Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
ÉPÍTKEZÉSEK DÉL-SZLOVÁKIÁBAN TESLA ERSEKUJVAROTT O Az új gyár 40 milliós épülete # Villanyégők ŠKODA gépkocsikba Q Külföldre: dolgozni és üdülni A Stavoindustria dél-szlovákiai építkezéseiről szólva említést érdemel az a tény is, hogy ez a vállalat köztársaságunkban nem csupán a legnagyobbak, de egyben a legjobbak közé tartozik. Ezzel magyarázható, hogy az Építésügyi Minisztérium 1958-ban ezt a vállalatot bízta meg külföldi beruházási egységek építésével. A vállalat két évtizedes múltjának egy-egy útjelzője a Szovjetunió, Etiópia, Afganisztán, Ghana, Észak-Írország. Afganisztánban utakat építettek, Etiópiában gumigyárat. Az utóbbi építkezést maga az etiópiai császár is megtekintette és nagy elismeréssel nyilatkozott a csehszlovák vállalat munkájáról. A KGST 31 emeletes moszkvai épületének belső munkálatait jobbára ugyancsak a Stavoindustria végezte. Újabb külföldi munka: a romániai csehszlovák nagykövetség épülete De külföldről visszakanyarodunk egészen Érsekújvárig. A Stavoindustria az idén kezdte meg itt egy Tesla-üzem építését 40 milliós költséggel (ebben nincs benne a berendezés). A gyárépület átadását 1972-re tervezik. Itt Készülnek majd Mla- dá Boleslav-í Skoda gépkocsigyár számára villanyégők. Ez a Stavoindustria első érsekújvári vállalkozása, s vezető dolgozóinak meggyőződése, hogy bizonyára nem az utolsó. Az építkezésnek — sok máson túl — külön érdekessége az irányítás új formája. Eddig az építkezés irányítása két szerv: a beruházó és tervező közreműködésével történt. A kölcsönös jóváhagyások néha sok időt vettek igénybe, ami késleltette az építkezést. Most a beruházó az építkezés kivitelezésével — teljes hatáskörrel — megbízta a tervezőt. Ezt az eddiginél rugalmasabb módszert nevezik szaknyelven „ínžiniering-nek. Mindezt csupán az érdekesség kedvéért mondtuk el. Az érsekújváriakat elsősorban is a tény érdekli: az új gyár és az új munkalehetőségek. Az építkezés irányításának új módja azonban a beruházó és az építővállalat közös törekvését tükrözi: mielőbb és minél jobb minőségben átadni a gyár épületét. Ez viszont aligha közömbös az újváriak számára . . •Ha már bevezetőnkben kül földre kalandoztunk, vessünk még rövid pillantást határainkon túlra — természetesen kizárólag a Stavoindustria szemszögéből. Az építővállalat dolgozói kétféleképpen jutnak külföldre: munkára és üdülésre. A külföld jelenleg és a jövőben is kitárja kapuit a vállalat szakemberei és szakmunkásai előtt. Különösen keresettek az olyan szakmák, mint például a bádogos, hogy legalább egyet említsünk a sok közül. A külföldi munka mindig vonzó. Egyrészt azért, mert jó kereseti lehetőséggel kecsegtet, másrészt a dolgozók saját munkakörükben új tájakkal, emberekkel ismerkednek, új általános és szakmai ismeretekkel gazdagodnak. A Stavoindustriának jő kapcsolatai vannak néhány külföldi építővállalattal. így válik lehetővé a csereüdülés évente kb. 150 ember számára. E kapcsolatok kiterjednek a Német Demokratikus Köztársaságra, Magyarországra, Lengyelországra és Finnországra. A Stavoindustria dolgozói jobbára nyári szabadságukat töltik külföldön, míg az említett országok építővállalatainak dolgozói inkább téli üdülésre érkeznek hozzánk, hogy hegyeinkben megcsodálják a téli természet szépségeit. Dél-Szlovákia polgárai, fiataljai mulasztást követnének el, ha nem élnének a Stavoindustria kínálta lehetőségekkel. Nem tűnik talán közhelynek, ha újra hangsúlyozzuk: amit építenek — saját maguknak, gyermekeiknek, utódaiknak építik. Munkájukkal szülőföldjüket, saját környezetüket szépítik, gyarapítják. Lakóhelyükön vagy annak közelében teremtenek maradandó értékeket: új gyárakat, iskolákat, lakóházakat. Minden építkezés egy-egy új vonás az ország, a szülőföld térképén. Minden beépített tégla szocialista társadalmunk jelenének és jövőjének alapjait szilárdítja. Minden új építkezés gazdagodó életünk egy-egy fejezete. Ilyen vonatkozásban a Stavoindustria dolgozói fontos országépítő munkát végeznek. Az ipar telepítését segítik. Az iparral érkeznek a_gépek, a gépekkel fejlődnek a szakemberek — s ez együttesen hozza a tudományos-műszaki haladást azon a vidéken, amelyről nemrégen még mint elmaradott területről beszéltünk ... t-x-í A Nyugat-szlovákiai Erőművek nemzeti vállalat bratislavai üzeme — Hraničná 5 alkalmaz # szerelőket a hálózat karbantartására @ dolgozókat a villanyóra leolvasására $ sofőröket Érdeklődők a személyzeti osztályon jelentkezzenek. Minden alkalmazottunknak a háztartósbani villanyhasználatra az „N" fizetési szabványt biztosítjuk (Kčs 0,14 kWh). OF-1605 APRÓHIRDETÉS ÁLLAS • Potnuhospodárske stavby n. p. Bratislava dunaszerdahelyi Szeme azonnali belépéssel alkalmaz építészeket, kőművesmestereket, ficsokat, kőműveseket, építkezési munkásokat a következő építkezésekre: Král. Brod (Királyrév), Veiké Olany (Nagyfödémes), Horná Po- tőn (Felsőpatony), Čenkov, Pod. Biskupice (Pozsonypüspöki) és az oroszkai cukorgyárhoz. Kedvező fizetési feltételek. Akkordórabér 10—14 korona, esetleg több. (elentkeznl lehet az üzem irodájában Dunaszerdahelyen a ROH elnökénél vagy titkárnőnél, esetleg a fenti építkezések valame lyikén. Csallóköz munkásai, várunk benneteket, jöjjetek hazai ÜF-1534 • A Safárikovói Alfami Gazdaság azonnali belépéssel felvesz szakképzett Javítókat traktor- és motorjavítási Irányzattal. Fizetés megegyezés szerint. Az érdeklődők jelentkezzenek a Safárikovói Állami Gazdaság mellett működő mechanizációs központ Irodájában. Šafá- rikovo, telefon 244. OF-1624 • A Nyugat-szlovákiai Erőművek (Západoslovenské energetické závody) n. v. igazgatósága Bratislava, ul. M. Čulena 6. azonnali belépéssel alkalmaz 1 autődarukezelőt A fizetési feltételeket a személyes látogatás alkalmával beszéljük meg — a szakképesítés és gyakorlat alapján. Minden alkalmazottunknak a háztartásban! vllianyhasználalra az „N" fizetést szabványt biztosítjuk (Kčs 0,14 kWó). Az érdeklődők a főraktárban Jelentkezzenek, Bratislava, Hraničná 5. ŰF-1626 ADÁSVÍTEL • Jó karban levő, garázsolt MB 1000 DL eladó. Ružensky, Dun. Streda, Hviezdna 6. 0-1672 U Fiat 600 D GJ után eladó. Cím a hirdetőirodában. 0-1663 • Eladó Opel Rekord Olympia személygépkocsi, gyártási év 1965, kitűnő állapotban. Jelige: Megegyezés biztos. 0-1660 • Egyedül álló családi ház kerttel, gyümölcsfákkal, eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Stúrovon, Jesensky u. 37. 0-1651 Célszerű karácsonyi ajándék egy második rádiókészülék a TESLA üzletekből Miért kellene megválnia a régi rádiókészülékétől? Még mindig jó szolgálatot tehet a konyhában vagy a háziműhelyben stb. Minden vételkényszer nélkül figyelmébe ajánljuk önnek az alaposan kipróbált tranzisztoros, valamint hálózati rádiókészülékeinket. ic IN 70 - a legkisebb tranzisztoros rádiókészülék, amelyet csak a TESLA üzletekben árusítanak, a legmodernebb alkatrészekkel készült, integrált vételi körzettel. Ára 550 korona. •k MENUET tranzisztoros rádiókészülék, közép-, ultrarövid és hosszúvagy rövidhullámú állomások vételére. A MENUET 2 ára 1280 korona. * DOLLY - népszerű tranzisztoros rádiókészülék, közép-, ultrarövid és hosszú- vagy rövidhullámú állomások vételére. Ara 980 korona. •k BONNY - tranzisztoros, fakazettás asztali rádiókészülék, közép-, rövid-, ultrarövid és hosszúhullámú állomások vételére. ir PERLA - Hitachi-szabadalom alapján készült tranzisztoros rádiókészülék, közép-, rövid-, ultrarövid és hosszúhullámú állomások vételére. Ára 1700 korona. ic MINI AUTÓRÁDIÓ - teleszkóp antennával és hangszóróval, közép-, rövid- és hosszúhullámú állomások vételére. Ára 990 korona. Egyúttal felhívjuk a figyelmét a DOLLY és a MENUET rádiókészülékekhez való AZA 010 típusú kiegészítő hangerősétőre, amely a gépkocsikban való használatukhoz szükséges. Ára 310 korona. rádiókészülékeinket a legközelebb fogjuk önökkel A hálózati ismertetni. A Szlovák Szocialista Köztársaságban levő TESLA üzletek címe: Bratislava, Červenej armády 8—10; Trenčín, Ľudový hájik 3; BratislavaPošeň, Borodáčová 96; Banská Bystrica, MčHinovského 2; Košice Nové Mesto, Dom služieb Luník I.; Kežmarok', Sovietskej armády 50; Michalovce, Dom služieb II. posch.; Prešov, Slovenskej republiky rád 5; Trebišov, Dom služieb Akvizíciós üzletek: Nové Mesto n. V. (OPMB) ; Komárno {Priemko) ; Nitra (Kovoplast) ; Trnava (Elektrovod) ; Topofčany (Kovopodník) . A Munkaérdemrenddel kitüntetett PRIEMSTAV nemzeti vállalat 5 számú építési igazgatósága Bratislava - Trnávka, Vrútocká 18/a a bratislavai és érsekújvári építkezéseire azonnal alkalmaz kőműveseket ácsokat építőmunkásokat Kereseti lehetőségek: kőműves - ács betonozómunkás 3000,- koronáig 2700,- koronáig A kereseti lehetőségen kívül a következő előnyöket biztosítjuk: •fa toborzási jutalék 4000,- koronáig az előirt szabványok szerint •fa különélési pótlék 20,- korona, az érsékújvári körzetben 15 és 10 korona ir útiköltség-megtérítés beutazóknak valamint családlátogatás alkalmával családosoknak 14 naponként, nőtleneknek háromhavonként •jc lakásépítkezéseken dolgozóknak 10 százalékos bérpótlék if ingyenes szállást biztosítunk a munkásszállón •k étkezést az épületeken biztosítunk Érdeklődők jelentkezzenek írásban, vagy személyesen az 5 számú építési igazgatóság személyzeti osztályán, Bratislava — Trnávka, Vrútocká ul. 18/a, telefon 241-36. OF-1615 • Eladó alig használt televízió „Phllipsz" képpel, 1600 korona. Jedlička, Bratislava, Banskobystrická 16. 0-1662 • Oj Sigma pumpa villanyra (perc. 80 üt.) eladó. Palčo, Bratislava, Medzilaborecká 25, telefon 237-33. 0-1668 • Veszünk BARKASZ 1000 I, tehet használt is. Komunálne služby mesta Kolárovo, telefon 94583. ÚF-1646 ISMERKEDÉS • 25/169 barna, nem •sujd, hibájából elvált, jó megjelenésű fiatalasszony társaság hiányában ezúton keres intelligens, gyermekszerető apukát kétéves kislánya számára. (Nyugat-szlovákiai kerület). jelige: Vadrózsa. 0 1652 morzsák A városfejlesztés keretén be= lül az akcióprogramba foglalt feladatok alapján az utóbbi két évben több mint 4000 méter utat és 1700 mfter járdát építettek. A megépített utak és járdák azért is értékesek, mert nagyobbrészt a lakosság brigádmunkával való hozzájárulásával építették. A város és a környező kö»ségek lakosái már két évtizede panaszkodnak a város rossz üzlethálózatára. A járási nemzeti bizottság közbenjárásával a Jednota — népi fogyasztási szövetkezet kidolgozta a királyhelmeci áruház dokumentációs tervét. Biztosították mind az építkezési terület, mind a pénzeszközt, és kivitejczőt, azonban így is veszélyeztetve van az építkezés megkezdésének határideje: 1971 első negyedéve, mivel nem kapták meg az anyagkiutalási engedélyt. A tanonciskola két épületben van elhelyezve. 9 tanterélnben 480 diák 20 osztályra osztva 13 szakcsoportban tanul. A keletszlovákiai kerületi pártbizottság még 1968. március 5-én helybenhagyta a tanonciskola és középiskola építését, melynek előkészületeit 1970-ig kellett biztosítani. Ezidáig azonban csak a telekkiválasztásra és a geológiai vizsgára került sor. Az 1968-ban megkezdett tornaterem építése befejezést nyert, melyet a napokban vettek birtokukba a város iskoláinak tanulôi. Ügy tanulóik, mint tanítóik nagy örömmel fogadták ezt a már annyira hiányzó létesítményt. Tavaly és az idén 53 új neonégőt szereltek fel a város legforgalmasabb utcáin. Jelenleg 209 ilyen égő ontja esténként a fényt. Fokozatosan minden utcában neonégőket szerelnek fel. Még az idén megépítik az új sporttelepen a röplabda, kosárlabda és kézilabda pályát, mégpedig a fiatal sportolók és a többi lakosok aktív hozzájárulásával. - HOROSZ ÁRPAD Szennyezett a levegő (CSTK) — Bratislavában a munkaképtelenek 37 százaléka szenved a felső légzőszervek megbetegedésében A betegség oka főleg az Ipari üzemek kéményeiből a levegőbe került por és kéndioxid. A városban 1963 óta kétszeresére nőtt a levegőben levő pormennyiség, amely évente eléri az 560 tonnát A nagyobb üzemek pi. a Dimitrov Vegyiművek kornyékén ez a mennyiség sokkal nagyobb. A kéndioxid telítettsége is évről évre növekszik, és ez főlea a városközpontot veszélyezteti. A város ipari üzemei ebben az évben 2,6 millió koronát fizetnek a levegő szennyezéséért.