, mert kifáradsz. Kovalszki lassan kötözte a sebet. Csak akkor szólalt meg ismét, amikor végzett a vállkötéssel. — Azonnal kórházba kell vinni. — Lehetetlen — mondta Hans. — Itt gyógyítsa! Kovalszki vállat vont. Száraz hangon megmagyarázta, hogy a vállban ütőeret sértett a golyó. Egy órán belül érvarrásra van szükség. — Súlyos műtét ez? — kérdezte Kloss. — Igen is, meg nem is. javasolom, azonnal vigyék a német kórházba. — Lehetetlen — mondta színtelen hangon Kloss, és érezte, hogy most kockáztatnia kell. Sokat, mindent! — Vállalja a műtétet? — Ön pontosan tudja, hogy mit kell tenni, ha lőtt sebbel jelentkezik valaki az orvosnál. A német parancsnokság megköveteli, hogy jelentsük. — Minden felelősség az enyém — mondta a főhadnagy. — Tegye, amit mondtam. Vigyük magukhoz. — Többet szeretnék tudni — mondta most már nyíltan, egyenlő társalgási partnerként az orvos. — Többet, ha már kockáztatunk. — Már így is többet tud a kelleténél — mondta Kloss. — Kocsi van? — kérdezte kurtán az orvos. — Nincs kocsim, de ha lenne is, katonai járművet semmiképpen nem vehetnénk igénybe. — Rendben van — mondta Kovalszki. — Ön is látta, amit látott a kórházamban, én is láttam itt, amit láttam. Ne fagassuk tovább egymást. Szerezzenek egy kocsit. Kloss Kurtot utasította, hogy a legnagyobb diszkréció mellett szerezzen egy bérkocsit. Ideges volt már, hiszen Rhode várta, nem akarta még azzal is tetézni a bajt, hogy Rhode haragját is maga ellen fordítja. Krisztina el sem mozdult az egy órával ezelőtt behozott beteg mellől. Néhány infekciót adott a karjába, szünet nélkül mérte a pulzusát. Most végre úgy érezte, hogy normális a vérkeringés, és lélegzetvételnyi szünetet tartva az ellenőrzésben, megtette a szükséges óvintézkedést, átkutatta a beteg zsebeit. Iratokat nem talált nála. Ekkor vette észre, hogy a sebesült ujján arany pecsétgyűrű van, rajta A. K. monogram. Stefán állt meg mögötte: — Ki ez? — kérdezte a férfi. — Nem tudok róla semmit — mondta Krisztina. — Illetve csak annyit, hogy a mezőről hozták be. — Ez az ő zakója? — kérdezte a fiú. — Hagyd csak. Én már átkutattam. Semmi papír — aztán kitört belőle a keserűség és a fiúra támadt: — Hol voltál tegnap? Vártalak. Stefán vállat vont, hanyagul válaszolt: — Sajnos, nem vezetek naplót. De arra biztosan emlékszem, hogy rád gondoltam. — Tehát ma este várhatlak? — kérdezte a lány. — Várni várhatsz, de hogy mi lesz ma este — a fiú ismét megrántotta a vállát. A beteg most megmozdult, alig hallhatóan kérdezte: — Schwester, vo bin ich? — Nyugodjon meg, kórházban van, jó helyen — mondta Krisztina, és látta, hogy a férfi megérti szavait. A műtő, amely az orvost szobából lett átalakítva, kicsi volt és zsúfolt. Stefán éppen befejezte a sebészeti eszközök sterilizálását, amikor Waclav belépett, és mindjárt szólt ts neki, hogy rakja helyére a fogókat, szikéket, tűket. — Kovalszki doktor megköveteli, hogy a szikék és a fogók nagyságrendben legyenek a helyükre téve — mondta, amikor észrevette, hogy Waclav csak össze-vissza rakja el a műszereket. Waclav hallgatott, csak szemeiben vibrált valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Stefán érezte ezt. És most újra támadásba lendült, mint az elmúlt napokban már annyszor: — Félsz? — kérdezte. — Én? Mitől félnék? — nézett le Stefánra a hórihorgas Waclav. — Attól, hogy valamire rájön a doktor. Például arra, hogy az orvosi egyetemnek mégcsak a közelében sem voltál. — Tévedsz. Orvosira jártam a háború előtt. — Lehet, hogy voltál már az orvosi egyetemen, de az biztos, hogy járni nem jártál oda. A proszektúrában például összeesnél. Waclav hallgatott. Stefán dühbe gurult: — Az Istenit a nyamvadt pofádnakI — csattant fel — Legalább annyi gerinced lenne, hogy rámszólj, hogy szálljak le rólad. — Hát akkor szállj le rólam — mondta egészen fásult hangon Waclav. Stefánt még jobban dühbe hozta ez a nyugalom. Hirtelen haragú, meggondolatlanságig bátor fickó volt, idegesítette Waclav magára erőltetett nyugalma. Odaugrott hozzá, elkapta a vállát: — A nevedet is kicserélted? Wáclav elugrott, vállát az ajtónak támasztotta, mint aki támadás elhárítására készül. — Ne félj te balek! Nagyon nyúlidegzetű vagy. Tőlem ne félj, csak Kovalszkitól és Kláritól. (FOLYTATJUK]