Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-20 / 16. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek f SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BI ZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1971. január 20. SZERDA BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 16. szám Ára 50 fillér Svoboda elnök (ČSTK) — Ludvik Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök tegnap megtekintette egyik legnagyobb erőművünket, a tušimicei villanyerőművet. Svoboda elnök Jaromír Ma­tuSkának, a CSSZSZK tüzelő­anyag- és energiaügyi miniszte­rének és Václav Pulkrábeknek, a tuäimicei erőmű igazgatójá­nak kíséretében megtekintette az erőmű valamennyi üzemét. Érdeklődött az erőmű üzemelé­se iránt, a tél következtében beállt nehézségek felöl, ame­lyekkel az erőmű dqlgozói küz­denek, s arról, miként biztosít­ják a szénszállítást az erőmű számára. Nagy figyelmet szen­telt a TuSimice II. nagyerőmű­nek. amelyet a Szocialista If­júsági Szövetség építkezésének nyilvánítottak. Ludvik Svoboda köztársasági elnök látogatásának befejező részében megtekintette a vil­lanyerőmű szomszédságában épült Sempra üzemet. Egyeztetjük terveinket (ČSTKJ — A CSSZSZK és a Mongol Népköztársaság 1971— 75 évi népgazdasági terveinek koordinálásáról tartott tanács­kozásokra tegnap Prágába ér­kezett Bjamabin Rincsipeldzse, a mongol Állami Tervbizottság elnöke. A vendéget a ruzynéi repülő­téren Václav Hüla, a szövetsé­gi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke és további hivatalos személyiségek fogad­ták. Jelen volt Zsambtn N jama, a Mongol Népköztársaság cseh. szlovákiai nagykövete is. A CSSZSZK és a Mongol Nép­köztársaság 1971—75 évi nép­gazdasági terveinek koordinálá. sáről szóló jegyzőkönyv aláírá­sára a hét végén kerül sor. Hazánkban csak a Kysucké Nové Mesto-i ZVh üzemben gyártanak golyós és görgős csapágyakat. Tavaly néhány millió darab készült ttt több mint 200 típusban és méretben. Ez idén a termelést 18 százedékkai növelik új gépek beállítá­sával, a termelési technológia tökéletesítésével és részben az üzem bővítésével. Felvételünkön Božena Sulavíková, az üzem dolgozója, zajmérő műszerrel ;ellenőrzi a csapágyakat. jj. Valko - CSTK felvételei Finn partkiildöttség érkézén hazánkba Nemzetközi kapcsolatok a pártközi tanácskozás napirendjén (ČSTK) — A CSKP KB elnök­ségének meghívására tegnap hi­vatalos látogatásra Prágába ér kőzett Finnország Kommunista Pártjának négytagú küldöttsége, amelyet Aarne Saarinen párt­elnök vezet. A küldöttség tagjai Erkki lii vimäkl és Oiva Lehto, az FKP KB Politikai Bizottságának tag­jai, valamint Lars Juntilla, a „Béke és Szocializmus" című folyóirat szerkesztőségének finn országi képviselője. Finnország Kommunista Párt­jának küldöttségét a ruzynéi repülőtéren Vasil Bilak és Jo­zef Kempng, a CSKP KB elnök­ségének tagjai, a KB titkárai és Pavel Aursperg, a CSKP KB tag­ja, a CSKP KB nemzetközi poli­tikai osztályának vezetője fo­gadta. A két küldöttség tanácskozása tegnap kezdődött Prágában, a CSKP KB épületében. A CSKP KB küldöttségének tagjai: Vasil B'lak és Jozef Kempný, a CSKP KB elnökségé­nek tagjai, a KB titkárai, fan Fojtík, a CSKP KB titkára és Pa vol Aursperg, a nemzetközi po. litikai osztály vezetője. A baráti és szívélyes légkör­ben folyó tárgyalások napirend, jén a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdései sze­repelte'-. V. BiTak elvtárs a repülőtéren A. Saarinen elvtárs társaságá­ban. (CSTK telefotoj KÖZEL-KELET Podgornij hazautazott Kairóból Az egyiptomi kormány új memoranduma £ Ma kezdődik a négyes államszövetség csúcsértekezlete % Bonyodalmak az arab csúcsértekezlet körül Kairó — Egyhetes hivatalos látogatását befejezve tegnap Kairóból hazaindult Moszkvába Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke. Mint ismeretes, Anvar Szadatnak, az Egyesült Arab Köztársaság elnökének meghívására részt vett az asz­szuáni vízi erőmű felavatásának ünnepségein. Nyikolaj Podgor­nijjal együtt elutaztak az EAK­ban látogatást tett szovjet kül­döttség tagjai is. A kairói nemzetközi repülőté­ren, amelyet a Szovjetunió és az EAK zászlói díszítettek, An­var Szadat elnök, Husszein El­Safei és Ali Szabri alelnökök, Mahmud Favzi miniszterelnök, az Arab Szocialista Unió legfel­ső végrehajtó bizottságának tag­jai és más hivatalos személyisé­gek búcsúztatták a vendégeket. Podgornij a repülőgépről a következő táviratot intézte An­var Szadathoz: „Nagy megelégedéssel álla­píthatjuk meg, hogy az asszuá­ni vízierőmű ünnepélyes meg­nyitása, szívélyes találkozásunk az EAK lakosságával, hasznos beszélgetéseink önnel és az or­szág többi vezetőivel ismét iga­zolták, mennyire szilárd és hasznos államaink és népeink barátsága és együttműködése." Podgornij újabb sikereket kí­vánt az EAK népének a haladó társadalmi és gazdasági átala­kulások és az igazságos közel­keleti politikai rendezés útján. Nyikolaj Podgornij Ciprus fö­lött elrepülve, táviratban üdvö­zölte Makariosz érsek ciprusi államfőt és jókívánatait fejezte ki a ciprusi népnek. Török terület fölött átrepülve Podgornij hasonló jellegű táv­iratot küldött Cevdet Sunay tö­rök köztársasági elnöknek. Anvar Szadat, az EAK elnöke hétfő este beszédet mondott azon a vacsorán, melyet tiszte­letére Nyikolaj Podgornij adott. Beszédében kijelentette: „Nagyon elégedettek vagyunk az együtt töltött napokkal, me­E lérkezett a kommunista párt évzáró taggyűléseinek időszaka. A taggyű­lés a kommunisták és a pártszerve­zetek életében mindig nagyon fontos szere­pet játszott, hiszen értékeli az elmúlt idő­szakban végzett tevékenységet és kijelöli a következő időszak feladatalt. Ez idén még nagyobb jeientőséget kell tulajdoní­tanunk az évzáró taggyűléseknek mint más­kor, hiszen a jelen Időszakra az egész tár­sadalom fokozott aktivitása jellemző; s a dolgozók előtt — mint mindig — most is elsősorban a kommunisták járnak jó pél­dával. Hogy egy pártszervezet hogyan fog dolgozni az elkövetkező Időszakban, az nagyban függ az évzáró taggyűlés előkészí­tésétől. Ezért erre a feladatra mindenütt kellő gondot kell fordítani. El kell érni, hogy a pártszervezet vezetőségébe minde­nütt olyan tagokat jelöljenek, akiknek megvannak a feltételei az egyre igénye­sebb feladatok teljesítésére. Olyanokat, akik a múltban nem inogtak meg, akiket nem tévesztettek meg a jobboldali oppor­tunisták, az antiszovjet és antiszocialista erők üres jelszavai, akik a marxizmus—le­ninizmus és az internacionalizmus alapel­veihez Igazodtak a legválságosabb időszak­ban is. Az évzáró taggyűléseknek értékelniük kell a pártszervezet tevékenységét s azt, milyen mértékben Járult hozzá a tagság a feladatok teljesítéséhez. Az értékelésnek természetesen tárgyilagosnak kell lennie. Mind a feladatok elvégzésének túlértékelé­se, mind pedig a túlzott elégedetlenség ká­ros jelenség. Az évzáró taggyűléseknek az értékelése során arra is rá kell mutatniuk, hogyan járult hozzá a pártszervezet a párt vezető szerepének megszilárdításához, te­kintélyének további növeléséhez. Meg kell mutatniuk, miben rejlik a szervezet ereje és tovább kell fokozniuk a tagság egysé­FELADATAINK JEGYÉBEN gét, amely nélkül a feladatok teljesítése elképzelhetetlen. A tagság szilárd egysége szervesen összefügg a párt és a pártonkí­vüliek egységével. Rendkívüli figyelmet kell szentelni az évzáró taggyűléséken az ideológiai munká­nak, melyet a múltban — de főleg 1968­ban és 1969 első felében — sok helyen elhanyagoltak. Ez tette aztán lehetővé, hogy nagyon sok becsületes dolgozó — köztük kommunisták is — megtévedtek. Amíg ugyanis mi gyakran megfeledkeztünk az ideológiai tevékenységről, addig a szo­cializmus ellenségei mindent elkövettek propagandájuk terjesztése, a dolgozók megtévesztése érdekében. Ez fokozott mér­tékben vonatkozik a fiatalságra, amelynek ideológiai neveléséről egy percre sem sza­bad megfeledkezni. Az évzáró taggyűlések alapos előkészí­tésének egyik része a helyes határozati ja­vaslat összeállítása. A határozatnak konk­rétnek kell lennie — a kitűzött feladatok teljesítése legyen dátumhoz kötve, s azt is tartalmazzák, ki a felelős teljesítésükért. Csakis ez szavatolja a feladatok maradék­talan valóra váltását, s a teljesítés rendsze­res ellenőrzését. A határozatok összeállí­tásánál természetesen a termelési felada tokból kell kiindulni, miközben nem sza­bad szem elől téveszteni a helyi feltétele­ket. A célkitűzéseknek merészeknek kell lenniük, de nem szabad túllépniük a tel­jesíthetőség határait. A határozatok konk­rétsága hozzájárulhat ahhoz, hogy a dolgo­zók felelősségtudata egyre fokozódjék, hi­szen mindenki elsősorban a saját munka­helyén válhat a társadalom hasznos tagjá­vá. A z aktivitás fokozására serkentőleg hat az is, hogy a kommunista párt ebben az évben ünnepli fennállásá­nak fél évszázados jubileumát. Ezt a dol­gozók mindenütt elsősorban munkaköte­lezettségek vállalásával köszöntik, ami an­nak bizonyítéka, hogy a legszélesebb tö­megek egyetértenek pártunk politikájával, melynek egyik fő célja a társadalom tel­jes konszolidálása. A decemberi plenáris ülések anyagának megismerése Jrtkozta a dolgozók párt iránti bizalmát. Megvan te­hát minden feltétele annak, hogy az évzáró taggyűlések konkrét, bátor feladatokat tűz­zenek pártszervezeteink elé. (F. Ul lyek az arab -szovjet barátság ragyogó megnyilvánulásai vol­tak. Megállapodtunk a Szovjet­unióval, hogy részt vesz Egyip­tom mezőgazdasági területeinek villamosításában. Együtt tekin­tettük meg a közösen épített grandiózus ipari létesítménye­ket, melyek alapul szolgálnak, hogy a jövő felé haladhassunk. Valamennyi kérdésben meg­egyeztünk. Különféle létesítmé­nyek megtekintésekor megértet­tük, hogy a szabadon élés és az új élet építésének vágya erő­sebb a kolonializmus és az im­perializmus támadásainál. E tá­madások nem voltak képesek elpusztítani azt, amit alkottunk, nem voltak képesek megállíta­ni előrehaladásunkat." Kairó — Az EAK tájékoztatta Gunnar farringot, az ENSZ kö­zel-keleti közvetítőjét, hogy a legutóbbi izraeli javaslatok fi­gyelmen kívül hagynak két alapvető pontot: az izraeli csa­patok kivonását a megszállt arab területekről és a palesztinai nép jogait. Az Al-Ahram szerint Mohammed Zajjat átadta Jar­ringnak az egyiptomi kormány emlékiratát,. amelyben az EAK kifejti elképzeiését az ENSZ no­vemberi közel-keleti határozatá­nak konkrét érvényesítéséről. Az emlékirat másolatát Mahmud Riad külügyminiszter átadta a négy nagyhatalom kairói nagy­követeinek. A tripoli egyezmény országai­nak (EAK, Szíria, Szudán és Lí­bia) védelmi tanácsa tegnap Kairóban összeült, hogy előké­szítse a négyes államszövetség ma kezdődő csúcsértekezletét. Az államfők az égető politikai kérdéseket 'vitatják meg, mint például azt, mi a teendő február 5-e, a szuezi fegyverszüneti egyezmény lejárta után, az arab keleti front problémáját és az (Folytatás a 2. oldalon) A 24 OLDALAS tfJSZÓ mupi | GAZDAG TARTALMABOL: A Szovjetunió szerepe a mai világban — Ludvik Svoboda cikkének első része Nyárfák mikroszkóp alatt — Látogatás a Gabőíkovoi Erdészeti Kutatóintézetben Munkaeredményekkel válaszolnak a párthatározatokra — Riportok munkahelyekről A sokaság fia — Váci Mihály posztumusz kötetéről Fura kicsi hősök — Galambos Lajos novellája Szobor a falu előtt — Günter Linde litvániai riportja Motorosok stop! Versek - humor Mindenről - mindenkinek

Next

/
Thumbnails
Contents