Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-09 / 266. szám, hétfő
A rangadó után is a TRNAVA maradt az élen Már csak két forduló van hátra az I. labdarúgó-liga őszi idényéből. Az elsőségért folyó harc még mindig nem dőlt el, mivel jelenlég is három csapatnak van 18 pontja, a táblázat élén. A Spartak Trnava a bajnok ellen idegenben elért döntetlenjével megőrizte első helyét. Változott a kép a táblázat alján, mivel a Lokomotíva pontot szerzett Zilinán s ezzel két hellyel került előbbre. A szombat—vasárnapi mérkőzések kevés gólt és kevés nézőt hoztak. A forduló mérlege egyébként úgy alakult, hogy négy találkozót nyert meg a pályaválasztó, négy pedig döntetlen eredménnyel zárrult. 1:1 (1:0) Slovan Trnava Bratislava, 25 003 néző, játékvezető: Kopcio, góllövők: Ián Čap kovič, illetve Martinkovič. Ismét nagy mérkőzés, vérbeli rangadó színhelye volt a téglamezei Slovan stadion. A hatalmas nézősereg mindvégig izgalmas játékot láthatott, amelynek eredménye az utolsó pillanatig kockán forgott. Az első félidőben a hazai csapat volt az irányító fél, csatárai sokat mozogtak, mutatták magukat és az l:0-ás vezetésre valóban rászolgált. A Hrdllčkát és Joklt nélkülöző vendéglátó csapat fiataljai ekkor még elemükben voltak, s egynéhány támadásuknak még a „hétpróbás" Dobiás és Hagara sem tudta útját állni. A Slovant az első negyedóra után ba| érte, Medvlď húzódást szenvedett, s a helyette beállt jnran ismét igazolta, hogy csupán „faltörő kos". Szünet után a trnavai csapat átvette a játék irányítását, s azt mindvégig a kezében tartotta. Szinte kapujához szögezte ellenfelét, s jónéhány nagy helyzetet ki ls hagyott. A Spartak csapata ekkor olajozott gépezetként működött, a Slovan védelem talán az egyetlen csupaszív ]án Zlocha kivételével „kereste az ollót", a középpályán Jozef Čapkovič kifulladt, Somogyi pedig csak futkározott a remekül adogató trnavai válogatott legények között. A gólok: a 23. percben Kabáttól elvették a labdát, Svehlík a kapu elé emelt, Geryk ügyetlenül ment a labda után, s azt Ján Čapkovič a hálóba nyomta. A 64. percben Martinkovič lövése valamelyik védőn irányt változtatott, s a már előzőleg elmozdult Vencel csak a néző szerepére lett kárhoztatva. Amit már előbb is megállapíthattunk, Ismét beigazolódott: a trnavai együttes sorai ismét kiigazod. tak. Meg se kottyant nekik, hogy pótolniuk kell egyszer Majerníkot, másszor Jarábeket. Az exbajnok kezdi visszanyerni egykori állandósult formáját, és sokan máris neki adnák az újabb bajnoki címet. A Slovanból Vencel, |án Zlocha, Hrivnák, Időnként Móder, valamint Ján Čapkovič Játéka volt átlagon felüti, a Trnava együttesében nem akadt gyenge pont, s legjobbialt Hagara, Hrušecký, Kuna, Martinkovič, meg Adamoc személvéhen láttuk. (zalai szőr hibázott. A csatárok több jó helyzetet dolgoztak ki, de képtelenek voltak kihasználni őket. 1:0 (0:0) Trenčín VSS Trenčín, 1500 néző. Játékvezető: Jelinek. Gőllövő: Bartovič. Ügy Indult a küzdelem, hogy a hazai csapat le akarja rohanni ellenfelét. Az első negyedórában nagy nyomás nehezedett a VSS kapujára. A legnagyobb helyzete Albrechtnek volt, aki egyedül tört a kapura, de a bal kapufa mellé küldte a labdát. Negyedóra elteltével a VSS kiegyensúlyozottá tette a játékot. A második félidő elején a trencínlek Ismét gyorsították az iramot, pontosabban adták a labdát, és ekkor Bartovič révén az 58. percben megszerezték a győzelmet. A kassaiak kitűnő védelemmel rendelkeztek s ebben Plvarnik Jeleskedett. A VSS a támadásokból ls kivette a részét, de Rlhošek kapuját ritkán tudta veszélyeztet ni. Az utolsó negyedórában a VSS támadott többet eredménytelenül. 2:2 (1:0) Žilina Lokomotíva Žilina, 2000 néző. Játékvezető: Korček. Góllövők: Slezák, Gáborík (tizenegyesből), Illetve Farkas J. és Ondo. A hazai labdarúgók ezen a találkozón megkísérelték feledtetni legutóbbi balsikereiket. A győzelmet azonban vasárnap sem sikerült megszerezniük, jóllehet a tabella utolsó helyén tanyázó csapat volt az ellenfelük. A mérkőzés színvonala csak közepes volt. A hazai együttes pontatlanul játszott, a védelem gyenge napot fogott kl, és a csatárok — elsősorban Slezák — sok góllal kecsegtető helyzetet hagytak kihasználatlanul. Á vendégcsapat jobb taktikával küzdött és a pontosztozkodás számára sikert jelent. 0:0 2:0 (0:0) Dukla Inter Prága, 2200 néző. látékvezető: Horbas. Góllövő: Novák (2). Az őszi Idényben most Játszott először az Inter Prágában és bemutatkozása arról tanúskodott, hogy nem véletlenül tanyázik a tabella alsó régiójában. A tavaszszal még félelmetes együttes szárnyszegetten Játszik, védelme könnyen zavarba hozható. A védők két Ízben fedezetlenül hagyták a Dukla középhátvédjét, Ivo Nová kot, és figyelmetlenségükért két góllal fizettek. A prágai együttes jobb harci szellemének köszönhette győzelmét. Védelme biztosan játszott, a két középpályás több Prešov Sparta Prešov, 4000 néző. Játékvezető: Sarka. Az első 45 percben a hazai csa pat jelentős mezőnyfölényben volt. de a szerencse nem segítette a prešov! támadókat. A 43. percben a játékvezető elnéző volt a prágaiakkal szemben, mivel Bubenkot kétszer is buktatta Sparta védelme a tizenhatoson belül, de a tizenegyes elmaradt. A második félidőben is a Tatran támadót többet, de ekkor már a Sparta olykor-olykor kiegyensú lyozottá tette a küzdelmet. Á mérkőzés utolsó negyedórájában semmi érdemleges nem tiirtént, unal mas játék folyt a pályán. A hazai csapatban Čabala, a Spartában Brabec kapus, valamint Urban tűnt ki. 0:0 Slávia Ostrava Prága, 5000 néző. Játékvezető: Paulovič. Az első félidőben alárendelt sze repet játszott a prágai csapat. Csupán a 44. percben jntottak lö A sportfogadás hírei ŠPORTKA. A 45. játékhét első húzásának nyerőszámai: 5 7 11 12 13 40 ŠPORTKA. A 45. játékhét második húzásának nyerőszámai: 13 15 28 32 38 44 PÉNZJUTALMAK: A 45. játékhéten az alábbi szelvények tulajdonosai nyertek pénzjutalmat: Pošta Olomouc 2 Pošta Český Krumlov TJ Montáže Praha Pošta Jablonec n/N Uholné sklady Praha Pošta Litovel TJ Skoda Plzeň pe 004 724 — 10 231 Kčs 60 000 — sf 786 587 — 802 Kčs 60 000.— rg 752 720 — 10 801 Kčs 60 000.— xg 274 017 — 7134 Kčs 60 000.— kg 536 357 — 833 Kčs 60 000 — ph 819 345 — 206 KCs 40 000.— Ha 271904 — 317 KCs 40 000 — AUTÖJUTALMAK: A 45. játékhéten az alábbi szelvények tulajdonosai részesülnek aútójutalomban: Pošta Rousinov pri Výškové vb 719 079 — 158, Pošta Bohuslavice a Hluftina mg 183 671 — 2, Pošta Lovisice pe 147 701 — 324, Pošta Ochoz u Brna kg 638 946 — 6, Pošta Brno 2 Jb 522 280 — 13 067, Pošta Lapáš (nitrai járás) sd 180 391 — 20, Pošta Nedašov pf 777 703 — 40, Pošta Myjava nf 276 894 — 26, Pošta Pruská (Pov. Bystrica) ug 494 667 — 11, Pošta Vražne se 622 478 — 42. SAZKA. A 45. játékhét 12. találatos szelvénye: 123456789 10 11 12 001001102 1 2 1 Csak 14 gólt hozott a forduló • Négy csapat szerzett pontot idegenben, de egyik sem tért haza győzelemmel • A Lokomotíva elkerült az utolsó helyről vési lehetőséghez a csatárok. A Baník minden alkalmat megragadott, hogy meleg helyzeteket teremtsen a Slávia kapuja előtt, de Zlámal kapus kitűnően védte hálóját. A második félidőben a Slávia valamit javult. Legnagyobb helyzetéből Veselý az 52. percben a kapufát találta el. A Baník továbbra ls jobb volt, és a 84. percben megnyerhette volna a mérkőzést, mert VeCerek egyedül tört kapura, de Zlámal kifutott eléje, és önfeláldozóan mentett. A mérkőzés ntán a rendőrség letartóztatott egy nézőt, aki Inzultálni akarta a játékvezetőt. Tŕinec Plzeň 1:0 (1:0) Tŕinec, 4000 néző. Játékvezető: Sláma. Góllövő: Jiskra. A hazai együttes végigtámadta a mérkőzést, csatárai számos helyzetet dolgoztak kl, azonban a ven dégcsapat kapusa, a 17 éves Ifjúsági válogatott Laub kapuját csak egyszer sikerült bevenniük. A két bajnoki pont sorsát eldöntő gól a 30. percben született, amikor Jiskra húszméteres szabadrúgása véd lietetlenüi vágódott a plzeňl ka pus hálójába. 3:1 (20) Teplice Gottwaldov Teplice, 6500 néző. Játékvezető: Lobotka. Góllövők: Vobornfk, Fin dejs, Zalud, illetve Klimeš. A t^pllcelek csatársoruk átütőbb játékának köszönhetik az értékes győzelmet. A hazalak kezdettől fogva fölényben játszottak, és a 13. percben Vobornik révén vezetéshez jutottak. A gottwaldovtak előtt felcsillant az egyenlítés reménye, de a 70. percben Zalud gólja megpecsételte sorsukat. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Trnava 13 7 4 2 24:9 18 2. Ostrava 13 6 6 1 14:7 18 3. Trenčín 13 8 2 3 20:14 18 4. Tŕinec 13 7 3 3 14:8 17 5. Teplice 13 6 3 4 13:9 15 6. VSS 13 8 3 4 18:16 15 7. Slovan 13 5 4 4 13:12 14 8. Sparta 13 4 5 4 12:12 13 9. Prešov 13 3 6 4 11:10 12 10. Dukla 13 5 1 7 19:20 11 11. Žilina 13 3 5 5 14:18 11 12. Inter 13 3 4 6 11:15 10 13. Slávia 13 4 2 7 7:15 10 14. Lokomotíva 13 3 2 7 13:19 9 15. Plzeň 13 3 3 7 11:22 9 16. Gottwaldov 13 3 2 8 11:18 8 Az Inter Bratislava újonc férfi kosárlabdacsapata az I. liga nyitányán a bajnok VŠ Praha csapatát látta vendégül, amelytől vereséget szenvedett. A Boliemianst azonban nagy küzdelem után legyőzte. Felvételünk az Inter — Slávia VŠ találkozóról készült. (Alexy felv.J KAPUNYITÁS A KOSÁRLABDA LIGÁBAN A hét végén megkezdődtek a férfi és női kosárlabda-liga küzdelmet. FÉRFIAK: Inter Bratislava— VS Autoškoda Praha 68:98, Sparta Praha—Baník Prievidza 99:67, CH Pardubice—Baník Handlová 97:79, Baník Ostrava—Dukla Olomouc 84:75, NHKG Ostrava—Iskra Svit 80:66, NHKG Ostrava—Dukla Olomouc 115:98, Baník Ostrava—Iskra Svit 78:63, CH Pardubice—Banfk Prievidza 108:83, Inter Bratislava—Bohemlans Praha 88:73, Sparta Praha —Baník Handlová 86:71, Baník Ostrava—Dukla Olomouc 84:75, Zbrojovka Brno—Bohemlans Praha 103:67. NÖK: Orbis Praha—Sparta Pŕerov 73:57, KPS Brno—Lokomotíva Bratislava 85:51, Univerzita Brno— Slovan Bratislava 79:85, Sparta Praha—Spartak Pferov 86:51, Slávia Prešov —Lokomotíva Ostí nad Labera 65:50, KPS Brno—Slovan Bratislava 82:56, Univerzita Brno— Lokomotíva Bratislava 71:42, Orbls Praha—VŠ Podébrady 61:62, Lokomotíva Košice—Lokomotíva Ostí A veresege A II. labdarúgó-liga eredményei: Jablonec—Brno 2:1 (2:1), AC Nitra —Ústí nad Labem 3:1 (2:1), Bardejov—Hr. Králové 0:0, Sparta Praha B—Kladno 1:1 (0:0), Llberec— Banská Bystrica 2:1 (1:1), Vítkovice—Bohemlans 2:4 (0:2), Chomútov—Michalovce 2:1 (1:1), Tábor—Pov. Bystrica 0:1 (0:0). Az élcsoport: Brno 21, Nitra 20, Llberec 19 pont. A Szlovák Nemzeti Liga vasárnapi mérkőzései: Nováky —Kys. N. Mesto 1:0, Detva—Svit 3:0, Púchov —Prievidza 4:0, Ružomberok—Martin 1:1, Sp. Nová Ves—Vranov 0:0, Žiar—Mikuláš 1:0. nad Labem 58:56, Slávia Prešov — Slávia VŠ Praha 59:77, Sparta Praha—VŠ Podébrady 80:46, Lokomotíva Košice—VŠ Praha 48:84. EZ TÖRTÉNT MEG külföldön TENISZ. A csehszlovák Zedník nyerte az angliai Torquay-ban megrendezett nemzetközi versenyt, melynek a román Nastase és Tiriac és résztvevője volt. Zedník a döntőben az angol Hutchlns ellen nyert. JÉGKORONG. A világbajnokság A-csoportjának 6. helyéért az NSZK és Lengyelország vív osztályozó mérkőzést. Az első találkozó színhelye München, a másodiké Lod2 lesz. A lengyelek már csütörtök óta Münchenben készültek a vasárnap esti találkozóra, melyről lapzártáig hír nem érkezett. KÉZILABDA. A ba.nokcsapatok Európa Kupájának nyolcaddöntőjében a Dukla Praha ellenfeléül a dán bajnok HG Kopenhágát sorsolták kl. A magyar bajnok már kiesett a küzdelemből, legyőzője a stockholmi Hellas volt, amely a második fordulóban a Dimitrov Szófia ellen küzdött. ATLÉTIKA. Tizenhét Európa-csúcsot hagyott Jóvá az Európai Atlétikai Szövetség megrendezett kongresszusa. Köztük van Jozef Plachý ez év szeptemberében elért 1:46,7 p-s csúcsa ls 880 yardon. ÖKÖLVÍVÁS. Nino Benvenuti. ax olasz ökölvívás csillaga és filmsztárja már nem világbajnok. Szombaton Rómában kiütéses vereséget szenvedett a 28 éves argentin Mondzan-tól. íéilucai yóii rugón a Honvéd és a Vasas A magyar labdarúgó bajnokság tizenharmadik fordulójában a csatárok jeleskedtek a gólgyártásban. Összesen 29 gől esett. Elsősorban Kozma és Ladinszki volt elemében, akik egyaránt három-három gólt lőttek. Albert, Bene, Vidáts és Kocsis két-két gólt szerzett. Bene, az újpestiek gólgyárosa, megerősítette vezető helyét a góllövő listán. A forduló rangadója a Ferencváros—Dózsa találkozó, kiegyensúlyozott erők küzdelmét hozta és döntetlenül végződött. Az MTK, amelyet a legjobb formában lévő magyar csapatnak tartottak, súlyos vereséget szenvedett Tatabányán. A Honvéd gólzáporos győzelmet aratott Szegeden és 3 pontra megközelítette az Ojpestet. Az utóbbi Időben „gyengélkedő" Vasas lelépte a Diósgyőrt. A Csepel 2:0-ás vezetés ellenére is csak egy pontot tudott otthon tartani a Salgótarján ellen. A Pécs tartja „szerdai" formáját és 45 perc alatt két vállra fektette a Dunaújvárost. Három perc hiányzott Szombathelyen ahhoz, hogy a Videoton elrabolja mind a két pontot. Nehezen győzött a Győr a Komló ellen. Eredmények: A MAGYAR NB I-BEN TÖRTÉNT TATABÁNYA—MTK 3:0 (0:0) Góllövők: Tóth Kálmán, Horváth és Hernádi. Közepes színvonalú mezőnyjátékot hozott az első félidő, amelyben nem történt említésre méltó esemény. Szünet után feljött a bányászcsapat. A második félidőben nyújtott teljesítmény alapján a Tatabánya Ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. CSEPEL—SALGÓTARJÁN 2:2 (1:0) Góllövők: Gulyás, Varga, Illetve Kajdi és Toldi. A hazaiak már 2:0-ra vezettek, ••untkor cserejátékosként pályára lépett Kajdl és Toldi. Az edző húzása sikeresnek bizonyult, és a két ú) embernek köszönhette a bányászcsapat, hogy sikerült a sírból visszahoznia egy értékes bajnoki pontot. FERENCVÁROS—OJPEST 2:2 (1:1) Góllövők: Albert (2), illetve Bene (2). Lila-fehér támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de a negyedik percben a zöld-fehér együttes jutott vezetéshez. A gól után szorongatott az Újpest, és fölényét hat szöglet ls jelezte. A 24. percben egy űjabb szöglet után a Ferencváros védelme késlekedett a felszabadítással és a lesipuskás Bene két csel után kiegyenlített. Szünet után az 52. percben vezetéshez jutott a vendégcsapat. Ezután a Ferencváros ragadta magához a kezdeményezést és több gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. A 69. percben szöglet utáni kavarodásból Albert volt eredményes. VASAS—DIÓSGYŐR 6:0 (4:0) Góllövők: Ladinszki (3), Vidáts (2) ás Puskás. A frissen, fürgén játszó hazai csatárok jól kihasználták gólhelyzeteiket. Említést érdemel Vldátsnak a 30. percben elért gólja, amikor hanyatvetődve, ollózva vágta a hálóba a labdát. SZEGED—HONVÉD 0:6 (0:2) Góllövők: Kozma (3), Kocsis (2) és Pál. A Tisza parti együttes a szünet után összeroppant. A Honvéd elsősorban Kozma és .Kocsis egyéni teljesítményének köszönheti nagyarányú győzelmét. RÁBA ETO—KOMLÖ 1:0 (0:0) Góllövő: Nagy. A hazai együttes sok gólhelyzetet dolgozott kl, de csak egyet sikerült értékesítenie. A vendégcsapat legjobb embere a kapus Erdősl volt. PÉCS—DUNAÚJVÁROS 3:0 (3:0) Góllövők: Daka, Tóth, Bérezési. Fergetegesen támadtak az első negyedórában a hazaiak és ebben a játékrészben kétgólos előnyre tettek szert. A 40. percben született a vendégcsapat sorsát megpecsételő harmadik gól. Szünet után a Pécs már csak az eredtnény tartására törekedett. SZOMBATHELY—VIDEOTON 1:1 (0:0) Góllövők: Bokor, illetve Wolek. A Játék képe alapján az eredmény igazságos. Az NB I állása: 1. Újpest 13 8 3 2 36:13 27 2. Honvéd 13 7 3 3 25:12 24 3. Vasas 13 8 1 4 30:13 23 4. Ferencváros 13 6 3 4 19:12 23 5. MTK 13 4 7 2 22:18 22 6. Pécs 13 5 6 2 16:10 20 7. Csepel 13 4 5 4 14:15 19 8. Diósgyőr 13 5 3 5 14:27 18 9. Tatabánya 13 5 2 6 17:15 16 10. Salgótarján 13 5 4 4 21:20 16 11. Videoton 13 4 5 4 12:15 16 12. Szombathely 13 5 2 6 21:25 15 13. Rába ETO 13 6 1 6 14:17 14 14. Komló 13 3 4 6 17:24 12 15. Dunaújváros 13 2 2 9 10:29 10 16. Szeged 13 1 2 10 7:31 5