Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-10 / 241. szám, szombat

Aranylakodalom Tháliával FÉL ÉVSZÁZADOS SZÍNÉSZI JUBILEUMÁRA KÉSZÜL A BRATISLAVÁBAN VENDÉGSZEREPLŐ PÁGER ANTAL fBL ÉVSZÁZAD nagy idő. Főleg akkor az, ha munkában eltöltött fél évszázadról van szó. A magyar színháztörténelem tanúsága szerint nem so kan ülhették meg aranylakodaimukat a színművészet istennőjével. Ki is jut eszembe hirtelen? Jókainé Laborfalvi Róza, Prielle Kornélia, a komáromi Jászai Mari. Pedig a nők nem túlságosan dicsekedtek ötven esztendős házasságukkal, a férfiak közül meg kevesen érték meg. Jancsó Pál, az első magyar komikus, Krecsányi Ignác, az egykori pozsonyi színigazgató, aki először játszott vidéken Ibsent és Wagnert, az öreg Szentgyör gyi István, Rózsahegyi Kálmán és most az örökifjú Páger Antal, a népszerű „Tóni bácsi" készül a jubileumra. Kevesen tudjak, hogy 1920 végén lépett először színpadra, Székesfehérvárott. Aztán Újpestre került (ahol még akkor, Budapest ostromáig, színház működöttJ, majd Kecskemétre, Katona József ós Kodály szülővárosába kapott szerződést. Négy évig Szegeden színészkedett, közben fellépett Nagyváradon is. Ekkor már mutatós, látványos alakításokkal hívta fel inagára a figyelmet. Néhány napig a Vígszínház világhírű művésze Pozsonyban vendégszerepel. A világhírt az ecjdig eljátszott több mint százötven film- és lévészerep közül két Fábri-film (az Utószezon négy díjat hozott el Velencéből, a moszkvai filmfesztiválon meg a Húsz óra kapott Nagydíjat), és a Kosztolányi-regényből forgatott Pacsirta hozta meg. Cannes-ben az utóbbiért Páger a legjobb színész díját kapta. Ha még hozzáteszem, hogy kritikusai szerint színpadi szerepeit nem is játssza, hanem „celebráltja, nem meglepő azt állítani, hogy Páger úgy vonzza a közönséget, mint a mágnes. Neki a szerep minden mondata pusztán librettó, amelyet ő emel műalkotássá. Ennyi sikerekben dús fél évszázados pálya után a hét egyik estéjén, a budapesti Adáshiba színhelyén, a Pesti Színház öltözőjében arról faggattam Págert: mi a színész sikerének titka. Hiszen az ötven esztendeje fát fúró-faragó mesterember, asztalos is tud olyan titkokat, amelyeket megszívlelhetnek mind a fiatalabb pályatársak, mind a fogyasztók. — Nehezet kérdeztél — válaszolta elgondolkozva Páger. — Jómagam ötven esztendőn keresztül soha nem a népszerűséget hajszoltam, hanem a tökéletest. Soha nem akartam más, mint - jó színész lenni, akinek láttán elégedetten mennek haza a nézők és mások meg a másnapi fellépését várják. Hogy ki jó színész? Ezt a mesterséget örökké tanulni kell, tapasztatokat kell gyűjteni, minden nap és minden órában meg kell újulni a szerepadta lehetőségek közölt, az alkotása kényszere alatt, de azt vallom, hogy jó színest; csak nyolcvanadik életéve után lehet az ember. Ennyi tudás és tapasztalat kell, véleményein szerint, ahhoz, hogy valóban jó színész lehessen valakiből. Hogy nyolcvan éves korában már mással van elfoglalva az ember? Hogy betegségeivel van elfoglalva? Hát istenem, ez az ember és a színész tragédiája, hogy mielőtt igazán jó lehetne, már gyenge ahhoz, hogy jó lehessen. Hogy megkaptam Cannesban a legjobb színművész díját? Ez nagy dolog, igaz, nagyon is örültem neki. De ez a számomra csak azt jelenti, hogy legjobb voltam az akkoriak között. Legjobb színész tulajdonképpen nincs is, mert a drámai művészet, lett légyen szó színházról, filmről, vagy tévéről, tulajdonképpen kollektív művészet, közösen megfeszített munka eredménye, ahol mindennek a helyén kell forognia és ketyegnie, mint egy svájci órában. De hát az egyiket kerekek, rugók mozgatják, a másikat emberek. A közönség nem gondolhat rá, hogy a tizennégy esztendős Júliát alakító színésznőnek otthon lázas a gyermeke, vagy Rómeónak nincs télikabátja. Az előadás akkor lehet tökéletes, ha az együttes összeszokott, az írótól a statisztáig, sőt a pénztárosig és a jegyszedőig mindenki a legjobbat nyújtja. Az Adáshiba együtteséOt h 4\ m Xi. ••' Jib/i

'i

&V t * . Az Üj Szó olvasóinuk emlékkönyvébe: Páger Antal festőnek készült. A pozsonyi vendégszereplés alkalmával saját rajzával és soraival üdvözli kedves olvasóinkat. bői például Bulla Elmával legalább harminc éve játszom együtt. Kevesen tudják róla, hogy a szomszédos Bécsben, Reinhardtnál próbálgatta szárnyait és tulajdonképpen Pozsonyban kezdte. Azt szoktam mondani, hogy a színházban a maga munkaterületén, a saját feladataival mindenki igazgató. Azt hiszem, ez a megállapításom az élet más területén is érvényes. Mostanában sokat beszélnek a színház, vagy a filmművészet válságáról. Megfigyeltem, ha a mű az emberről szól a közönség által egyszeri hallásra jól érthető formanyelven, sorban állnak a pénztárak előtt. Mindig bosszant, ha nem sikerül valami s ezt mondják rá: kísérlet volt. Egyszer el kell már valahol dönteni, kinek van joga kísérletezni az állam pénzén? A magam részéről hajlandó vagyok hinni a modernségben, de csak akkor, ha a kísérletnek köze van az értelemhez. Az öncélú. az eredményeket nem hozó kísérleteknek önképzőkörben a helye. Mert a drámai művészet ma is tömegművészet. A modernkedőknek nem szabad elfelejteniük, hogy ma mindent korszerűen kell játszani. Molíére ma megbukna, ha úgy játszanánk, ahogy XIV. Lajos korában, gyertyavilágítássa), utcai ruhában. Mindent modernül Játszunk, Sofoklészt, Plautuszt, Shakespeare-t, Kacint, • Ibsent, Katona Józsefet, Madáchot, vagy Capeket. Az angolok európai útjukon megmutatták, hogyan lehet az Erzsébet korabeli nagy angol drámaköltőket modernül játszani úgy, hogy mindenkinek gyönyörűsége teljék benne. Sokat beszélnek mostanában új formákról. Jó, legyenek új formák. De a színháznak, a közönségre való hatásnak vannak évezredek óta bevált törvényei, amelyeket senki át nem hághat büntetlenül. Ezeket a kísérletezőknek is tudniuk kell. Az orvos sem indul gyógyítani elődeinek tapasztalatai nélkül. A központ mindig az ember, az az eiuber, aki a munkabérének egy részéért megváltja jegyét. A hős pedig az az ember, aki otthon, a gyárban, a hivatalban, a műhelyben, a háborúban, a mezőn csinál valamit, ami mindenkinek érdekes. A néző viszont az, aki teljesíti az ötéves tervet és fillérről fillérre kovácsolja a nemzeti jövedelmet. Nekünk olyan közönségnek kell előadásokat csinálnunk, amilyen van, amilyen az elmúlt H

asznost László, a Túróci Gépgyárak losonci üzemének technikusa túl van már az ötvenen. Ebben a korban kevés ember jut arra az elhatározásra, hogy felvételét kérje a kommunista pártba. Hasznosi László ezt tette. Kérelme az üzemi pártbizottságnál kedvező fogadtatásra talált. Ennek indoklására Kós János, az üzemi pártbizottság elnöke röviden csak ennyit mondott: „Hasznosi elvtárs a pártba valói" Husák elvtárs mondotta egyik beszédében, hogy káderlapját az elmúlt években mindenki saját maga írta meg. A pártonkívüli Hasznosi László egyike azoknak, akik a szocialistaellenes erők járási gócpontjának számító üzemben az 1968— 1969-es években jelesre vizsgázott a szocializmus iránti hűségből. Pedig a bonyolult helyzetben, a vezetők egy csoportja által felszított nacionalista, szovjetellenes légkörben nehéz volt az áradattal szembeszállni, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a szocialistaellenes demagógokkal szemben valaki más véleményt nyilvánít son. Sokan a párttagok közül is csődöt mondtak, nem állták meg a he lyjiiket, meginogtak, téves eszmék hatása alá kerültek. Akadtak azonban olyanok is — közéjük tartozott a pártonkívüli Hasznosi László —, akik akkor is meg merték mondani: „Helytelenül cselekedtek!" Sebők Pál anyagelőkészítő, elvhű kommunista így nyilatkozik róla: „Azelőtt nem ismertem Hasznosi elvtársat. 1968. augusztus 21. után üzemünkben dühödt szovjetellenes propagandát folytattak. Akkor sokszor felkeresett és elbeszélgettünk ezekről a dolgokról. Láttam, hogy nagyon helyes álláspontot foglal el. Pártonkívüli létére öntudatosan agitált a szovjet hadsereg és a Szovjetunió mellett. Propagandaanyagot is hozott, hogy tanulmányozzuk át és magyarázzuk meg a többieknek, miért volt szükség a szövetséges csapatok közbelépésére. Sok félrevezetett ember észretért és rádöbbent arra, hogy becsapták." A szerény ember önmagáról is szerényen beszél. Félárvaként tizennyolc éves korában a magyarországi salgótarjáni bányaüzemhez került. Inasnak állt be. mozdonyvezetőnek akart kitanulni. Akkori életét néhány mondatban foglalja össze: „Omán Laci bácsi, a mozdonyvezető, akinek a keze alá kerültem, kommunista volt. 0 adott szállást és megismertetett a kommunista eszmékkel. Sok ember gyűlt össze lakásán, a moszkvai rádiót hallgattuk és a kommunista elvekről beszélgettünk. Akadt egy áruló, aki értesítette a csendőrséget. Egyik este csendőrök vették körül a házat és elfogták az ott tartózkodókat, köztük Omán Lászlót, Lelko Jánost és engem. Balassagyarmatra vittek, ott kihallgattak, meg is vertek. Majd Budapestre, a Marko utcai fegyházba szállítottak. Omán bácsi több mint három évet ült, Lelko két évet kapott, engem, mint legfiatalabbat, hat hónapra zártak be. Azt leültem még 1939ben." Büntetett előéletű volt, nem kapott munkát. Osgyánban özvegy anyjának volt egy kis üzlete, pincehelyiségben szoroskodtak. Proletárüzleteseknek hívták őket. Ott segített az anyjának. Aztán behívták katonának, kivitték a frontra. Az első alkalommal letette a fegyvert. Három évig fogságban volt. Közben súlyosan megbetegedett, másfél évig az ágyat nyomta. „Az orosz elvtársakra minctíg hálával emlékszem vlsznegvedszázad alatt felnőtt. Magyarán szólva a mi iskoláink esztétikáját, a mi korunk szellemét szívta magába akár bevallja, akár nem. Ezeknek a millióknak ítéletében hinnünk kell. Nem először mondom, hogy a dráma a színházban, a képernyőn, a filmszalagon sokak művészete, a közönségé is. — Mi az én tervem? Nekem nincs tervem, nekem még mindig terveim vannak. Most fejeztein be egy rendkívül tehetséges fiatalember, - Nemere László rendező keze alatt új tévéfilmünket, a Neveletlenek et. Egy öreg munkást alakítok benne. Mielőtt Pozsonyba érkeztem volt, filmszalagon rögzítettük Csehov remekét, A dohányzás ártalmasságai-t. Ezután kezdjük forgatni Urbán Ernő majdnem húszéves színpadi művének filmváltozatát, az Uborkafát. Aztán megpihenek egy kissé, ötven esztendő után joggal tarthat az ember egy kis szünetet. BÜCSŰZUNK, megöleljük egymást. Az ügyelő csengője — éppen úgy, mint majd Pozsonyban — az Adáshiba előadására várja. E sorok írója évtizedek óta kíván minden találkozáskor jó egészséget. Elérzékenyülve most sikeres újrakezdést kívánok a második fél évszázadhoz, a második félidőhöz és azt is kívánom hogy a bíró még sokáig ne nézze meg az óráját. SZÜTS ISTVÁN HELYTÁLLT sza —" mondja. — Engem ellenségnek tekinthettek volna, -mégis többször saját vérüket adták, hógy vérátömlesztéssel megmentsék az életemet." Felgyógyulása után hazajött. 1947-ben jelentkezett a kommunista pártba. Felvették, azonban az akkori nemzetiségi súrlódásokkal, a magyarok áttelepítésével nem tudott megbékélni. Nem járt el a pártgyűlésekre, ezért párttagsága megszakadt. A későbbi években elvégezte az esti ipariskolát, technikusi képesítést szerzett. Szívós kitartással tanult, a rendes napi munka mellett nagy erőfeszítést követelt az igényes tanulmányok folytatása. Megvolt az akaratereje, hogy pótolja mindazt, amire fiatalabb éveiben nem volt lehetősége. Néhány évig egy brnói üzemben volt művezető, majd a füleki Kovosmaltba jött át. 1960-tól a Túróci Gépgyárak losonci üzemében dolgozik a technológiai osztályon. „Aztán jöttek a hatvannyolcas események — folytatta elbeszélését Hasznosi elvtárs. — Eleinte én is azon a nézeten voltam, hogy a múltban elkövetett hibákat ki kell küszöbölni. De csakhamar észrevettem, hogy helytelen irányt vesznek az események. Nyilatkozatokat -kezdtek aláírogatni a Szovjetunió ellen, gyalázták a Szovjetuniót és mindazt, amit a kommunisták kiharcoltak, amit a dolgozók a kommunista párt vezetésével elértek. Láttam, hogy ez nem vezethet jóra. Eugem is kényszeríteni akarlak, hogy írjak alá nyilatkozatot, de ezt kereken visszautasítottam. A jobboldaliak akkoriban elég csúnyán viselkedtek azokkal szemben, akik nem álltak melléjük. Engem is leköpdöstek, meg másokat is; az öreg Ríz bácsit meg Ríz nénit, Kós janit, Mucha bácsit meg másokat. Azzal is megfenyegettek, hogy elbocsátanak a munkából. Sőt olyan kijelentés is elhangzott, hogy szaláminak vágnak össze. Mindezt azért tették, mert nem irtani alá semmiféle nyilatkozatot, s nyíltan megmondtam nekik, helytelen dolgot csinálnak. Szememre vetették, hogy nem tartok velük, pedig ők sokan vannak. Azt mondtam nekik: miféle emberarcú demokrácia az övék, ha azért támadnak, mert más véleményen vagyok, mint ők". A helyesen gondolkodó dolgozók aggodalommal figyelték a vállalatban és az egész országban, különösen a Prágában folyó eseményeket. „Már nyíltan kezdték hangoztatni, hogy a szocializmus bukott rendszer,és alapjában meg kell változtatni. Ezzel nem értettem egyet, és nagyon sok dolgozó nem értett vele egyet —' mondotta Hasznosi László. —- Összehasonlítottam a mostani életet az első köztársaság és a magyar megszállás alatti élettel, s a különbséget mérhetetlennek találtam a szocialista rendszer javára. Az emberek hibáját ne keverjük össze az ideológiával. Ebben a rendszerben is vannak olyanok, akik könnyen akarnak meggazdagodni, munka nélkül szeretnének jól élnL Ebben azonban nem az ideológia a hibás, hanem az emberek. Nyugaton sem kapják ingyen a pénzt a dolgozók, hanem nagyon keményen meg kell érte dolgozniuk. Életszínvonalunkat mi magunk teremtjük meg, s többet csak akkor kérhetünk az államtól, ha mi is többet adunk." Hatvannyolc augusztusi napjaira ma is megrendüléssel emlékezik vissza. Emlékeit így idézi fel: „Amikor a szovjet katonák bevonultak, a következő nap a jobboldali főkolomposok már reggel megkezdték a sztrájk és tüntetés szervezését . Az ablaknál álltam, és szótlanul néztem, ml folyik. Egyes jobboldali beállítottságú személyek provokálni kezdtek, akkor fenyegettek meg, hogy felaprítanak szaláminak. Nyolckor megszólalt a sziréna. Azt mondtam a többieknek, hogy én nem megyek sztrájkolni, se tüntetni, mert mindezt nagyon helytelennek tartom. Haza akartam menni, el is távoztam az üzemből, azonban utánam küldtek egy iízemi őrt, aki pisztollyal kényszerített visszatérésre. Be kellett állnom azok közé, akiké* a jobboldali vezetők szovjetellenes tüntetésre vittek ki a losonci járási pártbizottság ele. Az ipari tanulók iskolájánál azonban vagy hatan kiléptünk a sorból és eltávoztunk. Szerintem az a hat főkolompos, aki üzemünkben a szoclalistaellenes és szovjetellenes megnyilvánulások szervezésében az élen járt, azért is volt nagy hatással az emberekre, mert az anyagi eszközök elosztása felett is ők rendelkeztek, s akik velíik .tartottak, azokat előnyben részesítették a prémium elosztásánál. Ehhez járult a demagógia, a félrevezetés. Többek között pl. olyan híreket terjesztettek, hogy a Szovjetunióból hazánkba szállított kőolaj 60 százaléka víz. A gyerek is tudja, hogy a kőolaj nem keveredik a vízzel, mégis sokan elhitték ezt a hazugságot." Az üzem akkori igazgatója, a vezetőség számos tagja, a párt- és szakszervezeti bizottság vezető funkcionáriusai által támogatott és szított szovjetellenes hangulat hónapokon keresztül tartotta magát az üzemben. Nemcsak a politikai, hanem a gazdasági helyzet is nagyon bonyolult volt. A viszonyok konszolidálása csak 1969 negyedik negyedévében indult meg erőteljesen, amikor új vezetőség került az tizem, a párt és a szakszervezet élére. Akkor kezdték meg a CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség üzem! csoportjának az újjászervezését is. Elnökké Hasznosi Lászlót választották. „Amikor megkezdtük a baráti szövetség helyi csoportjának a megszervezését — mondotta Hasznosi László — a jobboldaliak azt Jósolgatták, hogy kudarcot vallunk, senki nem lép be a szövetségbe, kár a fáradságért. Ma mégis több mint 70 tagja van a szervezetünknek." A CSSZBSZ helyi szervezetének vezetősége gondoskodik róla, hogy a szervezet teljesítse küldetését. Legelőször is találkozót szerveztek a szovjet katonákkal, kirándulást tettek a dévényi ünnepségekre, jövőre pedig turistaútra készülnek a Szovjetunióba. A téli hónapok

: ban orosz nyelvtanfolyamokat indítanak. Ezenkívül további kirándulásokat terveznek azokra a helyekre, ahol csehszlovák partizánok vállvetve küzdöttek a szovjet , katonákkal a fasiszták ellen. „Nagy örömmel fogadtuk a „Szovjetbarát" című újság első számának megjelenését — jelentette ki Hasznosi elvtárs. — Szeretnénk, ha a lap gyakrabban megjelenne. Tagjaink nagy érdeklődéssel cJvassák, és jelentős segítséget nyújt propagandamunkánkban." H

isznosi László egyike azoknak, akik helytálltak az elmúlt időszak bonyolult eseményei közepette és helytállnak most is a párt irányvonalának megvalósításáért folytatott küzdelemben. GAL LASZLO