Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-04 / 288. szám, péntek

Szadko városa Következő állomásunkra, Novgorodba, nem egész egy éjszakán át tartott az utazás. Ezt a várost még a 9. században alapították. Pétervár létrejötte után azonban csökkent a jelentősége. A forradalom idején 20 000 lakosa volt. Lakosainak száma jelenleg 130 000. Fejlett iparral — főleg elektro- és rádiótechnikai iparral — rendelkezik. Amikor kiszálltunk a vonatból, az állomás falán nagy cseh nyelvű feliratot pillantottunk meg, melyen ez állt: „A szovjet és a csehszlovák nép örök barátságáért". Egyébként itt már szokatlan hideg fogadott bennünket. lilső utunk a Szadko nevét viselő szállóba vezetett. RimszkijKorszakov operájának hőse ebben a városban élt. Ezért nemcsak a szállót nevezték el róla, hanem számtalan szuvenír is megörökíti Szadko figuráját. A reggeli elfogyasztása után egyenesen a szakszervezetek házába szállítanak bennünket, hogy részt vegyünk egy ünnepi műsoron, melyet tiszteletünkre rendeznek. A városi nemzeti bizottság alelnökének üdvözlő szavai és küldöttségünk vezetőjének válasza után egy ajándékot veszünk át, amely — mivel Novgorodban vagyunk — nem más, mint Szadko szobra. A kromérízi járás képviselője külön üdvözli a testvérváros lakosait. A színes kultúrműsor kíilön érdekessége, hogy magyar népi tánc is szerepel benne. A rendkívül nehéz csárdást nyolc pár táncolta és nagy sikert aratott. A városnézés főleg a legrégibb épületekre irányul. Ezek közé tartozik a György katedrális, melynek falát felbecsülhetetlen értékű freskók díszítik. A katedrális közelében jellegzetes orosz sapkás gyerekek csúszkálnak a jégen. Egy közülük a közelünkbe merészkedik. V italtinak hívják, és bár a hidegtől piros az orra, nem fázik. Amikor egy jelvényt nyomok a kezébe. illően megköszöni és elszalad, hogy társainak megmutassa az ajándékot. Az utcákon a gépkocsik mellett itt-ott lófogatok is közlekednek. Áthaladunk a Kreml parkon, melynek első fáit még Napóleon katonái illtették. A várost a Volhov folyó szeli át, amelyen 1920-ban épült az első szovjet villanyerőmű. Rövid tartózkodásunk ellenére nagyon sok szép emlékkel hagytuk el Novgoiod városát. Az ünneplő Moszkva Novgorod után már csak egy város, utunk fő célja: Moszkva, várt bennünket. A pályaudvaron szállingózó hó, cseh polkát játszó fúvószenekar és fényképészek pergőtüze fogadott bennünket. A Szovjet—Csehszlovák Baráti Szövetség nevében Aszmolov tábornok, a Szlovák Nemzeti Felkelés részvevője köszöntött bennünket, majd Gula elvtárs lépett a pályaudvar előtti téren felállított mikrofonhoz... Első utunk egyenesen a már ünnepi díszbe öltözött Vörös térre vezetett. Mivel éppen 10 óra volt, megtekinthettük a mauzóleum díszőrségének őrségváltását. Nem győzünk belelni a szovjet főváros szépségeivel, melyek közül újabban kiemelkedik a KGST óriási palotája. Felhajtatunk a Lenin hegyekre, ahonnan pompás panoráma tárul elénk: a város tornyai, a luzsnyiki sporttelep, a kanyargó folyó. Hátunk mögött a Lomonoszov Egyetem és háborította fenyők. A friss havon vidám fiatalok szánkáznak, síelnek. Moszkváról írni nem könnyű feladat, hiszen az emberek már oly sokat tudnak róla. Még azok is, akik sohasem jártak itt. Ki ne hallott volna a Híres Tretyakov galériáról. Igaz, erről nem elég hallani. Ezt látni kell! Aki megtekinti ezt a képtárat, az lényegében megismeri és megérti az orosz nép történetét. Egyébiránt a képtárat Tretyakov műgyűjtőről nevezték el, aki a városnak ajándékozta valamennyi képét azzal a kikötéssel, hogy sohasem vihetik el képeit Moszkvából. A szovjet fővárosban négy napot töltünk. A Jaroszlavszkaja szállóban lakunk, mely a szovjet gazdaság sikereit bemutató, 200 hektáron fekvő, 80 pavilont számláló kiállítás közelében van. Itt mered a magasba a város tv-adójának antennája és a világűr első utasa tiszteletére emelt óriási obeliszk is. Étkezni a belvárosban levő Arbat étterembe járunk. Ugyanitt az ünnep előestéjén egy szórakoztató műsort is végignézünk, mely ének- és táncszámokban, valamint akrobatamutatvány okban bővelkedik. Talán mondani sem kell, hogy a színvonal átlagon felüli. A hatalmas vendéglő rendkívül impozáns. Amit Leningrádban az Erinitázs jelentett látnivalókban, azt Moszkvában a Kreml jelenti számunkra. A Kreml tulajdonképpen a várossal egyidős. Udvarán a legmegkapóbb látványok egyike, a világ legnagyobb harangja, amely 8 méter magas, a súlya pedig 200 tonna. Megcsodáljuk az orosz cárok koronázásának helyét, a Mária Mennybemenetele katedrálist. Soká elnézegetjük a fénylő, arany színű kupolákat. Közben figyelünk, nehogy eltévedjünk csoportunktól, ami itt könnyen előfordulhat, hiszen a különböző nyelven beszélő turisták szá zaival találkozhatunk. A Kreml új létesítményei közül az ismert Kongresszusi Palota emelkedik ki, azaz nem emelkedik ki a szó szoros értelmében, hiszen úgy építették, hogy ne bontsa meg a régi épületek harmóniáját. A Kremlben legtovább a Fegyvertár néven ismert múzeumban időzünk. Azért nevezik így, mert fegyverek és páncélöltözetek gyűjteményét őrzi. De nemcsak azt Láthatunk itt arany vázákat, tálcákat. Megcsodálhatjuk az angol ezüstgyűjteményt, a német asztali szökőkutat, vagy azt a porcelánkészletet, melyet Bonaparte Napóleon ajándékozott az akkori uralkodónak. Elénk tárulnak a letűnt korok ruhái, Nagy Péter saját készítményű csizmája. Láthatjuk a tróngyűjteményt, melynek egyik példánya a Rjepin képéről ismert Rettegett Iván elefántcsont trónja. Akad itt gyémánt trón is. Rendkívül érdekes látvány a koronagyűjtemény. A mese-világában érezzük magunkat, amikor a nyergek és az arannyal-gyémtínttal díszített lószerszámok gyűjteményéhez érkezünk. Ugyancsak itt található a világ legnagyobb hintógyűjteménye. A nagyúri hintókát faragványok, festmények díszítik. Nehéz lenne mindarról beszámolni, ami az ember figyelmét Moszkvában megragadja. Annál is inkább, mivel szinte minden percben újabb és újabb érdekességre bukkanhatunk. Egyszer a város hatalmas méretei ejtenek csodálkozásba, máskor az emberek egyszerűsége és nyugalma. Ismét máskor a világ legszebb földalatti vasútját, a benne uralkodó tisztaságot nem győzzük csodálni. Este a kivilágított város nyűgöz le bennünket. Még a levelüket lehullajtott fák ágain is színes villanyégők díszlenek. Az ünnepi tűzijátékról nem is beszélve, llven tűzijátékot valóban egyikünk sem láott még. Magával a felvonulással aligha fontos részletesen foglalkoznom. hiszen a tv-ben mindenki láthatta. Mi a Vörös Tér tőszomszédságában, az NOSZF 50. évfordulója leién állttink; vagyis ott, ahonnan elindult a menet az ünnepi emelvény felé. Köztünk elvegyülve NDK-beli turisták, mögöttünk pedig a Moszkva Szálló lépcsőin a magyar barátság vonatának részvevői álltak, akik a felvonulás megkezdéséig mozgalmi dalokat énekeltek magyar nyelven. Az Ismert indulókat természetesen a német turistákkal együtt mi is vélük énekeltük. Egyszóval igazán ünnepi volt a hangulat. De nemcsak a felvonulás alatt. Délután is találkozhattunk az utcákon daloló fiatalokkal, idősebbekkel. November 7-e a szovjet emberek legszebb ünnepe. Utolsó ebédünk után elkövetkezett a végső búcsúzás Moszkvától. Az Int.uriszt képviselője reméli, hogy rövidesen ismét ellátogatunk hozzájuk. Küldöttségünk nevében a Dimitrov Vegyiüzem CSSZBSZ szervezetének alelnöke mond búcsút vendéglátóinknak. Még néhány jelképes ajándékot veszünk és adunk át, majd elindulunk a pályaudvarra, hogy nekivágjunk a hosszú útnak. A vonatban elbeszélgetek dr. Fedor Gula elvtárssal, küldöttségünk vezetőjével, aki elmondja, hogy a barátság vonata teljesítette küldetését: hozzájárult a két ország népei barátságának további megszilárdításához. Valamennyiünknek ez a véleménye. És az, hogy barátságunk megbonthatatlan. FÜLÖP IMRE A moszkvai Kalinyin sugárút. ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 19. Liza ismét kicsúszott az ölelésből. Kloss kissé durcásan ült az asztalhoz, kezebe vette a Fiihrer könyvét. A lapok eléggé elnyüttek voltak, látszott, hogy forgatják. Aztán a telefonra nézett, emlékezetébe véste az állomás számát: — Kétszázkilenc tizenhárom — mondta hangosan. —- Nem fogom elfelejteni. A lány hallgatott. Kloss megsimogatta a haját: Úgy látszik megbántad, hogy meghívtál. , — Nem, nem — tiltakozott a lány. — Oriilök, hogy eljöttél, ezt meg kell ünnepelni. Készítek valami inni és harapnivalót. — Ünnepi tartalék? — Nem készítettem az ünnepekre — valaszolta Liza. — Hol töltöd az előestét? — kérdezte Kloss. - Miért gondoltál most erre? — nézel! rá a lány. -.Mer1 ez a fenyőfa — gondolkozott Kloss —, ez a fenyőfa ... hol is láttam ehhez hasonlót? - Mimin pvben magam készítem el a fenyői. — S mindig így? Nálunk egészen másként díszítik. Egyszerűbben, ridegebben, takarékosabban. Minden német házban takarékosabban díszítik a fenyőt. — Nem értem, mit akarsz ezzel mondani? Ilyen fenyőfát eddig csak Lengyelországban láttam, Liza. Csak Lengyelországban. Igen — mondta kis gondolkozási idő után — ez lengyel fenyőfa, Liza. Közben azon meditált, hogy kicsoda tulajdonképpen ez a lány? Valóban a Gestapo embere, vagy az övéké? — Azt akarod — kérdezte Liza —, hogy szedjem le a fáról a színes papírokat? Nem árt. Legalább Is remélem, hogy nem ártanak nekünk a lengyel fenyőfák. Ne beszélj így, ilyen idegesítőn! — Miért? Azt gondolod, hogy a német tiszteknek nem tetszhetnek például u lengyel fenyőfák? — kérdezte Kloss, kötekedve. — És a lengyel lányok? — villan! fel Liza szeme. — jártam Lengyelországban - mond tu Kloss. — ök gyűlölnek minket Liza. Ezért ilyen nagy boldogság hozzátok simulni — mondta, 9 magához ölelte a lányt. Onta már a Játékot. Nagyon únta. Megcsókolta, 3 észrevette, hogy Liza mereven lecsukja a szemét. — Engedj rázkódott meg a lány. — Miért? — ígértem valami harapnivalót —• mondta. Már újra mosolygott. -— Nem vagyok éhes ... — Nyugalom kedves, van még időnk. Nagyon sok időnk van — mondta a lány, s kisietett a szobából. Kloss felkattintotta a rádiót. Híreket mondott. Erős harcok Sztálingrád térségében Kloss elmosolyodott, hiszen Paulus hadserege már egy hónapja harapófogóban volt. Ledőlt a heverőre. A konyhából tányérok és evőeszközök zörgése hallatszolt. Arra gondolt, hogy egy ilyen lánnyal igazán kellemesnek kellene lennie az estének. BehSnyta a szemét, aztán hirtelen felugrott. Átsétált a másik szobába, minden apróságot alaposan szemügyre vett, benézett a képek alá, a bútorok mögé, dé sehol sem találta azt, amit sejtett: a Gestapo lehallgató készülékét. Liza igazán jó háziasszonynak bizonyult. Kitűnő volt a paradicsomos kolbász, jó ízű a bor, amelyből Kloss már elég sokat felhörpintett. A vacsora romjait nézve az jutót! az eszébe, hogy Liza bizlosan bőségesen kap élelmiszerjegyel, az alkalmi vendégekre is számítva. Liza alig ivott néhány kortyot. Latszó lag érdeklődés nélkül folyt közöttük a társalgás, de Kloss gyorsan észrevette, hogy a lány rutinosan vezeti a beszélgetést. Megkönnyítette hát a dolgát. Beszélt egy barátjáról, aki páncélos hadiestével együtt a nonhoz került, egy másikról, akit Sztálingrádhoz VPZPIU/PÍtek . . . — És te? — kérdezte Liza — Téged nem küldenek? Kloss tettetett részegséggel felnevetett: • — Nem tudom Liza. De ha hadosztályomat, a legjobb páncélos hadosztályt tényleg átvezényelték Franciaországból a Volgához, akkor én is oda megyek. Oda, de hozzád visszajövök, kicsi Lizácska —-mondta, s ráborult a lányra. — Mind így beszéltek — mondta fölényes hangon a lány. — Aki néhány napra idevetődik, az mind így beszél. Aelán küld még néhány lapot és megírja, hogy éppen mos! fagyot! le a füle, vagy pedig haslövéssel kórházltan fekszik. Sokat ismertél? 7? Mi az, jéltékenységi jelenet. Hans? Néni gondolod, hogy kicsit korai? Klošs magához akarta húzni a lányt, de éles berregéssel megszólalt a csengő. - Telefon? — kérdezte Kloss. - Nem, az ajtó. Nem vártam senkit -- szólt vissza a küszöbről. Kloss útánd lopakodott. Látta, amint a lány idegesen kiakasztja a láncot és kinyitja az ajtót. Vasutasruhás férfi lépeti he, kefében pisztoly: — Liza Schmidt? — kérdezte a vasutas. — Igen, — a lány hangja remegett. Mit akar? — Artúr megbízásából — mondta Kuschka. Kloss egyetlen mozdulatlal kivágta az ajtói. Kezében pisztollyal, rászólt Horstra: — Kitűnő céllövő vagyok — majd inlett a kezével. — Eldobni a pisztolytI Kloss óvatosan emelte jel a fegyvert, s közben pisztolyával sakkban tartotta a másikat. — Kezeket feli*— majd a lányhoz Gondolom Liza meghívod az ural is egy pohár borra? Horstot az ajtóhoz lökte, majd l.izut figyelte, aki olyan sápadt volt, mint u jal. Horst azt mondta, hogy Artúr megbízásából ... Tehát Artúr nem vonta vissza a parancsot. Vagy nem kapta meg az üzenetet. De miért nem kapta meg? Talán az orgonista ...? Ez az ember itt csak végrehajtója az ítéletnek. De mit kell tennie ilyen helyzetben egy német tisztnek? Kloss még nem határozott, de azt tudta, hogy nem szabad kiesnie a szerepéből. Horst a falnál állt, feltartott kezekkel. Rákiáltott: — Beszélj, ki küldött'? Amaz dühös tekintettel nézett rá, s a fogai között sziszegte: —• Semmit sem tudok mondani. — Meglátjuk — mondta Kloss. — Beszélsz majd másutt. — Lizához fordult. — Ki ez az ember? Ismered? — Igen ... azazhogy nem ... Valahol mintha már láttam volna ... — 'Hagyjuk a mesét. Emlékeztetlek, hogy amikor belépett azt mondta: ..Ar túr megbízásából..." A lány sírva fakadt. Olyan termeszetesen csinálta, hogy ha Kloss nem tudott volna semmit az előzményekről. alighanem most magához húzta volne vigasztalni. — Mindent megmondok — szipogta. — Most már mindent értek. O Artúr bátyja, én pedig csúnyán elbántani szegény Artúrral. A mese nagyon egyszerű volt. de elfogadható. [Folytatjuk j 1H7U Xti. '