Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-17 / 299. szám, csütörtök

APRÓHIRDETÉS SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA NEVELÉS A NAPKÖZIBEN A napköziben folyó eredmé­nyes nevelőmunka alapvető fel­tétele a napközis közösségek kialakítása, ezért erre már az első napoktól kezdve nagy súlyt kell helyezni. A közösség­be való beilleszkedés az óvodát nem látogatott gyermekek szá­mára nehezebb, ezért nagyobb segítségre szorulnak, mint a volt óvodások. A napközinek folytatnia kell azt a munkát, amit az óvoda megkezdett. Ami többletet jelent a gyermekek számára, az a nagyobb fokú ön­állóság, a nagyobb egyéni fele­lősség, amellyel egyre inkább előtérbe kerül a társakért való felelősség akár a tanulásról, akár a játékról van szó. A sike­res, közösséget formáló munka alapvető feltétele, hogy a gyer­mekekkel következetesen gya­koroltassuk az együttélés sza­bályait. Szerepeltetni kell őket, különböző megbízatásokat kell nekik adni, mert csak így te­hetnek szert megfelelő tapasz­talatra. Általános gyakorlat, hogy az egyes felelősöket az idősebb gyermekek közül jelö­lik ki a nevelők. Pedagógiai szempontból azonban fontos, hogy az idősebbek mellé egy­egy kisiskolást is osszanak be. így lehetséges csak a jövő „ak­tívák", felelősök nevelése. A fo­kozatosságot a közösség kiala­kításánál is be kell tartani. A feladatokat mindig pontosan meg kell magyarázni, megértet­ni, majd bemutatni, hogyan kell azokat elvégezni. Ezt a próba­gyakorlásnak kell követnie, majd a tapasztalatok megbe­szélésének s az önálló feladat­végzésnek. A feladat elvégzéséi mindig kövesse annak értéke­lése. A közösségi életre való fel­készítés további fontos feltéte­le, hogy a nevelők helyes ter­vezéssel és megfontolt szerve­zéssel végezzék munkájukat. A tervezésnél figyelembe kell ven­ni az adott napközis csoport életkori sajátosságait, nevelt­ségi szintjét, homogén vagy heterogén jellegét. A különböző szokásrendsze­rek kialakítása a közösség for­málásával egyidőben történik. E szokásokat már az óvodai nevelés során meg kell alapoz­ni, s a napköziben rendszerek­ké kell formálni. Ilyen például a napközi rendjéhez való szok­tatás, mely számos gyakorlati teendő — a tanulók személyi tisztaságának a megőrz'ése, a testápoló szerek stb, használa­ta — megvalósítását követeli meg. Nagyon fontos továbbá a kulturált étkezés igényének és az ezzel kapcsolatos tevékeny­ségi formák (kézmosás, csen­des evés, tisztaság megőrzése az asztalon, kés, villa stb. hasz­nálata) szokássá alakítása ls. Ezzel szorosan összefügg a napközi helyiségeiben való tar­tózkodás szokásrendjének betar­tására irányuló nevelőmunka is. Az egymással szemben tanú­sított elnéző, megértő magatar­tás, az érintkezési stílus külö­nösen nagyon fontos követel­mény. A helyes magatartás elsajátí­tása jelentős módon segíti a gyermekek erkölcsi arculatának a kialakítását. Az óvodában megkezdett humanista nevelést a napköziben tovább kell fej­leszteni. Az ilyen Irányú neve­lési ráhatás eredményességét bizonyltja később, hogy a gyer­mek nemcsak az iskolai és a napközis közösségben érzi ma­gát biztonságban és tudatosttja a közösség nyújtotta védettsé­get, hanem az életben ls gyor­san és könnyen bele tud illesz­kedni a közösségbe és aktív tagjává válik. Az így nevelt tanulókra jellemző, hogy nyu­godtabb az életritmusuk, mert egymáshoz és nevelőikhez való viszonyuk mentes a feszültség­től, az idegességtől. Ez a vi­szony a kölcsönös bizalmon, tiszteleten, megbecsülésen alap­szik. A gyermekek gazdagabb érzelmi vllágúak, mert a közös tevékenység során sokféle kap­csolatba kerülnek egymással, maradandó élményekre tesznek szert s ez egész lényükre hu­manizáló hatással van. Megfelelő szabadfoglalkozá­sok elősegíthetik a gyermekek esztétikai nevelését is. A me­seórákon kívül eredményesen alkalmazhatók: a bábjelenetek betanulása, különböző verse­nyekre való felkészülés, ének­lés, zenélés, könyvismertetés stb. Ezek a tevékenységi for­mák nemcsak a gyermek ízlé­sét és a művészetekhez való pozitív viszonyát alakítják, ha­nem — pl. a bábuk készítése — kézügyességüket ls fokozzák. Látszólag nehéznek tűnő fog­lalkozási forma a könyvismer­tetés, pedig a tapasztalatok sze­rint ezt a formát a fiatalabb csoportokban ls lehet alkal­mazni. Nemcsak az irodalmi íz­lést fejleszti, hanem az olvasó­vá nevelést ls elősegíti. A gyer­mekek az egyes művekből rész­leteket, sokszor csak egy-egy versszakot tanulnak be s azt dramatizált formában előadják. Így a nevelők felkeltik érdeklő­désüket az ismeretlen részletek vagy a kedvenc író más művei iránt. Külön kell szólni a munkára való nevelés lehetőségeiről. A napközisek egyik legfontosabb munkája a tanulás, ám nem szabad megfeledkezni a fele­lősséghálőzat és a megbízatási rendszer kialakulásával kínál­kozó nevelési lehetőségekről. A nevelőknek mindig számolntok kell a tanulók aktivitásával, s a megbízatásokat úgy kell ki­adniok, hogy felkeltsék a gyer­mekek érdeklődését. Olyan jel­legű feladatokat kell nekik ad­ni, amelyek segítik önállóságuk fejlődését. Az önkiszolgáló te­vékenység jó megszervezése, s annak minden formája a mun­kához való helyes viszony ki­alakulását segíti. Rendszeres­ségre, fegyelemre, pontosságra szoktatjuk vele a gyermekeket. A testnevelés a napközisek számára nemcsak a sokoldalú fejlődés szempontjából fontos, hanem hatásos kiegyensúlyozó és felüdülést biztosító eszköz is. A foglalkozási formákat változatos, aktív pihenést bizto­sító gyakorlatokkal kell válto­gatni. A testnevelés során szá­mos lehetőség kínálkozik az akaraterő nevelésére. Különféle gyakorlatok következetes alkal­mazásával elősegíthetjük a nyugodtabb, fegyelmezettebb viselkedést és a tanulási idő gazdaságos kihasználását. A napköziben folyó nevelő­munka néhány feladatát és le­hetőségét érintve, szeretnénk még egyszer hangsúlyozni: a kitűzött feladatok végrehajtása és az egész nevelőmunkát át­ható szeretet kifejezésre jutta­tása nélkül nem lehet eredmé nyes munkát végezni. KULACS DEZSŐ KIRÁLYHELMEC IS KÉSZÜL A bodrogközi munkásmozga­lom hajdani központjában, Ki­rályhelmecen is — akárcsak másutt az országban — a kom­munisták lelkesen készülnek a CSKP megalapítása 50. évfordu lójának méltó megünneplésére. Magyar Bertalan elvtárstól, az SZLKP királyhelmeci városi bi­zottsága elnökétől megtudtuk, hogy irányításával megkezdte tevékenységét a novemberben megalakult 17 tagú- előkészítő bizottság, mely már jóváhagyta a pártjubileum előkészületeinek politikai szervezési terveit. En­nek alapján irányítja a bizott­ság a városban működő alap­szervezetek munkáját, s ezek részére Királyhelmec és kör­nyéke gazdag munkásmozgalmi hagyományaiból eredően konk­rét feladatokat szab meg. Jelen­leg folyik a CSKP KB tézisei­nek megtárgyalása, a pártbe­szélgetések alkalmával vállalt kötelezettségek teljesítésének, valamint a jubileum tiszteletére indult szocialista munkaverseny eredményeinek értékelése. A pártalapítók közül Király­helmecen él Illés László, Hajdú István, Túrák István, s Magyar­országon tartózkodik Lénárt László és Mokri Béla elvtárs. Közülük többen, de mások is: Hadžega, Árendás, Pikor László elvtársak ezekben a napokban látogatják az iskolákat, ahol beszámolnak a fiataloknak él­ményeikről, elbeszélgetnek a párt forradalmi múltjáról, a dolgozók érdekében folytatott harcáról. A pártoktatás keretében szín­vonalas előadásokat tartanak a CSKP megalapításáról, jelenlegi politikájáról s a KB legutóbbi plenáris ülésének határozatai­ról. (Kulik) APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL m Veszek OPEMUS nagyítót 500 koronáig. Jelige: Sürgős. 0-1749 • Eladó jó karban levő Moszk vics 407 személygépkocsi, legutol­só kiadás. Ár megegyezés szerint. Cím a hirdetőirodában. 0-1753 • Párkányban 3 lakás eladó, egy beköltözhető. Jelige: Megegyezünk. 0-1755 • Eladó három éves MB 1000 jobboldali vezetéssel. Jelige: Meg egyezünk. 0-1754 • Dunaszerdahelyen eladő 4-szo­bás, befejezés előtt álló családi ház a város új lakónegyedében. Ár megegyezés szerint. Cím: Kug­lerová Etela, Dunajská Streda, MsNV — telefon 28—57. 0-1756 • Eladok társadalmi regényeket különböző íróktól, jelige: Antik. 0-1747 • Octávla jó állapotban GJ után eladó. Korencsi József, Veiké Lu dlnce 135, okr. Levice. 0-1741 A Munkaérdemrenddel kitüntetett PRIEMSTAV nemzeti vállalat 5 számú építési Igazgatósága Bratislava - Trnávka, Vrútocká 18/a a bratislavai és érsekúj'vári építkezéseire azonnal alkalmaz kőműveseket ácsokat építőmunkásokat Kereseti lehetőségek: kőműves - ács betonozómunkás 3000,- koronáig 2700,- koronáig A kereseti lehetőségen kivül a következő előnyöket biztosítjuk: •fc toborzási jutalék 4000,- koronáig az előirt szab­ványok szerint •k különélési pótlék 20,- korona, az érsékújvári körzetben 15 és 10 korona ir útiköltség-megtérítés beutazóknak valamint csa­ládlátogatás alkalmával családosoknak 14 na­ponként, nőtleneknek háromhavonként •k lakásépítkezéseken dolgozóknak 10 százalékos bérpótlék k ingyenes szállást biztosítunk a munkásszállóban k étkezést az építkezéseken biztosítunk Érdeklődők jelentkezzenek írásban, vagy személye­sen az 5 számú építési igazgatóság személyzeti osztályán, Bratislava — Trnávka, Vrútocká ul. 18/a, telefon 241-36. 0F-M15 ÁLLÁS • A Nyugat-szlovákiai Erőművek (Západoslovenské energetické zá­vody) n. v. igazgatósága Bratisla­va, ul. M. Culena 8. azonnali be­lépéssel alkalmaz 1 autődarukezelőt A fizetési feltételeket a személyes látogatás alkalmával beszéljük meg — a szakképesítés és gyakor­lat alapján. Minden alkalmazottunknak a ház­tartásban! vlllanyhasználatra az „N" fizetési szabványt biztosítjuk (Kčs 0,14 kWó). Az érdeklődők a főraktárban je­lentkezzenek, Bratislava, Hraničná 5. OF-1626 sat, lehet elvált ls. Egy gyermek nem akadály. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Házam és ker­tem van. 0-1745 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, akik virágadománya­ikkal és részvétükkel enyhítették fájdalmunkat és elkísérték utolsó útjára a jókal temetőbe Kiss Ferencet, a drága jó férjet és édesapát. A gyászoló család 0-1748 ISMERKEDÉS • 53 éves özvegy, főiskolás, dok­tori diplomával, megismerkedne magas termetű úrral, (ellge: Csak komolyan — várlak. Ú-1752 • 37 éves, magas, jó megjelené­sű, nem saját hibájából elvált fér­fi ezúton keres hozzáillő élettár­Hirdessen Ön is •az Új Szó-bon 1 A bratislavai DIMITROV VEGYIMŰVEK nemzeti vál­lalat előnyös fizetési feltételek mellett felvesz: lakatosokat - hegesztőket villanyszerelőket szerelöket esztergályosokat tolatómunkásokat ­betanításra is darukezelöket kőműveseket - ácsokat samottozókat festőket rádiószerelőket Az építési részleg számára épületvezetőt. Feltételek: SPŠ vég­zettség építészeti szak és gyakorlat a szakmában. Továbbá felvesz nagyobb számú munkást a kémiai és kisegítő részlegbe TOVÁBBÁ 17. ÉLETÉVÜKET BETÖLTÖTT LANYOKAT a műselyem és polipropilén gyártó részlegbe és a kész áru csomagolására. AZ ÉPÍTÉSI RÉSZLEG RÉSZÉRE KŐMŰVESEKET ­idénymunkásokat a téli hónapokra. Nőtleneknek és hajadonoknak lakás biztosítva, étke­zés az üzemi konyhán. Bővebb felvilágosítást a személyzeti osztály ad, telefon 177, 20-41, és 24-76 mellékállomás. ÚF-1614 A KASSAI MÉLYÉPÍTŐ VALLALAT INŽINIERSKE STAVBY, N. P., KOŠICE részt vesz a Szovjetunió—Nyugat-Európa átmenő gázvezeték építésében a TrebiSov, Slanec, Košice és Veľká Ida közti szakaszon. Az építkezés kezdete 1971, befejezése 1973. A Kassai Mélyépítő Vállalat ezekre az építőszerelési munkákra alkalmazni fog: kr technikusokat •k csőszerelő-hegesztőket ir darukezelőket •k kotrógépkezelőket •k földgyalukezeiőket •k lakatosokat ic szigetelőket •k munkásokat ~k motoros és lánctalpas járművek vezetőit ~k ácsokat - betonozókat k géplakatosokat Az építkezés dolgozóinak a következőket nyújtjuk: A toborzási jutalék, A teljesítménybér, A rendkívüli kedvezmények, A különélési pótlék, A családlátogatás alkalmával útiköltség-megtérítés, A a vállalati iskolákon szakképzettség megszerzésének lehetősége, A tíznapos munkarend, A a dolgozók lakóhelyükről való el- és visszaszállítása, A étkezés és elszállásolás az építkezésen. Az érdeklődők az alábbi címen jelentkezzenek: INŽINIERSKE STAVBY N. P., KOŠICE, STAVEBNA SPRAVA 02, Košice, Stará Prešovská cesta, osobné oddelenie. OF-1734

Next

/
Thumbnails
Contents