Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-24 / 279. szám, kedd

A SZOVJET FILM NAPJAI Útban Leninhez A DEFA és a MOSZFILM stúdiók közös alkotása minden bizonnyal közönségsikert arat hazánkban is. A film cselekménye évszázadunk első évtizedének végén játszódik. Főhőse két fiatalember — a bajor kommunista ifjúsági mozgalom vezetői —, rek munkáját és kiszolgáltatottságát elevenítik föl. Kár, hogy e hangvétel hatását — különösen a film közepén — a kissé vontatottan „tálalt" cselekmény olykor csökkenti. Ez véleményem szerint Bolot Samsijev rendező ritmusérzékének „számlájára" Irható föl. unni Az Ütban Leninhez című, szovjet—NDK-beli koprodukcióban készült film egyik jelenete. akik sok kalandot és veszélyt rejtegető vállalkozásba fognak: szűkebb hazájukból, Litvánián keresztül akarnak eljutni Moszkvába, hogy személyesen adják át Leninnek az általuk megjelentetett kommunista újság egy példányát, s egy fontos iratot. Útközben véletlenül hozzájuk csatlakozik egy francia fiatalember is, akivel több életveszélyes kalandba sodródnak, ám tervüket végül siker koronázza: céljukat, ha nem is maradéktalanul, valóra váltják. A film e vezérfonalán kívül számos jól felépített epizódot is tartalmaz. Erőssége az alkotásnak a jól sikerült korrajz, amivel kevés ilyen jellegű film tűnik ki. Szimpatikus vonásnak tartjuk azt is, hogy a szerzők nem estek a túlzás és a naivitás kelepcéjébe, csaknem minden jelenetük hiteles, sőt néhány a művészi filmeket juttatta eszünkbe. Az itt fölsorolt pozitívumok elsősorban a rendező, Günter Reisch művészi kvalitását dicsérik, de elismeréssel szólhatunk a főszerepeket alakító Gottfried Richter, Mihail Ulfanov, Helmut Habel és Zsanna Bolotova játékáról is. Lövés a szorosban Hazánkban, s egyáltalán külföldön elég keveset tudunk a „vidéki" szovjet filmstúdiók tevékenységéről. Eléggé ritkán jutnak el hozzánk az itt készült alkotások, annak ellenére, hogy az ilyen filmek rendszerint kellemes meglepetéssel szolgálnak sajátos, művészi ábrázolóerejükkel. A szovjet filnj napjai alkalmából hazánkban többek között a kirgiz filmgyártás egyik olyan alkotásával ismerkedtünk meg, melyet a tájékoztató anyagok meglehetős felületességgel „könnyű" hangvételű filmnek „skatulyáztak" be. Kétségtelen, van ilyen jellege is a filmnek: a magas hegyekkel övezett tájon szilaj lovakon szikár emberek száguldoznak, különböző összetűzések sem hiányoznak, ám észre kell venni azt is, hogy nemcsak ez van a filmben. A történetnek nemcsak kalandos terjengése, hanem művészi gyökere is van. Ez elsősorban a hitelesen ábrázolt szociális összefüggés, amely feltehetően ezt a vidéket a századforduló éveiben jellemezte. Ugyancsak nem sorolhatók a „könnyű" kategóriába a népzenét is igénybe vevő szinte balladikus szépségű képsorok, melyekkel a dzsigiták, vagyis a kétkezi embe• 1896-os filmfelvételek kerültek elő Lyonban. A felvételeket Lumiére készítette; egy régi bécsi körutat, az egykori bécsi operát, a lóvasutat és az első bécsi mozit mutatják be. • fulio Cortazar és Carlos Fuentes spanyol írók folyóiratot indítottak Párizsban. A szerkesztőbizottság tagjai közt van Octavio Paz mexikói költő és jorge Semprun is. A szereplők közül S. Csokmorov kapott széles teret, s ezt művészi teljesítménnyel maradéktalanul ki is töltötte. -y -f A Kreml toronyórája Közel két évtizede ismerjük már Nyikolaj Pogonyin a Kreml toronyórája című, szinte klaszszikusnak számító színművét, mely a legkülönbözőbb színházak, a televízió és a rádió műsorán is több ízben szerepelt. Most Viktor Georgijev szovjet rendező — Oleg Sztukalov forgatókönyvíróval együttműködve — készített színes, szélesvásznú filmet a Lenin-díjas szovjetorosz drámaíró közismert művéből. (Ny. Pogonyin nevéhez fűződik egyébként az októberi proletárforradalmat, az intervenció és ellenforradalom elleni harcot idéző A puskás ember és a Patetikus szimfónia című mű is, melyekből korábban már szintén készült film. A film cselekménye a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő időszakban, a fiatal szovjetország talán egyik legküzdelmesebb szakaszában játszódik. Az ország a húszas években nemcsak gazdasági nehézségekkel küzdött, de harcolni kellett az emberek tudatának és magatartásának a megváltoztatásáért is, hiszen az évszázados elmaradottság mély gyökeret eresztett gondolkodásmódjukban és szemléletükben Az emberi jellemek és magatartások a legmarkánsabban éppen ebben a zűrzavaros helyzetben nyilvánultak meg. A történet hőse Zabelin mérnök — akinek neve jól ismert a szakmai körökben — a forradalom után fölöslegesnek érzi magát a feldúlt országban. Gyufát árusít a „feketepiacon", hogy ezzel is tiltakozzon a kaotikus helyzet ellen. Leánya egy bolsevikba szerelmes, ismerősei emigrálásra csábítják, Zobelin mérnök azonban mégsem diszszidál. Egy napon — amikor katonák jönnek érte, többen azt hiszik, hogy letartóztatják — az történik, hogy a mérnököt Lenin hivatja magához, ugyanis a szovjet kormány úgy döntött, hogy haladéktalanul hozzákezd az ország villamosításához, és az egyik legjobb szakember véleményét akarja hallani. Zabelin kezdetben meglehetősen pesszimista és kételkedik abban, hogy a gigantikus tervet az elmaradott országban meg lehet valósítani Amikor felszólítják a szervezés irányítására, eleinte bizonytalankodik, de aztán teljes erővel beleveti magát a nagyszabású munkába. Szilárd meggyőződése, hogy az ország saját erejéből is megbirkózik a nehézségekkel és milliók, így az ő álma is megvalósul. E ekkor megkondul a Kreml toronyórája, mely egy új korszak kezdetét jelezte... A tanulságos film főbb szerepeiben furij Kajurovot, Anatolij Falkovicsot, Borisz Livanovot és Antonyina Piluszt láthatjuk. —t— ELEKTRONIKA ELEKTRONIKUS VAKVEZETŐ Sokféle megoldást kerestek már, számtalan kísérletet folytattak, hogy a vakoknak a mindennapi életbe való beilleszkedését segítsék, hogy megteremtsék számukra azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a külvilággal, az élettel való normális kapcsolatukat. A híradástechnika korszerű eszközeivel ezek a kísérletek új, a korábbiakkal össze nem hasonlítható lehetőséget kaptak. Az általában alkalmazott radar- vagy szonarelv alapján működő készülékek nemcsak azért nem válnak be, mert nehezen kezelhetők és igen költségesek. Fő hibájuk, hogy bár adnak bizonyos áttekintést a környezetről, de túlságosan sok részletről tájékoztatnak szűrés nélkül, ami sokszor inkább zavar, mint tájékoztat. A probléma kétirányú: egyrészt a biztonságos, önálló közlekedés lehetőségét kell megteremteni, másrészt pedig lehetővé kell tenni azt, hogy a nyomdatermékek, könyvek, újságok a nem látók számára is élvezhetők légyenek, a vakok is tudjanak olvasni, tanulni, művelődni. LÄTÄS HANGGAL A vakokat körülvevő, útjukba kerülő akadályok felméréséhez elég, ha „látókörüket" csak a legszűkebb környezetre korlátozzuk, mert a távolabb fekvő tárgyak észlelése csak zavarja a tájékozódást. Az a határ, amelyen belül a biztonságos mozgás vég»tt a tárgyak, akadályok észlelése elengedhetetlen az 1—2,5 méter közötti távolság. Hosszas kísérletezés alapján egy optikai radarelv szerint dolgozó készüléket fejlesztettek ki a, kaliforniai Stanford Research Institute-ben, amely a fényképezőgép működéséhez hasonlóan a reflektált fényt hasznosítja. Ez a „vakvezető" alkalmas arra, hogy segítségével a vakok kísérő nélkül, veszélytelenül közlekedhessenek. A vakvezető egy optikai és egy elektronikus részből áll. Az optikai részhez tartozó felvevő objektív mögött helyezkedik el a két részt öszszekapcsoló fotocella. Az objektív és a fotocella közötti távolság az objektív gyűjtőtávolságával együtt határozza meg az észlelési, érzékelési tartomány hatósugarát. Az e tartomány határán levő tárgyról a fotocella síkjában elég kép keletkezik. A cella a beeső fénytől függő jelet szolgáltat. Ha a cellát az objektívtengely mentén a képsík körül előre-hátra lengetik, váltakozó áramú jel keletkezik, minthogy a kép élessége és ezzel a jel erőssége mindkét irányú elmozdulás hatására csökken. A fotocellát azért villamosan működtetett 1 mm-nél kisebb amplitúdójú vibrátorra helyezték rá. Amíg a leképezett tárgy az észlelési tartomány határán van, a fotocella jelében a vibrátorfrekvencia második harmonikusa uralkodik. Ha a tárgy közeledik, vagy eltávolodik, akkor az első harmonikus, vagyis a vibrátorrezgés alapfrekvenciája kezd dominálni. További tájékoztatást most már a fázisviszonyok szolgáltatnak. Ha a tárgy az észlelési tartomány határán belül van, akkor a jel és a vibrátor rezgése fázisban van. Ezen a tartományon kívül minden tárgy egy fázisban eltolt jelet vált ki. Egy, a vibrátorfrekvencia által vezérelt kapuáramkör csak akkor engedi át az impulzusokat, amikor fázisegyezés áll fenn. így tehát a készülék gazdájának fülébe helyezett hallókészülékben csak akkor szólal meg a hangjelzés, amikor ezen a megfigyelt tartományon belül levő tárgyakat észlel a vakvezető. A zseblámpához hasonló formájú vakvezetőkészülékhez tartozik az áramforrás, amelyet övvel a testre vagy a vállra lehet erősíteni. Érzékeny fotocellák alkalmazásával a készülék egészen sötétedésig használható, sötétben pedig egy zseblámpa is elég fényt ad a tárgyak megvilágítására. VAKOLVASŰ Közismert, hogy a vakok rendkívül kifinomult tapintóérzékük segítségével nagy biztonsággal azonosítják a különféle formákat és körvonalakat. Ezt a képességet tartották szem előtt a vakolvasó működési elvének kifejlesztésénél, amely a nyomtatott betűket, ábrákat tapintással érzékelhető jelekké alakítja át. A készülék részei az olvasó szerv, a tapintó lap és a kettőt összekapcsoló elektronikus készülék. Miközben az olvasó szervet egyik kézzel a nyomtatott betűsor mentén végighúzzák, a másik kéz ujja a tapintó lapon nyugszik, amelyen az „elolvasott" betűsor jelei rendre kidomborodnak, így a nyomtatott sorok a tapintó ujj alatt a fényújság soraihoz hasolóan haladnak el. Az olvasó szerv 40 parányi fotocellából, az érzékelő lap pedig 40 azonos módon elrendezett rezgő pálcikából áll. Minden fotocella és a hozzá tartozó rezgőnyelv között elektronikus kapukör van. Az a cella, amelyik fekete felület fölött tartózkodik, nyit, és így a váltakozó feszültség eljut a hozzá tartozó rezgő pálcikához és azt rezgésbe hozza. A világos felület felett levő fotocellák zárva tartanak, és így a hozzájuk tartozó rezgő pálcikák nyugalmi állapotban maradnak. Az érzékelő lapon ilyen módon domborúan emelkedik ki a „szemügyre vett" betűkép. Szerkesztési szempontból gondot okoz a fotocellák és a rezgő pálcikák rendszerének olyan parányi méretben való előállítása, ami a normál nyomtatott betűnek, illetőleg az ujjhegy méretének megfelel. Ma már azonban ez sem megoldhatatlan feladat. A rendszer gyakorlati kipróbálására először egy 12X8 piezoelektromos diódából álló érzékelő lapot szerkesztettek, amelyet a betűalakokra programozott számítógép vezérelt. Ezzel a ké• szülékkel egy 12 éves, születésétől kezdve vak kislány másfél óra alatt megtanult — percenként öt szavas gyorsasággal — olvasni a saját tankönyveiből. Húsz, egyenként másfél órán át tartó gyakorlás után olvasási sebessége percenként 20 szóra emelkedett. Ez a sebesség természetesen még megnő, amikor már nem külön-külön az egyes betűket, hanem egyszerre a kitapintott szavak értelmét fogja fel. Ezzel a módszerrel természetesen bármilyen nyelv írásjelei — cirill-, görög-betűket, kínai írásjeleket-, számokat vagy hangjegyeket is el lehet olvasni, s ugyanígy, a Braille-írásnak nem a pontozott, hanem a nyomtatott formája is alkalmas az átalakításra. A kétféle elvnek a kombinációjából olyan vakvezetőkészülék kilakítását vették tervbe, amely nemcsak jelzi a közlekedési akadályokat, hanem azok formáját és méreteit is érzékeltetni tudja. Az elgondolás szerint az optikailag felvett képet elektrolumnineszcens módszerrel alakítanák át, s az útban álló tárgyak körvonalai egy — a már leírt vakolvasóénál nagyobb és több rezgőpálcikából álló — tapintó lapon jelennének meg. A környezetből vett tárgyak így kicsinyített, domború alakban jelennének meg a lapon, s azokat letapogatva a készülék áttekintést adna arról, hogy milyen alakú és nagyságú tárgyak vannak kezelője környezetében. BIOKÉMIA BIOKÉMIAI GALVÁNELEMEK A utóbbi években gyakran esik szó biokémiai fűtőanyagcellákról. Ezekben a baktériumok, algák vagy enzimek segítségével biológiai hulladékanyagokat (pl. facsiszolatot, szennyvizet stb.) metánná vagy hidrogénné alakítanák át, amit azután egy normál fűtőanyagcella negatív elektródjához vezetnek. A pozitív elektródot viszont eddig mindig levegővel vagy oxigénnel táplálták, ez utóbbi esetleg szintén biológiai folyamatból származott. Mostanában több biológiai elektród vált ismertté, amelynél az elektródreakció lefolyásánál a biokémiai folyamatok fontos szerepet játszanak. A két következő példa különösen érdekes. A chorella pyrenoidosa nevű alga tenyészetén napfény hatására szabad szénsav vagy karbonát-ionok szénhidrátokká és oxigénné alakulnak át. Az oxigént egy normál szén- vagy ezüstelektródon lehet elektro.kémiailag hasznosítani. Az elektród akkor dolgozik a legkedvezőbben, ha az algatenyészet közvetlenül az elektród mellett van elhelyezve. Ebben az esetben oxigéngyöngyök nem keletkeznek. A fotoszintétikus úton keletkezett oxigén oldott állapotban közvetlenül elektrokémiai úton redukálódik. Szulfát-ionok egy közömbös, homokszórással érdesített platina-elektródon közvetlenül szulfid-ionokká redukálódnak. Ennél a folyamatnál a kénbaktériumok biológiai katalizátorként működnek közre. Szulfátok például a tengervízben fordulnak elő nagy mennyiségben, igaz, hogy aránylag csekély koncentrációban. A szulfátelektródot kipróbálás céljából negatív elektródként szolgáló magnéziumlemezekkel teljes elemekké építették össze és működését a szabad tengerben vizsgálták. Jelenleg a szulfátelektród is csak kis áramsűrűséggel működik, de évekig tartó 'üzem során sem használódik el. Nemrégiben Del Duca kutató érdekes áttekintést nyújtott bioelektrokémiai telepek alkalmazási lehetőségeiről. Eszerint ezek a cellák korlátozott teljesítményű szükség-áramforrásként valószínűleg távoli automatikus állomások, valamint űrállomások áramforrásaiként lesznek alkalmazhatók. A teljesítmény felső elérhető határaként Del Duca kb. 20 wattot jelöl meg, bár elvben nagyobb teljesítmények is elérhetők. Az emberi testben elhelyezett szívritmusadó készülék energiaszükséglete kb. 0,1 mW. Ezt a teljesítményt minden további nélkül egy bio-elektrokémiai telep szolgáltathatja, amelyet a test nedvei, például a nyirokfolyadék és az arteriális vér táplálhatnak. A fent említett Mg-bio-szulfátelem 2—5 W teljesítménnyel szükségáramforrásként, vagy pedig a tengeren levő automatikus állomások üzeméhez használható és mintegy 2 éves kezelés nélküli áramszolgáltatást biztosít. Az 10—20 wattig terjedő tartományban esetleg olyan telepek jönnek számításba, amelyeknek fűtőanyaga karbamid. Katalizátorként ureáz-enzim szolgál, amely kristályos formában a negatív elektródba van bedolgozva. Az elektród maga például platinával itatott aktívszénből áll. Az elektrolit káliumklorid-oldat. Pozitív elektródként szénből készült levegőoxigén-elektródok szolgálnak, amelyek az akkumulátor-iparból ismeretesek. Az ilyen telepek laboratóriumban már néhány héten keresztül működtek. Elméletileg az ember által egy év alatt kiválasztott karbamid a cella 50 százalékos hatásfoka esetén 18 kWó-t" szolgáltat. A Föld lakói kb. egyharmad részének 1 főre eső villamosenergia-fogyasztása jelenleg ennél kisebb. j áj j 3H£ 1970. XI. 24.