Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-18 / 14. szám, hétfő
JOZEF LENÁRT ELVTÁRS BESZÉDE |Folytatás a 4. oldalról) decemberi ülésén értékelte azokat az okokat, melyek lehetővé tették, hogy a jobboldali opportunisták olyan döntő szerepet játszhassanak. Az SZLKP Központi Bizottsága is elemzi ülésein az 1968—1969. évi válság okait. Felülvizsgálja a tényeket, hogy objektív magyarázatot ad- ' hassunk. Az SZLKP Központi Bizottságának decemberi ülése megtárgyalta a CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult váíság tanulságait, melyet a CSKP Központi Bizottsága jóváhagyott. Az SZLKP Központi Bizottsága is megerősítette, hogy ez a dokumentum teljes mértékben érvényes Szlovákiában is. Újból rámutatott arra, hogy Szlovákiában a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erók c41jai azonosak voltak a cseh országrészekben tevékenykedő jobboldali erők céljaival. Egyúttal rámutattunk a szlovákiai fejlődós specifikus vonásaira, melyek akadályozták a jobboldalt abban, hogy ugyanolyan intenzív tevékenységet fejtsen ki Szlovákiában, mint a cseh országrészekben. Ezért ezen az ünnepélyes gyűlésen újból elismételjük, hogy e nagy tapasztalatok és harcok tanulsága arra kötelezi egész pártunkat, minden kommunistát, országunk minden szocialista módon gondolkodó polgárát, hogy védje és fejlessze a Elvtársak! A mai évforduló alkalmából visszatekintünk kommunista pártunk 50 éves útjára, megvonjuk az ötven év osztályharcának mérlegét, értékeljük elvtársaink százezreinek ötvenéves munkáját és harcát. Megemlékezünk a legidősebb nemzedékről, amely ott állt a párt születésénél, és elsőként lendült harcba, elsőként ismerte meg „a burzsoá demokrácia vívmányait" — a gumibotokat, a csendőrök szuronyait, a börtönöket, a szószékek, a burzsoázia és a jobboldali propaganda szocializmust és ne engedje meg, hogy bárki, bármikor is veszélyeztesse. Ez forradalmi nemzeti, osztály- és internacio nalista kötelességünk. Ez ünnepi alkalomból újból nagyra értékeljük a testvéri szocialista országok nagy, ön zetlen internacionalista segítségét, melyet az ellenforradalmi veszély elhárítására nyújtottak nekünk. 9 A világ, amelyben élünk, osztályokra oszlik. Harc folyik a szocialista világrendszer által vezetett forradalmi erők és az imperialisták által vezetett forradalomellenes erők között. A forradalmi erők ugyanúgy, mint egy fél évszázaddal ezelőtt, ma is az emberiség előrehaladásának képviselői, az imperializmus pedig a reakciós anarchista erők fő támasza. Sok nemzet harcol nemzeti és szociális felszabadulásáért, azért, amit hazánk már kivívott. A mai imperializmus azon kísérletei, hogy megakadályozza a nemzeteknek a további fejlődésükhöz vezető útját, eleve sikertelenségre van kárhoztatva. E harc szociális tartalma azonos azokkal a társadalmi folyamatokkal, melyek keretében nemzeteink kivívták felszabadulásukat és hozzáláttak a szocializmus építéséhez. A haladás erői, korszakunk forradalmi erőinek oldalán van a helyünk, s ezért kötelességünk, hogy minden erőnkkel hozzájáruljunk végső győzelmükhöz. fenyegetéseit és gúnyját. Meg emlékezünk kommunista mozgalmunk úttörőiről a városokban és városkákban, az üzemekben, a tanyákon, a falvakon, a lenini eszmék terjesztőiről, a pártszervezetek és -sejtek szerény és fáradhatatlan szervezőiről, a sztrájkok és a tüntetések bátor szervezőiről. Krompachy, Košúty, Polomka, Habura, Čertižné népünk tudatában mint a munkásság becsületességének és bátorságának örök emlékművei szerepelnek. Visszaemlékezünk a fiatal szovjet köztársaság védelmezőire, a fasizmus és a háború ellen, a köztársaság védelméért, a csehszlovák burzsoázia kapitulálása ellen folytatott harcra. Megemlékezünk a több ezer illegális dolgozóról, a nemzeti felszabadító küzdelem résztvevőiről, a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés harcosairól. Visszaemlékezünk a hazánk felszabadulása utáni munkával megtöltött évekre, amikor a kommunisták áldozatkészen az elpusztított üzemek, vasutak, hidak felújításáért, az élelmiszerek biztosításáért folytatott harc élére álltak. Megemlékezünk azokról a kommunistákról, akik az új munkamódszerek úttörői, ötéves terveink egyszerű hősei voltak. Megemlékezünk az áldozatkész elvtársak eZreiröl, akik hozzájárultak ahhoz, hogy pártunk megvalósíthatta az olyan bonyolult feladatot, mint a mezőgazdaság szövetkezetesítése, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés kiépítése. Megemlékezünk azokról az elvtársakról, akik aktív segítséget nyújtottak a kulturális forradalom fejlesztésében, a műveltség színvonalának emelésében, a nép szocialista öntudatának fokozásában. Elvtársak, ötvenéves út áll mögöttünk. Visszatekintve az ádáz harcok és az áldozatos munka éveire, mérlegelve az áldozatokat, a fáradságot, a győzelmeket, az ideiglenes kudarcokat. A párt félévszázados évfordulóján feltehetjük a kérdést: Érdemes volt? A legidősebb elvtársakkal, a középnemzedékkel és azokkal az elvtársakkal, akik csak nemrég léptek az életbe, együtt jogunk és kötelességünk kijelenteni: „Igen, elvtársak, érdemes volt!" Az áldozatok, a munka és a küzdelem nem volt hiábavaló. Országunkban felépítettük a szocializmust. Valóra váltottuk az előző nemzedékek vágyait és törekvéseit. Aránylag rövid idő alatt a korszerű, a fejlett országok közé juttattuk Szlovákiát. Kiküszöböltük a kizsákmányolást és mindenki számára biztosítottuk azt, ami néhány évtizeddel ezelőtt még elérhetetlen volt — munkát, megélhetést, szociális biztonságot, emberhez méltó életfeltételeket, az ifjúságnak műveltségi lehetőségeket és távlatokat. Azzal hogy szövetségesek vagyunk és együttműködünk a Szovjetunióval és a szocialista országok nagy családjához tartozunk, biztosítottuk nemzeti és állami szabadságunkat, álla munk békés fejlődését. Csehszlovákia Kommunista Pártja újkori történelmünk politikai mozgalmai közül egyedül fejezte ki programjában nemzeteink érdekeit, egyedül volt képes arra, hogy a dolgozók millióit megnyerje e program számára, és a dolgozók aktív részvételével megvalósítsa ezt a programot, bebizonyítsa a leninizmus eszméinek realitását, helyességét és életképességét. A szocializmus építésének éveiben a dolgozók milliói azonosultak a párt törekvésével, egyre jobban megértették és átérezték, hogy ez a nagy munka nem öncélú, hogy a kommunisták egy új, humánus szocialista társadalmat építenek nem a maguk számára, hanem az egész nép javára. Ez eredményezi a kommunista párt természetes tekintélyét, a programjába és poltikájába vetett hitet, ez eredményezi vezető szerepét a társadalomban. Ez képezi erkölcsi alapját annak, hogy vezetheti és irányíthatja a társadalmat. Ebben rejlik pártunk sokéves tapasztalata, mint a szocialista és a kommunista társadalom igazi tervezőjéé. A kommunista párt tehát nem véletlen, a társadalomra kényszerített vezető, hanem a munkásosztály és a nép törvényszerű vezetője. Magában összpontosítja a forradalmi mozgalom több nemzedékének tapasztalatait és tudását. A kommunista párt a különféle burzsoá pártoktól eltérően nem olyan intézmény, amely versengés és ígéretek, demagóg szónoki gyakorlatok alapján versenyez a munkásosztály és a dolgozók rokonszenvéért s vezetésükre, ahogy ez a burzsoá pártok megalapításakor lenni szokott. A kommunista párt a dolgozó nép forradalmi felszabadító forradalmában születik. Minden képmutatás nélkül annak alapján törekedett népünk rokonszenvének megnyerésére, hogy társadalmunkban haladó szocialista változásokat akart eszközölni. Ebben a küzdelemben óriási nehézségeket kellett leküzdenie, hogy valóban forradalmi párttá válhasson. Történelme gazdag a burzsoázia ellen folytatott ádáz, fáradhatatlan harcban. Történelme szervesen öszefügg a nép történelmével, az érdekeiért, az igazi demokráciáért és a szocializmusért folytatott harccal. Történelmét a párttagok ezreinek hősiessége és becsületessége jellemzi. Engedjék meg, hogy ez alkalomból néhány szót szóljak ifjúságunkhoz: „Lányok és fiúk, ismerjétek meg a szocializmusért folytatott harc történetét, pártunk történelmét, hogy megérthessétek az előző nemzeteknek a mai kor vívmányaihoz való hozzájárulását. Hogy megértsétek, hol volt Szlovákia harminc évvel ezelőtt, mi tette lehetővé, hogy leküzdje elmaradottságát, s a korszerű fejlett országok közé kerüljön. E kérdések megismerése lehetővé teszi, hogy helyesen értelmezzétek a mai helyzetet, hogy megértsétek a becsületes tanulás és a munka jelentőségét, a fiatal nemzedék távlatait. A fiatal nemzedék küldetése az örökség továbbfejlesztése, a szocialista társadalom további felvirágoztatása. Elvtársak; A CSKP KB és az SZLKP KB decemberi plenáris ülésén kitűzött feladatok teljesítéséért folytatott harcunkban "mindig szemünk előtt áll pártunk megalapítóinak dicső példája, forradalmi lelkesedésük és áldozatkészségük. Büszkék vagyunk munkájukra és eredményeikre. Eredményeik arra köteleznek bennünket, hogy az új körülmények között, a tudományos és a műszaki forradalom idejében hagyatékuk továbbfejlesztésére törekedjünk. Tudjuk, hogy további utunk sem lesz könnyű. Ez is hősiességet, lemondásokat és áldozatokat követel majd. Ez az út a becsületesség útja, ezen az úton haladtak nemzeteink legjobb képviselői, ezen haladnak majd a további nemzedékek követői. Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, a nemzetközi kommunista mozgalom szilárd csapata, a munkásosztály élcsapata, a munkásmozgalom győzelmeinek szervezője. Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártjai Éljen a leninizmusl Dicsőség dolgozó népünknek! Valóra váltott uk az előző nemzedékek vágyait és törekvéseit Az áldozat és a küzdelem nem volt hiábavaló 1971. I. 18. (Folytatás az 1. oldalról) ň ai kongresszus jelentőségét ismertető értékes történelmi dokumentumokat és anyagokat gyűjtötték össze. A termet Miroslav Válek, az SZLKP KB el nökségének tagja, az SZSZK művelődésügyi minisztere a járási szervek gondjaira bízta. Az ülés résztvevői és a vendégek azután megtekintették a kiállítás anyagát, az akkori résztvevő — Ivan Olbracht, Hermann Taussig, Jozef Schiffel, Marko Culen, Michal Drobáň és további elvtársak fényképeit, a Pravda chudoby 1921. január 13-i számát, Szlovákia első párttagjainak tagkönyveit és más történelmi dokumentumokat. A Kollár-ház előtt rendezett ünnepély keretében Peter Colotka, az SZSZK miniszterelnöke leleplezte a történelmi esemény emléktábláját. „Szeretettel és tisztelettel, hálával és igazi büszkeséggel emlékezünk meg azokról — mondotta — akik fél évszázaddal ezelőtt ebben az épületben elfogadták a Kommunista Internacionálé 21 pontját, ezzel megnyitották Szlovákia Kommunista mozgalma fejlődésének útját". Peter Colotka elvtárs kifejezte azon meggyőződését, hogy ez a nemzeti emlék serkenteni jogja mindazokat, akik forradalmi elgondolásokkal és tettekkel akarják elérni azt, hogy valamennyi dolgozónk érdekében a szocializmus egyre erősebb legyen. Oldfich Švestka elvtárs, a CSKP KB titkára azután leleplezte a Kollár ház előtt felállított emlékművet, az 5 U évvel ezelőtt történt események for radalmi üzenetét jelképező bronzszobrot — egy munkás szobrát, aki fáklyái tart kezé ben. Az emlékmű Michal Čupila szobrászművész alkotása. Oldfich Svestka elvtárs ebből az alkalomból a következő ket mondotta: pártunk mély tisztelettel emlékezik meg azok ról az elvtársakról és elvtársnőkről, akik 50 évvel ezelőtt úgy döntöttek — kommunisták vagyunk és azok is maradunk. Kifejezte azt a kívánságát, hogy az emlékmű a mostani és a jövendő nemzedéket emlékeztesse, hogy a Iubochňai kongresszus rakta le Csehszlovákia Kommunista Pártjának egyik alapkövét. A ľuboehňai ünnepségek résztvevői a délutáni órákban részt vettek a Rulomberokban tartott ünnepi hangversenyen. Ružomberokban a Munkásház épületén tegnap leleplezték az 50. évvel ezelőtt történt eseményekre emlékeztető emlék táblát, amikor is ebben az épületben kerestek menedéket Szlovákia és Kárpát-Ukrajna marxista baloldala Iubochňai kongresszusának résztvevői. A ľuboehňai kongresszus résztvevőit ugyanis 1921. január 16-án a csendőrök brutálisan szétoszlatták s ezért a kongresszust másnap Ruíomberokban, az ottani Munkásházban fejezték be. Az emléktáblát Pavel Fobel, az SZLKP Liptovský Mikuláš-i járási bizottságának vezető titkára leplezte le Jozef Lenártnak, a CSKP KB elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának, Peter Colotka elvtársnak, az SZSZK miniszterelnökének Oldfich Svestkának, az SZLKP KB titkárának és a Iubochňai ünnepségek további résztvevőinek valamint a szocialista országok bratislavai konzuláris képviseleti testületei vezetőinek jelenlétében. A ľuboehňai ünnepségek résztvevői számára Ružombe rokban megrendezett ünnepi hangversenyen beszédet mondott Miroslav Válek, az SZLKP KB elnökségének tagja, az SZSZK művelődésügyi minisz tere. Majakovszkij, Novomeský és Horov verseit Viliam Záhorský és Mikuláš Huba, a Szlovák Nemzeti Színház tagjai adták elő. A jubiláló párt ružomberoki Ünnepségei az Internacionáléval értek véget. KÖZÖS KÖZLEMÉNY A CSSZSZK és az LNK vezető képviselőinek prágai (Folytatás az 1. oldalról) biztonság és béke kérdéseit. Hangsúlyozták a szocialista országok közös igyekezetének és egységének jelentőségét a feszültség jelenlegi enyhítési folyamatában, valamint az európai együttműködés fejlesztése érdekében. Mindkét tél hangsúlyozta, hogy Európa békéjének megszilárdításában fontos határkövet jelentene az európai biztonsági értekezlet, ugyanakkor beszámoltak az értekezlet összehíváTúlteljesítik feladataikat (ČSTK) — A sokolovi barnaszénbánya dolgozói már ötödik napja lankadatlanul túlteljesítik tervfeladataikat, azáltal pótolják a kedvezőtlen időjárás okozta hiányokat. Szombat reggelig — egy nap leforgása alatt — 63 197 tonna szenet fejtettek, azaz a tervezettnél 3209 tonnával többet. A körzet vasutasai messzemenően segítségükre vannak, hiszen időben biztosítják a szükséges vagonakat. A bányászok szombaton sem tétlenkedtek. Egy műszak alatt 20 842 tonna szenet jövesztettek. Az ostrava—karvinái szénkörzet 10 bányájában szombaton összesen 6689 vájár szállt le a tárnákba. A délelőtti műszakban a technikusok segítségével 17 318 tonna szenet fejtettek. A délutáni műszakban összesen 1130 bányász vett részt. Teljes ütemben dolgoznak a karvinái Május 1 Bánya vájárai is. A szabad szombatokon és ünnepnapokon is munkába lépnek, hogy behozzák a hét elején történt tűzvész okozta lemaradást. A bányában a délelőtti műszakban összesen 4200 tonna szenet fejtettek. A szénkörzet dolgozói egyidejűleg előkészítő munkákat is folytattak. Szombaton több mint 3100 tonna szenet raktak vagonok, ba. sat célzó valamennyi gyakorlati lépésükről. A megbeszélés résztvevői kifejezték azon meggyőződésüket, hogy az európai problémák rendezéséhez lényeges mértékben hozzájárultak a Szovjetunió és az NSZK között, valamint a Lengyel Népköztársaság és ax NSZK között megkötött szerződések. A CSSZSZK és az LNK vezető képviselői kifejezték teljes szolidaritásukat az NDKval. ígérték, hngy továbbra is támogatni fogják az NDK-nak arra irányuló igyekezetét, hogy valamennyi állam, beleszámítva az NSZK-t is, elismerje általános, nemzetközi-jogi létezését. A lengyel fél teljes mértékben támogatja a CSSZSZK-nak azt az igazságos követelményét, hogy az NSZK érvénytelennek nyilvánítsa a müncheni egyezményt, az aláírásától fogva, s az abból eredő valamennyi következményével együtt. Mindkét fél megerősítette a CSKP és a LEMP egyértelmű akaratát, amely szerint tevékenységét a világ kommunista és munkásmozgalma egységének megszilárdítására irányítsa, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elgondolásaira támaszkodva. A megbeszélések baráti, kölcsönös egyetértés légkörében zajlottak le, valamennyi megvitatott kérdésről egy nézetet alkotva.