Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-05 / 3. szám, kedd

A miniszterelnök levélben köszöntötte a Nemzetközi Újságíró Szervezet 7. kongresszusát Hiti (ČSTK) — Dr. Ľubomír Strou­gal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke tegnap levélben köszöntötte a Nemzetközi Újságíró Szervezet 7. kongresszusát Havannában. A levél a következőket tartalmaz­za: „A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormánya nevében szívé­lyesen üdvözlöm a Nemzetközi Új­ságíró Szervezet 7. kongresszusá­nak küldötteit és vendégeit. Mint a szervezet főtitkársága vendég­látó országának érdekünk, hogy a kongresszus tárgyalása sikeres le­gyen. Meggyőződésünk, hogy a világ összes haladó, demokratikusan gondolkodó újságíróinak megnye­rése iránt tanúsított igyekezetük, a haladás, a béke és a világ népei kölcsönös egyetértése érdekében kifejtett aktív harc megerősíti a Nemzetközi Ojságíró Szervezet te­kintélyét a világ újságírói köré­ben. Nagy társadalmi felelősség há­rul a világ minden haladó újság­írójára a közvélemény helyes tá­jékoztatásában és a néptömegek forradalmi követelményeinek tá­mogatásában. Küldetésük az, hogy megnyerjék az olvasókat a békéért és az imperializmus ellen folyó harcra, mivel az imperializmus mindmáig elnyomja a nemzeteket és háborúskodik, s a háborúkban a bűntelen emberek százezrei hal­nak meg. Ezen ériékes, nagy feladatok tel­jesítésében továbbra is segíteni akarjuk szervezetüket. Sok sikert kívánunk önüknek." Szilárdítjuk baráti kapcsolatainkat Szlovák államférfiak fogadták a szocialista országok bratislavai főkonzuljait A szocialista országok bra­tislavai konzulátusainak veze­tői tegnap felkeresték a várban Ondrej Klokočot, az SZNT el­nökét és Peter Colotkát, az SZSZK kormányelnökét. A kon­zuli testület nevében Sztanko Pál, a Magyar Népköztársaság íőkonzulja köszöntötte az új éV elején a szlovák államférfiakat. Beszédében kiemelte, hogy szemtanúi voltak az események­nek, látták,' milyen eredménye­icet ért el országunk népe az elmúlt évben a szocialista tár­sadalom "építésében, politikai, gazdasági és kulturális életünk­ben. Nagyra értékelte azt az Igyekezetet, melyet internacio­nalista kapcsolataink felújításá. ra, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő ba­ráti kapcsolataink megszilárdí­tására fordítottunk. Az emlí­tett eredmények elősegítették, hogy hazánk újból az őt meg­illető helyet foglalja el a szo­cialista országok családjában, és megnőtt a CSKP tekintélye a nemzetközi munkásmozgalom­ban. Ondrej Klokoč, az SZNT el­nöke a pohárköszöntőre vála­szolva elsősorban azt hangsú­lyozta, hogy az elmúlt év ered­ményei feljogosítanak a bizako­dásra. Az elmúlt évben jelentős eredményeket értünk el társa­dalmunk konszolidálásában. Szilárdult a párt egysége, s ja­vult gazdasági helyzetünk. Meg­említette, hogy a CSKP megala. kulása 50. évfordulójának évé­ben nagyon igényes feladatokat kell teljesítenünk. Azt a remé­nyét fejezte ki, hogy ebben az évben tovább erősödik és szilár­dul a szocialista világrendszer. Az ünnepi pohárköszöntő után a szlovák államférfiak szí­vélyes eszmecserét folytattak a Vonzulátuso-k vezetőivel. —cs— TÁMOGATJÁK A KONSZOLIDÁCIÓS TÖREKVÉSEKET Mezőgazdasági tudományos és pártmunkás aktíva­értekezlet (ČSTK) — A Szlovák Mező­gazdasági Akadémia tudomá­nyos-kutatási bázisa konszoli­dációs folyamatának eredmé­nyeiről és a fejlesztés fő fela­datairól tárgyaltak tegnap az SZLKP KB-n rendezett értekez­let résztvevői. Az aktíván részt vett Ján Ja­nik, az SZLKP KB titkára, Ján Ganovic, az SZSZK mezőgazda­sági és élelmezésügyi miniszte­re, az SZMA kommunistái, a Mezőgazdasági-, Élelmiszeripa­ri-, Erdő- és Vízgazdálkodási Kutatóintézetek igazgatói és üzemi pártszervezeteinek elnö­kei és a nyitrai Mezőgazdasági Főiskola funkcionáriusai. A főbeszámolót Ján Janik, az SZLKP KB titkára tartotta. A tudományos-kutatási bázis kommunistáinak közvetlen fe­ladatairól beszélt, amelyek a CSKP KB és az SZLKP KB de­cemberi plénuma után várnak a kommunistákra. Nagy figyel­met szentelt a párt évzáró gyű­lései előkészítésének és a párt­szervek határozatai alapos fel­dolgozásának. A tudományos-kutatási bázis feladatairól beszélt Ján Janovic miniszter is. Értékelte a tudo­mányos dolgozóknak és kuta­tóknak a növénytermesztés és az állattenyésztés terén elért eredményeit. A vita után, melyben főleg a tudomány és a kutatás ha­tékonyságával foglalkoztak, a résztvevők nyilatkozatot fogad­tak el, melyben többek között ez áll: „Szlovákia mezőgazdasága, élelmiszeripara, erdő- és víz­gazdasága tudományos-kutatá­si bázisának vezető kommunis­ta képviselői támogatják pár­tunk politikáját és a párt kon­szolidációs törekvését pjQjitik^i. gazdasági és ideológiai téren". Nehézségeket okozott a hófúvás (Folytatás az 1. oldalról) nek hótorlaszok. A Parchovany — Boštice közötti harmadosztá­lyú utat is szabaddá tették. A nyugat-szlovákiai kerület­ben szabaddá tették a Tekovské Lužany—Caka közötti másod­osztályú utat. A délutáni órák­ban járhatók voltak már a lévai járás további harmadosztályú utai ls. •ŕr Az észak-csehországi, a kö­zép-csehországi, a dél-csehor­szági és a nyugat-csehországi kerület alacsonyabban fekvő te­rületein- egyes helyeken nincs hótakaró, vagy csak gyenge hó réteg található. A magasabban fekvő területeken a hóréteg vastagsága 15 cm. A Sumaván, Železná Ruda környékén, Srnlen és Modraván ajánlatos a hólán­cok alkalmazása. Egész éjjel havazott és to­vábbra is havazik a kelet-cseh­országi, a dél-morvaországi és az észak-morvaországi kerület­ben. Az utakon az flj hő vastag­sága 10—20 cm. A magasabban fekvő területeken hótorlaszok keletkeztek. Tekintettel a napközben be­következhető változásokra, a Közlekedésügyi Minisztérium közúti közlekedésosztálya fel­hívja a gépkocsivezetők figyel­mét a kellő óvatosságra. Gyarapodó múzeum A közel hetvenéves Sárosi Múzeum különösen a felszaba­dulást követő esztendőkben kezdett fejlődni. A bardejovi Já­rási szervek megértésének kö­szönhető, hogy a felújított, impozáns városházában otthont kapott múzeum kiállított tár­gyainak száma a tízszeresére növekedett s az elmúlt 25 év alatt elérte a 16 ezret. Egyéb­ként ebben a múzeumban közel 40 ezer nagyobb és 300 ezer ki­sebb kiállított tárgy található. (k. g.) Mzéleť — LUDVlK SVOBODA köztársa sági elnök üdvözlő táviratot kül dött Benjámin Shearesnek sínga pore-i elnökké választása alkal mából. — LUDVlK SVOBUDA köztársa­sági elnök 1971. január t-i hatály tyal kinevezte Svätopluk Potáč mérnököt a Csehszlovák Állami Takarékpénztár Igazgatójává. — Dr. LHBOMlR ŠTROUGAL, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap iogadta Haluk Kura urat, a Török Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét. — MARTIN DZŰR vezérezredest, nemzetvédelmi minisztert, távirat­ban köszöntötte Andrej Antonovics Grecsko, a Szovjetunió nemzetve delmi minisztere az új év bekö szüntése alkalmával. — NEMZETVÉDELMI MINISZTE­RÜNK, Martin Dzúr vezérezredes táviratban fejezte ki jókívánságait Dobri Dzsurov hadseregtábornok nak, a Bolgár Népköztársaság nem zetvédelmi miniszterének 55. szü letésnapja alkalmából. A pártjubiieum tiszteletére A Bardejovi Augusztus 29. Ci­pőgyár dolgozói a CSKP meg­alapítása 50. évfordulójának tiszteletére vállalták, hogy a jubileumi év folyamán több és jobb terméket állítarfak elő, megerősítik a munkafegyelmet és rendet. Sikeresen elkészítik a tervbe vett 7 millió 140 ezer pár lábbelit, s 1971-ben, az elő­ző évhez viszonyítva, 4,6 szá­zalékkal növelik a munkater­melékenységet. A céltudatos műszaki fejlesztés, valamint a 3,5 millió koronát meghaladó anyagmegtakarítás több mint 16,5 millió értéket képvisel. (ik) Emlékeznek a harcosok Nógrády Sándornak, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés hírneves Nógrády-brigádja parancsnoká­nak halálhíre mélyen megren­dítette a losonci (Lučenec) já­rásbeli Ragyolc (Radzovce) köz­ség lakosait is. Bodl Gyula, a Ragyolci Hnb. elnöike kérésünk­re megmutatta Nógrády Sándor­nak a ragyolcaiakhoz írt utolsó levelét, amelyben többek között ez áll: „Ragyolc népét nagyra becsülöm, számos jó harcost adott egységem számára, a Bandurokat, Belusokat, Györ­gyöket és másokat." Névszerint emlékszik vissza a hős parti­zánparancsnok csehszlovákiai harcosaira, különösen segítőjé­re, Juraj, Palecekre Abroncsos­pusztán, akinek házában a par­tizántörzs székelt. Itt Abron­csos-pusztán vívta meg a Nóg­rády-brigád egyik legnagyobb csatáját a német fasisztákkal, s Palecek házán emléktábla őr­zi ennek emlékét. Nógrády elv­társ utolsó Ragyolcra írt leve­lében ígéri, amint javul egész­ségi állapota, ellátogat ide. A könyörtelen halál megakadá­lyozta abban, hogy a ragyolci­ak ismét találkozhassanak a hős partizánparancsnokkal. Ragyolcon, Losoncon, de Nagykürtösön (Veik? Krtíš) is megrendülten vették az SZNF nagyrabecsült hősének halálhí­rét. A nagykürtösi járási pártbi­zottság részvéttáviratot küldött az MSZMP Központi Bizottsá­gához, Ragyolcról pedig az egy­kori harcostársak küldöttséget menesztenek Nógrády Sándor temetésére. A szlovákiai har­costársak nemcsak egykori par rancsnokukra emlékeznek ke­gyelettel, hanem barátukra is, aki betegen is szívén viselte elvtársai sorsát. Erről tanúsko­dik az 1969. augusztus 21-én ér­kezett levele is, amely a ragyol­ci elvtársak számára erkölcsi segítséget jelentett a konszoli­dálási folyamat küzdelmes idő­szakában. • A szlovákiai cipőipar az idén 35 millió 100 000 pár cipőt gyárt másfél milliárd korona értékben. Az év első negyedé­ben a bel- és a külföldi piacra 9 millió 300 ezer pár cipőt ad, azaz az évi tervezettnek 26,5 százalékát. INDUL A JARRING-MISSZIÓ (Folytatás az 1. oldalról) Djakartában Labib Sukeir, a nemzetgyűlés elnöke kijelentet­te: kormánya csak akkor hosz­szabbítja meg a tűzszünetet, ha Izrael részéről komoly szándék mutatkozik a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására. Nicosiában Kamal Ramzi Szti­no, az ASZÚ Legfelsőbb Végre­hajtó Bizottságának tagja tett lá 1 togatást. A vasárnap kiadott kö­zös közleményben a ciprusi kor­mány teljes támogatásáról biz­tosította azokat az erőfeszítése­ket, amelyek a Biztonsági Ta­nács mihamarabbi végrehajtásá­ra irányulnak. Mexikóvárosban Husszein Zul­fikar Szabri, Szadat külpolitikai tanácsadója kezdte meg latin­amerikai körútját. A szovjet nép sikeresen teljesítette az ötéves terv fő feladatait „A szovjet nép sikeresen tel­jesítette a 8. ötéves terv jő fel­adatait — állapítja meg N. Baj­bakov, a Goszplan elnöke az SZKP KB Agitátor című folyó­iratának idei első számában, és főként a mezőgazdaságban elért eredményeket emeli ki. A mezőgazdaság össztermelé­sének értéke 1970-ben a 84 milliárd rubel volt. Az ország történetében a legnagyobb ga­bonatermést érték el. Ez első­sorban az OSZSZSZK mezőgaz­dáinak az érdeme. A múlt évekhez viszonyítva rendkívül nagy volt a gyapot­termés is. Három köztársaság­ban — Üzbegisztánban, Turk­méniában és Tádzsikisztánban — az ötéves terv utolsó évében 20 százalékkal több gyapotot termeltek, mirtt az előző évben. Nagymértékben emelkedett a rizstermelés. E fontos termény • I * . * átlagos évi termése az ötéves tervben egymillió tonna volt, míg az előző években csak 300 000 tonna termett. Az előző évieknél sokkal több burgonyát, zöldséget, gyümöl­csöt, teát és más terményt ter­meltek a múlt évben. Megnöve­kedett a hús-, a tej-, a tojás- és a gyapjútermelés is, s ami fon­tos, e növekedést a szarvasmar­ha- és baromfiállomány egyide­jű növelésével érték el. A kol­hoztagok jövedelme 1970 ben 6,6 százalékkal emelkedett. A sikerek még átütőbbek le­hetnének — jegyzi meg M. Buj­bakov, és főként arra mutat rá, hogy nem adták át rendelteté­sének az összes tervezett ter­melőhelyet, számos kapacitást nem használtak ki kellőképpen, nem teljesítették egyes termé­kek termelési feladatait, vala­mint az új technika bevezetését. Komor kilátások az USA-ban Washington — Az amerikai gazdaság 1971-ben további meg­rázkódtatásokra számithat. Foly­tatódik a vita a szakszervezetek és a munkáltatók között, s elő­reláthatólag erősödik az inflá­ció és fokozódik a munkanélkü­liség — írja az AP gazdasági szakértője. • A bérekről, árakról és sztrájkokról folyó viták Nixon elnök és a kongresszust ellen­őrző demokraták közötti nagy­arányú politikai csatába torkoll­hatnak. © A munkások elutasítják Ni­xon elnöknek azt a felhívását, hogy bérköveteléseikben tanú­sítsanak „mérsékletet", és azt követelik, hogy fizetésemelések­kel kárpótolják őket az utóbbi két évtized legsúlyosabb inflá­ciójáért. A munkáltatók viszont amiatt panaszkodnak; hogy lanyhult az üzleti tevékenység és állítólag csökken a profitjuk is. Az Egyesült Államokban 1970 végén a munkanélküliség ará­nya az utóbbi hét és fél év leg­magasabb szintjét érte el. Az or­szágban jelenleg 4,6 millióan keresnek munkát. 1970-ben 10 százalékkal több volt a sztráj­kok száma, mint egy évvel ko­rábban. Sztrájkok éve Berlin — Az ADN összefogla­lójában megállapítja, hogy 1970 a nemzetközi munkásmozgalom történetében az eddigi legna­gyobb sztrájkév volt. Hatalmas osztályösszecsapások tanúskod­tak arről, hogy az imperialista rendszeren belül az uralkodó körök politikája és a széles népi tömegek közötti szakadék to­vább mélyült. Míg 1969-ben a kapitalista országokban mintegy 60 millió dolgozó sztrájkolt, 1970-ben ez a szám jelentősen növekedett. Már 1970 első hat hónapjában 35 millió ember sztrájkolt, október végéig ez a szám 63 millióra emelkedett, jóllehet végleges adatok nem állnak rendelkezésre, bizonyos, hogy az év végére ez a szám meghaladta a 70 milliót, első­sorban a hollandiai általános LORETÚBAN és San Martin­ban, Peru két északkeleti tarto­mányában több mint 11 ezer hektár földesúri földet koboz­tak el az Ide vonatkozó kor­mányrendelet értelmében. A földeket egyelőre a földreform­mal foglalkozó bizottság ha­táskörébe utalták. 1971-ben fo­kozottabb ütemben folytatják a földreformot. Hivatalosan beje­lentették, hogy 1971—-1972-ben összesen több mint négymillió hektár földet osztanak el 150 ezer parasztcsalád között. sztrájk és a 11 olasz tartomány­ban lezajlott sztrájkharcok, va­lamint az Egyesült Államo­kon decemberben végigvonult sztrájkhullám következtében. Ezek a tények igazolják a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai nyilatkozatá­nak értékelését: „A munkásosz­tály nagy harcai egy sor kapi­talista országban megingatják a monopóliumok hatalmát, fokoz­zák a kapitalista társadalom in­gatagságát és ellentmondásait." Ez különösen világossá vált az amerikai General Motors autó­konszern munkásai és az angol kikötőmunkások sztrájkja kö­vetkeztében is. A múlt évben az olasz mun­kásosztály nagy sikert könyvel­hetett el azzal, hogy a túlnyo­móan gazdasági követeléseket támasztó sztrájkmozgalmat a kapitalista kormány politikája ellen irányuló tömegmozgalom­má tudta átalakítani. Japánban több mint 1,5 millió dolgozó vett részt tiltakozó sztrájkokban és tüntetésekben október 21-én, a szakszerveze­tek az indokínai imperialista háború elleni hagyományos har­ci napján. Az 1970-es sztrájkmozgalom új jellege megmutatkozott azok­nak a „nem-hivatalos" sztráj­koknak az erős növekedésében is, amelyek a szakszervezeti központok megkérdezése nélkül robbantak ki olyan országok­ban, mint Svédország, az NSZK. A PÁPA MERÉNYLŐJE FELEL TETTÉÉRT Manila — Mégsem elmebeteg Benjámin Mendoza Yamor 25 éves bolíviai festő, aki novem­ber 27-én Manila közelében me­rényletet kísérelt meg VI. Pál pápa ellen. Pedro Baufista, a fülöp-szige­ti bíróság elnöke hétfőn újság­íróknak kijelentette, hogy a festő beszámítható és ezért bí­róság elé lehet őt állítani. A bíró pszichiáterekkel együtt maga is részt vett Mendoza szellemi képességeinek kivizs­gálásában. Hírügynökségek szerint a Mendoza-per néhány nap múl­va megkezdődik. 1971 I. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents