Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-13 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

TÁRSASÁGBAN Asszonyok beszélgetnek: : — Szerintem a hűtlenség nagvobb bűn, mint a gyilkosság. Szabóné, mit szólsz hozzá? — Honnan- tudjam — feleli Szabóné elvörösödve — én még élelemben senlkit sem öltem meg! Nöl DOLGOK Egy ismert filmszínésznő mérnökhöz ment feleségül. Néhány nappal az esikiivő után ezt mondta barátnőinek: — Rendkívül elégedett vagyok. Ezután csak mérnökökhöz meg vek feleségül! ) BARÁTSÁG Két hippi „fut össze" Mindjárt összebarátkoznak. Egyikük érdeklődik: Te hol laksz? — Seho). — Mindjárt gondoltam, hogy szomszédok vagyunk! JUiôňéfi • Egyes emberek fele olyan, mint a feneketlen zsák Mindig üres. • Vannak olyan hegymászók, akik — a csúcsra igyekezve — összetévesztik a sziklákat mások hátgerincével. • A róka olt ravaszkodik, ahol tud — egyes emberek viszont ott, ahol már nem tudnak!• A kapzsi emberek között is vannak áldozatkészek: kis haszonért — nagy érdemeket vállalva — főnökük elé térdepelnek. • Egyes emberek kitüntetést érdemelnek azért, hogy bölcsen hallgatnak, amikor mások helyettük is dolgoznak. (ki) OSZTÁLYON ALULI SZÁLLODA - A felső agyra mindjárt bo sok maguknak egy esernyőt! I Nebelspalter j PÁRBESZÉD — Momi)a Kiss, miért adta a fiát zenem hol óba. Mikor tudvalévőleg egyáltalán nincs hallása! — Na és? A fiam játszani fog, tehát nem lesz hallgató! TURISTÁINK MONTE CARLÖBAN Ha már itt vagyunk, játszunk «gyel, barátaim! |P Juŕena rajzit)" RÉMTÖRTÉNET „ Két fiatalember hegymászó túrára indult. Egy mély szakadék fölött másztak, amikor az egyik megcsúszott és belezuhant a tátongó mélységbe. Társa ijedten kiáltja utána: — Pista, nagyon megütötted magad? — Nem — hangzik föl mélyről a kiáltás. — Hát ez szinte lehetetlen — sóhajt föl a fiatalember — Miért? — hangzik föl a válasz — hiszen én még mindig zuhanok . . HAZAI KÉP Egyik hazai üzemben nagy a dáridó. Belép á szomszédos gyár igazgatója és megkérdi: — Tulajdonképpen mit ünnepelnek, kartársak? — Az igazgatónlk születésnap Ját! — Igen? És hány éves az Igazgatójuk? — 49 éves és három hetes. . . ZÁPOR Hirtelen zápor kerekedik. Kovács a homlokát ráncolja. — Nagy baj, hogy most jött rá az ese. A feleségem lement a városba esőkabát és esernyő nélkül. Szabó megnyugtatja: — Ne félj, nem ázik meg. Meghúzódik valamelyik üzletben. — Hisz éppen ez a baji MEGNYUGTATÓ Az orvosnál: — Sajnálom, Kovács úr, ma ga valamivel megmérgezte magát. — Te jó ég! Legalább állapítsa meg, hogy mivel!. — Nyugodjon meg, a boncolás után már pontosan fogom tudni! GYEREKSZÁJ Kovácsné új bundájában tér haza. Kisfia egy ideig nézegeti, majd így szól az édesanyjához: —• Szegény állat, mennyit kellett szenvednie, míg ezt a bundát fölvehetted! Kovácsné gyorsan rávágja: — Fiacskám, nem szabad így beszélni az édesapádról! — Mit bámulnak? Nem láttak még favágót?! Ľ. Kotrha karikatúrája. BÍRÓSÁGON — Kérem mondja el, n»it mondott magának ez az ember, amikor az autójukkal összeiitiköatek?

: — Bíró úr, ki hagyhat fim B trágár kifejezéseket? — Természetesen. — Hát akkor tulajdoniképpen nem mondott semmit! ÉJSZAKA Az egyik este a szolgálatot teljesítő rendőr egy férfit csíp el, aki az egyik bérház ablakán igyekezett bemászni. Az igazoltatásnál meglepetten veszi tudomásul, hogy az illeti" ebben a házban lakik. Csodálkozva kérdi meg: — Mondja polgártárs, miért nem megy be az ajtón? — Azért, kérem, mert ott vár a feleségem A TÁVIRAT Szöveg nélkül. (Szpilki — Varaft) Jaj, én úgy restellem, hogy már megint zaklatom a közvéleményt, pedig islenbizony nem akarok kötődni, hiszen olyan türelmes vagyok, hogy ha egy szúnyog az orromra száll, nem csapom agyon, hanem vicceket mesélek neki, hátha megüti a guta. Kérem, én. titokban lírai alkat vagyok, bájdanák zengenek lelkemben és szerelném magamhoz ölelni felebarátaimat', a nagy emberszeretet mián. Persze először a nőneműeket, persze először a csinosakat, persze először a 18—25 éveseket — és ha még maradna kapacitás, akkor 28 évre emelném a korhatárt, mert nekem ilyen bolond jó szívem van. De mit csináljak én a bolond jó szívemmel, amikor a bratislavai Központi Távíróhivatal mindenféle pajkosságot eszél ki, mérgesít és elhessegeti lelkemből a bájdanát?! Itt van, könyörgöm, előttem egy lávirat. November 5-én adták fel Füleken. De ez olyan különleges „telefon-távirat", amiben az a pláne, hogy nem kell kézbesíteni a címzettnek, hanem amikor megérkezik rendeltetési helyére, a távfróhívatal valamelyik dolgozója felhívja a táviraton feltüntetett telefonszámot és kedves, kellemes hangon elcsicsergi a szöveget. Ebben az esetben a 238—30-as számú állomással kellett volna közölni, hogy „minden rendben van. Laci". Világos, hogy egy ilyen telefon-távirat nem igényel különösebb élőmunkát, nem kell motorkerékpáron, járgányon, vagy görkorcsolyán cipelni a címzetthez, nem kell csengetni az ajtón, várni, amíg kinyitják, nem kell köszönni, aláíratni az elismervényt. Ez a Laci nagyon szereti a távíróhivatalt, ezért megkímélte őket a megerőltető munkától, sőt a Laci felesége azon a bizonyos napon ott ült a készülék mellett, két gyermeke hordta neki a táplálékot, két gyermeke ment ki helyette .. . szóval nem akarta, hogy a távíróhivatal dolgozójának várnia kelljen, amíg beszalad a másik szobából, vagy a konyhából és felveszi « kagylót. Még sőtebb: a Laci felesége tizenhatszor felhívta a távíróhivatalt és érdeklődött, nem érke zett-e címére telefon-távirat? Este kilenc óra kor is érdeklődött, este 10 órakor is érdeklő dött, másnap délelőtt 11 óráig folyton érdeklődött. De mjnden esetben azt közölték vele, hogy hiába bízik ő a Laciban, a Laci egy trehány, aki a bűnös nagyváros forgatagában, a fiíleki sugárutak rengetegében megfeledkezett érte aggódó hitveséről. Aztán másnap délelőtt— kikézbesítették a táviratót, amit november 5-én 13.55 órakör adtak fel Füleken és 18 órakor mér Bratislavában volt. A Laci adta fel, mert egy rendes fiú, -akit még a világváros csábító kísértései sem tudnak megingatni. Persze, én megértem a bratislavai Központi Távíróhivatal dolgozóit. Azt gondolták, hogy ez igazán nem érdekes szöveg. Hiszen azt Irta a Laci, hogy minden rendben van. Mert ugyebár ha azt írta volna, hogy egy foltos hiéna leharapta a bal fülét, akkor talán hajlandók lettek volna eleget tenni a feladó óhajának... de Így?! Ha azt írta volna, hogy a tyúkszemére esett egy elcsavargó möbolygó, akkor talán — amikor Laci felesége olyan sokszor macerálta őket az érdeklődésével — eszükbe jutott volna, hogy „aha, ez annak a mübolygós pasasnak a felesége .. .1" De így?!. Meg aztán — mit tö rődnek ők azzal, hogy a Laci felesége izgult?! Hát miért nem vett be meprobamátot? ök például, a távíróhivatal dolgozói, egy percig sem izgultak, érverésük normális, emésztésük zavartalan, szívhangjuk zörejmentes volt. Persze a Laci, meg a felesége mindezt beír hatják a panaszkönyv!*, ónnak az említett hivatal dolgozói örülnek, mert az ilyen beíráso kat 9zokták olvasgatni üres óráikban ... sokkal mulatságosabb, mint egy vipclap! (erl)