Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-10 / 267. szám, kedd

Lengyel parlament! küldöttség érkezett hazánkba (Folytatás az 1. oldalról) körben vitassuk meg az egy­séges fellépés időszerű felada­tait és elmélyítsük a legfelsőbb törvényhozó testületeink közti kapcsolatokat. A továbbiakban dr. Hanes visszaemlékezett a csehszlovák ás lengyel nép antifasiszta har­cára, és hangsúlyozta, hogy or­szágainkat nemcsak az ellenség ellen vívott együttes küzdelem, hanem a közös osztályérdekek, népeink haladó forradalmi erői együttműködésének mély ha­gyományai, kommunista párt­jaink, valamint tudományos, kulturális és művészeti kapcso­latok kötik össze. w- Ma fontos feladat előtt ál­lunk: tovább kell fejleszteni és szilárdítani testvéri kapcsola­tainkat és együttműködésünket. Elsődleges érdekünk, hogy hoz­zájáruljunk az európai béke és biztonság megszilárdításához. Testvéri kapcsolatainkban nagy szerepe van a széles körű és kölcsönösen gazdagító gazda­sági, tudományos és kulturális együttműködésnek, amely ered­ményes szocialista országaink számára — mondotta dr. Hanes professzor. Czeslaw Wycech, a lengyel szejm elnöke köszönetet mon­dott a meghívásért, valamint a szívélyes fogadtatásért; a len­gyel nép nevében üdvözölte a cseh és a szlovák népet, és to­vábbi sikereket kívánt a szocia­lista társadalom fejlesztésében. A lengyel vendégeket a kora délelőtti órákban fogadta dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés elnöke. A fo­gadáson a Szövetségi Gyűlés elnökségi tagjain kívül jelen volt Wlodzimierz janiurek cseh­szlovákiai lengyel nagykövet is. A lengyel szejm küldöttsége, amely hat napig lesz hazánk­ban ma a délelőtti órákban Bratislavába érkezik, s megkez­di kétnapos szlovákiai látoga­tását. Az ifjúság hű a szocializmus eszméihez (Folytatás az 1. oldalról) szlovák kormány és a tömeg­szervezetek képviselőit. Az értekezlet vendégei kö­"zött voltak a prágai szovjet nagykövetség képviselői, vala­mint a szovjet csapatok Kom­szomol szervezetének küldöttei. A díszemelvényen foglaltak fielyet a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, az NDK és Len­gyelország ifjúsági szervezetei­nek, valamint a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Világszövetség de­legációi. Az össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldött­ségét Jevgenyij Tyazselnyikov, a Komszomol első titkára ve­zeti. A szovjet küldöttség tag­jai közt van Adrián Nyikolajev űrhajós-vezérőrnagy is. A Bol­gár Ifjúsági Szövetséget Ivan Panev első titkár, a magyar KISZ-t Horváth István első tit­kár, a Szabad Német Ifjúsági Szövetség delegációját dr. Gün­ther Jahn első titkár, a lengyel ifjúsági szervezeteket pedig Staniszlaw Kurowski, a lengyel Falusi Ifjúság Szövetségének elnöke vezeti. A Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetséget annak alelnöke Louis Sanchez, a Nemzetközi Diákszövetséget pedig Fatchi el Feld elnökhelyettes vezeti. Az ifjúsági és gyermekmozga­lom fejlődéséről és a Szocia­lista Ifjúsági Szövetség felada­tairól Juraj Varholík, a Cseh­szlovák Gyermek- és Ifjúsági Szervezetei Szövetségi Tanácsá­nak elnöke, a pionírszervezet helyzetéről és feladatairól Ottó Gmnlik titkár tartott beszámo­lót (beszédeiket kivonatosan az 5. oldalon ismertetjük). A pionírszervezet feladatairól szóló beszámoló után népes pio­nírkiildöttség kereste fel az alakuló értekezlet delegátusait, s a pionírszervezet több mint másfélmilliós tagsága nevében tolmácsolta az értekezlet részt­vevőinek a gyermekek üdvöz­letét. A konferencia délután vitá­val folytatódott. J. Stančík a Kelet-szlovákiai Vasmű fiataljai nevében ígéretet tett, hogy ere­jükkel és minden tudásukkal kiveszik részüket a szocialista haza építéséből. J. Dočkal az egyetemi és főiskolai ifjúság helyzetével foglalkozott. A küldöttek lelkes tapsa kö­zepette lépett a mikrofonhoz dr. Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB első titkára. — Ez a konferencia ls a po­litikai konszolidáció magas fo­káról tanúskodik — mondotta. Pozitív jelenségnek nevezte azt a tényt, hogy az ifjúsági moz­galom egységesítési folyamata elérte célját. Kiemelte, hogy minden törekvésünk a fe­jetlenség és elégedetlenség áthidalására, társadalmunk­nak az egyértelmű, világos, politikai útra valő vissza­vezetésére irányul. Megállapí­totta, hogy az ifjúság is tevéke­nyen kivette részét viszonyaink rendezéséből. A párt mindig támogatni fogja az egységes if­júsági szervezet megszilárdítá­sát, kibontakozását. A párt és a kormány központi kérdésnek tartja az ifjúság problémáit. A jól dolgozó Ifjúsági szervezet nagy segítség a párt számára, s ezért a SZISZ mindig nyitott ajtókra talál mind a párt, mind az állami vezetőknél. Husák elvtárs szavait a kül­döttek viharos tapssal fogadták. (Gustáv Husák elvtárs beszédét holnapi számunkban közöljük.) A következő szónok, Jevgenyij Tyazselnyikov, a Komszomol Központi Bizottságának első tit­kára, lépett a mikrofonhoz. Tol­mácsolta a CSKP-nak és Cseh­szlovákia népének a szovjet fia­talok forró üdvözletét. Felele­venítette a népeinket összefogó barátság hagyományait. Han­goztatta, hogy ebben a barát­ságban nagy szerep jut az if­júságnak is. A Lenini Komszomol a most alakuló Szocialista Ifjúsági Szö­vetségben osztálytestvérét, a szocializmus és kommunizmus nagy eszméiért küzdő harcos­társát látja. Az ifjúsági és pio­nlrmozgalomnak a CSKP által irányított sikeres konszolidálá­sa, a mai alakuló értekezlet egyben méltó válasz a szocializ­mus ellenségeinek, akik az if­júságot hamis jelszavakkal és rágalmakkal akarták a helyes útról letéríteni. A szovjet Komszomol küldött­ségének vezetője, a Komszomol tapasztalatait és célkitűzéseit ismertetve kitért az ifjúság marxista—leninista nevelésének kérdéseire is. Biztosította a konferencia résztvevőit, hogy a szovjet ifjúság mindent meg­tesz a népeink közti barátság megszilárdítása érdekében. Az értekezlet végén, az esti órákban tolmácsolták ifjúsági szövetségeik üdvözletét a bol­gár, magyar, lengyel, és az NDK-küldöttségek vezetői. (sm.) Üdvözlő távirat (CSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök üdvözlő táv­iratot küldött Joseph Désiré Mo­butu altábornagynak abból az alkalomból, hogy újból megvá­lasztották a Kongói Demokrati­kus Köztársaság elnökévé. Ján Marko külügyminiszter visszaérkezett Csehszlovákiába (ČSTK) — Ján Marko külügy­miniszter, akinek vezetésével a csehszlovák küldöttség részt vett az ENSZ-közgyűlés XXV. ülésszakán, kubai kollégájának, dr. Raul Roy Gardának meghí­vására 10 napos hivatalos láto­gatáson volt a Kubai Köztársa­ságban, ahonnan kíséretével együtt november 9-én érkezett vissza hazájába. A ruzynéi repülőtéren a kül­ügyminiszter helyettesel és a minisztérium vezető dolgozói fogadták. Marko külügyminisztert kubai tartózkodása alatt fogadták a Kubai Kommunista Párt Politi­kai Bizottságának tagjai, kivéve azokat, akik Havannán kívül tartózkodtak. A csehszlovák ál­lamférfi találkozott Fidel Cast­róval, a KKP Központi Bizott­ságának első titkárával, a kubai kormány elnökével, dr. Osvald Dorticnsszal, a Kubai Köztársa­ság elnökével és dr. Carlos Ra­fael Rodrigez miniszterrel, a kubai gazdasági és tudományos­együttműködési nemzeti bizott­ság elnökével. Az egész látogatás légköre na­gyon szívélyes volt — jelentette ki Prágába érkezése után Stanis­lav Svoboda nagykövet, a Cseh­szlovák Külügyminisztérium ame­rikai ügyosztályának vezetője, aki a miniszter kíséretében tartózko­dott. A tárgyaló felek tájékoztat­ták egymást országaik politikai és gazdasági helyzetéről és a köl­csönös kapcsolatok jövő alakulá­sáról. — Mindkét fél — jelentette ki Svoboda nagykövet — kifeje­zésre juttatta, hogy a kölcsönös kapcsolatok további elmélyítésére és javítására törekszenek és ke­resik az e célhoz vezető legrövi­debb utat. Marko külügyminiszter legfonto­sabb tanácskozását Kubában Fidel Castróval folytatta. A 6 órás be­szélgetés nagyon nyílt és szívélyes volt. Fidel Castro érdeklődött po litikai helyzetünk alakulásáról. Ki­fejezte a kubai elvtársak afeletti ürömét, hogy a helyzet már kon­szolidálódott, és hogy az új párt­vezetőség Gustáv Husák elvtárssal az élén megtalálta és tovább ke­resi a helyzet gyors megjavításé nak az útját. Bolgár pártküldöttség Szlovákiában (ČSTK) — A Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga ideológiai osztályának négy­tagú pártmunkás küldöttségét, amelyet Racsko Racskov, a BKP KB propagandaosztálya ve­zetőjének helyettese vezet, teg­nap fogadta Vasil Bejda, az SZLKP KB ideológiai osztályá­nak vezetője. Jelen volt Mityko Plaharov,a Bolgár Népköztársaság cseh­szlovákiai nagykövetségének el­ső titkára, aki a küldöttséget csehszlovákiai útján kíséri és S. Velicskov, a BNK bratislavai főkonzulja. A barátsági hónap eseményei A csehszlovák—szovjet barátság hónapja megnyitásának alkalmából tegnap a bratislavai Slovan mozi­ban ünnepi közgyűlést tartottak az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumának dolgozói. Szívé­lyesen fogadták körükben dr. Ka­rol Savéit, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának első titká­rát, Krocsány Dezsőt, az SZSZK munkaügyi és népjóléti miniszte­rét. Az ünnepélyen jelen volt N. Sz. Poloszkov, a Szovjetunió bra­tislavai konzulja és V. F. Jakimov, a szovjet katonaság bratislavai pa­rancsnokságának képviselője. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom jelentőségéről Krocsány Dezső miniszter mondott beszédet. Az ünnepi gyűlés részvevői üdvöz­lő levelet küldtek a szovjet nép­nek. • • • A Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatok Szovjet Társasága Szö­vetségének és a Szovjet—Csehszlo­vák Baráti Társaságnak küldöttsé­ge, amelyet V. A. Gyemcsenko, a társaság központi vezetőségének alelnöke, az OSZSZSZK Miniszter­tanácsának alelnöke, az SZKP KB póttagja vezet, tegnap ellátogatott Ostravára, a Vítkovice! Klement Gottwald Vasműbe. A legnagyobb csehszlovák kohászati és gépipari kombinátban a küldöttség tagjai megtekintettek több Uzemrészle­get. Alekszander Vasziljevics Szvjes­nyikov állami akadémiai énekkara tegnap délután Bratislavába érke­zett. Košicei, presovi, Banská Byst­rica-i és ružomberoki fellépései ntán a 85 tagú énekkar ma, ked­den 19,30-kor mutatkozik be Szlo­vákia fővárosában, a Szlovák Fil­harmónia hangversenytermében. A. V. Szvjesnyikov, a Szovjetunió nemzeti művésze tegnap átvette a bratislavai konzervatórium emlék­érmet. A 80 éves karnagy az első külföldi művész, akinek ilyen ma­gas kitüntetést adományozott Szlo­vákia legrégibb konzervatóriuma. Erősödő Hongok a népi Kína ENSZ-tagsága mellett Bécs — Viszonylag közeli jö­vőben várható, hogy Ausztria felveszi a diplomáciai kapcso­latokat a Kinai Népköztársa­sággal — jelentette be vasár­nap este Rudolf Kirschlöger osztrák külügyminiszter. A mi­niszter hozzáfűzte, a fő problé­ma a „tajvani kérdés" olyan megoldása, amely egyformán elfogadható lenne Bécs és Pe­king számára is. Az osztrák parlament külügyi bizottsága hamarosan hozzálát az ügy be­ható tanulmányozásához, — mondotta a külügyminiszter. Tozolli, az olasz külkereske­delmi minisztérium szóvivője Hongkongban kijelentette, hogy Olaszországot kimondottan gaz­dasági indítékok késztették a nép Kína elismerésére. A jövő év elején hivatalos ke­reskedelmi küldöttség utazik Pekingbe. Olaszország főként műtrágyát és vegyipari készít­ményeket exportál Kínába, me­lyek iránt igen nagy a keres­let. A New York Times ezzel kap­csolatban megjegyezte, „kulmi­nálnak azok a törekvések, hogy a kommunista Kínát bevonják az ENSZ-be- Egy hónap alatt két nagy NATO-ország ismerte el a népi Kínát, tehát már hét NATO-ország ismeri el a pe­kingi kormányt, hat pedig Taj­vannal tart fenn kapcsolatokat. A lap kommentátora reméli, hogy a diplomaták még meg­egyezhetnek Kína kettős ENSZ­képvlseletében. Washington — Jól tájékozott washingtoni források szerint az amerikai kormány módosítani készül „Kína-politikáját", amely 21 éven át megakadályozta, hogy a Kínai Népköztársaság képviselője elfoglalhassa helyét az ENSZ-ben. Ogy tudják, kor­mánykörökben olyan „tekin­télymentő" formulát keresnek, amely tudomásul venné, hogy a Csang Kaj-sek rezsim képvise­lőjét a Kínai Népköztársaság képviselője váltaná fel a Biz­tonsági Tanács 5 állandó tagja között, de ugyanakkor lehetővé tenné, hogy Tajvan egy „14 mil­liós nemzetként" továbbra is helyet kapjon az ENSZ közgyű­lésében. MEGNYÍLT A NATO XVI. KÖZGYÜLlSE Hága — A NATO közgyűlése tegnap reggel megkezdte XVI. plenáris ülését, amelyen a NATO-tagállamok kétszáz par­lamenti képviselője vesz részt. Hiányzik Görögország képvise­lője. minthogy ebben az or­szágban nincs parlament. A NATO-közgyűlés napirend­jén szerepelnek az Egyesült Ál­lamok nyugat-európai kötele­zettségei, a kelet-nyugati fe­szültség csökkentésének kérdé­sei, Európa és az Egyesült Ál­lamok gazdasági és kereskedel­mi kapcsolatai és más problé­mák. Manlio Brosio, a NATO főtit­kára megnyitó beszédében kie­melte a nyugat-európai és a szocialista államok közti két­oldalú tárgyalásokon elért ha­ladást. A feszültség enyhülésé­re irányuló fontos lépéseként Gépeltérítés Bagdadba Teherán—Bagdad — Hétfőn délelőtt Bagdadba téritették el magánkézen lévő iráni légitaxi­társaság DC-3-as gépét. A hiva­talos iraki hírügynökség jelen­tése szerint az eltérített gép, amely eredetileg a Perzsa-öböl­ből Iránba tartott, délben biz­tonságosan leszállt Bagdadban. A bagdadi repülőtér először nem adott engedélyt a leszál­lásra, de a gép pilótája közöl­te, hogy üzemanyaga elfogyott és nem tud tovább repülni. Az AP hírügynökség szerint az iráni repülőgép Bagdadból a 9 légikalóz nélkül visszatért Iránba. értékelte a szovjet—nyugatné­met szerződést, a lengyel—nyu­gatnémet tárgyalásokat. A Nyu­gat-Kelet kapcsolatok szem­pontjából Brosio igen fontos­nak tartotta a Helsinkiben folyó szovjet—amerikai SALT-tárgya­lásokat. Luns holland külügyminisz­ter is a NATO katonai súlyát emelte ki. Az amerikai csapatok létszámának megőrzése mellett szállt síkra Helmuth Schmidt nyugatnémet hadügyminiszter is. Közös szovjet—francia kezdeményezés? Párizs — Valerijan Zorin, a Szovjetunió franciaországi nagy­követe tegnap kijelentette, hogy a Szovjetunió és Franciaország közös kezdeményezése várható az európai biztonsági értekez­let előkészítésében. A Francia—Szovjet Társaság által szervezett gyűlésen mon­dott beszédében a szovjet nagy­követ elismeréssel beszélt a francia vezető tényezők reális állásfoglalásáról az európai kapcsolatok normalizálására irányuló törekvések kérdésé­ben. Hangsúlyozta, hogy Pompidou francia elnök szovjetuniói lá­togatása végén aláírt francia— szovjet jegyzőkönyv lehetővé teszi, hogy a francia—szovjet politikai tanácskozásokat fel­használják az európai biztonsá­gi értekezlet gyakorlati előké­szítése érdekében. Egyiptom, Szudán és Líbia államszövetséget alakit (Folytatás az 1. oldalról) tinai felszabadítási mozgalmat, mégjegyezve egyúttal, hogy a mozgalomnak „úf stratégiára és átszervezésre van ' szüksége. Ezzel — mondotta — egyetért fasszer Arafat is. Khartoum — Khaled Hasszán Abbasz tábornok, Szudán had­ügyminisztere vasárnap sajtóér­tekezleten jelentette be, hogy a kormán y csapatok az ország egyenlítői tartományában a szeparatista lázadók négy erő­dítményét számolták fel, s ez­zel szétzúzták a lázadás „hát­országát". Tel-Aviv — Az izraeli kor­mány vasárnap délután ülést tartott, amelyen az Egyiptom­mal és Jordániával indítandó közvetett béketárgyalások eset­leges újrafelvételéről is szó volt. Az AFP tudósítójának a közlése szerint Golda Meir mi­niszterelnök a kormány ülésén kijelentette, hogy Izrael kész Gunnar Jarring ENSZ-közvetítő közreműködése mellett folytatni a tárgyalásokat Jordániával. Jeruzsálem—New York ' — Eban izraeli külügyminiszter tíznapos előadókörútra indult az Egyesült Államokba. Jelezte egyúttal, hogy azonnal megsza­kítja útját, mihelyt jelzést kap Jeruzsálemből, hogy utazzon haza és vegyen részt a Jarring­féle tárgyalások vitájában. Jeruzsálemi politikai körök­ben — írja az UPI — az a hír járja, hogy Izrael feladja ed­digi követeléseit és visszatér a tárgyalóasztalhoz. „Anélkül, hogy nyomási gyakorolt volna partnerére" Rogers amerikai kül­ügyminiszter is ilyen értelem­ben sürgette Abba Ebant ket­tejük szombati találkozóján. Arafat sajtóértekezlete Kairó — Jasszer Arafat, a Palesztinai Ellenállási Szerve­zet Központi Bizottságának el­nöke hétfőn sajtóértekezletet tartott az egyiptomi főváros­ban. Visszatérve a jordániai pol­gárháború eseményeire, Arafat hangsúlyozta, hogy a kormány­csapatok és a gerillák között kiprovokált fegyveres harc ki­tervelésében és végrehajtásában I fontos szerepet játszottak az I amerikai hírszerzés ügynökei. Sajtóértekezletén Arafat el- ls utasította a Vaszfi Teli vezette Jordániai kormányt, és figyel- x meztette arra, hogy a kormá­nyon belül egyes „veszélyes + elemek újabb vérontásokra ké- . szülnek". *

Next

/
Thumbnails
Contents