Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)
1970-11-29 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
család # oftfion Ma ebben a rovatunkban nem apró ellesett párbeszédet, történetet írunk le olvasóinknak, hanem bemutatunk két fényképfelvételt, egy-egy rajzzal, s kérjük önöket, nézzék meg „női szemmel", mit jelent az ápolt haj, az arc formájához illő frizura. Hány fiatal lány van elkeseredve amiatt, hogy nincs sikere a fiúknál, de arra talán nem is gondol, hogy ápolatlan külseje, zsíros haja bizony nem valami vonzó látvány. Vegyük elő a tükrünket és az önkritikánkat, akkor biztosan több sikerünk lesz. Nézzék csak meg ezt a két fénvkéDet mind a kettő ugyanarról a személyről készült, és a kettő között milyen nagy különbség van. 1. Ehhez a fejformához és az aránylag nagy fülekhez nem előnyös a teljesen lesimított, fül mögé fésült, hátul szalaggal vagy csattal összefogott hajviselet. Ne legyen oldalt a választék, ha a fejbőr kilátszik. A széles, csontos arcél mégjobban kiugrik, amint azt rajzunkon is láthatják. 2. Az ilyen arctípushoz legelőnyösebb a fényképen bemutatott frizura. A hajat elöl frufruba fésüljük, hogy a homlokot egyenletesen takarja. A haj kétoldalt lazán a fülre omlik, a választék nem oldalt, hanem a fejtetőn középen van (lásd a rajzon]. Ugye, kedves olvasóink, szinte hihetetlen, mennyivel fiatalabbá és csinosabbá tesz . az ápolt és megfelelő hajviselet. Mindnyájan tudjuk, mennyi bosszúságot jelent, hogyha a háztartásban elromlik, meghibásodik valami, és nem tudunk szakembert kapni, aki megjavítsa. Az apróbb hibákat egy kis kézügyességgel magunk is megjavíthatjuk. Például, ha a fürdőszoba zuhanyozójának műanyag csöve eltörik, bereped, ha meglazul egy-egy csempe, ha a kádra akasztható műanyag szappantartó karja letörik, ha az előszobában a textillel vagy műbőrrel bevont fogasról Ittott levált egy darab, hogyha az umakartból vagy textilből készült holmi meghibásodik, nyugodtan lássunk hozzá magunk a megjavításához. Vásároljunk ALKAPRÉN—50 elnevezésű műanyagragasztőt, amellyel gumit, textilt, bőrt, műanyagot, umakartot stb. egyaránt ragaszthatunk. A ragasztandó holmit vagy eltörött felületet először jól ledörzsöljük (ha lehet dörzspapírral), azután benzinnel alaposan megtisztítjuk (a felületről minden zsiradékot el kell távolítanunkl), majd ecsettel vékony rétegben rákenjük a ragasztót. Ezt , az első réteget hagyjuk megszáradni, utána egy újabb ragasztóréteget kenjünk rá, a felületeket Illesszük össze vagy a levált anyagot (textil, műbőr, bőr, gumi stb.} nyomjuk jól le, ha szükséges, tegyünk rá nehezéket és 24 óra hosszat hagyjuk száradni. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az Alkaprén ragasztó tűzveszélyes, ezért nyílt lángnál ne dolgozzanak vele. Továbbá a helyiségben legyen nyitva az ajtó vagy az ablak, egyébként káros az egészségre. A ragasztót triklóretllénnel hígíthatjuk. Cica-mica A gyermekek kedvenc háziállata a játékos kis cica vagy kutya. Faluhelyen szinte elképzelhetetlen a ház ezek nélkül a kedves és hasznos állatok nélkül. Azonban a gyermekek szempontjából a velük való túlságos nagy barátság sokszor veszélyt is rejteget. Ugyanis előfordulhat, hogy a macskának vagy a kutyának bélférge (gilisztája) van, amelyet az állal tal játszadozó gyermek is megkaphat. A bélféreg petéje a szájba vagy az orrba kerülve okoz fertőzést, azaz elszaporo dik az emésztőszervekben. Ez nem jelenti azt, hog'. ezektől a kedves kis állatoktól megvonjuk barátságunkat, szeretetünket. Hiszen beteg emberek is vannak', de azért a társadalom nem közösíti ki Okét, hanem az orvosok meggyógyításukon fáradoznak. Ha észrevesszük, hogy az állat fogy annak ellenére, hogy sokat eszik, figyeljük meg a székletét. Előfordul, hogy a bélféreg ilyen úton nem távozik el. Sőt az is előfordulhat, hogy nagymérvű elszaporodásuk esetén a macskát vagy a kutyát hányásra ingerlik. Ilyen esetben leghatásosabb gyógyszer a HELMIRAZIN, amelyet a csatolt használati utasításnak megfelelően adagolunk. Ha faj'iszta, törzskönyvezett állatról van szó, forduljunk állatorvoshoz. A betegség ideje alatt a gyernek ne játsszék az állattal, ne simogassa és főképp ne csókolgassa. Ha mégis játszott a nacskával, kutyával, kezével ne érjen a szájához, orrához és meleg vízben, szappannal alaposan mosson kezet. űrnapra • Orléans-i szeiet Hozzávalók: 18 dkg vaj, 18 dkg liszt, 9 dkg cukor, 9 dkg mandula, egy kevés szódabikarbóna, 1 db tojás, fél citrom, 30 dkg ribizliíz, 1 dkg vanília. A vajat a liszttel, 9 dkg cukorral, a darált fehér mandulával, a szódabikarbónával és a reszelt citromhéjjal jól elmorzsoljuk, azután hozzáadjuk a tojást és kés vagy fakanál segítségével tésztát gyúrunk belőle (ugyanis ez a tészta a kéz melegétől nagyon megpuhul). 1 cm vastagságúra kinyújtjuk, kb. félóra hosszat pihentetjük, azután a tészta felét megzsírozott tepsibe tesszük, ribizlilekvárral megkenjük, és másik felével beborítjuk a sütőbe és megsütjük. A tetejét meleg lekvárral megkenhetjük és fondant-nal bevonhatjuk. Olasz táska Hozzávalók: 60 dkg liszt, 30 dkg vaj vagy margarin (esetleg 25 dkg zsír), 2 dkg élesztő, 4 dl tej, egy csipetnyi só, 2 tojássárgája, 3 dkg cukor. A töltelékhez: 40 dkg barackíz, 10 dkg őrölt dió, 5 dkg mazsola, 5 dkg finom morzsa, egy késhegynyi fahéj. 6 dkg lisztből 2 dl tejjel és a 2 dkg élesztőből kovászt készítünk, azután kelni hagyjuk. A zsiradékot 10 dkg liszttel tégla alakúra összegyúrjuk, hajtogatjuk, majd jégre vagy nagyon hűvös helyre tesszük. A megmaradt lisztből a maradék tejjel, sóval, cukorral, tojássárgájával középkeménységű tésztát dagasztunk, a már előre elkészített kovásszal. Kelni hagyjuk. Ha megkelt, liszttel meghintett deszkára kiborítjuk, és nem túl vékonyra kinyújtjuk. A közepére helyezzük a hidegre tett zsiradékot, a tészta széleit ráhajtogatjuk, többször kinyújtjuk és minden nyújtás után pihentetjük. Végül kinyújtjuk és 20 kockára vágjuk. A fent leírt hozzávalókból töltelékmasszát keverünk, megkenjük vele a kockákat, a sarkait behajtogatjuk, megvajazott tepsibe rakjuk, mindegyiket olvasztott vajjal megkenjük és bemelegített sütőben szép aranysárgára sütjük. Fahéjas rácsos tészta Hozzávalók: 30 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 12 dkg vaj, egy kávéskanálnyi törött fahéj, 4 db finomra törött szegfűszeg, 6 kanál tej, 1 tojás, 14 dkg cukor, ribizkeíz. A hozzávalókból tésztát gyúrunk, felét kinyújtjuk, megzsírozott, liszttel behintett tepsibe tesszük, gyümölcsízzel meg kenjük, majd a tészta másik feléből rácsokat készítünk rá. Közepesen meleg sütőben kb. 35 percig sütjük. Kihűlve szeletekre vágjuk. Mákos kocka 5 dkg vajat vagy zsírt, 1 egész tojással,- 17 dkg cukorral és' 1 csomag vaníliás cukorral habzásig keverünk. Azután belevegyítünk 20 dkg darált mákot, egy késhegynyi törött fahéjat, egy kevés reszelt citromhéjat, egynegyed liter tejet, végül pedig apránként hozzáadunk fél csomag sütőporral elkevert 17 dkg lisztet. Kizsírozott, zsemlemorzsával meghintett tepsibe téve megsütjük, majd kockákra vágva tálaljuk. KERESZTREJTVÉNY A zsenik bogarai VÍZSZINTES: 1. Temetési búcsúztatókat és ünnepi beszédeket jegyzett fel. -8. Szerzetesi csuhában dolgozott, pedig nem is volt pap. 13. Női nevet. 15. Város Franciaországban. 17. Aktlnium vegyjele és fegyverét használja. 18. Folyó a Szovjetunióban. 20. Azonos betűk. 22. A 77-es rendszámú elem vegyjele. 24. Spanyol névelő. 25. Község Szlovákiában. 27. Turku finn város svéd neve. 29. Hangszer. 32. Levéltár szlovákul. 34. Tova. 35. Vég angolul. 36. Levegő görögül. 38. Kemény, rideg fém. 40. Görög betűk (ék. h.). 41. Csehmorva származású zeneszerző és pedagógus. 43. Krach. 46. Restaurant magyarul. 49. MegszHárdult vulkáni hamuból képződött kőzet. 51. Hadapród. 52. Szkandium jele. 54. Nemesgáz. 57. 'Japán pénzegység. 58. Cseh zeneszerző. 59. Latin, előljáró. 61. Túró mellékterméke névelővel a végén. 63. Azonos személyes névmás kétszer. 64. Tiltószó. 66. Vonuló madár. 67. Szóösszetételek előtagjaként a vele összetett fogalom kettősségét jelölt. 68. Szovjet repülőgéptípus. 69. Héra papnője. 71. Francia színésznő. 72. A halász' eszköze. 74. Testrész. 76. Magyar drámatBrténész. 78. Munka közben a müvében szereplő személyekkel párbeszédet folytatott, dicsérte vagy szidta őket, mintha éld személyek lettek volna. 79. Ha valaki meghívta őt. felszámolta a bérkocsi árát, amellyel odamnt. FÜGGŐLEGES: 2. Énekhang. 3. Török katonai rang. 4. Római súlyegység. 5. A telefon feltalálója. 6. Csapadék. 7. Részvénytársaság! 9. Rangfokozat. 10. Az ÁBC egyik betűje azonos mássalhangzók között. 11. Kiváló francia író. 12. Év Párizsban. 14. Száifdékában volt. 18. Kedvenc pongyolájában jelent meg audiencián a cárnőnél, és bizalmasan a térdére paskolt. 18. Mindkettő szlovákul. 19. Amikor rájött az emelő törvényére, meztelenül kirohant az utcára és mindenkinek eldicsekedett vele. 21. Amikor Irt, nem hallotta sem kutyája ugatását, sem látogatói csengetését. 23. Finn népdal. 26. Anna, Irén, Teréz. 28. Helyrag. 30. Azonos betűk. 31. Minden elérhető papírdarabkár* kottákat jegyzett, de azután sohasem találta meg azokat. 33. Város Magyarországon. 36. Angol világos sör (ék. h.). 37. Ritkán fele. 39. S azonos betűk között. 42. Viszsza: mázol. 44. Annyira szerette az állatokat, hogy kedvenc varjúja elpusztulása után hosszú levelekben közölte barátaival a madár utolsó őráit. 45. Német autómárka. 47. Angol növényszisztemattkus. 48. Paripa, hátasló. 50. Művészet latinul. 52. Félszeg. 53. Munka közben elvesztette érzékét a napszakok iránt. 55. Váratlan fordulat színdarabban. 56. Névelővel a Végén női név. 58. Kötőszó. 60. Kl ellentéte. 62. Hangnem. 63. Személyes névmás és város Ausztriában. 65. Béke szlovákul. 67. Táncmulatságot. 70. Folyékonnyá tesz. 72. Vízben él. 73. Régi és kérdószó. 74. A jelenben. 75. Hiányos lob. 76. Szellemes japán játék 77. Brőm vegyiele A november 15-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Elnéző másokkal szemben csak olyan ember tud lenni, aki önmagával szemben is az". Könyvjutalomban részesülnek: Horváth Istvánné, Várkonv, Színek János, Kassa, Vass Márta, Nyitra, Andruska Tibor, Zselíz, Rohács Sándorné, Fülek. A Vasárnapi Üj Szó következő számából IDÉZZÜK AZ alábbi moniiatot: „Szerintem kulturális programunk elsődleges feladata, hogy korszerű eszközökkel segítse elő a társadalmunk emberének harmonikus fejlődéséi." OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelező lapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az idézel! mondat lapunk következő számában MEGTALÁLHATÓ