Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-22 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

A szocialista realizmus Köpeczi Béla most megjelent kétkötetes válogatása elé írt bevezetőjében arról ír, hogy „talán nincs még egy fogalom, amely körűi annyi vita folyt volna az elmúlt évtizedekben, mint a .szocialista realizmus". Ha voltak is törekvések, amelyek a pontos körülhatárolást igyekezték elősegíteni, e törekvések — a közben végbement világváltozások következményeként — gyengültek, térben és időben egyaránt. Sokfajta tendencia érvényesült és él ma is a megítélésben. Az pusztán még teoretikus (bizonyos értelemben elvontnak is tűnhető) vita lenne, hogy pl. mily mértékben kössük a szocialista realizmust a realizmus korábbi típusához, történetesen a 19. században uralkodó, ún. kritikai realizmushoz. Vagyis: a vita akörül folyik, hogy mily intenzitású a kapcsolódás a hagyományokhoz. Egyik napról a másikra, mintegy „a földből nőtt ki" a szocialista realizmus? Hagyomány nélküli? Nos, Köpeczi Béla — megítélésünk szerint helyesen, dialektikusan és a történelmi valósághoz hüer., — úgy értelmezi: a szocialista realizmus gyökerei mélyen visszanyúlnak a múltba. A munkásmozgalom fejlődéséhez köti a szocialista realizmus kialakulását, ennélfogva egyáltalán nem meghökkentő, hogy az első szemelvények 1822-ig nyúlnak vissza. Mindez nem jelentheti ázt, hogy a szocialista realizmust ne 20. századi korstílusnak, illetve — mint ez kiderül — ábrázolási módszernek tekintsük. Ezért tudjuk elfogadni Köpeczi Béla megállapítását, hogy ti. „a szocialista realizmust a XX. század egyik alapvető irányzatának tartjuk, amely a szocialista forradalom győzelméért folytatott harc idején, majd az új társadalom építésének különböző periódusaiban formálódott..." E megállapítást — a kialakulásra vonatkozólag — még konkrétabbá teszi, amikor arra utal: a szocialista realizmus fogalma viszonylag későn alakult ki, „társadalmilag elsősorban az orosz munkásmozgalom készítette elő, teoretikusan Lenin forradalmi elmélete, művészileg pedig Gorkij írói munkássága . Mindez egyáltalában nem jelenti azt, hogy a többi munkásmozgalmak, a marxizmus megalapítói és a Gorkijt megelőző orosz és nem orosz művészeti irányzatok és elméletek ne járultak volna hozzá létrejöttéhez. " A szocialista realizmus fejlődési szakaszai bizonyítják, hogy 1917 után —• a 20-as évek második felében s kiváltképpen a 30-as évektől — felerősödölt hangot kapott, a művészetek minden ágában, s földrajzilag viszonylag nagy területre kiterjeszkedetten, más országokban is. A történelem fejlődés és számos, különféle kölcsönhatás eredményeként bebizonyította, hogy mivel az alkotók és a közönség számára a munkásosztály ideológiája, a marxizmus „a társadalmi összefüggéseket tudatosította" — ennélfogva „a szocialista realizmus.. . nem stílus, még csak nem is korstílus, hanem a valóság feltárásának és ábrázolásának módszere, amely a forradalmi munkásmozgalomra és annak ideológiájára épül, és különböző stílusirányzatokban nyilvánulhat meg " Ez akkor is igaz, ha bizonyos kölcsönhatásokat, a művészetek viszonylagos önállóságának helyt engedünk, ha a művészeteket és az irodalmat nem direkt propagatív jellegűnek és feladatúnak fogjuk fel. Éppen ebből a kiindulásból kissé Vitathatónak tartjuk az egyik Lukács-szemelvényt, amely (a 2. kötet 438. oldalán szerint) a szocialista realizmus mai központi problémája a sztálini korszak kritikai feldolgozása. Ez túl szűkített felfogása a szocialista realizmus mai, központi jelenvalóságának. A szocialista realizmus: több, mint csak e probléma megoldására alkalmas ábrázolási módszer, korstilus, vagy akár korunk egyik jelentős, ha nem a legjelentősebb irányzata. A valóság, az élet, a művészi ábrázolásra alkalmas világ sokkal gazdagabb, semhogy csupán egy korszak kritikai feldolgozását „bízzuk" rá. Mindezzel azt is szeretnők jelezni, hogy nem is annyira a bevezetővel vitáznánk, sőt azzal csakis egyetérteni lehet. Köpeczi Béla rendkívül gazdagon árnyalt képet nyújt a szocialista realizmusról. Valóban: több dimenzióban vizsgálja ez ábrázolási módot. Bevezetőjében bőségesen kamatoztatta azokat a vitákat, állásfoglalásokat, amelyek az elmúlt években lezajlottak, napvilágot láttak. Különösen finoman jelzi az ideológia és a különféle művészeti ágak között fennálló rendkívül bonyolut kölcsönhatásokat. Ez kitűnik a bevezető egészéből, de kiváltképpen a Művészet és világnézet, A művészet és társadalom, valamint az Irányzatok, műfajok, ágazatok című fejezetekből. Talán e harmadiknak jelzett fejezetet lehetett volna bővebben kifejteni (ti. így arányban is állott volna azzal, amit a kialakulás, illetve az előzmények körülményeire fordított.) Itt mintha hirtelen összeszűkült volna az egyébként szélesre húzott kép. Pedig bizonyára Köpeczi Bélának rendelkezésére állottak a tapasztalatok, tények és érvek e fejezet bővebb kifejtésére is. Inkább imponáló fegyelmezettséggel tartotta zárt határok között mondanivalójának lényegét (lehetséges, hogy a kiadó szabta szűkre terjedelmi lehetőségeit). Ámde visszafordítva a figyelmet a szemelvényekre: e helyütt csak jelezni szeretnénk, hogy Fábry Zoltán Valóságirodalom című kötetéből nyújtott szemelvényrészlet arra figyelmeztet — az erkölcsi realizmus nem azonosítható a szocialista realizmussal. A Fábry-kutatás arra az eredményre jutott, líogy a kettő kialakulása kb. azonos Időben történt meg, közelállnak egymáshoz, de inkább analógiának, 2 ••ig <b V. Dovtyiano: Rege o szerelemről és a kardról (linóleummetszet) ÚFVeR; Hát elnémultál. Ragacsos csöndbe hullt i nyelv trapézán engő értelem. Nem kortyolsz többé a hajnaii fényből. Mankóid ritmusát nem halljuk mi sem Hajótörött az utolsó roncsba, úgy vágtad eres kezed csáklyáját a párnahuzatba Ó, hogy szeretted az ideges terek, sziklák tömbjén a tört gerincű fákat, s a fölhasadt eget: sebeid parazsát! Fenézett rád, csodált a suhanc: előre lökött, mindig előre a duzzadt nyelvvel fuldokló bakancs. Csodált a suhanc — a férfi megért: benned izzott fel először kínom: nyitott szem lenni, ha égő homokot csap is bele a szél. Faggatnálak, s im: — mágnest a vasrúd — magához rántott a csönd, az abszolút. Szemed körül a ránc kapor-küllős, esernyős virág, megkövült ősnövény: rezzenetlen és titokkal teljes. Elárvult kalapod harangja alatt itt maradt árnyékod harangnyelve verdes. Esőben Rázza, rázza a rostát az angyal. Köténye felhő, kendője égdarab. Anyámat látom fenn a holdban. S hallható a dallam, a felejtett: pléhkádba hullva pattog, zenél a bab Foglyul ejtett bogár Nyakamba dobott hógolyó: végigcsiklánd a fülemüle zene. Föl-föltűnik - vízmélyi homályból a rét, s habosra virágot bont a nyúl füle. Égben arc. Vízben arc. Két tükörben tündököl a táj. Beszakadt körmök félholdja lángol. Az égen pattog a fémszöcske-nyáj. Férfiarc ködben: napfogyatkozás. Naponta simítja a mezőt a kéz: töviskoszorút, szöges koronát. Szemhéj csukódik: húsevő növény. Falábaival - foglyul ejtett bogár — mocorog belül, bennem kószál a táj. Mese a szerelemről Mese a szerelemről Mesék kútjában ő a zöld béka. Asszonyomnak én visszavarázslom. legyen állatok áttetsző álma: pára, kitódult meleg a szájon. semmint azonosságnak szabad felfogni ezeket (erre különösen Fábry Zoltán is, mint életműve egyik központi problémájára hívta fel a figyelmet). Mind a Lukács-, mind a Fábry-szemelvény arra int, hogy rendkívül árnyaltan szabad — éppen e témában fogalmaznunk. Pontosan Köpeczi Béla — már többször hangoztatott — árnyaltságra törekvő megállapításait, gondolatrendszerét, bevezetőjének felépítését igazolja mindez. Pontosan azt sugalmazzák: a jövő kutatásainak még inkább árnyaltan, a finom eltérésekre is figyelve kell folyniok. A távlatok igényei is ebbe az irányba mutatnak. Így marad korszerű, s felel meg „az állandó újítás igényének". A kötet olyan elméleti szakemberektől is közöl véleményeket, akikkel ma, nemzetközi szinten vitáink vannak (Ernst Fischerre, vagy Roger Garaudyra gondolunk, s nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést pl. a kínai teoretikusokkal szemben, akiknek korábbi megállapításai helytállónak bizonyultak, vagy legalábbis a véleménykülönbség nem volt antagonisztikus). „A kételkedőknek, akik a szocialista realizmus létéről vitatkoznak, azt hisszük, megadtuk a választ: a szocialista realizmus létét tagadni nem lehet" — jegyzi meg bizonyos szerénységgel Köpeczi Béla tanulmánya végén. Tapasztalatokban gazdag válasza nemcsak a létét bizonyítja, hanem a művészi értékekre mutat. A szocialista realizmus, bármely művészi ágban, s szinten is vizsgáljuk azt, hatni akar, változtatni ákar. Bizonyos, hogy a jövőben ls ez lesz egyik legfontosabb célkitűzése. KOVÁCS GYŰZŰ 12