Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-30 / 259. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1970. október 30. PÉNTEK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 259. szám • Ára 50 fillér Csehszlovák—szovjet kereskedelmi tárgyalások (ČSTK) — Moszkvába uta­zott tegnap a Jifí Hustoles, a külkereskedelmi miniszter első helyettese által vezetett cseh­szlovák kormányküldöttség, hogy ott megbeszéléseket foly­tasson a CSSZSZK és a Szov­jetunió távlati árucsere- és fi­zetési egyezményéről az 1971— 1975-ös évekre, valamint a kö­vetkező évi realizációs jegyző könyvről. November másodikán követi a kormányküldöttséget Andrei Barčák külkereskedelmi miniszter, aki Nyikolaj Szemjo­novics Patolicsev szovjet kül­kereskedelmi miniszterrel együtt aláírja az egyezményt. Az aláírásra november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 53. évfordulója ünnep­ségeinek alkalmából kerül sor. A hosszú lejáratú kereskedel­mi egyezmény azokból a cél­kitűzésekből indul ki, amelyek a két ország népgazdasági ter­vei következő ötévi időszakára szóló koordinálásáról tartott tárgyalásokból, valamint a KGST 23. és 26. ülésszakának a szocialista gazdasági integrá­ció fokozatos és tervszerű fej­lesztéséről szóló határozataiból erednek. Az egyezményben arra számítanak, hogy 1971-1975­ben fokozódik a CSSZSZK és a Szovjetunió kereskedelmi for­galma, mégpedig kb. 43 száza­lékkal, s eléri a 13,5 milliárd devizarubel értéket. A legna­gyobb — 60 százalékos — nö­vekedés a gépipari árucserében várható. Elvetették a búzát (ČSTK) — A szlovákiai mező gazdasági dolgozók befejezték ax őszi búza vetését. A vetési munká­latokat több mint 338 000 hektá­ron végezték el, s ezzel ezt a fel­adatot teljesítették. A jó eredmé­nyek a szövetkezeti dolgozók és az állami gazdaságok dolgozóinak ál­dozatkész munkáján kívül a Szov­jetunióból idejében szállított vető­magnak köszönhető. A mezőgazda­sági dolgozók most minden erejü­ket a cukorrépa és a szemes ku­korica begyűjtésére, valamint a mélyszántásra összpontosítják. Húszéves a Kelet-szlovákiai Gépgyárak kassai Szovjet Hadse­reg Üzeme. Képünkön: lozef Eged és Štefan Krištof hegesz­tők egy nagyméretű tartály hegesztése közben. (G. Bodnár felv. — ČSTK) AZ SZSZK KORMÁNYÁNAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA Az 1971. évi terv előkészítéséről Konszolidálódik a hazai piac # Bizonyos javulás a beruházási építkezések területén (ČSTK) — Ján Gregor, az SZSZK iparügyi minisztere, to­vábbá a Tervezésügyi, az Épí­tésügyi, a Fejlesztésügyi és Mű­szaki Minisztérium vezető dol­gozói tegnap tájékoztatták az újságírókat a szlovák kormány tanácskozásairól. A kormány többek között foglalkozott a jövő évi népgaz­Rendet a munkaerő-gazdálkodásba Sajtótájékoztató a Szövetségi Munkaügyi- és Népjóléti Minisztériumban (ČSTK) — Dr. Jaroslav Havel­ka, a szövetségi munkaügyi és népjóléti miniszter helyettese a munkaerő-toborzás és a munka­erő-szabályozás kérdéseiről nyi­latkozott a Csehszlovák Sajtó­iroda tudósítójának. A nyilatkozat bevezető részé­ben rámutatott, hogy a munka­erő-ellátásban látható nagyon komoly és bonyolult helyzet miatt képtelenek vagyunk Irá­nyító befolyást gyakorolni a foglalkoztatottság fejlődésére és egységesen módosítani a mun­kaerő-toborzást. — Mivel a lakosság száma csökken, évről évre csökken az új munkaerők száma is. És ez a tendencia a következő ötéves tervben még érezhetőbbé válik. Ezért a munkaerő-gazdálkodás terén az élőmunka értékelésé­ben jelentős lépésre van szük­ség. Erre vonatkozólag a kor­mány több elvi határozatot ho­zott, amelyeket természetesen csak néhány év alatt realizál­hatnak. Elsősorban arról van szó, hogy az ipar szerkezeti válto­zása és a beruházási tevékeny­ség terén várható fordulat ré­vén a jövőben csökken az új munkaalkalmak száma, mert el­sősorban a gépberendezés kor­szerűsítése és a termelési tech­nológia javítása a cél. A mun­kaerő-gazdálkodást a jövőben megfelelő gazdasági eszközök­kel kell támogatni, amilyenek például a vállalati adók, a bér­politika és a komplex szocialis­ta racionalizáció fejlesztése. Célszerű változást hajtunk vég­re a szakipari oktatás terén is. Még mielőtt ezeket az új ten­denciákat és módosításokat tel­jes mértékben megvalósítjuk, a kormány szükségesnek tartotta, hogy 1971-ben bevezesse a fog­lalkoztatottság fejlődése és a munkaerők elhelyezése szabá­lyozását célzó egységes rend­szert Ez azt jelenti, hogy minde­nekelőtt az utóbbi évek követ­kezményeit kell félszámolni. A (Folytatás a 2, oldalon) daságfejlesztési terv befejező munkálatainak problémáival. Köztudomású, hogy a jövő év­ben kell tetőznie a konszolidá­ciós folyamatnak. A tervmuta­tókkal összehasonlítva a ter­melési-gazdasági egységek és az egyes minisztériumok javas­latai a források kisebb kialakí­tásával, nagyobb beruházási igényekkel és behozatallal szá­molnak. Javaslatuk nem fedezi a tervben meghatározott mun­katermelékenység növekedést arányát sem. A termelés terve­zett növekedésével kapcsolat­ban a kooperációs kapcsolatok és néhány közszükségleti cikk felvevőpiaca terén még néhány problémát kell megoldani. Az ilyen közszükségleti cikkek közé tartoznak a televíziókészü­lékek, a rádiók és a mosógé­pek, a textil stb., amelyek az év kezdetén még hiánycikknek számítottak. A keletkezett áru­felesleg azt bizonyítja, hogy a belföldi piac konszolidálódik, a béralakulás egészséges, és nő a lakosság bizalma a fizetőeszkö­zök iránt. A kormány bizonyos javulást állapított meg a beruházási építkezések szakaszán. Az év folyamán a be nem fejezett építkezések száma csökkent, s ez körülbelül négymilliárd ko­rona költségvetési többletet Je­lent, ami az előző évekhez vi­szonyítva kétségtelenül jelen­tős eredmény, bár ugyanakkor látni kell, hogy több tervezett építkezést nem kezdtek meg. A jövő évben, valamint az ötéves terv további éveiben a beruhá­zásokat mindenekelőtt az ener­getikai alapok és az építő­anyagipar fejlesztésére összpon­tosítják. KÖZEL-KELET ] Kedden arab csúcsértekezlet Anvar Szadat hadiszemlén # Találgatások az új jordániai kabinet körül # Hét palesztinai politikus az ammani kor­mányban Kairó — Anvar Szadat, az EAK elnöke szerdán este tanács­kozásra Kairóba rendelte az Egyesült Arab Köztársaság am­mani nagykövetét, Ozmán Nurit. Az Al Ahram értesülése szerint a konzultáció a Vaszji Teli ve­zette új jordániai kormány meg­alakításával kapcsolatos. Ezzel a fejleménnyel hozzák összefüg­gésbe, hogy — ugyancsak az Al Ahram szerint — a közeljö­vőben rendkívüli ülést tart a Palesztinai Nemzeti Tanács, a száműzött palesztinaiak parla­mentje. Ismeretessé vált az is, hogy Arafat, a Palesztinai Fel­szabadítási Szervezet Központi Bizottságának elnöke hamaro­san arab körútra indul, s első állomása Kairó. Anvar Szadat elnök Moliam­med Favzi hadügyminiszter kí­séretében szerdán megszemlélte a Szuezi-csatorna nyugati part­ján előretolt frontvonalakat — jelentette a MENA sajtóiroda. Az elnök az egyik haditengeré­szeti és légitámaszponton talál­kozott a katonákkal és a tisz­tekkel, akik biztosították őt, hogy a győzelemig kitartanak a harcban. Szadat beszédében han­goztatta, hogy „tökéletesítsék harcképességüket és legyenek készek minden pillanatban meg­valósítani a bennük reményke­dő egyiptomi nép vágyait." Az elnök felhívta a figyelmet az Egyesült Államok állandó pszi­chológiai nyomására, valamint arra, hogy százszámra szállít harckocsikat és repülőgépeket Izraelnek. Az elnök nagyra ér­tékelte a Szovjetunió szerepét, mert „mint barátunk, őszintén támogat minket politikai, gaz­dasági és katonai téren, s min­dent megad nekünk, amire szük­ségünk van, hogy szembeszáll­junk a barbár agresszióval". Bahi Ladgham tunéziai mi­niszterelnök, az arab tűzszüneti felügyelő bizottság elnöke teg­nap Ammanból visszatért Tu­niszba. Kijelentette, hogy telje, sítette feladatát: a jordániai kormány és a palesztinai ellen­állási mozgalom közti béke helyreállítását, s Ammanban a bizalom légköre alakult ki a két Jél között. Bízik benne, hogy Husszein király és Jasszer Ara­fat tiszteletben tartja a megál­lapodásokat. Amman — Husszein király Vaszfi Telinek adott mandátu­mát különféleképplen értelmezik. Az Al Ahram tegnapi cikke pél­dául „súlyos politikai fejle­ménynek" nevezi, s bár közvet­lenül nem kommentálja az új kabinet megalakítását, olyan sajtójelentéseket idéz, amelyek szerint „a miniszterelnököt szélsőjobboldalinak ismerik, és a kabinetnek a palesztinai ge­rillák iránt elfoglalt álláspont­ja sem hagy sok kétséget'. Az UP1 is megjegyzi, hogy az Angliával és az Egyesült Álla­mokkal való készséges együtt­működéséről ismert Vaszfi Teli személyét és tevékenységét mind a palesztinai gerillák, mind más haladó arab körök gyanakvással szemlélik. Elsősor­ban az 1967-es arab-izraeli há­ború előtt ítélték el Egyiptom­ban és Szíriában. A levélben, amellyel Vaszfi Telit kormányalakításra kérte fel, Husszein király ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja a kormánycsapatok és a gerillák viszonyának rendezésére hozott kairói megállapodás előírásait és jelszólította az új miniszter­elnököt, hogy ne kímélje az erőfeszítéseket a bizalom hely­reállítására „a keleti fronton harcoló testvéreinkkel való őszinte együttműködésre". (Ez Szíriára és Irakra is utal.) Vá­laszul Vaszfi Teli vállalta az egyezmény tiszteletben tartását. Az új miniszterelnök egyéb­ként maga tartotta meg a had­ügyi tárcát. A külügyminiszter Abdullah Szálah palesztinai származású politikus, egykori külügyminiszter lett. A Tukan­kormány öt tagja vagy megtar­totta tisztségét, vagy új tárcát kapott. Tukán a királyi kabinet­iroda főnöke lett, államminisz­teri rangban. A kabinetben kü­lönben csak két katonai sze­mély kapott helyet, ami jelen­(Folytatás a 2. oldalon} INDOKÍNA ] Újabb tömeggyilkosság Poulo Condor szigetén Hanoi — Az amerikai impe­rialisták és dél-vietnami cinko­saik háborús bűntetteinek le­leplezésére alakult bizottság fi­gyelmeztette a demokratikus jogászok nemzetközi szövetsé­gét, hogy Poulo Condor szige­ten egy dél-vietnami börtönben barbár módon meggyilkoltak politikai foglyokat. A Felszaba­dulás sajtóiroda szerint októ­ber 15-én véres tömeggyilkos­ságot követtek el: 25 foglyot kegyetlenül legyilkoltak, soka­kat pedig megsebesítettek. Abrams tábornok a dél-viet­nami amerikai fegyveres erők főparancsnoka ellen vádat emeltek azon a címen, hogy cinkosa volt a My La-i véreng­zőknek. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője kö­zölte, hogy a csaknem tíz éve tartó indokínai háborúban 43 904 amerikai katona vesztet­te életét. Phnom Penh — A Phnom Penhbe vezető 2. számú főútvo­nal mentén holtan találták Jesse Frank Froscht, a U Pl amerikai hírügynökség Phnom Penh-i irodájának vezetőjét és a hírügynökségnél dolgozó Pu­Utzer-díjas Szavada japán fo­toriportert. Feltehetőleg a had­viselő felek tűzpárbajának ke­reszttüzébe kerültek és halá­los sebet kaptak. A dél-vietnami zsoldosok és a kambodzsai hazafiak között szerda este Snoul város köze­lében véres összecsapásra ke­rült sór. A kambodzsai haza­fiak csütörtökre virradóra ak­natűzzel árasztották el a shrekhlongi támaszpontot. A Felszabadulás sajtóiroda szerint a hazafias ejők Ca Mau város közelében a saigoni csa­patok 120 katonáját tették harc­képtelenné. A DPA nyugatnémet sajtóiro­da állítása szerint I<on Nol kor­mányára gazdasági ős katonai csőd vár, ha nem kap azon­nal megfelelő segítséget a% Egyesült Államoktól.

Next

/
Thumbnails
Contents