Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-04 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
— T>lem tudom kérlek, milyen örömet lel a férjem abban, hogy nap nap után az autó alatt fekszik... (Ici Paris) CIRKUSZBAN Szerény, csont és bőr emberke bátorkodik a nagyhírű cirkuszigazgató elé: — Kérem szól félszegen —, madárimitátor vagyok . .. — Sajnálom, — vág szavába a direktor —, madárutánzónk már van. — Kár — mondja az emberke, és köszönés nélkül kirepül a nyitott ablakon. ÜZLETBEN A vevő az elárusítóhoz: — Jónapot! Kérek egy olyan üveg konyakot, amelyet a múltkor vettem. — Kérem, nem tudja véletlenül a márkáját? — Nem, csak annyit tudok, hogy a hatodik pohár után a feleségemet Lolobrigidának néztem . . . ÖZVEGYEK Művész a vészben A hitvány író számára nem a kiadás a fontos, hanem a bevétel. O A rossz könyvek bizonyítják, hogy az írót is érheti baleset a munkahelyén. © Olykor azért nagy a lárma, mert a költők elhallgattak. © A szerelemhez az írónak elég a töltőtoll, az olvasónak más. is kell hozzá. w Szöveg nélkül (Szpilki — Lengyelország) A SZNOB I KÖNYVTÁRI ÓRÁX 9 H- *f6 H rpi Visszahoztam a könyvet. Hogy tetszett? Oyan unalmas volt, hogy bele se kezdtem. . . /Hegedűs István rajza/ MÓRICKA , A papa szidja Mórickát: Majd én megtanítlak rendre! Elvégre az apád vagyok, vagy nem?! Móricka kajánul elvigyorodik: — Ezt én nem tudhatom. ezt döntsétek el a mamival! 1 RÉSZEGEK Fölszáll a vonatra két kifogástalan öltözetű, de kissé italos úriember. Ugyanabban a fülkében foglalnak helyet, s mindketten igyekeznek józannak tűnni s méltóságteljesen viselkedni. Az egyik úriember a lehető legtermészetesebb hangon kérdi a másiktól: — Bocsánat, uram, hány óra? A másik úriember udvariasan meghajol, kihúzza zsebéből cigarettatárcáját, egy darabig figyelmesen szemléli, majd néhány másodperc múlva így felel: — Igenis, uram, ma péntek van. Erre az első úriember meghajol, nagyon köszöni a szívességet, s azt mondja: — Péntek, uram? Érdekes, nekem is éppen ott kell leszállnom .. . SÖHAJ Az egyik nap felsóhajt az idős Pomacsek: — Hej, de változnak az idők! Azelőtt az ember éveken keresztül kereste a menyasszonyát és utána fél óra múlva szerzett lakást. Most? Rövid időn beliil talál asszonyt, s aztán évekig keresgé'ihet lakóhelyet! TELITALÁLAT Az óceánjáró New Yorkhoz közeledik. Egy amerikai utas büszkén mutatja a mellette ülő franciának a Szabadság-szobrot. A francia elgondolkozva nézi, majd így szól: — Igen, nálunk is emlékművet szoktak állítani az elhunyt neves személyiségeknek ... Kiss a hét végét vidéki nyaralójában tölti. Váratlanul meglátogatja a barátja: — Tudod, mi történt kérlek? Meghalt a nagynéném. — Rettenetes — sopánkodik Kiss. — És a nagybátyám is — teszi hozzá a barát. Kiss egy pillanatig gondolkozik, azután részvétteljes hangon mondja: — Szegények ... Most mind a ketten özvegyek. TELEFON Kovács feleségével vacsorázik békés otthonában. Az asszony, amikor férje befejezte az újságolvasást, csöndesen mondja: — Emlékszel, Sándor, azokra a pisztrángokra, amelyek fogására kilenc hónappal ezelőtt két hét szabadságot szántál? — Igen, igen, drágám — mormogja a férj. — Nos, az egyik ma délután telefonált, és azt üzente, hogy apa lettél... A kezdő sakkozó. (Barát Gyula rajza) S Mikor a puncsot elfogyasztották, szüleim öszszesúgtak és egyedül hagytak bennünket. — Rajta! — suttogta apuska távozás közben. — Légy merész! — Hát hogyan vallhutok neki szerelmet — suttogtam —, ha nem szeretem? — Ostoba vagy, semmit sem értesz... — E szavak után apuskám lesújtó tekintettel végigmért, és kiment a kerti lakból. A szemben levő ajtóban egy öreges kéz tűnt fel, és elkapta az asztalról a gyertyát. Ott maradtunk a sötétben. — Nos, aminek be kell következni, azt úgysem kerülhetem el — gondoltam, köhintettem, és élénken így kezdtem: — A körülmények kedveznek nekem, Zója Andrejevna. Végre egyedül vagyunk, még a sötétség is segítségemre van, mivel eltakarja arcom szégyenét. A szégyen abból az érzésből fakad, mely lelkemet hevíti. De itt megálltam. Hallottam, hogy dobog Zója szíve, és hogy vacog a joga. Egész testét reszketés járja át, amit a pad rezgése is hallhatóvá és érezhetővé tett. Szegény kislány nem szeretett engem. Ügy gyűlölt, akár a kutya az ostort. Most egy orangutánra hasonlítok, de annak idején holmi szörnyetegre hasonlítottam: széles, pattanásos pofa, sörtehaj, az állandó náthától meg a szesztől az orrom duzzadt, vörös. Fürgeségemet még a medvék sem irigyelhették meg. Ami pedig a lelki tulajdonságokat itleti, arról jobb nem beszélni. Félbeszakítottam mondókámat, mert megszántam a lányt. — Gyerünk ki a kertbe — mondottam itt fullasztó a levegő. Kimentünk, és megindultunk a fasorban. Szüleim, akik ott hallgatóztak az ajtó mögött, most besurrantak a bokrok közé. Zója arcán átsuhant a holdfény. Leültünk egy padra, szemben a patakkal. A patak túlsó partján volt egy ház, abban lakott Bolnyicin írnok, Zója szerelme. Ahogy leültünk a padra, Zója le sem vette a szemét arról a házról. Szívem összeszorult a szánalomtól. De azért rákezdtem: — Dalol a fülemile, kis feleségét mulattatja. De kit mulattassak én, a magányos ember? .., Boldogságom egyvalakitől függ. Szeretem, és ha ö nem szeret, akkor én elvesztem, meghalok... Ez a valaki, maga. Képes lenne engem szeretni? Mit? Szeret? — Szeretem — suttogta. Be kell vallanom, megdermedtem ettől a szótól. Eddig azt hittem, hogy megmakacsolja magát, nemet mond, mert hisz nagyon szereti a másikat. Szörnyen reménykedtem ebben, az ellenkezője történt. Nem volt ereje szembeszegülni a szüleivel. — Szeretem — ismételte meg, és elpityeredett. A. CSEHOV: HOGYAN LEPTEM TÖRVÉNYES HÁZASSÁGRA ? — Bz lehetetlent — mondottam, és magam sem tudom, mit beszéltem, és egész testemben remegtem. — Hát ez lehetséges? Zója Andrejevna, galambocskám, ne higgyen nekemI Bizisten ne higgyenI Nem szeretem én magát. Legyek háromszorosan átkozott, ha szeretem! Bs maga sem szeret engemI Mindez hazugság csupán! Felugrottam, és fel-alá futkostam a pad mellett. — Nem kelll Az egész csak komédia! Erőszakkal házasítanak össze bennünket, Zója Andrejev,na, a vagyon érdekében. Miféle szerelem ez? Inkább egy malomkövet kötnék a nyakamba, mint hogy magát elvegyem. Ez az igazság! Az ördögbe is, honnan veszik ezt a jogot? Mik vagyunk mi nekik? Jobbágyaik? Kutyáik? Ne házasodjunk öszsze, Zója Andrejevna! Pukkadjanak meg. A komiszak! Hisz így is eleget engedtünk nekik. Megyek tüstént, és megmondom, hogy nem akarom magát elvenni, és kész! Zója arcáról eltűnt a sírás és egy szempillantás alatt száraz lett.. — Hiszen maga is mást szeret — mondotta kezét tördelve —, Maga Madmoiselle Debiert szereti. — Ügy van — kiáltottam —, Madmoiselle Debiert! Még ha agyonütnek, akkor is őt veszem eD Szeretem, jobban, mint az életemet! Képtelen vagyok nélküle élni. Ha nem vehetem el, akkor az élet sem kell. Tüstént 'megyek ... menjünk, és mondjuk meg ezeknek a gonoszoknak ... köszönöm, kedves galambocskám ... maga egészen megvigasztalt. Lelkemet elöntötte a boldogság és hálálkodtam Zójának, Zója meg nekem. És mindketten boldogan csókolgattuk egymás kezét és nemeslelkűeknek neveztük egymást. Sn később is kezét csókolgattam, de ő már a fejemet, a sörtémet. Ügy rémlik, aztán át is öleltem, ő nemkülönben, megfeledkezve az illemről. Mondhatom, hogy ez a valhomás, hogy nem szeretjük egymást, boldogabbá tett minden más szerelmi vallomásnál. Kipirulva, áradó örömmel, izgatottan mentünk a ház felé, hogy közöljük elhatározásunkat szüleinkkel. Megyünk és egymást bátorítjuk: — Még ha megszidnak, elvernek, elkergetnek, az sem baj, de legalább boldogok leszünk! — Belépünk a házba, szüleink ott állnak az ajtónál és várnak. Ránk pillantanak, és látják arcunkon a boldogságot, mire intenek az inasnak. Az inas hozza is a pezsgőt. Tiltakozom, hadonászok, Zója sír és sikoltoz. Zaj, botrány kerekedett, a pezsgőre nem is került sor, de minket azért mégis összeházasítottak. Ma üljük ezüstlakodálmunkat. Huszonöt évet éltünk le együtt. Eleinte szörnyű volt, sokat bánkódtam, és bánatomban szeretni kezdtem Zóját. Bánatunkból gyerekek születtek. Azután csak valahogy megvoltunk. Most, ebben a pillanatban Zójácska itt áll a hátam mögött, a vállamra teszi a kezét és a kopasz fejemet csókolgatja. (Fordította: Wessely László)