Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-03 / 261. szám, kedd

A topolčanyi Elektrokarbon üzem már 20 éve látja el a népgaz­daságot grajitgyártmányaival. Felvételünk az üzem egyik nagy­méretű hűtőszerkezetének szereléséről készült. (Felvétel: B. PalkoviC — ČSTK) A Szovjet barát új s z átria Csehszlovák és magyar békevédők közös nyilatkozata (ČSTK) — Václav Vačok, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Daniel Futejnak, az SZLKP KB osztályvezetőjének jelenlétében fogadta a Magyar Béketanács háromtagú küldött­ségét, amely Réczei László pro­fesszornak, a Béke-világtanács elnöksége tagjának, a Magyar Béketanács elnökhelyettesének vezetésével tartózkodik hazánk­ban. A küldöttség látogatásának befejező aktusaként a két or­szág béketanácsának képviselői közös nyilatkozatot adtak ki. A közös nyilatkozatban hang­súlyozzák a két ország békevé­dő mozgalma szerveinek szoros együttműködését és az együtt­működés további elmélyítését. Mindkét fél teljesen szolidá­ris a hősiesen harcoló vietnami, kambodzsai és laoszi néppel. Követelik az amerikai egysé­gek azonnali kivonását Indokí­nából és elítélik az izraeli kor­mány politikáját, amely lehetet­lenné teszi a közel-keleti kér­dés békés rendezését. A Magyar Béketanács kül­döttsége november 3-án a reg­geli órákban visszautazott ha­zájába. Higanytolvajok a bíróság előtt (ČSTK) — Az Ústí nad La­bem-i Kerületi Bíróságon teg­nap kezdődött a szocialista tu­lajdon ellen elkövetett bűncse­lekménnyel vádolt K. H.-nak, és Bt bűntársának főtárgyalása. A vádlottak 1969. december 10-től ez év március 12-ig 1469,75 ki­logramm, összesen 745 690,40 korona értékű higanyt loptak el az Ústí nad Labem-i Vegyé­szeti és Kohóipari Társulástól. A higanyt, amelynek kg-onkénti ára 502—510 korona, 80 koro­náért adták el a brnói hulla­dékgyűjtőnek. A bűntevékeny­séget a teherszállító autók fe­lületes ellenőrzése tette lehető­vé. Az ítélet kihirdetésélv való­színűleg szerdán kerül sor. — Dr. ĽUBOMÍR STROUGAL, a szövetségi kormány elnöke, majd Alois Indra, a CSKP KB titkára tegnap fogadia |. P. Slkint, a Szov­jetunió Népi Ellenőrzési Bizottsá­gának alelnökét. A szovjet ellen­őrzési rendszerről folytatott bará­ti beszélgetésen jelen volt Draho­mír Kolder, az NEB KB elnöke és Sztyepan Vasziljevics Cservonyen­ko, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete is. — KAREL KURKA, a külügymi niszter első helyettese, november 2-án fogadta Joseph Gilbert Ma madout, a Közép-afrikai Köztársa­ság rendkívüli és meghatalmazott •agykövetét. — VÁCLAV SVOBODA, a CSKP KB cseh irodájának titkára, teg­nap átnyújtotta az 50. születés­napját ünneplő Miroslav Tvrdík aek, a CSKP KB cseh irodája dol­gozójának a CSKP KB üdvözlő le veiét és az áldozatkész pártmun káért adományozott az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést. — JOSEF KEMPNÝ, a CSKP KB elnökségének tagja, a CSKP KB eseh irodájának elnöke és Josef Koreák, a cseh kormány elnöke tegnap fogadta Miroslav Bauert, az észak-csehországi barnaszén­bányakörzet vezérigazgatóját és František Škorničkát, a CSKP észak-csehországi kerületi bizott­ságának titkárát. Nevezettek jelen­tést adtak az észak-csehországi bányászok októberi rekordteljesít­ményéről. A dolgozók októberben összesen 5 014 000 tonna barnasze­net fejtettek. Ez a körzet törté­netében az eddigi legnagyobb tel­jesítmény. — EVŽEN ERBAN, a Cseh Nem­zeti Tanács elnöke és a CSNT más vezető dolgozói tegnap Prágában a kerületi újságok főszerkesztőivel tanácskoztak arról, hogyan lehet részletesebben ismertetni a CSNT munkáját a nyilvánossággal. — ANDREJ BARČÁK, szövetségi külkereskedelmi miniszter vezeté­sével állami küldöttség utazott Moszkvába a csehszlovák—szovjet hosszúlejáratú árukereskedelmi egyezmény aláírására az 1971— 1975-ös évekre. — JINDŔICH ZAHRADNfK mi niszter, a Szövetségi Iparügyi Bi­zottság elnöke november 2-án fo­gadta Dinh Duc Thient, a VDK ta­nulmányi küldöttségének vezetőjét, gép- és kohóipar! minisztert. Készülünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. év­fordulójának méltó megünneplé­sére. Köztársaságunk népei a barátsági hónap keretében meg­emlékeznek arról a világot for­máló nagy történelmi jelentősé­gű eseményről, amelynek hatá­sára megszületett a Csehszlovák Köztársaság és megalkult Csehszlovákia Kommunista Párt­ja. A barátsági hónap ez évi je­lentőségét növeli az a tény, hogy egybeesik két kimagasló évfordulóval: Lenin születésé­nek 100. és hazánknak a Szov­jet Hadsereg által történt fel­szabadulása 25. évfordulójával. Az új csehszlovák—szovjet ba­rátsági és együttműködési szer­ződés aláírása, amely megerő­sítette a Szovjetunióhoz fűződő internacionalista, testvéri kap­csolatunkat, és amelyet Prágá­ban felszabadulásunk 25. évfor­dulóján írtak alá, szintén igen jelentős, messzemenően megha­tározza a két ország viszonyát. A Szovjetbarát című lap, A tegnap Prágában megtartott sajtóértekezleten dr. ján Nemec igazságügyminiszter és dr. lo­sej Ondfej a Legfelsőbb Bíróság elnöke a szocialista törvényes­séggel és az igazságügy legkö­zelebbi feladataival kapcsolatos problémákról tájékoztatott. Te­kintettel arra, hogy országos vi­szonylatban emelekdik a bűn­cselekményit száma — noha a SZSZK-ban ez az emelkedés enyhébb — egyre több az olyan ügy, hogy a bíróságnak gyorsan és igazságosan kell döntenie. A gyors intézkedést a további bűn­cselekmények megelőzése, az eddiginél igazságosabb döntése­ket pedig a bírók köréljen az utóbi években általánossá vált liberális felfogás teszi szüksé­gessé. A gyakori bűnözés okai ugya­nis — a szakemberek szerint — a túlságosan enyhe ítéletekre vezethetők vissza. A bírók a tetteseket sok esetben indoko­latlanul csupán feltételes sza­badságvesztésre ítélik anélkül, hogy figyelembe vennék a tár­sadalmi veszélyt és azt, milyen körülmények között követték el a bűncselekményeket. — Vállalatunk több mint 20 ezer dolgozót számláló munka­közössége a NOSZF 53. s a CSKP megalapítása 50. évfordu­lójának jegyében minden szaka­szon igen nagy lelkesedéssel végzi munkáját. Azon fáradozik, hogy a .Vasmű becsülettel telje­sítse, sőt túlszárnyalja idei fel­adatait. Ez az igyekezet különö­sen az elmúlt hónapokban, a vállalat párt- és társadalmi szervezetei vezetőinek októberi aktíváját követően nyilvánult meg. Ugyanis október havában több új termelési rekord szüle­tett a Vasműben. Elsőként em­lítem a meleghengerde sikerét, amely eddig a legnagyobb ter­amelynek 3. száma a napokban hagyja el a nyomdát, ezeknek az eseményeknek a jegyében készült. Célja elmélyíteni annak tudatát, hogy a köztársaságunk és népei számára sorsdöntő a Szovjetunióval való szövetsé­günk, barátságunk. Ez a szövet­ség és barátság az egyik leg­jobb biztosítéka békénknek, a szocialista építés sikerének. A lap megemlékezéseket közöl a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalomról, és érdekes cikkekben számol be napjaink több idősze­rű eseményéről. A barátsági hónap alkalom arra, hogy a Szovjetbarát oda is eljusson, ahol eddig még nem ismerik a lapot, és növekedjék olvasóinak a száma. A szerkesz­tőség a dolgozók és a fiatalság széles körű megértésére és tá­mogatására számit. A Szovjetbarát 4. száma a győzelmes február és a párt megalakulása 50. évfordulójá­nak jegyében 1971 januárjában jelenik me­(d) — Ennek meg kell szűnnie — mondotta a miniszter — mert célunk, általános ellenszenvet és megvetést kiváltani a tette­sekkel szemben. Csak ily módon védhető meg a lakosság, mely nem egy esetben a felelőtlen elemek áldozatává válik. A köz­biztonság tehát a Magyarorszá­gon szerzett tapasztalatok sze­rint is csak szigorúbb ítéletek­kel biztosítható. A legnagyobb gondot a vissza­eső bűnözők okozzák, akik nem érdemelnek sem kíméletet sem elnézést. A társadalmi vagyon fosztogatói is szigorúbb elbírá­lásban részesülnek majd, mint az elmúlt években, amikor az igazságszolgáltatás hanyagsá­ga folytán gyakran nem került sor a tettesek leleplezésére. Ez a gyakorlat azonban a bí­róságok, a közbiztonsági szer­vek és az államügyészek szo­rosabb együttműködése jóvoltá­ból már a múlté. A bűnözők gyors leleplezése és igazságos megbüntetése ugyanis vala­mennyiük érdeke, és konszoli­dációnk sikerének egyik legfőbb záloga. —km— melési eredményét érte el, 150 ezer 121 tonna hengerelt árut gyártott és terven felül 9221 tonnát állított elő. Hasonló si­kereket értek el a négyszékes hengersoron is: majd 49 ezer tonna hengerelt lemezt gyártot­tak. A lemezfinomító is 1100 tonnával túlszárnyalta havi ter­vét. Sikeresen teljesíti vállala­tunk kiviteli tervét is. Minden feltétel megvan arra, hogy idei termelési tervünket jóval túl­szárnyaljuk. Bízunk dolgozóink lelkesedésének tartósságában, ami kedvező feltételeket bizto­sít az idei jubileumi esztendő feladatainak teljesítését illetően. (kulik) — Radko Kaska szövetségi bel­ügyminisztert, valamint helyette­sét, Ján Pješčak ezredest, a KGST tagállamai vöröskeresztes szerve­zetei első nemzetközi kongresszu­sának szervezési munkálataiban va­ló részvételért a Csehszlovák Vö­röskereszt kitüntetés első fokoza­tával jutalmazták. — Karel Zeman érdemes nemze­ti művész, államdíjas filmrendező november 3-án ünnepli születésé­nek 60. évfordulóját. — A KGST állandó statisztikai bizottságának megbízáséból a Szö­vetségi Statisztikai Hivatal novem­ber 2—6 án Prágában KGST-szemi­náriumot rendez az ipari munka­termelékenység felmérésének új módszereiről. — A közép-szlovákiai kerületben tartózkodó 33 szovjet komszomo­llsta tegnap a Harmaneci Papír­gyárban találkozott az üzemben dolgozó fiatalokkal, majd látoga­tást tett a Banská Bystrlca-i hír­adástechnikai ipariskolában. — A szlovákiai bányaipar válla­latai 120 százalékra teljesítették az októberi tervet. Ez közel 65 ezer tonna szén-, llgnittöbbletet je­lent. A legjobb eredményt a Cígel Bánya dolgozói érték el, akik 24 ezer 257 tonna szenet bányásztak terven felül. — Az SZSZK Művelődésügyi Mi­nisztériuma tegnap értekezletet rendezett, amelynek részvevői az operalátogatók száma csökkenésé­nek problémájával foglalkoztak. — A kanadai Ontario tartomány Csehszlovákiában tartózkodó ke­reskedelmi küldöttsége az újság­írók előtt kijelentette, hogy a kül­döttség kutatja a két ország áru­csere forgalma bővítésének lehető­ségét. — A napokban egész Szlovákia területén felkészültek az oktatók, akik november végéig kiképzik az 1970. december elsejei népszámlá­lás biztosait és ellenőreit. Szlová­kiában jelenleg 17 723 népszámlá­lási biztost és ellenőrt tartanak nyilván. Az illetékesek ismét fi­gyelmeztetik a lakosságot, ellen­őrizze, hogy személyazonossági igazolványa tartalmazza-e a szüle­tési törzsszámot, s hogy a lakó­hely jól van-e feltüntetve. — A biofa'rmáoiáról és a farma­kokinetikáról, a gyógyszertudo­mány két új ágazatáról tanácskoz­nak a november 2-án Smolenicén megkezdődött I. nemzetközi tudo­mányos értekezlet részvevői, 17 ország több mint 120 tudományos dolgozója. Időjárás novemberben Meteorológiai szempontból a november az utolsó őszi hónap, amikor az időjárás a legtöbb esz­tendőben gyakran szeszélyes, fel­hős és csapadékban gazdag. Az időjárás ilyen alakulását az Atlan­ti-óceán és Olaszország északi te­rülete felől a szárazföld felé hú­zódó légköri zavarok okozzák. A nyomukban kialakuló heves sze­lek ereje egyes esetekben külö­nösen a hegyekben már viharos jellegű. A novemberi időjárás to­vábbi sajátosságai a gyakori reg­geli ködök, amelyek mindenekelőtt a légiforgalomnak okoznak nehéz­ségeket. Szlovákia sík területén a havi átlagos csapadékmennyiség 50—65 milliméter. Novemberben úgyszólván minden évben sarki légtömegek hatolnak be a száraz­föld fölé, és a síkságokon gyak­ran havazik. A felhőzet és a szél csökkenését az éjszakai órákban erős fagyok követik. Hazánkban az eddigi legerősebb novemberi éjszakai fagy mínusz 8 — mínusz 16 fok volt. a legmagasabb nap­pali hőmérséklet viszont kb. 20 C fok. Az ilyen nagy hőmérséklet­ingadozás azonban nem rendsze­res. A múlt évszázad első felétől kezdve a november 1926-ban volt a legmelegebb és 1858-ban a leg­hidegebb. A normális átlaghőmér­séklet Szlovákia sík területein 3— 5 C fok. Előrejelzés november hónapra: a levegő hőmérséklete valamivel magasabb lesz az átlagosnál, a csapadék mennyisége átlagos lesz. November 10-ig erősebb felhőzet várható, helyenként záporokkal, az éjszakai hőmérséklet 2—5, a nappali hőmérséklet 8—10 fok. Ké­sőbb erős felhőzet, gyakori csapa­dék és a levegő lehűlése várható. November 11 és 20 között felhős idő esővel, esetleg havas esővel. Az éjszakai hőmérséklet 1—mí­nusz három fok, a nappali hőmér­séklet 3—5 fok. Később a felhőzet csökken és mérsékelt felmelege­désre számíthatunk. November 21 és 30 között a reggeli órákban köd, amely a nap folyamán he­lyenként felszáll. Az éjszakai hő­mérséklet 0 fok körüli, a nappali hőmérséklet 5—8 fok lesz. A hó­nap végén erős felhőzetre, esőre és a hőmérséklet csökkenésére számithatunk. r. F. A liberalizmusnak nincs helye Sajtótájékoztató az igazságügy feladatairól m Ujabb rekordok a Kelet-szlovákiai Vasműben A Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói tervfeladataik teljesíté­se érdekében jelentős igyekezetet tanúsítanak az utóbbi idő­ben. Az eredményekre Michal Hanko mérnök, a Vasmű vállalati igazgatója hivta fel a figyelmet. Engels-kiállítás Moszkvában Moszkva — November 28-ra, Engels születése 150. évforduló­ja ünnepségeinek keretében a moszkvai Marx és Engels Mú­zeumban kiállítás készül „En­gels Frigyes a nemzetközi pro­letariátus vezére és tanítója" címmel. A kiállítás anyagai szemlél­tetik Engelsnek a nemzetközi munkásmozgalomban levő op­portunizmus elleni harcát, küz­delmét a tőkésországok uralko­dó osztályainak militarizmusa és agresszív külpolitikája ellen. Engelsnek, Marx nagy har­costársának jubileumáról a Szovjetunió egész területén kü­lönféle rendezvényekkel emlé­keznek meg. Űj bolgár vegyipari üzeni Szófia — Tizenhatezer tonna szovjet gépet és berendezést szállítottak és szereltek fel a Vidina bulgáriai városban épült új poliamid fonalat és gumi­abroncsot gyártó vegyipari üzemben. Az üzemben e napok­ban kezdik meg a temelést. A magasfokúan automatizált gépek felszerelésében a bolgár technikusoknak és munkások­nak a szovjet szakemberek szá­zai segítettek. Az üzem terveit, amely évente 210 millió léva ér­tékű árut fog gyártani, bolgár és szovjet tervezők együttesen készítették. Az új üzemben több mint 9000 fiatal ember fog dolgozni. Tőrök jogászok a repülőgéprablásról Ankara — Nem lehet politi­kai bűntettnek minősíteni az olyan repülőgépeltérítést, amely­nek során gyilkosságot követ­tek el. Erre a következtetésre jutott a török jogászok egyesü­lete azon az ülésen, amelyen az AN-24-es szovjet repülőgép el­rablásának ügyét tárgyalta meg. Mint ismeretes, a trabzoni bí­róság nemrégen e bűncselek­ményt „politikai" bűntettnek minősítette, s ezért nem ren­delte el a légi kalózok letartóz­tatását. A török jogászok egyesülete most javaslatot terjesztett a parlament elé olyan törvényja­vaslat jóváhagyására, amely­nek alapján a gonosztevőket kiadnák annak az országnak, ahonnan megszöktek. Georges Marchais az FKP alapelveiről Párizs — Georges Marchais, a FKP főtitkárának helyettese a Francia Kommunista Párt fenn­állása 50. évfordulója alkalmá­ból rendezett ülésen mondott beszédében többek között han­goztatta: „A tudományos szocializmus elvei, a nemzetközi kommunista mozgalom gazdag tapasztalatai, sikerei és tévedései alapján, va­lamint országunk nemzeti sajá­tosságaiból kiindulva a francia népnek a szocialista társadalom saját, francia úton történő épí­tését javasoljuk." Hangsúlyozta, hogy a FKP tevékenységének alapelve a nemzetközi szolida­ritás az egész világ kommunista pártjaival elsősorban az SZKP­val, az imperializmus elleni harc fő erejével, valamint a tel­jes függetlenség a saját politi­kai irányvonal kitűzésében és alkalmazásában. Erőnkből tel­hetően mindent megteszünk, hogy felújuljon és megszilárdul­jon valamennyi kommunista párt, valamennyi szocialista or­szág egysége. Ján Marko Kubában Havanna — fán Marko cseh­szlovák külügyminisztert, akt péntek óta tartózkodik Kubá­ban, tegnap fogadta C. R. Rodri­guez miniszter, a Kubai Kommu­nista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagja. A fogadá­son jelen voltak a kubai gazda­sági és műszaki-tudományos bizottság egyes vezető dolgozói ls. Kubai tartózkodása alatt, szombaton, Marko miniszter ku bai kollégájával, dr. Raul Roaval is találkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents