Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó

Gábor Bála(Két részeg jérfi ül egy vendéglói asztalnál, úgy éjféltájban. Az ittasságnak abban a stádiumában vannak, amikor a nyelv még forog, a fantázia szabadon szárnyal, csak éppen úgy érzik magukat, mintha ködben ülnének a víz alatt./ 1. részeg: Pincér! Pincér! Kérek még két deci bort! 2. részeg: Ne igyál többet, Lajoskám, na gyon szépen kérlek. 1. részeg: Miért ne igyak? Iszom. Épp ez az utolsó pohár fog megártani? 2. részeg: Űgy van, Lajoskám! Az utolsó pohár. Ez az emberiség átka ... Pincér (leteszi az asztalra a két deci bort.) 2. részeg (lefogja a másik kezét): Ne idd meg, Lajoskám, ha csak egy kicsit szeretsz ... Nézz meg engem, én sem iszom ... Megittunk együtt egy bizonyos mennyiséget ... Most jókedvűek vagyunk, vidámak vagyunk, aranyosak vagyunk ... Most kell abbahagyni, elég volt! 1. részeg: Én még ezt megiszom, és nekem ls elég lesz. (Inni akar.) 2. részeg (lefogja a kezét/: Ne, Lajoskám, ha szeretsz ... Hallgass a te öreg haverodra... Miért nem iszom én egy kortyot sem többet? Mert most olyan jó . .. Lebegek, mint a szitakötő . .. 1. részeg: Én nem vagyok szitakötő. Kefekötő vagyok. Hagyjál inni. 2. részeg: Nem hagylak, mert jót akarok neked ... A tapasztalat beszél belőlem ... Én elméletileg foglalkozom az alkoholizmussal mint népbetegséggel... Elárulok neked egy titkot, Lajoskám, én csak azért járok kocsmába, hogy szélesítsem a látókörömet, és tudományos kísérleteket végezzek... Persze, magammal is kísérletezem, mint minden önfeláldozó tudós . .. 1. részeg: Es mit fedeztél fel? 2. részeg: Azt, hogy idejében kell meg állnil Az ember éjfélkor még azt dalolja, hogy „Eg a kunyhó, ropog a nád ..." és éjfél után két perccel már négykézláb mászik a mellékhelyiségek irányába. Két perc alatt történik az egész misztérium. A teremtés koronáfából részeg disznó lesz két perc alatt... 1. részeg: És honnan tudod, mikor kell abbahagyni? 2. részeg: Azt érzi az ember ... Amikor a legjobb, amikor lebegsz, akkor kell abbahagyni, mert a lebegés után rögtön a mászás következik. 1. részeg: Ez marhaság, én iszom . .. 2. részeg lordít): Nem iszol. Az én barátom nem jog sárban henteregni... Az én barátomnak nem fogják kimosni a gyomrát saját költségén... Ha nem tudsz ellenállni egy pohárnak, akkor alkoholista vagy. Vedd tudomásul, hogy a kedélyes borozgatást az alkoholizmustól egyetlen pohár bor választja el. Ez Pythagoras tétele. Márpedig Pythagoras tudta, mit beszél, mert ő is szitakötő volt néhanapján . . 1. részeg: Szóval új gondolod, hogy ellen kell állni a kísértésnek? 2. részeg: Elvi alapon. Férfiasan. Magyar ember módjára. 1. részeg: Nagyon nehéz Gyuluskám ... Neked könnyű, öregem, mert te tudományos alapon iszol, de én azért iszom, mert szeretem a bort. A bor ugyanis egy szeretetre méltó ital, mely hagyja magát inni. Egyszer élünk, Gyuluskám, hadd igyam meg ezt a borocskát, olyan nagy kedvem van hozzá... 2. részeg: Hallgass! Az alkohol ördöge beszél belőled ... Ezt már ismerem. Most mindjárt az jön, hogy árva gyerek vagy, téged senki sem szeret, csak szegény édesanyád szeretett, isten nyugosztolja, aztán felhajtod a bort, elénekled azt, hogy „Bodri kutyám, megleszünk egymással", aztán leesel az asztal alá... 1. részeg: Nem ... Bizonyisten, nem ... Szomjúhozom... Kiszáradt a szájpadlásom ... Ihatnék, Gyuluskám ... 2. részeg: Egy szót se többet! Add ide azt a poharat! Az én barátom nem lesz idült alkoholista ... Az én barátom nem fog patkányokat látni minden sarokban ... Feláldozom magam éried .. (Fenékig issza a poharat.) Ilyen barátod vagyok! Pincér, még két decit! 1. részeg: Ezt nekem hozatod? 2. részeg: Magamnak! Az utolsó pohár után már teljesen mindegy, hánnyal iszik az ember,. , AJÁNDÉK a nagybácsinak Félénk kis emberke allt meg a Nehadoma József Állami Külkereskedelmi Bank eligazítója előtt: — Kérem szépen, a külföldi autók ügyében ... — Kiss Lucullus elvtárs, hetedik emelet, egyes millió, nyolcas százezer, négyszáztizennégyes szoba. Az emberke felment a hetedik emeletre Kiss Lucullushoz. — Jó napot kívánok, Roboz Béla középiskolai tanár vagyok. Kérem szépen, én egy külföldi autő ügyében ... Kiss Lucullus egy sokszorosított tájékoztatót dobott felé: — Tessék, benne van minden. Roboz gondosan elolvasta a papírlapot, és kissé meghajol-t visszaadta: — Kérem szépen, de az én problémámra nem találok választ benne. — Hogyhogy? Pontosan oda van írva, mennyi vámot kell fizetni, ha új kocsit kap, és menynyit, ha régit. — Épp erről van szó, kérem. Én nem kapni akarok autót, hanem küldeni. Kiss Lucullus elhűlve nézett a tanárra: va? Küldeni kocsit? Kinek? Ho. Nagybátyámnak, Sam Roros népkonyháján ebédel. Sokat kell utaznia, gondoltuk, jól jön majd neki ez a kis Trabant. Kiss Lucullus megvakarta a'fejét, elővette az egyetlen mondatot, melyből még sosem lett baj: — Tudja mit? Adja meg a címét, majd értesítjük. A tisztviselő továbbította az aktát feletteseihez, akik ezt az ügyet — mivel hasonló eset még MOLDOVA GYÖRGY: nem fordult elő a praxisban, tehát önálló döntést igényelt volna — azonnal felvették a Kihallása Jegyzékre. Az ezen a jegyzéken szereplő ügyekben csak az ügyfél halálával remélhető megoldás, addig a leggondosabban fektetni kell őket, az irattár kezelője a dossziét fedő porréteg vastagsága után kapta a prémiumát. Roboz azonban nem hagyta magát, újból és újból érdeklődött, így kénytelenek voltak megtárgyalni a kérelmét. boznak, Red Hillbe, Kentucky állam. USA. — Maga Amerikába akar autót küldeni? — Miért ne küldenék, kérem? A feleségem és én pedagógusok vagyunk, most emelték a fizeíésüniket, igazán nem panaszkodhatunk, hogy nincs mit aprítani a tejbe. Ki akartuk cserélni a Trabantunkat egy nagyobbra, de azt mondja a feleségem: nézd. Béla, vegyünk egy Moszkvicsot, ezt pedig küldjük el Samu bácsinak. — És a Samu bácsinak pont a maguk Trabantja kell? — Nem is tetszik elhinni, mennyire örül majd neki. Odakint se mindenltí milliomos áml Samu bácsi is meglehetősén elszegényedett, mindennap más vá. LÖR1NCZ GYULA illusztrációja — El kell döntenünk, elvtársak, mi a legfontosabb — fogalmazta meg a problémát a bizottság elnöke. — Tegyük fel, hogy „igen"-t mondunk, akkor — Jia csak egy Trabant erejéig is, de — megerősítettük az imperializmust, viszont mérhetetlen a gesztus propagatív ereje: végre nemcsak kapunk autót külföldről, de küldünk is. Ezért azt ajánlom, egyelőre ne adjunk en. gedélyt az autó kiküldésére, de az újságokban úgy közöltessük döntésünket, mintha megadtuk volna az engedélyt. A reagálásokból aztán kialakíthatjuk megfelelő álláspontunkat. Lesz módunk visszavonni döntésünk ellenkezőjét vagy esetleg magát a döntést. A visszhangok felülmúltak minden várakozást, a magyar lapok kis Wrével már másnap foglalikozott a világsajtó. A bizottság vezetője elégedetten rakosgatta össze a lapkivágásokat: — A következmények igazolták, milyen helyesen határoztunk, mikor nem határoztunk semmit. Most viszont döntenünk kell. Hogy lehetne ezt az ügyet továbbra is hasonló körültekintéssel és rugalmassággal kezelni? — Mi volna, ha ezt az átkozott autót népművészeti cikknek tekintenénk? — kérdezte az egyik bizottsági tag. — Autó mint népművészeti cikk? Az ötlet így, első hallásra rendkívül tetszetős, de mit érnénk vele? — Nem kellene új döntéseket hoznunk, melyek mindig kockázatosak, egyszerűen a népművészeti cikkek külföldre küldésének szabályait alkalmaznánk. Tíz nappal később Roboz Béla egy hivatalos levelet kapott: ..Kedves Roboz Elvtárs! Értesítjük, hogy kérelmét a Nehadoma József Külkereskedelmi Bank — mint az ügyben illetékes szerv — bizonyos módosításokkal elfogadta. Rokonának elküldheti az autó bármelyik alkatrészét a népművészeti cikkek ajándékozási előírásaihoz hasonlóan. A lehetőségek közül azonban kizárjuk azokat az alkatrészeket, melyek kézenfekvő rágalmazásokra vagy gúnyolódásokra adhatnak alkalmat. A kormányt, mely alapul szolgálhat vezető szerveink — például a Nehadoma József Külkereskedelmi Bank — kifigurázására, és a kereket, mivel angolul is létezik az a mondás, hogy „ezeknek kevesebb (illetve több) van egy kerekükkel". Mivel a küldeményt méltányossági okokból népművészeti cikk gyanánt kezeljük, kérjük az Elvtársat, hogy a kiválasztott alkatrészt lássa el valamilyen magyaros díszítő motívummai — tulipán, búbos vöcsök, vagy kemence, busa szökellő, gácsérfarkú foltos nyakorján —, és minél hamarabb terjessze fel intézményünkhöz ellenőrzésre" Roboz Béla a sárhányót választotta, különféle meggondolások alapján a bal sárhányót. Egy fiatal absztrakt festővel magyaros csárdajelenetet festetett rá: rombusz alakú betyár pepita bort iszik, míg a cigány egy régi cimbalmon hegedül. A küldeményt így már felvették. A lehető leggyorsabb ügyintézést ígérték, de Roboz már nem érte meg nagybátyjának oly hőn várt válaszát. Halála előtt meghagyta, melyik parcellában keressék, és vagyonának nagy részét a postára hagyta, így nincs mit csodálkozni azon, hogy az Amerikából érkező levelet a rá koskeresztúri temetőbe is k i kézbesítették. Roboz alig várta, hogy éjfél legyen, szellemujjaival feltépte a színes borítékot: „My dear old fellow! Megkaptam a kedves ajándék, nagyon köszönet Nektek, de nem fogadhatom el, mert Egyesült Államok Vámhivatal szabott olyan magas vám a sarhányőtorka (vagy sárhány ótokra?), hogy én szegény ember kifizetni nem tudom. iízért szeretettel küldöm vissza. Hogy van Aranka? Yours faithfully Sám Roboz"