Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-02 / 234. szám, péntek

Ludvík Svoboda elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) sértettek, és amelyek döntő fontosságúak a hadsereg ereje, szilárdsága és akcióképessége szempontjából. Néphadseregünkben a kom­munisták munkájának kötelező irányvonala az a feladat, amely a CSKP Központi Bizott­sága elnökségének szeptember 18-i állásfoglalásában kimondta, hogy minden figyelmet és erőt az időszerű feladatok megoldá­sára kell összpontosítani, hogy valóban tetteket szülő forra­dalmi aktivitással ünnepeljük Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának, 50. évfordulóját. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy minden erőt a csehszlovák néphadsereg har­ci és politikai előkészítésének további tökéletesítésére keli fordítani. A harcászati és politikai fel­készítés tervének sikeres tel­jesítése politikailag annyival inkább jelentősebb, mivel a Varsói Szerződés tagállamai testvéri, szocialista hadseregei­vel elvtársi internacionalista együttműködésben és különösen a szovjet hadsereg középső hadseregcsoportjával való szo­ros együttműködésben valósul meg. Ez az együttműködés had­seregünk tagjai számára a szo­cialista hazafiság és a proletár internacionalizmus elválasztha­tatlan egységének gyakorlati is­kolája és konkrét megnyilvánu­lása. A szovjet hadsereg alakula­taival szorosan együttműködve sajátítják el hadseregünk tag­jai a nevelés és a gyakorlat egységes alapelveit és módsze­reit, amelyek a Varsói Szerző­dés hadseregei felkészítésének alapját képezik. Hadtudományunk újkori for­radalmi hagyománya a dicsősé­ges Szovjetunióhoz fűződő szö­vetségben, megbonthatatlan ba­rátságban és harci bajtársias­ságban született. Abból indult ki, hogy internacionalista mó­don értelmeztük a fasizmus el­len, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti szabadságért és a szocializmusért vívott harcot. Néphadseregünk e hagyomány szellemében teljesíti ma is a szovjet hadsereggel és a Var­sói Szerződés többi szocialista hadseregeivel együtt a békét szolgáló jelentős küldetését. A szocialista hadseregek ereje és felkészültsége a legfőbb aka­dály a nemzetközi imperializ­mus agresszív erőinek útjában, és így olyan jelentős tényező­ként hat, amely elhárítja a har­madik világháború veszélyét és fejleszti a nemzetek békés kap­csolatait. Amíg azonban a nemzetközi imperializmus a fegyverek ere­jére támaszkodik, nem enged­hetjük meg éberségünk és vé­delmi képességünk semmiféle gyengülését. Az Indokínában folytatódó amerikai agresszió, az amerikai hatodik flotta pro­vokatív lépései, a Közel- és Közép-Keleten nemrég kitört válság újfent ezt bizonyítják. Ahhoz, hogy békés külpoliti­kánk hatékony legyen, elkerül­hetetlenül szilárdítani kell or­szágaink védelmi képességét és növelni kell hadseregeink harci erejét és felkészültségét. Két alapvető tényező jelentő­sen növeli ma hadseregünk, de különösen a parancsnoki kar politikai és katonai felkészült­sége iránti igényt: ez az osz­tályharc nemzetközi méretek­ben fokozódó bonyolultsága és a tudományos-műszaki forrada­lom egyre intenzívebb folyama­ta a hadászatban. A szocialista hadsereg tiszt­jének szüntelenül lépést kell tartania a tudomány, a tech­nika és a hadászat rohamos fejlődésével. Természetesen néphadsere­günk tisztje nemcsak katonai szakember, hanem politikai dol­gozó is, akinek tudnia, tanul­mányoznia kell Csehszlovákia Kommunista Pártja politikáját ahhoz, hogy ezt a hadseregben tevékenyen és következetesen megvalósítsa. Ezért kell állan­dóan mélyíteniük és bővíteniük marxista—leninista elméleti tu­dásukat, ezért kell meggyőző­déses marxista—leninistáknak lenniük. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy néphadse­regünk tisztjének vezető és ne­velő küldetése nemcsak a ka­tonaság előkészítése szempont­jából, hanem egész ifjúságunk kommunista nevelésének rend­szerében nagyon jelentős. Hi­szen a fiatal férfinemzedék döntő többsége katonai szolgá­latot teljesít. E szolgálat ideje alatt a fiatalemberek fizikailag és lelkileg is éretté válnak. Ki­alakul világnézetük, megszilár­dul jellemük, önöktől, az önök nevelő munkájától nagymérték­ben függ az, hogy ezek a fia­tal emberek szocialista társa­dalmunk öntudatos és értékes polgáraivá váljanak, akiket át­hatnak a nemzeti büszkeség, a szocialista hazafiság és a pro­letár internacionalizmus eszméi. A fiatalemberekkel nagyon érzékenyen kell dolgoznunk, tudnunk kell őket meggyőzni és megnyerni. Nem szabad meg­feledkezni azokról a káros kö­vetkezményekről, amelyeket tu­datukban a jobboldali és anti­szocialista erők tevékenysége hagyott. Ez is a fiatalok köré­ben az elmúlt években végzett munka súlyos hiányosságainak a következménye. Az, hogy eze­ket a hatásokat leküzdjük, hosz­szan tartó, céltudatos, szaksze­rű és türelmes nevelő tevékeny­séget követel. Azonban tapasztalataim alap­ján derűlátón tekintek a jövő­be. Ifjúságunk döntő többsége egészséges. Igazat kell monda­ni nekik országunk fejlődésének problémáiról és különösen fon­tos, hogy a legaktívabban be­kapcsoljuk őket e problémák megoldásába. A hadseregben kedvező felté­telek között és szemléltetőn magyarázhatjuk meg a fiatalok­nak a nemzetközi osztályharc jelenlegi feltételeit. Ez már csak azért is szükséges, mert ma különösképpen határozottan lép előtérbe fegyveres erőink magas színvonalú harckészségé­nek erkölcsi-politikai vonatko­zása. A fiataloknak jól és min­den körülmények között tud­niuk kell, hogy hol van a ba­rát. Jól kell ismerniük a nem­zetközi imperialista erők azon szándékait és terveit, amelyek hazánk és a többi szocialista ország ellen irányulnak. A fiata­lokat konkrét tényekkel kell nevelni arra, hogy engesztelhe­tetlenek és éberek legyenek a szocializmus ellenségeivel a bé­ke és a nemzetek szabadsága védelmében, hogy saját maguk képesek legyenek ellenállni a nemzetközi imperializmus bom­lasztó eszmei befolyásának. A történelmi és a jelenlegi té­nyekkel arra kell őket nevelni, hogy büszkék legyenek szocia­lista hazájukra, a kommunista pártra, hogy szeressék a Szov­jetuniót, hogy szilárdítsák a testvéri szocialista országokhoz fűződő barátságot és együttmű­ködést, valamint hűségesek le­gyenek a Varsói Szerződéshez. A főiskolákon szerzett mű­veltségük jó és szükséges alap a nevelői hivatásuk számára. Azonban bizonyosan nem kell magyaráznom, hogy a katona­ságnál az élet és a gyakorlat sokkal bonyolultabb, komplikál­tabb, mint amilyen az iskola fa­lai között volt. Küldetésüket csak akkor teljesíthetik siker­rel, ha a parancsnokokkal, a pártpolitikai szervekkel, a párt­és társadalmi szervezetekkel ér­vényesítik az elvtársi együttmű­ködés elveit, következetesen tel­jesítve a párt politikáját és a lenini alapelveket néphadsere­günk felépítésében és tevékeny­ségében. Nehéz, felelősségteljes, egyút­tal azonban örömteljes munka vár önökre. Számos nehézséggel és akadállyal találkoznak majd. amely lemondást, türelmet és kitartást, de mindenekelőtt hi­vatástudatot követel önöktől. Tanuljanak és sajátítsák el idősebb elvtársaik legjobb ta­pasztalatait és tulajdonságait. Támaszkodjanak bizalommal a pártpolitikai szervekre és a pártszervezetekre. Használjanak fel minden alkalmat arra, hogy elsajátítsák a testvéri szovjet hadsereg tapasztalatait. Biztosíthatom önöket, hogy pártunk Központi Bizottsága, a köztársaság kormánya és én személyesen is mindent megte­szünk, ami szükséges ahhoz, hogy tovább szilárdítsuk nép­hadseregünket, mint a Varsói Szerződésbe tömörült szocialis­ta országok védelmi közösségé­nek szilárd részét. Pártaktíva Uherské Hradištén (ČSTK) — Uherské Hradištén szerdán tartották meg a CSKP funkcionáriusainak városi ak­tíváját. Dr. Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke ismertet­te a tagkönyvcsere eredményeit és a párt jelenlegi feladatait. Az aktíva résztvevői kifeje­zésre juttatták, hogy teljes mértékben támogatják a CSKP KB elnökségének 0 tagkönyv­csere utáni legközelebbi párt­feladatokról szóló állásfoglalá­sát. Jakeš elvtárs ezután elláto­gatott az Uherské Hradište-i Mesit üzembe és a hulini szer­számgyárba. — LUDVÍK SVOBODA köztársa­sági elnök a guineai Köztársaság államünnepe alkalmából üdvözli) táviratot küldött Ahmed Sékou Touré elnöknek. — A CSKP KB küldöttsége, amely Vladimír Vedrónak, a CSKP KB közigazgatási osztálya veze­tőjének, a Szövetségi Gyűlés kép viselőjének vezetésével tanulmány­úton a Szovjetunióban tartózko­dott, tegnap visszatért Prágába. — LADISLAV ABRAHÁM, Szlo vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja és a Központi Bizottság titkára teg­nap fogadta jan Kowarz elvtár­sat, a Lengyel Népköztársaság bratislavai lökonzulját. akivel idő szerű politikai kérdésekről tár­gyalt. — FRANTIŠEK HAMOUZ, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének helyettese teg­nap fogadta dr. Edward Kowal­czyk mérnököt, a Lengyel Népköz­társaság távösszeköttetésügyi mi niszterét. — YANG HUNG-HAO, a Kínai Népköztársaság prágai ügyvivője a nagykövetség székházában a Kí­nai Népköztársaság megalakulásá­nak 21. évfordulója alkalmából fogadást rendezett, amelyen Csehszlovákia képviseletében részt vett ]án Bušniak külügyminiszter­helyettes, Milan Honusek külkeres kedelmi miniszterhelyettes és más csehszlovák vendégek, vala­mint a diplomáciai testület tag­jai. — MIROSLAV VÄLEK, az SZLKP KB elnökségének tagja, az SZSZK művelődésügyi minisztere tegnap dr. Pavel Kováinak, az SZLKP KB sajtó-, rádió- és televízió-ügyosz­tálya vezetőjének jelenlétében ik­tatta. be hivatalába Michal Lan kót, a Szlovák Sajtó- és Tájékoz tatásügyi Hivatal újonnan kine­vezett igazgatóját. Szovjet vendégek Trenčínben (ČSTK) — A hazánkban állo­másozó szovjet hadsereg képvi­selői tegnap ellátogattak Trenčin­be. Látogatást tettek a trencíni járási pártbizottságon, ahol a já­rás politikai és közéleti vezetői szívélyes beszélgetést folytattak a szovjet vendégekkel. Az őszinte és elvtársi beszélgetés nagyban hozzájárult hazánk és a Szovjet­unió baráti szövetsége megerősí­téséhez, valamint a társadalmi élet konszolidációjához. Anna Maurerová urnája Krompachyn A közeli napokban elhunyt Anna Maurerova elvtársnőnek, a munkásmozgalom és a kom­munista párt hű harcosa, Július Maurer feleségének a hamvait tartalmazó urnát a gazdag for­radalmi múlttal rendelkező Krompachy városkába szállítot­ták, ahol tegnap ünnepélyes gyászszertartás keretében he­lyezték el az ottani temetőben. Ezt megelőzően a városi nem­zeti bizottság esketési termében vettek búcsút az elhunyttól ba­rátnői, — köztük Emília Lenar­tová elvtársnő és mások, — valamint a kelet-szlovákiai ke­rület, a Spišská Nová Ves-i já­rás, valamint a város politikai és társadalmi szerveinek képvi­selői. Jelen volt dr. Rudolf Bla­ho, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának titkára, továbbá Vojtech Choleva, a Szlovák Nemzeti Front kelet­szlovákiai kerületi bizottságá­nak elnöke, Matej Bernik, s Spišská Nová Ves-i járási párt­bizottság vezető titkára. —Ik Lenárt elvtárs fogadta a Német Kommunista Párt küldöttségét (ČSTK j — Jozef Lenárt, Szlo­vákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkára tegnap fogadta a Német Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának küldöttségét, amelyet Kurt Bachmann, a párt elnöke vezet. A delegáció Csehszlová­kia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának meghívására jött köztársaságunkba. A kül­döttség tagjai Herbert Mies, a párt alelnöke, Georg Polikeit és Herbert Stiefvater, az elnök­ség tagjai és Ulrich Strohecker, a Német Kommunista Párt man­heimi kerületi bizottságának el­nöke. A fogadásnál jelen volt Vác­lav Vačok, Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­ga elnökségi tagja, a KB titká­ra és Ján Paško, az SZLKP KB osztályvezetője. A német elvtársak a Szlová­kia Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottságán tett látogatás előtt kegyelettel adóztak a Sla­vínon eltemetett szovjet kato­nák emlékének. Ülésezett a szövetségi kormány Hogyan teljesítjük a takarékossági rendeletet ? (CSTK) — A szövetségi kor­mány tegnap Václav Hüla mi­niszterei nök-hely e ttes vezetésé­vel ülést tartott. Foglalkozott a munkaügyi és népjóléti, vala­mint a pénzügyi tárca és az il­letékes szervek jelentésével, amely beszámol arról, hogyan teljesítik, a kormány takarékos­sági rendeletét az irányítás és közigazgatás területén. A jelen­tés megállapítja, hogy a köz­ponti szervek, szervezetek, vál­lalatok és nemzeti bizottságok felelősségteljesen kezdték meg a nagy horderejű feladat telje­sítését, azonban mutatkoznak bi­zonyos problémák és fogyaté­kosságok is, amelyek veszélyez­tethetik a rendelet hatásossá­gát és célkitűzését. A kormány intézkedéseket hozott a fogya­tékosságok felszámolására. Közlemény az indiai elnök szovjetunióbeli látogatásáról Moszkva — A Szovjetunió és India megelégedéssel állapítot­ta meg kölcsönös baráti kap­csolatainak és gyümölcsöző együttműködésének sikeres fej­lődését — hangoztatja az a köz­lemény, amelyet Giri indiai el­nök hivatalos látogatása végén adtak ki Moszkvában. Az in­diai elnök a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására szeptember 21-től október 'l-ig tartózkodott a Szovjetunióban. Tárgyalásokat folytatott Nyikolaj Podgornij­jal, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöké­vel és Dmitrij Poljanszkijjal, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettesével. A megbeszélések során kifejez­ték azon meggyőződésüket, hogy a kapcsolatok további szi­lárdítása és bővítése nemcsak megfelel a szovjet és az indiai nép nemzeti érdekeinek, hanem hozzájárul a béke megszilárdí­tásához Ázsiában és az egész világon. Ülésezik a magyar parlament Budapest — A magyar par­lament, amely szerdán kezdte meg őszi ülésszakát, tegnap folytatta munkáját. Az ülésen részt 'vett Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A teg­napi ülésen a negyedik ötéves tervvel kapcsolatos nemzet-gaz­dasági fejlesztés kormányjavas­latát vitatták meg. Foek Jenő, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke hangsúlyozta, hogy a szocialis­ta tervgazdaság Magyarorszá­gon magas fokot ért el, és a magyar nemzetgazdaság fokoza­tosan elérte az intenzív fej­lődés időszakát. Továbbá leszö­gezte, hogy a Magyar Népköz­társaságban kedvező a politi­kai helyzet, és a terv megva­lósítását az MSZMP bevált po­litikája biztosítja. Giri Bulgáriában Szófia — Giri indiai elnök tegnap hivatalos látogatásra Bulgáriába utazott. A szófiai repülőtéren Georgij Trajkov, a bolgár nemzetgyűlés elnökségé­nek elnöke és Todor Zsivkov, a minisztertanács elnöke üdvözöl­te. Jelen voltak a Bolgár Nép­köztársaság más vezető képvi­selői és a diplomáciai testület tagjai. Trajkov üdvözlő beszédében kiemelte az indiai népnek a gyarmati rendszer ellen és a nemzeti függetlenségért folyta­tott harcának nagy jelentősé­gét. Meggyőződését fejezte ki, hogy wGiri látogatása hozzájárul a két ország együttműködésé­nek elmélyítéséhez. Giri megérkezése után tiszte­lettel adózott Georgij Dimitrov emlékének, majd látogatást tett Bulgária vezető képviselőinél. Az Interkozmosz—3 már 807-szer kerülte meg a Földet Moszkva — A Szovjet Tudo­mányos Akadémia Űrkutatási Intézetében tegnap együttes ülést tartottak a szovjet és azok a csehszlovák szakemberek, akik részt vettek az Interkoz­mosz-3 mesterséges holddal kapcsolatos kísérleteken. Az Interkozmosz-3-at 1970. augusz­tus 7-én juttatták föld körüli pályára. A műszaki vezetőség hangsúlyozta, hogy a tudomá­nyos program — amelynek cél­ja a tudományos műszerek ál­landó és hosszú ideig tartó munkája és működése — sike­resen megy végbe. Az Interkozmosz-3 október l-ig 807-szer kerülte meg a Föl­det és jelenlegi keringési ada­tai a következők: A Földtől való legnagyobb távolsága 1068 kilométer, a legkisebb pedig 210 kilométer, pályájának az egyenlítővel bezárt szöget 48,46 fok, keringési ideje pedig 97,3 perc. A tudományos műszerek au­gusztus 7-től 13-ig, augusztus 19-től 26-ig, valamint szeptem­ber 10-től 19-ig végezték el a legkiterjedtebb megfigyeléseket. A szovjet, a csehszlovák és az NDK-beli földi megfigyelő állo- . mások rendszeresen fogják a mesterséges holdról érkező jel­zéseket. Az Interkozmosz-3 műszerei kifogástalanul működnek. A NATO-hadügy­miniszterek tanácskozása Brüsszel — A NATO hadügy­miniszterei tegnap egynapos tanácskozást tartottak Willem den Toom holland hadügymi­niszter elnökletével a NATO brüsszeli titkárságán. Elsősor­ban az európai NATO-országok pénzügyi hozzájárulásának fel­emelése szerepelt a tárgyalások napirendjén. Az Egyesült Ál­lamok ugyanis, amely az At­lanti Szövetség kiadásai pénz­ügyi terheinek 80 százalékát viseli, már hosszabb ideje arra törekszik, hogy a kiadások egy részét áthárítsa a többi or­szágra, de a NATO európai tag­jai mindeddig ellenálltak a nyomásnak. 1970. X. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents