Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 11. szám, csütörtök

szaverni az ellenforradalmat és megvédelmezni á szocializmus ügyét. A kommunisták és a pártonklvüllek, akik tudatában voltak a szocialista rendszerünket fenyegető halálos veszedelemnek, azt követelték a párt- és államvezetéstől, hogy határozottan forduljon szembe az ellenforradalmi erőkkel és védje meg a szocializmus vívmányait. Ilyen sürgető felhívásokat tartalmazott számtalan, a CSKP Központi Bizottságának címzett határozat és levél, ám ezek válasz nélkül maradtak. Abban az Időben, mikor Prágában ős más városokban az ellenforradalmi erők nylH támadásba lendültek, hogy megszerezzék a hatalmat, a Jobboldal képviselői a pártvezetésben arról biztosították a nyilvánosságot, hogy „minden rendben van" és „a megújhodás és a demokratlzácíó folyamata sikeresen kibontakozik". Ezer és ezer kommunista, egyes állampolgárok és a dolgozók egész közösségei, a lakosság minden rétegének ős különféle szervezetek képviselői, beleértve a CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának, valamint a CSSZSZK kormányának tagjait, a Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács azon képviselőit, akik tudatában voltak az osztályukért, a nemzetükért, az internacionalizmus és a szocializmus sorsáért viselt felelősségnek, fáradhatatlanul keresték a kiutat a súlyos válsághelyzetből. Minthogy a pártvezetés jobboldali szárnya nem volt hajlandó elfogadni semmilyen intézkedést az ellenforradalmi fordulat meghiúsítására és a polgárháború elhárítására, a testvérpártok vezetőségéhez és a szövetséges kormányokhoz fordultak kérelmeikkel, hogy ebben a történelmileg súlyos pillanatban nyújtsanak Internacionalista segítséget a csehszlovák népnek a szocializmus védelmében. Abban a tudatban cselekedtek így, hogy osztálytestvéreik nem engedik át Csehszlováklát az ellenforradalom kénye-kedvének, mely már vérengzéssel fenyegetett, s hitték abban, hogy megakadályozzák hazánk kiragadását a szocialista országok közösségéből. A CSKP és egész társadalmunk 1968-ban bekövetkezett súlyos válságának különféle okainak és összefüggéseinek feltárása és objektív megítélése cáfolhatatlanul azt bizonyltja, hogy a pártvezetés jobboldali képviselőinek politikája által paralizált belső erők már képtelenek voltak a mozgósításra és az ellenforradalom frontális fölvonulásának megállítására. Ilyen helyzetben el kellett dönteni, vajon meg kell-e várni, míg az ellenforradalom testvérgyilkos harcot Idéz elő, melyben ezernyi ember veszti el életét, és csak akkor kerüljön-e sor az Internacionalista segélynyújtásra, vagy Idejében kell-e érkezni, megelőzve a tragédiát, olyan áron is, hogy eleinte hazai išs külföldi körökben is ez meg nem értéssel találkozik. A szövetséges hadseregek bevonulása Csehszlovákiába 1968. augusztus 21-én megelőzte ezt a vérengzést és így szükséges és az egyedül helyes megoldásnak bizonyult. Az 1968 augusztusa előtt ős a későbbi időszakban kialakult viszpnyok a párton belül és az egész országban s a tények alapos vizsgálata azt igazolja, hogy minden más megoldás, mely nem tartalmazta volna a Szovjetunió és további szövetségeseink közvetlen külső segítségét, olyan körülmények között, mikor a párt tevékenysége megbénult és a csehszlovák államrendszer a bomlás szélére jutott, nem biztatott a siker semmilyen reményével, mert nem eredményezte volna a szocializmus megmentését Csehszlovákiában. Az öt szocialista ország szövetséges hadseregeinek bevonulása Csehszlovákiába az internacionalista szolidaritás aktusa volt, mely egyaránt megfelelt a csehszlovákiai dolgozók, valamint a nemzetközi munkásosztály, a szocialista országok közösségének és a kommunista világmozgalom közös osztályérdekelnek. Ez a nemzetközi akció ezer és ezer ember életét mentette meg, biztosította a békés és nyugodt munka külső- és belső feltételeit, megerősítette a szocialista tábor nyugati határait és meghiúsította az imperialista köröknek a második világháború eredményeinek revíziójával kapcsolatos reményeit. A CSKP Központi Bizottsága elutasítja a aaoeialista állani szuverenitásánál? absztrakt 'értelmezéséi, amelyet á burzsoá propaganda terjeszt, hogy félrevezesse a tömegeket, olyan eszmei alapon áll, mely a szuverenitás kérdésében ls megfelel a szocialista állam osztályjellegének és Internacionalista lényegének. Ezért a szövetséges hadseregek bevonulását Csehszlováklába a csehszlovák népnek nyújtott Internacionalista testvéri segítségnek tekintjük. Az augusztusi Internacionalista akció, mely megmentette a szocializmust Csehszlovákiában, erős hátországot teremtett a csehszlovákiai kommunisták számára, akik — hála ennek a segítségnek, most már teljes mértékben kibontakoztathatták saját politikai harcukat az ellenforradalmi, szocialistaellenes és jobboldali opportunista erők ellen és politikai eszközökkel gyűrhetik le a szocializmust veszélyeztető ellenforradalmi fenyegetést Csehszlovákiában. Az 1968-ban kialakult helyzet igazi hátterének ős a szövetséges hadseregek Csehszlováklába való bevonulása minden motívumának helyes megismerése leleplez minden hazugságot, rágalmat s a valóság tudatos elferdítését, amit a belső reakció, a jobboldali opportunisták és a külföldi burzsoá propaganda konstruált és terjeszt az augusztusi eseményekről. Az események igazi értelmének helyes és mély megismerése egyben döntő előfeltétele az egészséges politikai légkör megteremtésének országunkban és előfeltétel a CSKP eszmei és akclóegységének megteremtéséhez a marxizmus—leninizmus és az Internacionalizmus alapján. A szövetséges hadseregek bevonulása után A. Dubček, J. Smrkovský, Fr. Kríegel, J. Špaček, Z. Mlynáf, S. Sádovský, C. Císaf, V. Slávik még mélyebbre süllyedt a párt, a csehszlovák nép és a nemzetközi kommunizmus érdekei ellen elkövetett árulásban és további kockázatos lépést tett. Az augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a pártvezetés marxista—leninista részének elvi ellenállása és tiltakozása ellenére keresztülerőszakolták a CSKP KB elnökségének osztályszempontokat nélkülöző, internacionalizmusellenes nyilatkozatát, melynek katasztrofális következményei támadtak. hitszegő aktus után A. Dubček feloszlatta a CSKP KB elnökségének ülését. Az ő tudtával és a CSKP KB háta mögött, a CSKP prágai városi pártbizottságának elnöksége, a pártbizottság egy része és apparátusa, mely a jobboldal közismert bástyája volt, összehívta a CSKP illegális rendkívüli kongresszusát, amelyen a jobboldali opportunisták teljességgel magukhoz akarták ragadni a párt vezetését, s mindenekelőtt általános harcot hirdetni a Szovjetunió ellen és mozgósítani ellene nemcsak az összes hazai, de a külföldi szovjetelienes £s antikommunista erőket is. Augusztus 21 után az antiszocialista erők a CSKP KB elnökségének nyilatkozatát, mely lényegében példátlan pártellenes cselekedet volt, pajzsként használták föl. A Jobboldal a párt ezernyi tagját és funkcionáriusát zsarolta, és arra kényszerítette őket, hogy e nyilatkozathoz igazodjanak. Arra hivatkozott, hogy a kommunistáknak fegyelmezetten teljesíteniük kell a párt KB elnökségének határozatait. Ennek segítségével nyitották meg teljesen a szovjetellenes hisztéria zsilipjeit és mozgásba hozták a sovinizmus lavináját, mely kifelé álhazafias felhívásokkal és jelszavakkal nyilvánult meg. Hihetetlenül nagy zűrzavar támadt, mert az ellenforradalom a tömegtájékoztatási eszközök segítségével fejetlenséget keltett. Feje tetejére állított minden alapvető fogalmat és értéket. Ami törvényes volt, törvénytelenné nyilvánították, míg az ellenforradalom törvénytelen cselekedeteinek a törvényesség látszatát adták. A CSKP KB elnökségének nyilatkozata alapján a jobboldal hasonló nyilatkozatot csikart kl a kormánytól, a Nemzetgyűléstől és más állami és társadalmi szervezettől. A jobboldali, opportunista és ellenforradalmi erők e nyilatkozatok nacionalista és szovjetellenes tartalmát erkölcsi terrorral fogadtatták el. sőt fizikai erőszakkal is fenyegetőztek. A tömegtájékoztatási eszközök ellenforradalmi szerepe 1968. augusztus 2-a után a soviniszta demagógia tomboláazzal leplezte, hogy úgy tett, mintlia a párt „üj" politikájának támogatásáról lenne szó, mintha egy „üj" és „jobb" szocializmusért folyna a harc. Így történhetett, hogy e jelszók mögé sorakoztak azok, akiknek nem szívügyük a szocializmus, akik rendszerünk nyílt ellenségei és a becsületes szándékú lakosság Jelentős része ls. A jobboldal A. Novotný nagy népszerűtlenségét ls felhasználta céljaira, azt a tényt, hogy övé volt a fő felelősség az elmúlt Időszak hibáiért. Ügyesen kihasználta azt a körülményt, hogy a párt és a társadalom elsöprő többsége egyértelműen elutasította az A. Novotný módszereihez való visszatérést. Novotný kísérleteit álláspontja megvédésére a jobboldal arra használta fel, hogy előidézze a „konzervatívok" részéről fenyegető veszély pszichózisát, s azt úgy tüntesse fel, mint a január utáni fejlődést fenyegető fő veszélyt. Egyúttal mindenkit, akt védelmezte a marxizmus—leninizmus elveit, konzervatívnak bélyegzett. Ez a fejlődés egyre növekvő nyugtalanságot idézett elő a pártban és a legszélesebb nyilvánosságban egyaránt. A párttagoktól érkező levelek nagy tömege, a tagsági gyűléseken elhangzott felszólalások, valamint a pártszervek és -szervezetek rezolúciól a Központi Bizottság címére azt bizonyították, hogy a kommunisták, és sok pártonkívüli nem értenek egyet a párt ellen irányuló lejárató kampánnyal, az eddigi eredmények semmibevételével, sem pedig a szaporodó szovjetellenes támadásokkal. Követelték, hogy a pártvezetés világosan, tettekkel is foglaljon állást, s vessen véget az egyre terebélyesedő pártellenes és szoclalistaellenes megnyilvánulásoknak. A pártban levő jobboldali opportunistákkal a márciusi járási pártkonferenciákon került sor nyílt erőpróbára. A jobboldal kísérlete a járási pártbizottságok kulcspozícióinak elfoglalására az egészséges erők ellenállása miatt hiúsult meg. A jobboldal azonban mindjárt kampányt Indított a tájékoztatási eszközökben, s azokat, akik más véleményen voltak, „konzervatívnak" és a januári plénum ellenségének bélyegezték. Fokozták a megfélemlítés légkörének kialakítását. Azzal a jelszóval, hogy „új politika csak új emberekkel lehetséges", becsületes és bevált funkcionáriusokat távolítottak el helyükről, s helyettük olyan embereket állítottak, akik nagyobbrészt távol álltak a szocializmus építésétől. A január előtti Időszakban egyes tisztségviselők valóban bebizonyították, hogy nem képesek feladataik teljesítésére, s valóban Joggal követelték leváltásukat, de a Jobboldal nyomására egyre gyakrabban „vettek célba" funkcionáriusokat csak azért, mert kiálltak a párt és a szocializmus védelmére. A pártban a revizionista jobboldali erők frakciós magva körül ellenzéki irányzat csoportosult, amely fokozatosan egyre több szervezetbe férkőzött be, és saját politikai platformot és szervezeti struktúrát alakított ki. A jobboldal fokozatosan minden szinten megszállta embereivel a fontos pozíciókat, vagy olyanokkal töltötte be a fontos helyeket, akik különböző okokból társultak, vagy kapituláltak a jobboldal előtt. Ügyesen kihasználta a kombinált nyomás-gyakorlás taktikáját a legfelsőbb pártós államvezetés részéről, alulról pedig a tömegtájékoztatási eszközök, gyűlések rendezése, aláírási kampányok, és a dolgozók és a párt nevében kiadott határozatok (amelyek leggyakrabban kis csoportok vagy egyének sugalmazására születtek) formájában. Azzal, hogy a pártvezetés nem irányította a pártszerveket, a funkcionáriusok egy része nem ismerte fel teljesen a jobboldal szándékait, egy része pedig visszavonult a harctól. Ez tette lehetővé, hogy a járási konferenciák második szakaszában a jobboldal az alapszabályok durva megsértésével behatolt a járási pártszervezetek fontos pozícióiba. Mivel a marxizmus—leninizmushoz hű erők nem kaptak támogatást a vezető pártszervektől, néhány kivételtől eltekintve nem ls volt lehetőségük véleményük nyílt kifejezésére, s ezért fokozatosan defenzívába kerültek és elszigetelődtek. Mivel a CSKP vezető szervei lényegében megszűntek irányítani a pártot és a tömegtájékoztatási eszközöket, az ország politikai fejlődésének irányát egyre kifejezőben a pártvezetés helyett a jobboldal irányította Az a tény, hogy, a szocializmus alapjai elleni támadásokat nagyobbrészt párttagkönyvvel rendelkező emberek vezették, a nyilvánosságnak úgy tűnt, mintha a január hívei ős ellenzői közti csatározásról lenne szó, mintha a „progresszív" és a „konzervatív" kommunisták, vagy azok, akik javítani akarják a társadalom életét és a túlhaladott módszereket védők közti harcról lenne szó. Ezt a hamis képet tárták napirenden az emberek elé a tájékoztatási eszközök. Ez volt az oka annak, hogy fokozatosan sikerült nekik megtéveszteni a nyilvánosság Jelentős részét, s elkendőzni, hogy a valóságban osztályharcról, a szocializmus léte elleni támadásról van szó. A jobboldali propagandának így sikerült megtévesztenie hazánk becsületes dolgozóinak több csoportját. A jobboldal jelentős eredményeket ért el az értelmiség viszonylag nagy részében, elsősorban annak humán rétege körében. A politikai harc logikája vezette a jobboldalt odáig, hogy egyre agresszívabb formában igyekezett a párt ellen felsorakoztatni, mint szövetségesét, a levitézlett kispolgárság politikai erőit, azokat, akik mindeddig a szocialista társadalom peremén álltak, továbbá a nyílt kommunistaellenes erőket is. Létrejött a jobboldali revizionista és a szocialistaellenes erők politikai blokkja, amelynek egyes osztagai ugyan különböztek egymástól ideológiában és taktikában, de a párt és a Szovjetunióval való szövetség elleni döntő harcban egyesültek. Az imperializmusnak így lehetősége nyílott arra, hogy Csehszlovákiában, globális stratégiájának és taktikájának megfelelően megvalósítsa céljait, amelyeket távlatilag kidolgozott a szocialista országok ellen. Ezért ez a blokk, amelynek nyomására fokozatosan felbomlott a párt, a szocialista állam és a társadalom irányító szerkezete — hatékony politikai, erkölcsi és anyagi támogatásra talált az Imperialista erőknél. Csehszlovákia már 1948 februárjától az imperializmus szélesen megalapozott ideológiai diverziójának céltáblája volt, azonban a várt eredmények nélkül, mert a párt akkor szilárdan kezében tartotta a fejlődés irányítását. Csak azután, hogy a jobboldali opportunista ős szocialistaellenes erők nyíltan kezdtek támadni nálunk a párt és a szocializmus alapelvei ellen, s bomlasztó tevékenységük nem ütközött aktív ellenállásba, tudott a külső Imperialista aktivitás is erőteljesebben fellépni. Ebben rejlett az éles osztályharc lényege, amely távolról sem indult ki kizárólag társadalmunk történelmi sajátosságaiból: elsősorban a világ reakciós erőinek Csehszlovákia bekebelezésére irányuló intenzív törekvésének és hosszútávú érdekeinek kifejezése volt. Ebbe a tevékenységbe bekapcsolódott a február utáni emigráció is, amely az ismert Pavol Tigrid körül csoportosult. Az ő „fokozatos fellazításí" koncepciójában, valamint a párt vezető szerepének belülről történő felbomlasztásáról szóló „elméletekben" találta meg a jobboldali revizionista és szocialistaellenes erők blokkja azt az eszmei fegyverzetet, amellyel azonosította magát és amelyet céltudatosan életbe is léptetett. 1968-ban a CSKP KB áprilisi ülésén már nyíltan megnyilvánult a január utáni vezetés erőtlensége és széthúzása, valamint a jobboldal javára történő hatalmi áttolódás. A CSKP Központi Bizottságában levő marxista—leninista erők a vitában rámutattak a negatív fejlődésre. Sikerrel járt törekvésük, hogy a köztársasági elnöki tisztségre a nagy hazafit, az antifasiszta harc hősét és a Szovjetunióval való barátság és szövetség kiemelkedő személyiségét, Ludvík Svobodát, jelöljék, nem pedig Josef Smrkovskýt ős C. Císaŕt, a jobboldal jelöltjeit. Azonban a KB elnöksége és titkársága, a kormány és más állami szervek rekonstrukciója során olyan fontos hatalmi pozíciókba, mint a miniszterelnöki tisztség, a Nemzeti Front és a Nemzetgyűlés elnöki posztja — olyan embereket javasoltak és hagytak jóvá, akik a későbbiek során a jobboldal exponenseivé fejlődtek. Az áprilisi plenáris ülés határozata felhívta ugyan a figyelmet a Január utáni fejlődés ösztönös voltára, azonban az alapvető kérdések — a párt egységének ős akcióképességének kérdése, a jobboldali veszély leleplezése és az ellene való határozott harc meghirdetése — továbbra is megoldatlanok maradtak. Az áprilisi plénu-