Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-27 / 22. szám, szerda

I L

átogatásommal ebéd utáni szunyókálásból ébresztettem fel Molnár László elvtársat. Az unoka, élénk tekintetű íiú nyitott ajtót, ő tartott szóval, míg a nagyapa öltözködött. A kis szoba falán bekeretezett okiratok vonják magára a látogató figyelmét. Olvasom az egyiket: „A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Molnár Lászlónak a Tanácsköztársaság kikiáltása 50. évfordulója alkalmából a Tanácsköztársaságban kifejtett tevékenysége elismeréséül a Tanácsköztársaság Emlékérmet adományozza". Az unoka, látva érdeklődésemet, a másik szobából behozta a nagyapó ünneplő kabátját, amelyet egész sor kitüntetés és érem díszít. Köztük van az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetés, melyet nemrégen, hetvenötödik születésnapja alkalmából kapott. Alacsony, zömök ember, külsőleg majdnem olyan, mint amikor még a zománcgyár fémnyomó műhelyében formálta a sebesen pörgő gép orsójára erősített edényt. Az azóta eltelt másfél évtized alatt talán az arca lett kissé teltebb, no meg, atni a kornak velejárója, a szervezete gyengült meg. Lábai hamar elfáradnak, hosszú időbe telik, míg eljut az utcai pártszervezet gyűlésére. Mégis ott van minden gyűlésen. „Oda négykézláb is elmegyek, mert ez alapvető kötelesség" — mondja. S a gyűléseknek nemcsak hallgatólagos részvevője. Felszólalását ma is forradalmi elán hatja át, kommunista meggyőződéséből fakadó harciasságát netn csökkentették a múló évek. A megszokott életrajzi kifejezéssel élve életútjáról méltán mondhatjuk, hogy törvényszerűen vezetett a munkásmozgalomhoz. Egyike volt azoknak a füleki (Fifakovo) munkásoknak, akiket a városka munkásságának forradalmi szelleme acélozott meg, s akik egyúttal a vörös Fiilek forradalmi hagyományát megalapozták. Apja cselédember, számadó kondás volt, nyolc gyereket kellett eltartani a szűkös bérből. Természetes, hogy alig cseperedett fel, máris munka után nézett, hogy részt vállaljon a család eltartásából. Szerencsére akkor kezdték építeni a zománcgyárat. 1909-ben, tízenkét éves korában kezdett dolgozni. „Ilyen kicsi voltam" — mutatja Molnár bácsi kezével a magasságot. — „Alig látszottam ki a földből". A zománcgyár indulásának pillanatától olt dolgozott, kivéve a katonaságnál töltött éveket meg azt az időt, amikor „kirúgták", mert „a kapitalista nem sokat teketóriázott" az olyan emberrel, akit a maga számára veszedelmesnek tartott. « z első világháború harcterein három év alatt háromszor sebesült meg. Hazatérve yöröskatonának állt és a forradalomért harcolt a Tanácsköztársaság utolsó pillanatáig. A szlovákiai Slavošovce mellől vezényelték át a Tiszához. Tiszafürednél szakasza három géppuskával szállt szembe az ellenség támadásával, innen Egerbe vonultak vissza, itt hátvédnek hagyták hátra őket. „Tudtuk kötelességünket, kitartottunk amíg leheiett" — mondja emlékeiben kutatva Molnár bácsi. Kalandos körülmények között, parasztszekéren érkezett el Salgótarjánig, s onnan éjszaka menekült át a csehszlovák határon Fülekre. Idehaza minden héten kétszer kellett jelentkeznie a csendőrségen. A zaklatás nem félemlítette meg. 1921-ben a kommunista párt szervezetének megalakításánál ott volt az Ádámvendéglőben. Nem sokkal ezután elbocsátották a gyárból. Néhányadmagával Magyarországra ment munka után. Kőbányán, Csepelen dolgozott, Budapesten házasodott meg. Sztrájkok szervezésében vett részt itt is. 1926-ban családjával együtt visszajött Fülekre. Felvették a gyárba, de Hulita, az igazgató három nap múlva az utcára tette. A csehországi Horovitzében kapott munkát, ahol egy ismerős mester fémnyomónak alkalmaz3

ta. Itt lépett be újból a pártba 1927-ben. Három éve hordta már a zse17i bében a kommunista párt tagsági igazolványát, amikor visz27. szatért Fülekre. A munkásmozgalomban, a pártmunkában gaz5

dag tapasztalatokat szerzett. A munkások ismerték bátor kiállásét, szilárd elveit. Beválasztották az üzemi tanácsba. Megbízták a munkásotthon gondnoki tisztségével is. Egyszerű' falusi házban volt az otthon, berendezése igen szerény volt, mégis nagyon szerettek odajárni a munkások. Ott volt a párt meg a vörös szakszervezet központja. „Kártya mellett tartottuk a gyűléseket, voltak kibicek iš. A csendőrök folyton ott ólálkodtak, gyakran bejöttek az otthonba és ránk kiáltottak: Mft csinálnak maguk? * — A válasz az volt: Láthatják, hogy kártyázunk" — emlékezik vissza Molnár elvtárs. Egyszer kihívták a munkából. A munkásotthonban nyolc csendőr tartózkodott meg A munkásotthon gondnoka volt a községi bíró. Azt kérdezték tőle: ,Jlol vannak a röplapok?" Molnár elvtárs nem ijedt meg. Nyugodt hangon válaszolta: „Ha maguk szerint itt röplapok vannak, akkor keressék meg." Keresték is, mindent felforgattak, de nem akadtak rá az illegális kiadványokra, pedig a párt röplapjai valóban ott voltak. Molnár elvtárs kivájta a vályogfalat a ház melletti pajtában, oda rejtette a röplapokat, majd szénával fedte be a nyílást. Steiner Gábor szenátor és más központi pártfunkcionáriusok gyakori vendégei voltak a munkásotthonnak. Sokszor tartottak együtt gyűléseket. Molnár elvtárs fia meg Sárkány elvtárs, a losonci (Lučenec) járási pártbizottság mostani titkára — ükkor még gyerekek voltak - hívták meg ezekre a gyűlésekre az elvtársakat, ők voltak a küldöncök. Gyakran rejtegetni, bújtatni kellett a vezető pártfunkcionáriusokat a burzsoá hatóságok elől. Volt úgy, hogy hetekig ott voltak, de csak a beavatott párttagok tudtak róluk. „Az akkori kommunisták, ha csak egy mód volt rá, átejtették a csendőröket" — mondja ravaszkás mosollyal Molnár elvtárs. N | eltéz küzdelmet kellett akkor vívni a kapitalisták ellen, akiket a füleki gyárban Hulita Igazgató képviselt. Ezen az iparban szegény vidéken még az országos átlagnál is nyomorúságosabbak voltak a bérek. A harc élén a kommunisták álltak. akik rettentlietetlenül vállaltak mindén nehézséget. „Az emlékezetes vöröskői sztrájknak, a füleki munkások 1336. évi nagy megmozdulásának előkészítése tulajdonképpen ^ sokkal előbb megkezdődött" — mondja Molnár elvtárs. — „Az öcsém volt akkor az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke, Albert elvtárs meg az alelnöke. A gyárban akkor nem lehetett semmiféle munkásgyűlést tartani. Hulita igazgató azt a hírt terjesztette, hogy nem a munkások, hanem csupán a kommunisták elégedetlenek a bérekkel. A pártszervezetben elhatároztuk, hogy minden tilalom ellenére gyűlést tartunk, hadd lássa az igazgató, hogy a munkások a kommunisták mellett állnak. 1935. szeptember 5-én reggel azt mondtam az öcsémnek: Készüljetek fel, mert délután kettőkor gyűlés lesz! Amikor a műszak végét jelezte a gyár kürtje, özönlöttek a munkások kifelé a műhelyekből. Az udvar tele volt emberekkel. Felálltam a vizeshordó tetejére és hangos szóval azt mondtam: Hulita azt állítja, hogy a munkások nem tartanak veliink. Várjátok meg, amíg az öcsém kihívja az igazgatói, hadd tudja meg tőletek, kik követelnek nagyobb bért! A munkások ott is maradtak, de az igazqató nem merészkedett ki az irodából." Másnap nyolc csendőr állt a gyárkapuban. Molnár elvtárs azt hitte, hogy feltartóztatják, de meglepetésére szó nélkül beengedték. Tíz órakor azonban hívatták az irodára és Hulita felszólította, hogy azonnal takarodjék a gyárból. Ezt megelőzően már több kommunistát elbocsátottak a munkából. Molnár elvtárs nem tett eleget az igazgatói parancsnak. Visszafutott a műhelybe. Až igazgató meg a hajcsárjai követték, de nem mertek a közelébe menni, mert Molnár László felragadta a gépről a fémnyomásra szolgáló vasrudat és tekintete semmi jót nem ígért annak, aki hozzá merészelne érni. A munkások felfigyeltek a történtekre, ezért a mester azt mondta: „Hagyja igazgató úr, a mű szak végén majd hazamegy, aztán nem engedjük be többé." Ezalatt azonban ülést tartott a szakszervezeti tanács, jegyzőkönyvet vettek fel az eset körülményeiről és felszólították Hulitát, hogy írja alá azt, amennyiben ragaszkodik Molnár László elbocsátásához. AZ igazeató mérgesen széttépte az iratot. 1936-ban a bérek nagyon alacsonyak voltak, nehéz munkájukért alig fizettek valamit a munkásoknak. A munkásotthonban egymás után gyűlést tartottak a gyár egyes műhelyeinek és műszakjainak dolgozói, hogy megbeszéljék a közös eljárást. Egy re jobban fokozódott a forradalmi hangulat, „fúnius 4-én reggel hiába szólalt mag a gyár kürtje, senki nem ment be a kapun. A munkások tömege a gyár előtt hullámzott — idézi fel a múlt emlékeit Molnár elv társ. — Az igazgatóval folytatott tárgyalások eredményére vártak. Az öcsém, amikor kijött, elkiáltotta magát: Emberek! Hu lita nem enged a követelésünknek, sztrájkba lépünk!" A tömeg egy emberként a labdarúgópályára indult, itt azonban a hatósági közegek feloszlatták. Innen a Vöröskőre mentek a munkások, ahol hat hétig kitartottak a sztrájkban. Az egész környék dolgozó népe szolidaritást vállalt a füleki munkások harcával, segítette őket, amivel csak tudta. Habár a béremelési követelés teljesítését nem tudták kicsikarni, a kommunisták nagy erkölcsi sikert arattak. Ezt mutatta az is, hogy a következő választásokon a községi képviselőtestületben az addig! tizenhat helyett tizennyolc maii dátumot szereztek. * gyerekeimet is úgy ne" veltem, ahogy éreztem mondja Molnár elvtárs. — Egyik fiam a füleki Kovosmalí exportosztályán mester, a másik a bratislavai gépipari főiskolán tanít, a harmadik pedig agrármérnök a gútai j Kolárovo j szövetkezetben. Valamikor sokat nyomorogtunk, nélkülöztünk, de a felszabadulás után lehetőségünk nyílt rá, hogy a gyerekeket a képességeiknek megfelelő életpályára tanítassuk ki." 1955-ben nyugdíjba ment. Utána négy évig még tagja volt a városi nemzeti bizottság tanácsának. Most már csak a családi ház kertjében dolgozgat. Az utcai pártszervezetben végez po litikai tevékenységet. Gyakran eljár az iskolába a gyerekek közé és a kommunista pártról, a párt küzdelmeiről beszél nekik. Nagy elégedettséget érez afe lett, hogy az 1968—1969-es évek súlyos megpróbáltatásai után a napnál is világosabban győzött a párt igazsága, s az új veze tőség politikai irányvonala a széles tömegek egyre nagyobb támogatására talál. Ebben látja szilárd kezességét megkezdett utunk .sikeres folytatásának. GAL LASZLO 1 MILLIÁRD 400 MILLIÓ A párkányi (štúrovói) cellulóz- és papírgyár építésének második szakasza Dél-Szlovákia gazdasági fejlesztésének pgyik jellemző létesítménye a párkányi (Štúrovo)' cellulóz- és papírgyár NAPI 3 MILLIÓ KORONA fiRTÉKÜ ÁRU A párkányi cellulóz- és papírgyár építése kél szakaszra osztható. A Priemstav építővállalat dolgozói nagy feladatot vállaltak magukra, amikor 1963 novemberében ígéretet teltek, hogy az építés első szakaszát határidőre befejezik. Hat év múltán büszkén jelenthették: minden nehézség ellenére teljesítették u feladatot. Az első szakasz beruházási költségei 600 millió koronát tesznek ki. A gyár első részlegében 2000 ember kapott munkalehetőségét. akik naponta 3 000 000 korona értékű árut termelnek. Ha figyelembe vesszük, hogy a papírgyár a Priemstav történetében eddig a legnagyobb építkezés, az eredmény annál biztatóbb. Kiváló szervezésről, irányításról, a dolgozók érdekeltségóról tesz tanúbizonyságot. A határidő betartásában feltétlenül nagy szerepet játszott a szocialista munkaverseny, amelybe a legfontosabb munkacsoportok és a vezetőség egyaránt bekapcsolódott. Ahol kellett két, sőt bárom műszakot vezettek be, a tartalékokat szükség szerint átcsoportosították a legsürgősebb munkahelyekre. Az eredmény: a gyár első része működik, termel, új dolgozókat foglalkoztat és gazdagítja piacunkat. Ezzel a büszke tudattal indulhatott meg tavaly a második szakasz építése . . . 7000 TONNA ACÉL Az építővállalat a tavalyi év elején kiválóan rajtolt. Az első hónapokban (tehát a második szakasz kezdetén) elért eredményeiért a felszabadulási verseny keretében elnyerte a kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa elismerését. Milyen feladatok megoldása vár az építőkre a második szakaszban? Tavaly 100 millió, az idén 140 millió korona értékű munkát kell átadni. A második szakasz építési-beruházási költségei 370 millió koronát tesznek k

! A technológiai berendezéssel együtt azonban 1 milliárd 400 milliótl A második szakasz gerincét a technológiai objektumok képezik. Ezekben készül majd a félkész cellulóz, a papír, itt raktározzák a kész papírtekercseket ós a hulladékpapírt, amit majd újra feldolgoznak. A további részlegekben kéregtelenítik és aprítják a fát, mint nyersanyagot. Itt lesz egy hatalmas kazán is, amelyben a fahulladékot égetik el. Egy további részlegen készítik elő és újítják fel a vegyi anyagokat. Az itt említett épületekbe 7000 tonna acélkonstrukciót építenek bel 40 MILLIÓS KIVITEL A második szakasz befejezése után az új kombinátban további legkevesebb 700 ember kap munkát. Az új gyárba új szakemberek érkeznek, vagy nevelődnek. Megváltozik a Duna mentének képe és jellege. Az eddig mezőgazdasági tájon korszerű ipur települ, mennyiségileg és minőségileg is növekszik a munkásosztály. Az új gyár termékei a hazai piacot gazdagítják. A nyersanyag egy részét a közeli forrásokból biztosítják. A dunaszerdahelyi erdőgazdaság a Duna árterületein és szigetein az elkövetkező években tovább növeli a gyors növekedésű nyárfa kitermelését (természetesen kiültetését és gondozását isi a papírgyár céljaira. A második szakasz befejezése után a gyár többek között 130 ezer tonna félkész cellulózt, 150 ezer tonna papírt, 36 000 tonna hullámos kartont fog termelni. Ez a mennyiség fedezi az első szakasz és a későbbi évekre tervezett további részlegek szükségletét is. Sőtl Lehetővé válik 40 millió korona értékű áru rendszeres kivitele. A második szakasz befejezéséig még sok-sok erőfeszítésre lesz szükség. A Priemstav építővállalat az első szakasz feladataival számos nehézség ellenére is sikeresen és határidőre megbirkózott. Remélhető, hogy 1972. december 31 — a második szakasjs átadása — újabb ünnep lesz Dél-Szlovákia, Párkány és az építővállalat számára egyaránt . . LENGYEL DEZS0 •i,- r'C«.? * r-*' ' . J v? * < - * f í . A párkányi cellulóz- és papírgyár egy része. Egy építővállalat munkájának mériege Kelet-Szlovákia egyik jelentós építővállalata, a košicei Kohóépítő Vállalat több fontos üzemet épített az elmúlt évek folyamán a kerület határain túl is. A vállalat 1970-ben teljesítette alapvető feladatait, elsősorban a 385/70 számú kormányhatározat értelmében központilag irányított építkezéseken. Negyvenhat fontos, 688 millió korona értékű építkezést és 181 lakást adott át rendeltetésének. Ezek közé tartozik a mikovái bánya, a Szlovák Magnezitművek íubeníki bányaüzemének és a prakoveeí gépgyárnak bővítése, illetve átépítése, a košicei húskombinát, a Sp. Nová Ves-i tejüzem, a pelsőci (Plešivec) raktárak, több hatalmas terményraktár építése. 1971-ben a vállalatnak 625 millió korona értékű munkát kell elvégezni, ami 7,7 százalékos! növekedést jelent az elözú évhez vizsonyítva. A vállalat közel 6,5 ezer dolgozójának átlagos munkatermelékenysége 6,7 százalékkal növekszik. Az új évben igényesebbek a feladatok; több központilag irányított építkezés megvalósítása vár a vállalatra. Ilyen a Iubeníki magnezitüzem további bővítése, néhány új épület felépítése a Vasműben, a sabinovi bútorgyár és csaknem 79 millió korona ráfordítást igénylő lakásépítkezés, s nem utolsó sorban a kontinentális gázvezeték második szakaszának építése. A Kohóépító a prágai Plynostavval együttműködve Nagyidától (Vefká Ida) Nagykürtösig (Vei. Krtíš) építik ki a gázvezetéket, ebben az évben 89 km-es távon. Közel 600 ezer köbméter földet mozgatnak meg. A szilicei fennsíkon például — 18 km szakaszon — robbantással. A vállalat vezetősége ebben az évben igyekszik csökkenteni a befejezetlen építkezések számát, melyek értéke közel 4 milliárd koronát tesz ki. Hogy mennyire sikerül, ez attól is függ, elegendő dolgozó áll-e majd a vállalat rendelkezésére. | kulik)