Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-11 / 294. szám, péntek

G

yerekkoromban, egy falusi vásáron láttam egy fekete hajú, erősen borostás arcú, alacsony, kopott kis embert. Furcsa hanglejtésű magyarsággal kínálta áruját: „Trombita tesek, trombita!" Nekem is vettek egy szép, Színes rojtos szélű papírtrombitát. Teli tüdőből, boldogan fújtam, míg végül apám megelégelte a fülsértő, rikácsoló hangot és rámripakodott: „Hagyd abba, édes fiam, mert visszaadom a trombitádat az örménynek, s ráadásul téged is odaadlak. Akkor aztán béletesz a. zsákjába és elvisz Örményországba." Bór Örményország létezésében nem hittem, legfeljebb valami meseország-félének képzeltem, a fekete hajú, kissé torzonborz, borotválatlan trombitaárus, akit apám örménynek mondott, nagyon is reálisan érzékelhető, valóságos személy volt. Ezért kissé megszeppenve, engedelmesen abbahagytam a trombitálást, s csak később, otthon, az udvaron és az utcán, irigykedő pajtásaim előtt fújtam újra büszkén, boldogan, amíg csak szét nem foszlott a cifra, törékeny papírhangszer. Aztán a trombitával együtt sokáig az örmény vásári árusra sem gondoltam. Évekkel később, a középiskolában jutott újra eszembe. Akkor tudtam meg, hogy a gyermekkoromban látott örmény annak a háromezer örmény családnak az ivadéka lehetett, amelyet 1672-ben Apafi Mihály telepített Erdélybe. Ezek részint ott telepedtek le véglegesen, részint kereskedőként tovább vándoroltak. Ügyes kereskedő nép. Ezt tanultam az örményekről az iskolában. Később megtudtam, hogy az Örmény SZSZK a Szovjetunió egyik kaukázusontúli köztársasága. Hosszú ideig lényegéből ebből álltak az örményekrőt szerzett ismereteim. Milyenek valójában az örmények? Hogyan élnek a szovjet társadulom viszonyai között? És milyen az ország, az örmények ftsi földje? E kérdésekre vártam választ, amikor a Kaukázus napfényben tündöklő, hófedte csúcsainak átrepülése után gépünk leszállt az-örmény főváros, Jereván repülőterén. Az ősi kívánság valóra válik Ösi örmény népszokás, hogy midőn a fiatal házasok először lépik át házuk küszöbét, az ifjú asszonykának és a férjnek egy-egy tányért kell széttipornia. Ez azt a kívánságot jelképezi, hogy a fiatal párnak anynyi gyermeke legyen, ahány darabra tört a tányér, és boldogságuk, jólétük is hasonlóképpen sokszorozódjék. Ez a kívánság az örmény nép múltjában csupán óhaj, szép álom maradt. Évezredeken át idegen hódítók sanyargatták és pusztították a lakosságot. Két és fél ezer évvel ezelőtt Nagy Jereván egykori, sárból épített földszintes viskóit ma már javarészt lerombolták. Helyettük korszerű, sok emeletes, tágas kőházak épültek. Jereván és Örményország továbbra is hatalmas ütemben építkezik. Az új lakó- és középületek, a korszerű igények kielégítése mellett magukon viselik a jellegzetes ősi építőművészeti hagyományokat, a bizánci, a perzsa és a K "ŕ ények, Örményország Sándor hódította meg az országot, majd a rómaiak, az arabok, a tatárok tarolták le a falvakat, a városokat, a viruló szőlőskerteket, s hajtották el d juhnyájakat. Abdullah szultán uralkodása idején másfél millió örmény életét oltották ki a kor keretlegényei, a janicsárok. A sok nélkülözés és kegyetlen üldöztetés miatt hagyta el hazáját több mint egymillió örmény és szóródott szét szerte a világon. így kerültek Ľrdélybe, s onnan Magyarország és Szlovákia számos vidékére is az említett háromezer család tagjai és leszármazottjai. Persze, többségük azóta teljesen egybeolvadt a helyi lakossággal. Örményországban a cári önkény éveiben sem javult a nép élete. A nép ősi kívánsága, a jobb, emberibb élet utáni vágya csak történelmének utolsó évtizedeiben, a szovjethatalom évei alatt teljesült. Ottjártamkor alkalmam volt beszélni /. N. Zarobjannal, az Örmény Kommunista Párt első titkárával. Elmondta, hogy HZ ország lakossága a forradalom óta megháromszorozódott. A cári időkben mindössze 700 ezer ember lakott e területen, ma már több mint kétmillióan élnek a köztársaságban. Csupán a fővárosban, Jerevánban 650 ezer ember él. Tehát csaknem annyi, mint a cári időkben egész Örményországban. Manapság már teljesül a tányér szét^iprúshoz fűződő ősi kívánság: a Szovjetunió köztársaságai közül a természetes népességgyarapodásban ez az ország a második helyet foglalja el, Azerbajdzsán után. Ezer emberre számítva évi 33 fő a természetes szaporulat. Mesterséges gyémánt, elektronikus számitógép A népesség növekedésének megteremtették a kellő gazdasági alapját. görög klasszikus építkezés stíluselemeit. Az örmény ipar termelése meghaladja a forradalom előtti színvonal hetvenszeresét. A köztársaság ma tizenkét óra alatt termel annyi villamos energiát, mint amennyit 1913-ban egész esztendőben. Összességében pedig többet, mint az egész for radalom előtti Oroszország. Jerevánban megnéztem az ör1 mény népgazdasági kiállítást. A látottak megleptek. Különösen a vegyipar és a műanyagipar fejlődése kiemelkedő. A vegyipar fejlettségét tanúsítja például az, hogy különböző kőzetekből, tehát kősziklából szintetikus műszálat állítanak elő, s ebből különböző textíliát gyártanak. Nagy mennyiségű mesterséges gyémántot is készítenek, amely a fejlett örmény óra- és műszeripar nélkülözhetetlen nyersanyaga. A mesterséges gyémánt az ugyancsak örmény gyártmányú laser-sugaras műszereknek is fontos tartozéka. Ilyen műszerek segítségével teremtettek hírösszeköttetést a Hold közvetítésével Jereván és Leningrád között. Ugyancsak az örmény ipar fejlettségét tanúsítja a kitűnő és bonyolult berendezésekkel működő elektronikus számítógépek gyártása, amelyet számos országba exportálnak. Jártam a Szevan tó mellett épült vízi erőműben, amelyet 110 méterre a föld, illetve a sziklahegy alatt vájt óriási , üregben rendeztek be. A tó vize föld alatti csatornán jut el a turbinákig. Ez és számos más vízi és hőerőmű szolgáltatja az ország energia szükségletét. Ha valaki éjjel repülőgépen, vagy helikopteren végigrepül az ör mény—török határ közelében, a Törökország felőli oldalon irdatlan sötétséget, az Örmény SZSZK területén pedig megszámlálhatatlan sok fényforrást lát. Pedig néhány évtizede a két ország közölt e tekintetben semmi különbség nem volt. Kőből fakasztott kincsek Örményország természeti viszonyai a mezőgazdaság számára egyáltalán nem kedvezőek. Az ország területének csupán egykilenced része termékeny síkság, kilenctizede pedig teljesen kopár, magas, sziklás hegyvidék. A köztársaság számos területén órákig száguldhat a gépkocsi és az utas egyetlen fát, egyetlen bokrot sem lát. Mindenütt csupasz, vigasztalan, naptól átizzott kőrengeteg. A nép életereje azonban legyőzi a sziklát és a kőből is kincset fakaszt. Októberben, ottjártamkor éppen a szüret ideje volt. Ekkor ért be a szőlő azokon a tekintélyes nagyságú területeken is, ahol nemrégiben puszta kőszikla volt. Korszerű gépekkel és kemény munkával törték fel a követ és öntözéssel viruló szőlős- és gyümölcsöskertek k é varázsolták. Az örmény föld szőlőskertjei, gyümölcsligetei gazdag termést adnak. A Jereván közelében levő Lenin szovhozban részt vettem a szüreten. A tűző napsütésben huszonhét fokot mutatott a hőmérő. Ez itt októberben megszokott hőmérséklet. Azt mondják. Örményországban ez a legszebb hónap, mert ilyenkor már nincs nagy forróság és a természet még teljesen iide. A szüret vidám hangulatban zajlott. Főleg fiirge lány és asszonykezek szedték a dús fürtöket. A mosolygós, fekete hajú, napbarnított arcú nők azzal juttatták kifejezésre őszinte vendégszeretetüket, hogy percek alatt elhalmoztak másfélkét kilónyi súlyú hamvas, illatos és zamatos fürtökkel. A szőlő a köztársaság egyik legértékesebb kincse. Örmény vendéglátóim Jereván legnagyobb borászati és konyak-üzernébe is meghívtak. Az idős pincemester mindent megmutatott. Az üzem pincéiben az 1902-es évjárattól kezdve minden esztendő bora megízlelhető. Az itt gyártott konyak pedig a világpiacon v'etekszik a legjobb francia márkákkal. Ezt az üzemet Gorkij is meglátogatta. Emlékét egy itt elhangzott, később márványba vésett kijelentése őrzi: „Könnyebb felmenni az Ararát havas csúcsaira, mint kijönni az Ararát pincéiből." E gorkiji szavak igazságóról magam is szereztem némi tapasztalatot. BKRTALAN ISTVÁN A Szovjetunió "is élete számokban A Szovjetunió 39 filmstúdiója 1968-ban a filmhíradókon kívül 163 egész estét betöltő és 1183 rövidfilmet forgatott. » # # A Szovjetunióban ma 543 hivatásos opera-, balett- és operettszínház, prózai színpad, valamint gyermek- és ifjúsági színház játszik. A színházlátogatók száma évente meghaladja a 110 milliót. A hivatásos színházakon kívül mintegy 900 műkedvelő együttes is működik az országban. » * * A Szovjetunió 129 zenekara évente kb. 350 000 hangversenyen lép fel, melyeket több mint 130 millió polgár keres fel. . A Szovjetunió 80 cirkusza évente mintegy 49 millió nézőt szórakoztat. A legtöbb cirkusz állandó épülettel rendelkezik s ezért egész évben üzemben tartható. * * * A Szovjetunió magas színvonalú kultúráját bizonyítja 350 ezer könyvtára is, melyekben a 2588 millió könyv és folyóirat várja olvasóit. Az állami könyvtárakat 130 millió állampolgár — tehát a lakosságnak több mint a íele — látogatja rendszeresen, úgy hogy egyetlen esztendő leforgása alatt mintegy 3 milliárd könyv jár kézről kézre. A Szovjetunióban évente átlagosan 75—76 000 új könyv lát napvilágot 1,3—1,4 milliárd példányszámban. A szovjet rendszer fennállása óta összesen kb. 2 milliárd 3 millió könyv jelent meg, több mint 35 milliárd példányszámban. Ezeknek egy részét a szovjet nemzetek 89 nyelvén, a többit pedig a világ 56 nyelvén adták ki. Az egész világon kiadott könyvek közül minden negyedik a Szovjetunióban is megjelenik. * * » Minden nagyobb városnak van kiállítási terme. Számuk egyre növekszik. A moszkvai központi kiállítási teremben 1957—1962 közt több mint 50, az egész országot érdeklő kiállítást rendeztek. A 6900 négyzetméternyi térségű teremben, melynek befogadóképessége több ezer festmény, szobor és egyéb művészi alkotás, évente 1 millió látogató fordul meg. —km — ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 24. Poller legszívesebben köpött volna, mert alantasnak tartotta, hogy egy Hauptsturmführer Poller tegező viszonyba kerüljön egy olyan alakkal, mint ez a Lipke. De szolgálati érdekből még ezt a megaláztatást is eltűrte. Kegyetlenül esős nup volt. Von Lipke professzor, amint belépett u kávéházba, meglátta Lizát. A ruhatárban most is Kuschka felesége, Helena vette el a kabátokat. Lipke meglepődölt, mert arra számított, Kuschka halála annyira megviseli az asszonyt, hogy nem jön be dolgozni. Helena viszont ott ült a helyén, pontosan azt a pulóvert kötötte, umelyet napok óta gyarapított, amikor nem volt forgalom. Horstnak készítette — már csak az ujjait kellett beillesztenie. Lipke ideges lett. Eszébe jutott, Helena a múltkor azt mondta, hogy karácsonyra készíti Horstnak. Most kicsit zavartan hajolt az asszonyhoz, érezte, hogy valamit mondania kell. Valami olyasfélét, hogy „nagyon sajnálom", vagy azt, hogy „háború van, aszszonyom, a -háborúban kétféle ember van csak: aki túléli a borzalmakat és aki nem". Örült, hogy Helena szótlanul vette el kabátját, és néhány semmitmondó szó után sietett a kávézóba. Liza az öreg törzsasztalnál ült és a dominókkal játszott. Amikor Lipke leült, Liza száraz hangon mondta: — Utasítást adtál, hogy megöljenek - hangja szenvtelen volt, inkább csak regisztráló, mint számonkérő. Aztán kérdőre fordult a hangsúly. — Miért? — Nem hívtalak — mondta Artúr válasz helyett. — Megmondtam, hogy velem csak hívásra lehet találkozni, fis azt sem értem, hogy miért lebzselsz mindig a Dorottyában? — Elég! — csattant u lány hangja. — Tudni akarom, hogy milyen megfontolásból akartál likvidáltatni? A felszolgálónő az asztalukhoz lépett. Sört és kávéi hozott. Lipke egy szuszra kiitta a habzó italt, aztán bonyolult magyarázatba kezdett, ami szerint Lizára terelődött a központ gyanúja, neki ki kellett adnia a parancsot. De azt később visszavonta, Kuschka a parancs ellenére kezdte el az akciót. — Értsd meg — mondta Lipke —, hogy a gyanú egyértelműen rád irányul. Te ismerted Első Artúrt, te Ismerted a két gyárimunkást. Logikusnak látszott, hogy két helyre dolgozol. Hiszen a munkakönyved is a Oestapónál van ... Liza megrémült. Szerette volna közbekiáltani, hogy az orgonista ismeri őt gyermekkora óta, hogy Első Artúr is úgy Ismerte, mint saját gyermekét, de Lipke megnyugtatta, hogy a gyanú már elterelődött róla, hiszen kiderült, hogy Horst Kuschka volt az áruló. — Még időben szóltam neki — mondta Lipke —, hogy az utasítást visszavonták, de ő titokban mégis akcióba kezdett. Igaz, Kuschka kezdettől fogva gyanús volt nekem, ezért is kísértem titokban, amikor hozzád ment. Sajnos nem tudtam fent közbeavatkozni, mert megzavartak, de lent bevártam a bitangot, és elintéztem. Most aztán kereshetik Herr Kuschka gyilkosát... — Borzasztó — mondta a lány. — Borzasztó, hogy egy téves információ, egy alaptalan gyanú következtében halálos ítéleteket lehet kimondani . . . — Csak semmi kétségbeesés — mond ja Lipke —, az eset többé nem jog előfordulni. Most pedig beszélj, mi történt? Liza elmesélte az előző esti történetet Klossal. Nem volt ez sok, lényeges információt nem is tartalmazott, de Lipke figyelt. — Mikor találkozol vele ismét? — kérdezte bipke. — Ma este. Nálam tölti az éjszakát — mondta Liza. — A megbeszélés szerirrt pontosan kilencre érkezik. — Akkor figyelj — kezdte el Lipke, de észrevétlenül Helena lépett az asztalukhoz. — A hölgyet telefonhoz kérik — mondta Helena. Liza sietett a telefonfülkéhez. A kagyló a helyén volt. Boszszúsan vissza akart fordulni, de Helenával találta magát szemközt: — Beszélni akarok veled — állt Liza mellé szomorúan Helena. Nem ismerték egymást. Liza azt sem tudta, hogy a ruhatárosnő is a csoporthoz tartozik. Gyanakvással figyelte hát a ruhatárosnő arcát. — Miről van szó? — nézett kérdőn Helenára. Helena izgalmában lengyelül kezdett el beszélni és tegezte Lizát. Az nem titkolta meglepetését, de llelena már beszélt: — Neked van összeköttetésed a központtal. Add meg nekem az összeköttetés címét... — Nem értem. Nem értem, hogy miről beszél? — mondta Liza németül. — Hinned kell — suttogta Helena. — Hinned kell, máskülönben lebukik az egész csoport, valamennyien a Gestapónál végezzük. Ahogy elmentem az asztalok mellett, meghallottam, amint Artúr azt mondta, hogy Horst áruló volt. Horst az én férjem volt. nem volt áruló. Liza az ajtóhoz tolakodott. de Helena úlját állta: — Nem igaz. Érted? Nem ionz. hogy parancs nélkül . . . — Asszonyom, ön örült — mondta Liza és végre kitört a ruhatár előtti térségből. Amint visszatéri az asztalhoz, mindent elmondott Artúrnak. Mindent a legapróbb részletességgel. — És te mit mondtál neki? — kérdezte amaz. — Azt, hogy őrült, én nem értem egy szavát sem. — Van kapcsolatod a központtal? — kérdezte Artúr egészen váratlanul. A lány meglepődött. Aztán nyugodt hangon válaszolt: — Tudod, hogy felégették a vonalakat. A központtal pillanatnyilag senkinek sincs kapcsolata. — Ettől féltem — mondta Artúr. — Horst nem dolgozott egyedül. A nö most megpróbálja befejezni a férje munkáját. Megkísért mindenkit, akit ismer. Nagyon résen kell lenned. Es bármennyire is rossz az időpont, de meg kell tenni. Neked kell megtenni... — Lipke elharapta a szót. — Micsodát? — kérdezte Liza. — ítéletet kell végrehajtanunk. Liza, vulamennyiünk élete, az ügy sikere jügg ettől. Ma este végrehajtod az ítéletet és még hajnal előtt elhagyjuk Wroctavot. Kezét mélyen a kabátzsebébe siilylyesztette. Egyre mondogatta magában a parancsot: az ítéletet este kilenc előtt végre kell hajtani... Liza még nem ölt, nem tudta, hogy mi lesz azután ha elsüti a pisztolyt. Elismételte magában, hogy miként kell csinálni, hány méterről kell lőni, hányszor. Kétszer — mondta félhangosan. — Kétszer egymás után, közben mondani újra meg újra: Artúr parancsára... Ar túr parancsára ... És ha Helena ártatlan? Ártatlan, min' ő, akit Horst nem egészen huszonnégn órája ki akart végezni, mert árulóna' hitték? Remegni kezdett. Életében először ügy ment egy akcióra, hogy remegett. Megkísérelte visszaidézni az orgonista szavait, aki arra tanította, hogy soha nem szabad félni, a parancsot végre kell hoitani: Ez megnyugtatta. {Folytatjuk J ttf'/U Stl. 11.