Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

Üj emberi hormon? A kairói lapok nemrégen arról tudósítottak, hogy egy egyiptomi orvos eddig ismeretlen hormont szigetelt el. Ez a hormon nyilvánvalóan a zsiradék anyagcserét szabályozza, és a vér cholesterin szintjének süllyedésé­hez vezet. A hormont kísérleti állatoknál, de terhes nőknél is kimutatták. A tudósítások szerint a hormont mesterségesen is elő lehet állítani. Összetételénél fogva nagymértékben hasonlít az öszt­rogénekhez és más hasonló női hormonokhoz, de sajá­tos hatása folytán mégis különbözik az ösztrogénektől. Mivel mint női nemi hormon csak csekély aktivitást fejt ki, nagyobb mellékhatás nélkül alkalmazható fér­fiaknál is a cholesterin szintjének csökkentésére. Eb­ben az irányban most kutatások folynak. Ugyancsak felhasználható lesz megelőző gyógykeze­lésnél a trombózis megakadályozására. Mivel más ösztrogén derivátumokkal szemben nyil­vánvalóan ellenkező tulajdonságokkal rendelkezik, az orvosok véleménye szerint hosszú tartamra szóló hatás­sal felhasználható majd fogamzásgátló szerként ls. Az ebben az irányban folyó kutatások igen sikeresek. Az ösztrogénhoz hasonló hormon fékezi más olyan hor­monok hatását, amelyek a nemi mirigyek működését serkentik és így meggátolja azok ciklusos lefolyását. Tisztázásra vár még az a kérdés, vajon ennél az új hormonnál valamilyen ösztrogén leszármazottról van-e szó, vagy pedig önálló hormonális szabályozó rendszer­ről. Dr. Mohammed Talaat Abdel Aziz, a kairói egye­tem orvosi karának hormonkutatási tanára, e hormon felfedezője széles körű kutatási programot fejlesztett ki, amely segítségével hamarosan tisztázzák a még meg­oldatlan problémákat. (NEUES DEUTSCHLAND) Miért kellett 144 személynek meghalnia Egyénileg építkezők, Az Ön most épülő, új családi házához — az építő­anyagon kívül — olyan gépekre is szüksége van, melyek megkönnyítik a fáradságos munkát és lehetővé teszik Önnek, hogy hamarabb beköltözhessen új otthonába. A szülök sírva állnak gyermekeik kuporsújánál EZÉRT AZ ÉPÍTŐANYAG VÉTELEKOR A STAVIVÁ nemzeti vállalat bratislavai kerületi üzemében ne feledkezzen meg előnyös feltételek mellett egy olyan nagyságú Keresse föl mielőbb a STAVIVÁ nemzeti vállalat bratislavai kerületi üzemének legközelebbi raktárát és válasszon egy olyan betonkeverőt, mely a legjobban megfelel az Ön szükség­leteinek. A KÖZPONTI FŰTÉS SZERELÉSÉNÉL NE FELEDKEZZEN MEG A A Saint-Laurent-i katasztrófa, amelynél 144 fiatal, többségükben 15—20 év közötti leány és fiú egy tánc­helyiségben elevenen elégett, az egyik legsúlyosabb szerencsétlenség Franciaországban az utolsó száz év­ben. Már most világos: a 144 fiatal nem csupán elemi katasztrófa áldozata lett, halálukat pénzsóvárság, a ha­tóságok bűnös hanyagsága és korrupció okozta. Saint­Laurentben és ÍJ, környező helyiségekben a tánchelyiség életben maradt egyik tulajdonosa (a másik kettő a tűz­vészkor bennégett), de még Perrin, a polgármester és a rendőrfőnök sem merészkedik az utcára. Az „57" elnevezésű tánchelyiség egy szombat éjszaka rövid néhány perc alatt lángba borult, borzalmas ha­lálcsapdává vált. A három vészkijárat közül fcettő nem­csak hogy be volt zárva, hanem kívülről deszkákkal be volt szögezve, a harmadik, ugyancsak zárt vészki­járat egy függöny mögött rejtőzött. A helyiség bejára­tánál pedig forgó vaskorlát volt, amelyet csak kívülről lehetett kinyitni. Hogyan következhetett be a katasztrófa? Az életben maradt tulajdonos magyarázata szerint a vészkijárato­kat azért zárták le, és a bejáratnál azért állították fel a forgó korlátot, hogy a fiatalok ne juthassanak be jegy nélkül a helyiségbe. A tánchelyiség belseje különféle, könnyen gyulladó textíliákkal, műanyagokkal volt dekorálva, s a bútorok is egyfajta kartonlemezszerű anyagból készültek. Egy égő cigarettától vagy gyufától pillanatok alatt lángba borultak a falak és a bútorok, a mennyezetről lefolyó égő megolvadt műanyag az emberek ruháját és haját gyújtotta meg. Néhány másodperc alatt az egész he­lyiség lángokban állt. Vannak olyan műanyagok és kartonlemezek is, ame­lyek tűzállóak és a törvény értelmében csak ilyeneket lehet felhasználni, De mivel a nem tűzálló anyagok olcsóbbak, a helyiség tulajdonosainak pénzéhségére 144 fiatal fizetett rá az életével. Franciaországban éppúgy, mint másutt is, a nyilvános helyiségekre szigorú biztonsági előírások érvényesek. Itt azonban egyet sem tartottak be közülük. betonkeverőt is venni, mely a legjobban megfelel az Ön szükségleteinek. Többszáz aranyat érő, egyéb munkára alkalmas órát takaríthat meg így, és ezért bizonyára nem fogja megbánni, hogy erre a kis beruházásra is rászánta magát! és a radiátorokról! A STAVIVA nemzeti vállalat bratislavai kerületi üzeme Kovosmalt védjegyű melegvízkazánnkat forgalmaz, amelyek kiváló minőségük mellett abból a szempont­ból is különösen gazdaságosak, hogy fűtésnél az ösz­szes szilárd fűtőanyag használható, tehát fa és ke­vésbé értékes barna szén is. Bratislava, ul. Febr. víťazstva 18 Galánta, Priemyselná ul. Senica nad Myjavou, Priemyselná ul. 530 Dunaszerdahely, Bernolákuva ul. Zlatovce (trenčíni járás) Šelpice (trnavai járás) Mlynárce (nyitrai járás) Zlaté Moravce, Topoľčianska cesta (nyitrai járás) Érsekújvár, Bernolákova ul. 11 Komárom, Slovanská cesta 48 Gúta, Športová ul. (komáromi járás) \ Léva Partizánske, Za riekou Nitrou (topofčanyi járás) (xx) í VOLKSSTIMME ) melegvízkazánról A STAVIVÁ nemzeti vállalat dolgozói a nyugat­szlovákiai kerületben az összes többi építőanyag vételé­nél az alábbi városokban 111. raktárakban szol­gálják kf önt készségesen: Ezekhez a kazánokhoz a STAVIVÁ acélradiá­torokat árul.

Next

/
Thumbnails
Contents