Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-28 / 283. szám, szombat

SZEMELVÉNYEK ENGELS MÜVEIBŐL A történelmi materializmus vulgarizálása ellen Máskülönben csak egy pont hiányzik, ezt azonban rendszerint Marx és én sem hangsúlyoztuk eléggé munkáinkban és e tekintetben mindnyájunkat egyformán terhel a felelősség. Ugyanis mindnyájan elsősorban azt tartottuk — s azt is kellett tartanunk — a legfontosabbnak, hogy a politikai, jogi és egyéb ideológiai fogalmakat és az általuk közvetített cselekedeteket levezessük az alapvető gazdasági tényekből. így aztán a kérdések tartalmi oldala kedvéért elhanyagoltuk a formai oldalt: hogyan és mi módon jönnek létre ezek a fogalmak stb. Ez azután szívesen megragadott alkalmat nyújtott a félreértésekre ellenfeleinknél, amire Paul Barth kirívó példa. Az ideológia olyan folyamat, melyet az úgynevezett gondolkodó ugyan tudatosan, de fonák tudattal visz végije. A tulajdonképpeni hajtóerők, amelyek mozgatják ismeretlenek maradnak előtte; 'máskülönben a folyamat nem is volna ideológiai. Ezért hamis vagy látszólagos hajtóerőket képzel el. Minthogy a folyamat gondolati, a gondolkodó ennek tartalmát és formáját a tiszta gondolkodásból vezeti le, vagy saját vagy elődei tiszta gondolkodásából. Pusztán gondolati anyaggal dolgozik, amelyről láthatatlanul elhiszi, hogy a gondolat terméke és nem vizsgálja tovább, valamely távolabbfekvő, a gondolkodástól független eredet szempontjából. Ez számára magától értetődik, mert azt hiszi, hogy minden cselekvés, mivel gondolat közvetíti, végső fokon gondolatban is gyökerezik. A történelmi ideológus (a történelmi szó itt egyszerűen összefoglaló kifejezés a politikai, jogi, filozófiai, teológiai terület, szóval mindazoknak a területeknek a megjelölésére, melyek a társadalomhoz tartoznak és nemcsak a természethez) — a történelmi Ideológus tehát minden tudományos téren olyan anyagot talál, amely az előbbi nemzedékek gondolkodásából önállóan keletkezett és ezeknek az egymást követő nemzedékeknek az agyában a fejlődésnek önálló sorozatán ment keresztül. Külső tények, melyek az egyik vagy másik területhez tartoznak, szintén hatással lehetnek ugyanerre a fejlődésre, de ezek a tények a hallgatólagos feltevés szerint maguk is megint csak puszta gondolati folyamat gyümölcsei. így hát még mindig a puszta gondolkodás körén belül maradunk, amely látszólag szerencsésen megemésztette a legkeményebb lényeket is. Az állami alkotmányok, a jogrendszerek, a különböző területeken fellépő ideológiai képzetek önálló történetének ez a látszata az, amely a legtöbb embert leginkább elkápráztatja. Ha Luther és Kálvin a hivatalos katolikus vallást, ha Hegel Flchtét és Kantot, Rousseau az ő republikánus „társadalmi szerződésével" közvetve az alkotmányos állásponton álló Montesquieu-t „leküzdötte", ez olyan folyamat, mely a teológia, a filozófia, az államtudomány keretén belül marad, a gondolkodás eme területei történetének egy-egy szakasza s a gondolkodás területét el nem hagyja. S amióta ehhez még az a polgári illúzió Is járult, hogy a tőkés termelés örök és fellebbezhetetien, azóta még azt is, hogy fiziokraták és A. Smith túlhaladták a merkantilistákat, csak a gondolkodás győzelmének tekintik, szerintük ez nem a változott gazdasági tények gondolati visszatükröződése, hanem a mindig és mindenütt fennálló tényleges feltételek végre-valahára elért helyes megértése. Ha Oroszlánszívű Richárd és Fülöp Ágoston megvalósították volna a szabadkereskedelmet ahelyett, hogy keresztesháborúkra adták a fejüket, ötszáz év nyomorát és butaságát takarítottuk volna meg. A dolognak ezt az oldalát, melyet itt csak érinthetek — azt hiszem —, valamennyien jobban elhanyagoltuk, mint amennyire megérdemli. Régi história ez: a formát eleinte mindig elhanyagolják a tartalommal szemben. Mint mondom, magam is ezt tettem és a hibát mindig csak utólag vettem észre. Tehát eszembe sem jut ezért szemrehányást tenni önnek — ehhez, mint régebbi bűnrészesnek, nincs ls jogom —, sőt ellenkezőleg. Ezzel függ össze az ideológusok másik badar felfogása is: mivel nem ismerjük el, hogy a történelemben szerepet játszó különböző ideológiai tereknek önálló történelmi fejlődésük van, azt hiszik, hogy ezzel tagadjuk minden hatásukat a történelemre. Ennek alapja az a vulgáris, dialektikaellenes felfogás, hogy ok £s okozat mereven ellentétes pólusok, a kölcsönhatás teljes szem elől tévesztése. Ezek az urak gyakran szinte szándékosan megfeledkeznek arról, hogy egy történelmi mozzanat, mihelyt más, végeredményben gazdasági okok létrehozták, visszahatnak környezetére, sőt saját okaira is. (Engels — F. Mehringhez. 1893. július 14.) A felépítmény és oz alap ... 26. Véleményünk szerint végső fokon a gazdasági feltételek határozzák meg a történelmi fejlődést. De a faj maga is gazdasági tényező. Két pontot azonban nem szabad itt figyelmen kívül hagyni: a) A politikai, jogi, filozófiai, vallási, irodalmi, művészeti stb. fejlődés a gazdasági fejlődésen alapszik. De mindezek hatnak egymásra és a gazdasági alapra ls. Nem úgy áll a dolog, hogy a gazdasági helyzet az egyedül cselekvő, az ok, minden más pedig csak szenvedő okozat. Kölcsönhatás van itt a gazdasági szükségszerűség alapján, amely végső fokon mindig érvényesül. így pl. az állam a védővámokkal, szabadkereskedelemmel, jó vagy rossz pénzügyekkel fejti ki hatását. Még a német nyárspolgár halálos aléltsága és tehetetlensége, amely Németországnak 1648-tól 1830-ig tartó siralmas gazdasági helyzetéből fakadt ós amely először vallásos jámborságban, azután érzelgősségben ós a fejedelmek és nemesek előtt való csúszó-mászó alázatosságban mutatkozott — még az sem volt yazdasági hatás nélkül. Egyike volt ez az új fellendülés legnagyobb akadályainak s csak azáltal Ingott meg, hogy a forradalmi és a napoleoni háborúk ezt a krónikus uyomort akuttá tették. A gazdasági helyzet tehát nem hat gépiesen, mint ahogy ezt itt-ott kényelmesen hinni szeretnék, hanem az emberek maguk csinálják történelmüket, csakhogy adott, őket meghatározó környezetben, a készen talált, tényleges viszonyok alapján, amelyek közül a gazdasági viszonyok, bármenynyire befolyásolják Is őket a többi politikai és ideológiai viszonyok, végső fokon döntenek és alkotják azt a vörös fonalat, amely végigvonul az egész történelmen és amely nélkül az nem érhető meg. ...Minél távolabb van a gazdaságtól az a terület, melyet éppen vizsgálatnak vetünk alá, minél közelebb van a tisztára elvont ideológiai térülethez, annál több véletlent fogunk látni fejlődésében, annál zegzugosabb vonalban halad görbéje. De vonja meg a görbe középtengelyét s meglátja, hogy minél hosszabb a szemügyre vett korszak és minél nagyobb az így tárgyalt terület, annál párhuzamosabban halad ez a tengely a gazdasági fejlődés tengelyénél. A helyes megértés legnagyobb akadálya Németországban a gazdaságtörténet megbocsáthatatlan elhanyagolása az irodalomban. Nagyon nehéz az iskolában bemagolt történelmi felfogástól is megszabadulni, de még nehezebb összeszedni a helyes megértéshez szükséges anyagot. /Engels — H. Starkenburghoz. 1894. jamár 25.) SZÁZÖTVEN EVE SZÜLETETT ENGELS Óriásra emlékezik a világ. Ma százötven éve született Engels, a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb tanítója, Marx barátja ós harcostársa, a kitűnő tudós, teoretikus, irodalmár, mozgalmi munkás és pártszervező, a tudományos szo cializmus, a marxista politikai gazdaságtan, valamint a történelmi és dialektikus materializmus egyik megteremtője, a világot átformáló eszmék alapozója. Barmenben született, egy Rajna-vidéki textilgyáros fiaként. A szülői házban szigorú vallásos nevelést kapott. Középiskolás korában az Ifjú Németország nevű radikális érzelmű csoporttal tartott kapcsolatot, majd a hegeliánusok balszárnyához tartozott. Az egyetemre csak rövid ideig járt. Körülményei arra kényszerítették, hogy apja kereskedelmi irodájában dolgozzék. Ennek ellenére megtanult több nyelvet, és otthonosan mozgott számos tudomány ágban. Diákkorában figyelem mel kísérte a különböző vallási vitákat, behatóan tanulmányozta az irodalmat, közben verselgetett. Viszonylag fiatalon, alig 19 éves korában kezdte meg a publicisztikai tevékenységet. A Wuppertáli levelek című első cikkében a gyári munka nehézségeit ecsetelte, és kifejezte a munkások iránt érzett rokonszenvét. A Berlinben töltött kafonaévei alatt sokat foglalkozott önképzéssel. Irodalmi és filozófiai érdeklődését kiterjesztette a szociológiára, valamint a gazdasági és politikai kérdésekre. Első tudományos igényű művét 22 éves korában írta. Schelling idealista és reakciós nézeteivel egyidejűleg — konzervatív nézetei és idealista dialektikájának ellentmondásai miatt — már ekkor elítélte és élesen bírálta Hegel tanait is. Az 1840-es évek elején apja unszolására Angliába utazott, hogy tanulmányozza a kereskedelmet. Manchesterben kapcsolatba került a chartista mozgalommal, és behatóan tanulmányozta az angliai kapitalizmust és a munkásosztály életkörülményeit. Ekkor szerzett tapasztalata és élménye döntően meghatározta gondolkodásmódját, és arra az elhatározásra bírta, hogy életét a munkásosztály ügyének a szolgálatába állítsa. A chartisták, az angol munkásmozgalom képviselői a 19. század derekán arról álmodoztak, hogy a tőkések idővel önként lemondanak a hatalomról, és átadják helyüket az egyre erősödő, a társadalom átalakítására hivatott új osztálynak, a munkásosztálynak. Az események azonban nem az utópisták elképzelései szerint alakultak. Engels hamar felismerte az említett mozgalom ideológiai gyengéit, és sajátos utat követett. Bár az 1839 és 1843 között írt cikkei elméletileg még kiforratlanok, rájött, hogy az angol burzsoázia a szabadságról csak beszél, a gyakorlatban azonban csupán a saját gazdasági érdekeiért harcol. Forradalmi demokratikus nézeteit olyan éle sen fogalmazta meg, hogy azok egyértelműen a kapitalizmus ellen irányultak, és összefonódtak a munkásosztály harcával. Leleplezte a burzsoá demokrá clát, rámutatott a munkások kínzó nyomorúságára, bírálta az utópisták miszticizmusát, a magántulajdonnak tett engedményeket, és meggyőzően hirdette a társadalom forradalmi átalakításának a szükségességét. A politikai gazdaságtan bírálatának vázlatai, valamint A munkásosztály helyzete Angliában című két nagy Ifjúkori művét 1844-ben és 1845-ben alkotta. Az előbbit Marx a gazdasági kategóriák zseniális kritikájának nevezte. Az utóbbiban tudományosan megalapozta a proletariátus történelmi küldetését és sokra hivatott jövőjét. Kimutatta, hogy a proletariátus nemcsak szenvedő, hanem a felszabadulásért harcoló osztály is és a munkásmozgalom nem helyezkedhet a „kivárás" álláspontjára. A felszabadulás, a hatalom megszerzése érdekében örökösen küzdenie kell a tőke, az elnyomás ellen. Művében körvonalazta az ipari proletariátus társadalmi eredetét, megállapította fokozódó elnyomását és azt, hogy a kapitalizmus megszüntetésében milyen szerep vár a proletariátusra. / í§|tö| A fejlett kapitalizmus tanulmányozása során Engels ugyanazt állapította meg, amit Marx. A csírája már ifjúkori műveiben megtalálható aunak a gondolatnak, amelyet később, 1859ben a Politikai gazdaságtan bírálatában Irt előszóban — öszszefoglalva a történelmi materializmus lényegét — Marx olyan zseniálisan megfogalmazott: „Nem az emberek tudata az, ami létüket, hanem megfordítva: társadalmi létük az, ami tudatukat meghatározza. A társadalom anyagi termelőerői, fejlődésük bizonyos fokán ellentmondásba jutnak, a meglevő termelési viszonyokkal, vagy — ami ennek csak jogi kifejezése - a tulajdonviszonyokkal, amelyek között eddig mozogtak. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból, a termelőerők béklyóivá csapnak át. Ekkor a társadalmi forradalom korszaka következik be. A gazdasági alap megváltozásával lassabban vagy gyorsabban átalakult az egész óriási felépítmény .. ." A két óriás tulajdonképpen külön-külön jutott el a történelmi materializmus alapjaihoz, a társadalom fejlődéstörvényeinek felismeréséhez. Aztán egymást mindenben megértve és támogatva közösen alkották meg nagy rendszerüket: a marxizmust, a tudományos szocializmust, "a természet, a társadalom és gondoskodás legáltalánosabb fejlődéstörvényeinek a tudományát. Érdemes megemlíteni, hogy a szellemi ikerpár — bár előzőleg már levelezett egymással — először személyesen csak 1844ben találkozott. Ekkor szövődött a nagyszerű, egész életre szóló barátság, kezdődött a közös harc, és indult meg a proletariátus tudományos ideológiájának a kidolgozása. Az önállóan alkotott munkákat ettől az időtől kezdve egész sor (A szent család, A német ideológiu, A Kommunista Párt kiáltványa stb.) közösen írt művek gazdagították. Engels — akárcsak Marx — szerleágazó gyakorlati munkát is végzett. Szervezte a Kommunisták Szövetségét, amely később a proletariátus forradalmi pártjává fejlődölt. Tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban, az Internacionálé létrehozásában, és a mindennapi pártmunkában. Az 1848 as forradalmak veresége után a közvetlen politikai cselekvést a tudományos munka, a felkészülés évei váltották fel. Engels, hogy előteremthesse a rendkívül nehéz körűimé nyek között élő Marx számára a zavartalan alkotáshoz szükséges anyagiakat, aki ekkoriban fő művén, A tőkén dolgozott, mintegy két évtizedre hivatali munkát vállalt. Ezekben az években kettős életet élt: nappal a gyáros teendőit végezte, esténként pedig fogadta a munkásmozgalomban tevékenykedő barátait, megvitatta velük a forradalmi mozgalom helyzetét teendőit, tanulmányozta a történelmet, az irodalmat, a politikai gazdaságtant, a természettudomány fejlődésének legújabb eredményeit. A kettős élet terhétől 1869-ben szabadult meg. Üzletrészét — nagyobb végkielégítés fejében, amelyből Marx számára 1875-ig szóló tekintélyes évjáradékot kötött ki —• átadta cégtársának, és újra a közvetlen politikai küzdelembe vetette magát. Míg Marx figyelmét a politikai gazdaságtan kidolgozására és A töke megírására irányította, Engels a dialektikus és történelmi materializmus filozófiájának a megalapozásán és fejlesztésén munkálkodott. A hivatali robottól megszabadulva sorra születtek nagy jelentőségű alkotásai (Anti-Dühring, A család, a magántulajdon és az állam eredete, Fauerbach és a klasszikus német filozófia felbomlása, A természet dialektikája stb.). E művek amellett, hogy visszaverték az akkori idők idealista és reakciós nézeteit, kifejtették a marxista filozófia lényegét, és liozzájlf rultak e hatalmas eszmerendszer megalapozásához. Jelentőségük mindenekelőtt abban van, hogy kidolgozták a természettudomány módszertani kérdéseit, a tudomány felfedezéseit filozófiailag általánosították, és a materialista "dialektikát következetesen alkalmazták a politikai gazdaságtanra, a történelemre, a természettudományokra, a munkásmozgalom politikájára és taktikájára. Marx 1883-ban bekövetkezett halála után Engelsre hárult a tudományos szocializmus elméletének továbbfejlesztése ós a forradalmi munkásmozgalom gyakorlati vezetése. Engels, aki mintegy négy évtizeden át minden módon segítette Marxot A tőke megírásában, a nagy barát elvesztése után is teljesítette fontos szerepét: befejezte és kiadta A tőke harmadik és negyedik kötetét, közben szüntelenül csatázott a forradalmi munkásmozgalom" szélesedésével párhuzamosan megélénkült opportunizmussal. Leleplezte a magukat „szocialistá"-nak nevező burzsoá liberálisok és az úgynevezett „etikai szocializmus"-! képviselők (Bernstein, Höchberg, Schramm stb.) hamis nézeteit. Mintha a mi 1968-as és 1969-es revizionistáinknak és jobboldali opportunistálnknak címezte volna azokat a sorokat, melyet 1892-ben Káutskynak írt; „klikk ez a legkülönbözőbb fajsúlyú polgári „szocialisták' bál", az akarnoktól, az érzelmi alapon álló szocialistáig és emberbarátig, csak a munkások fenyegető uralmától való félelem egyesíti őket, s . mindent megtesznek, hogy élét vegyék e veszedelemnek azáltal, hogy a maguk, a „műveltek" számára biztosítsák a vezetést.".. Elete végén különösen a párt elviszervezeti kérdéseivel foglalkozott. A Bebelhez és a Kautskyr hoz írott leveleiben bangót adott annak is, hogy a proletár párt diktatórikus vezetését csak a fejlődés alacsonyabb fokán tartja ' hasznosnak, midőn vasfegyelemre van szükség és nen) tűrhető meg az ellenzék. Bírál* ta mind a jobb-, mind a „bal"oldali elhajlókat, és élesen szembeszállt a frakciós tevékenységgel. Később úgy látta, hogy a párt egészséges derékhada képes a frakciósok törekvését felszámolni. Engels rendkívül szerényen azt állította magáról, hogy „A Marx és köztem fennálló mun' kamegosztás következtében až én feladatom az volt, hogy nézeteinket az időszaki sajtóban, tehát nevezetesen az ellentétes nézetekkel való harcban kifejezzem, hogy Marxnak ideje maradjon nagy fő műve kidolgozására ..." A rendkívül tiszta jellemű embernek e túlzott szerénysége senkit sem szabad, hogy megtévesszen. Engels a korszakos jelentőségű mű létrehozásában nem a másodhegedűs, nem csupán a besegítő tartalék szerepét játszotta, önálló egyéniség, külön is szóló hang, a munkásmozgalom nagy tanítója és egyre időszerűbb alakja ő is. Nem Marx és Lenin helyett vagy mögött, hanem egysorban, közvetlenül Marx és Lenin mellett BALA2S BELA