Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-31 / 309. szám, csütörtök

ŰJÉVI SZOKÁSOK Ceruzajegyzetek Lengyelországban és ... Ma világszerte elterjedt szilveszteri szokás, hogy az új esztendő beköszöntését a pezsgősüvegek dugójának durranása jelzi. Ám nem is olyan régen egyes lengyel tájak falvaiban bevett szokás volt, hogy miután tizenkettőt ütött az óra, a vendéglátó több puskalövést ad le, hogy ezzel elkergesse a rossz óévet és helyet csináljon az újnak. Egyes lengyel nyugati vidékeken elmaradhatatlan újévi szokás a lövöldözés. Az újévi pohárkoccintást azzal magyarázzák, hogy ősi szláv szokás volt az „ördögűzés". Valaha fadobokat és szerszámokat vertek, hogy a nagy zajjal elrettentsék a gonosz szellemeket. A lengyel falvakon ősidők óta hagyomány, hogy Ojév nap-~ján bőségesen étkeznek, ezzel kívánva „biztosítani" a jólétet az elkövetkező esztendőben. Ilyenkor az állatokat is almával és mazsolával töltött újévi kaláccsal etetik. Szilveszter este egy kupica pálinkát kapott a kakas, hogy kukorékolásával ne leplezze le a túl későn haza igyekvő részegeket. Szilveszter éjszaka szokás volt egyes vidékeken, hogy a családtagok és a szomszédok is egymásközt puszta szórakozásból különféle apró tárgyakat loptak. Újévkor aztán váltságdíjat követeltek. Az ifjúság váltságdíjként újévi összejöveteleket rendezett, s ezeken bocsánatot kértek a „károsultaktól". Valaha" a lányok hittek benne, hogy Szilveszter éjszakáján megláthatják jövendőbelijüket. Ezért két gyertya fényében tükör elé ültek, se jobbra, se balra nem tekintve mereven belenéztek a tükörbe. Ugyanis csak fgy remélhették, hogy a tükör® MIT SZÜL A MAXIHOZ? A fenti címmel indítottak karácsony előtt ankétot a prágai Divatházban. A beérkezett 2000 választ tegnap sorsolták ki. Az első tíz nyertes 200—1000 koronáig terjedő vásárlási utalványt kap. A vásárlóknak az ankét keretében kifejezett nézeteit a Pragodev felhasználja a következő évi divat módosításához. A maxit divatosnak találják a vevők, elfogadják, éppenúgy, mint a midi szoknyahosszúságot. A fiatalok még ragaszkodnak a minihez, amelyet továbbra is viselni fognak. ben megpillanthatják jövendőbelijük alakját. Az is elterjedt szokás volt, hogy Szilveszter éjjelén két dió héját dobták a tűzbe, s ha a lángok egybeolvadtak, akkor ez boldog házasságot ígért az elkövetkező évben. ... Etiópiában A messzi Etiópiában is nagy társadalmi esemény az Üjév megünneplése. Igaz, ott nem december utolsó napján szilvesztereznek, mivel az uralkodó vallást képviselő kopt egyház naptára szerint az új év szeptember 11-ével kezdődik. A híres Salamon dinasztia 225. uralkodója, I. Hailé Szelasszié négus országában 21 ágyúlövéssel üdvözlik az új év kezdetét, mint valamilyen királyi felséget. Utána az abesszinek (az etiőpiaiak másik, főként ellenséges népektől származó neve, melyet nem szívesen hallanak) négyórás táncünnepségen vigadoznak. Az addisz lekainmá nak, azaz virágtáncnak nevezett szertartáson fehér színű nemzeti viseletbe — sammá-ba öltözött lányok vonulnak fel, kezükben virággal. A nézők között ott ólálkodnak a házasulandó ifjak, ők meg citromot tartanak a kezükben. Tánc közben a legények szívük választottjának nyújtják át a citromot, amelynek elfogadása igent jelent a házassági ajánlatra. Felér a jegyváltással. Utána a boldog jegyespár szenvedélyes táncot mutat be. Ezt követően népbál veszi kezdetét. Az uralkodócsalád híres őseinek életét, négusok. hadvezérek győzelmeit és más híres történelmi eseményeket megörökítő táncképek szerepelnek műsoron. Ilyenkor szerephez jutnak a történelmi múltú, nemzeti hagyományú hangszerek is. A fukaré t, a harcosok dalát előadó művész korhű harci; jelmezben lép fel, vízilóbőr pajzzsal a kezében, s a kabero dob pergése közepette adja elő a harci dalt. Aztán megszólal a maszinkónak nevezett egyhúros hangszer, majd a began — Dávid hárfája. Később fuvolások egész zenekara kíséri egy katonának ellenfeleivel vívott párviadalát, s a „győzelem" után valamennyi hangszer egyszerre zengi a katonai bátorság és diadal himnuszát. (L. L. válogatása) A TALÁLT TÁRGYAK BOLTJÁBAN Ahányszor az év végén Prágában tartózkodom, mindig benézek a Kaprova-utcai talált tárgyak boltjába. Hogy miért, azt pontosan nem tudnám megmondani, de valahogy úgy tűnik, mintha ennek a látogatásnak amolyan számadás, illetve leltár jellege volna. Mert itt ebben a boltban adnak egymásnak találkozót azok a tárgyak, amelyeket az év folyamán Prágában a villamoson, az állomáson elhagytak, vagy esetleg az utcán elvesztettek. Érdekel tehát, hogy ez idén mit hagytak el az emberek, milyen tárgyak maradtak gazdátlanul, mert hiszen mondanom sem kell, nem minden elveszett tárgy kerül a talált tárgyak boltjába, vannak dolgok, amelyek villanó gyorsasággal, mondhatni ragadozó mozdulattal cserélnek gazdát. De ezek más kategóriába tartoznak, ezek nem talált tárgyak, hanem csupán elveszett tárgyak. A talált tárgyak boltjának vezetőjét Svobodának hívják, egy nyitott, vonalazott füzet fekszik előtte, amelybe a talált tárgyakat jegyzi fel. Amikor bemutatkozom s azt mondom, hogy újságíró vagyok, rám sem hederít, hanem fagyosan azt válaszolja, elég baja van az újságírókkal, évente ötven is meglátogatja ... Neki most nincs ideje. * Jól ismerem Svoboda urat, tudom, hogy jólelkű ember, csak most év végén, az új esztendő előtt egy kicsit felvág. Éppen ezért zavartalanul a következő kérdést teszem fel neki: — Hogy-hogy ötven újságíró? — Hát úgy — válaszolja szellemesen —, hogy ők is elveszítenek néha egyet-mást, néha a tollúkat, máskor meg a kesztyűjüket keresik nálam .. . Egyszóval éppen olyan feledékenyek mint más halandók. — Én nem vesztettem el semmit, ellenkezőleg, találtam egy pár kesztyűt. — Ha így van, szívesen átveszem. — Fölösleges, én már a gazdáját is megtaláltam. — Ha így van — mosolyog egy tapasztalt ember iróniájával — akkor jöjjön, megmutatom magának a boltot. Nincs sok látnivaló itt, de ha maga kíváncsi, akkor tessék . .. Tudja, a maguk vidékéről járt itt évekkel ezelőtt egy szerkesztő, azt hiszem a Smenából, írt is egy érdekes cikket a boltról — utána újra jelentkezett. Amikor benyitott, azonnal közölte velem, hogy ezúttal azért jött, mert az óráját vesztette el. És képzelje el azt a csodát, az óra már nálunk volt és én örömmel átadhattam neki. A mi örömünk — sóhajt fel — ha a tulajdonosnak átadhatjuk elveszett holmiját. Persze ez nem mindig sikerül. Láthatja . .. És széles, lendületes mozdulattal a poros polcokra mutat, ahol rengeteg játékszer, gyerektáska van felhalmozva. Egy dobozban egy halom kesztyű hever, ez is főleg gyerekeké. Vannak aztán biciklik, aktatáskák, cipők korcsolyával és anélkül. Rengeteg női ernyő meg redikül látható itt mindenféle színben és formában. Ezekből kiállítást is lehetne rendezni... Ebben a pillanatban cseng a telefon, egy asszony kérdi, nem találtak-e az utóbbi napokban egy karórát ilyen és ilyen márkával. Svoboda úr arca felragyog, látni, hogy elemében van. — Igen — válaszolja örömmel — az órája nálunk van, bármikor átveheti. Én közben Dosková asszonytól, a munkatársától megkérdem, hogy melyik esztendőben találták a legtöbb tárgyat? Habozás nélkül azt válaszolja, hogy 1962-ben, akkor 8000 talált tárgyat jegyeztek fel, míg 1968-ban csak 3000-et. Ha az ember elgondolkozik, akkor sem tud kielégítő magyarázatot adni a két év közti különbségre. A későbbiek során megtudom, hogy novemberben, Prága egyik állomásán egy aktatáskát találtak, amelyben 14177 korona volt. Persze ilyen aktatáskának a gazdája is gyorsan megkerül. A legtöbb clolgot egyébként a villamoson és az állomáson hagynak el az emberek — a legtöbb árut onnan kapják — de előfordult évekkel ezelőtt olyan eset is, hogy egy asszony karácsony előtt a fizetését vesztette el, amely a prémiummal együtt 1400 koronát tett ki. Az utcán vesztette el, mégis megkerült, befutott hozzájuk és átadhatták tulajdonosának. — Ismétlem, a mi szakmánkban ez a szép — mondta a vezető — remélem, jövőre szebb eseményekről számolhatok be. Számítva a feledékenység halhatatlanságára, a reményt indokoltnak tartom. CSILLAGOK RAGYOGÁSA Shakespeare Rómeó és Júliáját már többször láttam színházban, filmen és többször olvastam is. Eddig a legjobban a szovjet balett tetszett. Rómeó és Júlia története úgy hatott ebben a színes balettfilmben, mint a távoli és mégis közeli ragyogó csillagok a tiszta égboltozaton. Most Prágában újra fut a filmszínházakban egy angol Rómeó és Júlia. Az előadás több mint három órát tart, és az emberek érdeklődéssel és izgalommal nézik a fiatal pár halhatatlan szerelmi történetét. Nem akarok ezúttal beszámolni arról, hogy rám hogyan hatott most ez a film, inkább elmondom a filmmel kapcsolatban egy másik élményemet. A filmszínházban ugyanis két suhanc ült előttem. Amikor Júlia megitta álomitalát, a feszült izgalommal zsúfolt csöndben az egyik suhanc azt súgta halkan a barátjának: — Nemsokára felébred, találkozik Rómeóval és minden rendben lesz. — Nem, nem találkozik Rómeóval — felelte remegő hangon a másik, mint akinek már sejtelme van a szerelemről és Shakespeare Rómeó és Júliája már úgy él emlékezetében, mint a csillagok távoli és közeli ragyogása a tiszta égboltozaton. VIHARBAN Amikor Prágát az esti órákban repülőn elhagytam, hóviharba kerültünk. A gép úgy dobált bennünket, mint a tenger a hajó roncsait. Gyomrom fel és leszállt, mintha szárnyakat kapott volna. Alaposan beleizzadtam e rövid utazásba, öszszeszorított foggal arra gondoltam, könnyen lehet, hogy holnap már csak egy rövid újságfhír leszek, semmi több... És hirtelen úgy összezsugorodtam, hogy mellettem egy újszülött is óriásnak hatott volna. SZABÓ BÉLA ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 34. Ruppert kifejezhetetlenül félt. Erezte, hogy homloka csupa verejték, llza jutott eszébe, llza, akitől ha nem is szakítanák el, eldobná magától az árulót. Lothar figyelmesen nézte Ruppert fokozódó félelmét. Szerette a félelmet látni áldozatai arcán. Noha nem vetette meg a fizikai megfélemlítés eszközeit sem, akkor érzett igazi győzelmi mámort, amikor minden külső ráhatás nélkül remegtek előtte az emberek. Nem szokott sokat teketóriázni velük. Néhány napi megfélemlítés után gondolkodás nélkül lepuffantotta ezeket a férgeket. — Gondolkozz csak, Ruppert — mondta tagolva a szavakat — nem említetted senkinek ezt a randevút? — Senkinek, Herr Sturmbannführer. — llzának sem? — Nem említettem llzának sem — mondta. — Biztos vagy benne, Ruppert? — Lothar arca pimasz vigyorba rándult. — Kérem, higgyen nekem, Herr Sturmbannführer — fogta könyörgöre a hangot a százados. A szomszédos szobából sikoltás hallatszott. Egy igen rövid, de hatásos sikoly. Ruppert mégállapította, hogy pontosan úgy hangzott, mint amikor egy hanglemezt akarnak elindítani, de az első másodpercben megszakítják a műsort. Ugy rémlett, mintha llza hangja lett volna. Lothar mosolygott. Élvezte a sikert. — Adok neked még egy lehetőséget — mondta —, pedig nem kellene kockáztatnom semmit, mert rongy áruló vagy, megértél a golyóra. De valahogy kedvellek, Ruppert. Éppen azért kapsz még két napot. Ha addig felkutatod a lányt... — Hogyan bizonyítsak? — kérdezte a százados. — Az a te dolgod drágám — mondta Lothar, — ugyanis a te nyakadról van szó, nem az enyémről. Ha jól emlékszem, te kaptál pénzt a lengyel hírszerzőktől, tehát neked kell többet tudnod róluk. De ez az utolsó lehetőség, ha nem élsz vele, meghalsz nélküle. — Tudom — mondta rettegve Ruppert. Tekintete végigsiklott az udvaron, mégakadt a pincesarok rácsos ablakán. — Menj el jeltétlenül abba a kaszinóba is — mondta Lothar —, hátha találkozol régi ismerősökkel, Schmidt úrral. Nagyon szeretnék vele is beszélgetni. Annának el kell tűnnie — mondta Kloss Lotharnak pontos személyleírása van róla. Hárman ültek az asztalnál. Nárcisz szórakozottan rakosgatta parányi sakkfiguráit. Anna Hans vállára támaszkodva figyelt. Ezeknél a szavaknál nevetés rázta meg felsőtestét. — Kedves vagy Hans, de túlzói. Legfeljebb arról van szó, hogy más frizura kell és más öltözék. — Hát nem értitek? Nem érzitek miről van szó? Az ellenséget nem szabad lebecsülni. Különösen nem Lothart. Mindent megtesz, hogy megtaláljanak. — Az utasítás úgy szól — mondta Nárcisz, — hogy a terveket minden áron meg kell szerezni. — Félő, hogy igen magas lesz az ára — mondta Kloss. Arra gondolt, hogy Annával kell fizetniük, vagy Nárcisszal, vagy Schmidttel, vagy mindannyiukkal. És ez már így lesz a ' háború végéig. Mert minden nap új feladatokat kínál, és az utasítás mindig így szól, megszerezni, végrehajtani minden áron

i — Van valami terved? — kérdezte Nárcisz. — Igen, de az első, hogy Ádám is eltűnjön Varsóból. Lothar most Annára és Ádámra utazik. Nem csodálnám, ha Ruppert újra feltűnne a kaszinóban és a kávézóban. Persze hosszú pórázon ... — Ádámot már értesítettem — felelte Nárcisz —, de most a terved érdekelne. — Veszélyes terv. Annára is szükségem lesz. — Azt montad, hogy el kell tűnnöm — szólt közbe Anna. — Igen, de csak holnap, ha beleegyezel — fordult a lányhoz Kloss. Tudta, hogy kivételesen veszélyes feladatra viszi magával Annát, de pillanatnyilag nem volt más lehetőség a feladat végrehaftására. — Rendben van — mondta Anna, végrehajtjuk és én eltűnök egy időre Varsóból. Pontosan nyolc órakor kopogott az ajtón. Kloss várta. Benita tartózkodóan csókra nyújtotta kezét, a főhadnagyra vetette hideg tekintetű szemét, aztán látva Kloss kimértségét, hirtelen taktikát változtatott, a fiú nyakára kulcsolta karjait és szájoncsókolta. — Vártalak — mondta Kloss. — Szerencsénk van, Hans — suttogta a lány. — Apám az estét von Falkenhein tábornoknál tölti, ez az este végre a miénk — ismételte a lány, amit reggel már telefonban elmondott, amire Kloss a terveit építette. — Végre van időm számodra, végre itt. De bevallom, egy picikét félek iS tőled — simult Klosshoz a lány. — Miért félsz? — kérdezte. Bevezette Benitát a nappalinak berendezett szobába, ahol már két személyre terítve volt az asztal. — Félek, hogy te is csak von Henning lányát látod bennem. — Drágám, erre nem is gondolok. Nem gondolok arra sem, hogy Varsó legbiztonságosabban őrzött lányát tartom a karjaimban. Most semmire sem gondolok, csak rád. — Téged izgat az, hogy engem őriz~ nek? — kérdezte a lány. — Nem, engem csak egyedül te izgatsz, de ez igazán kellemes izgalom. A lány a nyitott hálószobaajtóhoz lépett, látta, hogy fekvésre készítették elő a széles heverőt. Ivott. Üjra meg újra üres poharát mutatta Klossnak, aki jeltett egy tangót a lemezjátszóra. Benita letette a szemüvegét az asztalra, és Klosshoz simulva táncolt. — Kitűnően táncolsz, Benita . — Ritkán van ilyen örömben részerii. Az iskolai összejöveteleken is leggyakrabban csak üldögéltem. — Gátlásaidnak nincs alapja — súgta Kloss a lány fülébe. — Csinos lány vagy, kellemes partner. — Hazudsz, Kloss. Miért hazudsz te is? — Nem hazudok. Amikor a pályaudvaron megláttalak, arra gondoltam, hogy ez a lány egészen más, mint a többi. En szeretem, ha nem egy a tucatból, akivel járok. — Szóval te is kint voltál a pályaudvaron? — kérdezte a lány, ismét hideg lett a tekintete, vallatóan szigorú az arca. — Egészen véletlenül kint voltam. Éppen Radomiba utaztam, amikor bejutott a vonatotok. Kloss ismét töltött. Poharát a lányéhoz koccintotta. — Le akarsz itatni? — kérdezte Benita? — Szívesen tenném — mondta Kloss és magához húzta a lányt. — Hát akkor igyunk — válaszolta Benita. — Olyan ritkán vagyok részeg, de nem tehetek róla, hogy olyan konok fejem van. Igaz, hogy konok fefem van? — nézett Klossra, aki nem értette, mii akar ezzel mondani a lány. — Kérlek, hozz egy pohár vizet — kérte Benita. Kloss készségesen sietett ki a konyhába. A vízcsapnál feltört egy parányi fiolát s a tartalmát a lány poharába töltötte. Benita mindezt mosolyogva nézte a másik helyiségből. Afkán gúnyos mosoly vibrált. (Folytatjuk

j 1970