Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-26 / 255. szám, hétfő

BeetKoven-ciklus „ .. . hát ez is csak közönséges ember, semmi más! Most majd lábbal tiporja az emberi jogokat és csak saját hiúságának él; most majd mindenki más fölébe állítja magát és és zsarnokká lesz! .. ." kiáltotta Beethoven mikor megtudta, hogy bálványa, az „üstökösként felemelkedett korzikai" császárrá kiáltatta ki magát. Fölindulásában széttépte új szimfóniájának címlapját, melyen a „Bonaparte" felirat állott, lábbal tiporta azt s aztán új címmel — Simfonia Eroica — illette III. szimfóniáját. Ez a „Hősi szimfónia", mely „egy nagy ember emlékének és megünneplésére" íródott, az első a Beethoven szimfóniák sorában, melynek kimondottan költői tartalma van. Ez a tartalom pedig nem más mint a hősiesség, a hősi magatartás eszméjének himnikus megéneklése. Ha pár évvel korábban a II. szimfónia egy bizonyos érési folyamatot jelentett elődjéhez viszonyítva, akkor most a Harmadik stílusának robbanásszerű fejlődése távugrási rekordot jelent az egész beethoveni életműben, melyet még egyszer csak élete alkonyán az utolsó vonósnégyesekkel ismétel meg. Ez a szimfónia a Második után, mely kilépőfélben van Haydn árnyékából, már a mindenséggel harcoló titánt Beethovent állítja elénk annak teljes mivoltában. Itt már minden megváltozik. A méretek hatalmassá tágulnak, a zenekari hangzás új köntösbe öltözik s mindjárt a kezdő tétel két hatalmas akkordja után a témák és motívumok egész arzenálja — és azok egységes szövetté való feldolgozásának folyama hömpölyög végig, hogy kifejezője legyen a végletekig feszített eszmei tartalomnak. A hősi harc után pedig — példátlanul a múltban — ott áll a második tétel mélységesen szomorú gyászzenéje, melynek csupán Michelangelo Pietája képezheti egyenrangú párját. Oj és megdöbbentő hatás a gyász után a Scherzo játékos kacagása is, majd a Finále tarkán variált témáinak életingerlő kavargása. Ez után — a kortársakat súlyos dilemma elé állító mű után — joggal felmerül a kérdés — milyen úton, milyen irányban haladhat tovább a szimfóniák sorozata. Erre a választ, két év után, 1806-ban maga Beethoven adja meg, amikor elkészül a sziléziai Oppersdorf grófnak ajánlott mű, a IV.-ik B-dur szimfónia. És ez a mű egy újabb meglepetés, mert még a nyoma sem jelenik meg Véletlenül toppantani be a muzslai falusi pártszervezet vezetőségi gyűlésére. Csicsay elvtárs, a pártszervezet elnöke így lette fel a kérdést. — Kiss elvtárs, az elmúlt időszakban húsz taggyűlésünk volt. Te tízen igazolatlanul nem vettél részt, mivel magyarázod ezt? — Tudják, hogy építkezem, meg sérelem is ért. Úgy gondolom, kivételt tettek ... Én nem kaptam meg a baggert, amikor kellett. — Akkor miért nem jött a pártgyűlésre, ahol elmondhatta volna panaszát? ... A fiatalember egy kicsit meglepődött, majd tétován válaszolt. — Vártam, hogy majd behívatnak . .. A vezetőségi gyűlés több érvelése és megjegyzése közül egy fehérhajú, veterán kommunista szavai maradtak meg leginkább emlékezetemben. — Helytelenítem Kiss elvtárs, hogy nem jártál a taggyűlésekre. Elsősorban azért, mert a szövetkezetben esett sérelmek nem indokolják, hogy a párttag ne teljesítse kötelességét. A pártszervezetben inindenkiI

nek egyforma joga és kötelessége van. Mi a kapitalizmusban hívás nélkül, sokkal nehezebb körülmények között, sokszor bújva mentünk az illegális gyíí6. lésekre és tüntetésekre. A vitában az is kiderült, hogy • a fiatalember új házat épített. ) Ez így is van rendjén, mert azt akarjuk, hogy a szocializmus itt az előbbi küzdelmes hangulatnak, hanem ellenkezőleg oliinpuszt hangvételével mintha utolsó hódolatszerü és tiszteletteljes köszöntés lenne az ősök irányában. Problémamentes, lírai, fantázia jellegű csapongó zene ez, melyet legszebb jelzővel Schumann illetett, mikor „karcsú görög lány"-hoz hasonlította ezt a gyakran mellőzött remekművet. A Rádiózenekar ciklusának második estjén ez a két szimfónia hangzott el, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a biztató kezdet után emelkedő színvonalat felmutató folytatás következett. A zenekar játéka összhatásában véve magabiztosabb, lendületesebb és színesebb lett, ami legelsősorban a most is partirura nélkül vezénylő dr. R a j t e r Lajos érdeme. Mindkét művet, de főleg az Eroicát nem egyszer tolmácsolta már a Szlovák Filharmónia élén. Alapkoncepciója mindkét műben klasszikusan tiszta, leszűrt és lényegretörő, mely mentes minden inoderneskedő tempóhajszolástól. Új szín volt azonban az Eroicában az a lendületes szuggesztivitás és akaratátvivő hipnózis, mellyel zenekarát maximális teljesítményre inspirálta. VARGA fÖZSEF Kulturális hírek • Magyarországon tavaly a János Vitézt játszották legtöbbször hivatásos színészek — a játékrend valamennyi darabja közül. Kacsóh Pongrác operettjét nyolc színház 281 előadáson, 131 137 néző előtt mutatta be. A magyar klasszikusok müvei közül Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-ja vezet: négy színház 88 előadásán 34 000-en nézték meg. • A „Kritikusok díja" a legtekintélyesebb irodalmi kitüntetések közé tartozik Spanyolországban. A kritikusok Luis Rosalesnek ítélték oda az idén a legjobb verseskötetnek járó díjat. A legjobb regény díjat Jesus Fernández Santos A szentek embere című könyve kapta. • Sienkiewicz Özönvíz című regényét Jerzy Hoffman filmesíti meg. A produkció 120 millió zlotyba kerül: ez lesz a legdrágább lengyel film. Q Az angol tévé-hálózat Greta Garbó öt, 1932 és 1939 között forgatott filmjét mutatja be egy sorozatban nézőinek. Köztük van a Karenina Anna és a Krisztina királynő is. A fiatalember fogadkozott, hogy a jövőben aktívabb lesz ... Haladékot kapott. A jövő dönti el, megmaradhat-e a párttagok sorában, vagy pedig törlik. A vita után sokáig elgondolkoztam azon, hogy miért van annyi passzív párttagunk. Állandóan fülembe csengett „vártam, hogy hívatnak". Igen, sajnos így néz ki a helyzet. Falusi pártszervezeteink többségében igen so-k a passzív tag. De vajon miért? . . . Az elmúlt napokban részt vettem az ipolyviski falusi pártszervezet ünnepélyes taggyűlésén is, amikor kiosztották az új tagkönyveket. Sokáig emlékezni fogok rá, mert azt láttam, hogy ebben a pártszervezetben sok olyan kommunista van, aki elvből lépett a pártba, és aktívan dolgozik a párt politikájának megvalósításáért. „Ezen a napon mindnyájunknak megdobbant a szíve — mondotta Fényes Sándor, a pártszervezet elnöke. Mert amikor az új párrkönyvet a kezünkbe kapBiztonsági szempontból " nemrég felülvizsgálták az amerikai gépkocsiipar termékeit, s megdöbbentő megállapításra jutottak: minden tizedik ellenőrzött gépkocsinak funkciós hibája volt, 100 vizsgált benzintartály közül huszonkilencet „veszélyesnek" kellett minősíteni, 100 vizsgált biztonsági öv közül tizennégy könnyen szakadt és 100 ellenőrzött gumiabroncs közül tizenhárom nem felelt meg a biztonsági normáknak. Egy másik felmérés pedig kimutatta, hogy a gépkocsik fogyasztói ára az USA-ban eléri a termelési költségek 293 százalékát. Újabban, ha a külkereskedelemre terelődik a szó, önkéntelenül is erre a kimutatásra gondolok. Az amerikai luxusgépkocsiknak nem sokat árthat, mert e hibák ellenére is a legjobbak közé tartoznak a világon, de vajon hogy állnánk helyt egy ilyen szigorú ellenőrzésen saját termékeinkkel?! idő, rég volt tizenkilenc és 1921, amikor megalapítottuk a píártot... Egymás után vették át a pártkönyveket a tagok. Többször hangzott el „amíg • erőm engedi, aktívan dolgozok a párt politikájának megvalósításáért". „fogadom, hogy a pártot sosem hagyom cserben", ,,az életemet is odaadom a pártért" mind, mind olyan szívből jövő kijelentések, fogadalmak, amelyek azt bizonyítják, hogy Ipolyvisken nemcsak az ellenállás éveiben voltak kommunisták, hanem ma aiz építés időszakában is tovább küzdenek a nép érdekéért. A pártgyűlésen felszólalt Bar tal Károly elvtárs, a helyi nem zeti bizottság elnöke, az ipolysági körzeti hivatal dolgozója is. Elemezte a pártszervezet munkáját, amiből kitűnt, hogy Ipolyvisken is vannak olyan passzív tagok, mint Muzslán. Többnyire a pártbizottság dolgozik aktívan. A tagok egy része arra vár, hogy mikor hívatja őket a pártbizottság. tottságunk külföldi igényei szerint jóval előbbre lenne helyünk. Árucsereforgalmunk 1968-ban elérte a hatmilliárd-hatszázmillió amerikai dollár értéket, ezzel kerültünk a 15. helyre, de megelőztek bennünket olyan, szintén nyersanyagszegény állgmok. mint Hollandia, Belgium, Svájc és az NDK. összehasonlítás végett: 1937-ben a 16., 1955-ben a 19. helyen álltunk a világstatisztika szerint. 1950-ben 1,1 százalék volt a részünk a világkereskedelem volumenében, 1968-ban már 1,3 százalék, vagyis dollárKivitelűnk becsülete Többen nem tudatosítják, hogy nekik ugyanannyi joguk van a pártmunkához, mint a bizottság tagjaínak. A pártszervezetek legfelsőbb fóruma a taggyűlés. Fontos ügyekben csak ez hozhat határozatot. A pártbizottságot is a taggyűlés választja meg, de ez nem jelenti azt, hogy a pártbizottság tagjai több jogot formáljanak maguknak, mint az egyszerű párttagok. Ha viszont ez így történik, akkor alakul ki olyan helyzet, hogy a párttagok egy része arra vár: majd csak hívják. Ahelyett, hogy ők maguk is kezdeményeznének, javaslatokat tennének a pártmunka megjavításáért, hogy a pártszervezet minden tagja aktív legyen. A fontosabb munkaszakaszokon megalakították a pártcsoportokat, hogy így aktivizálják a párttagokat és a pártonkívülieket egyaránt. Olyan tervek is vannak, hogy több nyilvános pártgyűlést is tartanak, hogy a pártonkívüliekkel is megismertessék a párt politikáját. A múltban több jól sikerült nyilvános pártgyűlést is tartottak. Námer Ödön részletesen ismertette a pártbizottságnak a tagok aktivizálására vonatkozó tervét. Az első lépés megtörtént ahhoz, hogy a pártszervezet minden tagja aktív legyen. Hasonlóan kellene más pártszervezetekben is aktivizálni a tagokat, hogy egyre kevesebbszer, hall juk: „majd hívatnak". BALLA JÓZSEF portunkban nagy tétellel szerepeltek a awuházási eszközök, hogy minél nagyobb és korszerűbb termelőkapacitást hozzunk létre. Ez az árucsere volumenére is hatással volt, ugyanis az ipari közszükségleti cikkek kivitele és behozatala sokáig a háttérbe szorult. Most azonban, hogy viszonylag igen nagy gazdasági potenciállal rendelkezünk, eljött annak az ideje, hogy lehetőségeinket a nemzetközi árucserében is maximálisan -kihasz náljuk. Az ötödik ötéves terv egyik legfontosabb irányelve okkal és joggal tűzi ki célul, hogy jelentősen növelnünk kell vállalataink exportképességét. Nem egyszerűen a termelőképességet, hanem a gazdaságos termelést és a korszerű, világszínvonalú árut feltételező exportképességet. Íz ötvenes években elterjedt a köztudatban, hogy fejlett ipari ország lévén, termékeink keresett cikkek a világpiacon. Éveken ál nagyrészt így is volt. A világszerte tapasztalható ipari konjunktúra főleg gépeinknek és gyárberendezéseinknek teremtett jó piacot. De ml megszoktuk a jó piacot, s nem vettük észre, hogy a konkurrenciafeltételek gyorsan változnak. Ezért történt, hogy például egyes gyárberendezéseinket, melyeknek évekkel ezelőtt első számú szállítói voltunk a világon, ma alig tudjuk eladni. Valótlanságot állít persze az is, aki azt mondja, nincs mivel kereskednünk. Vannak világszínvonalú termékeink. Programvezérlésű szerszámgépeinkkel például kitűnő üzleteket kötünk. Egy tétel a sok közül: az iparágban kiváló Svédországnak az idén tízmillió svéd korona értékben (több mint kétmillió dollár) szállítunk ilyen gépeket, s a svéd piacon e gépek importjában három év alatt a kilencedik helyről az ötödikre kerültünk, megelőzve Olaszországot, Franciaországot és Japánt is. Vagy egy még többet mondó példa: a szovjet piac az utóbbi években, túlzás nélkül állítható, a világkereskedelem érdeklődésének középpontjába került. Szovjet megrendelést tehát egyre nehezebb szerezni, s a megkötött szerződések értelmében a következő öt évben mégis másfélszer növekszik a csehszlovák—szovjet árucsere. Vannak, természetesen egyéb tények és előjelek is, amelyek külkereskedelmünk fejlődésének sikereire utalnak. De ugyanígy vannak figyelmeztető jelenségek is, konkrétan: hogy olyan piacokat veszítünk el, amelyeket nemrég még biztosaknak véltünk, s olyan országok jelentkeznek versenyképes partnerként, amelyekkel nemrég még egyáltalán nem is számoltunk. A gazdasági fejlődés eredménye mennyiségi, minőségi és választéki gazdagodás. A tudományos-műszaki forradalom egyre Inkább lehetővé teszi, hogy mind a három egyforma hangsúlyt kapjon, vagyis: kinek-kinek nagy mennyiségben, jó minőségben és bő választékban kell termelnie azt, amire lehetősége és képessége van. Erre törekszik minden, a nemzetközi piacon sikerre vágyó ország. Mi sem tehetünk másképp. Ü

zletemberek körében irigykedve beszélnek a japán kereskedőkről. A felkelő Nap országa nemzeti hősöket avat legjobb kereskedelmi ügynökeiből; népszerűségük honfitársaik között a legjobb spanyol torreádorokéval vetekszik. A valóban irigylésre méltó dolog azonban nem a népszerűségük, hanem az a rendkívüli figyelem, amellyel tanácsaikat, igényeiket (a vevő igényeit) odahaza várják és fogadják, japán háború utáni hódítása a világpiacon szinte példátlan. És sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy felmérte ezt a piacot, s hozzá igazította termelését. Azt termel, amit a piac igényel, s nemcsak azt kínál, amit éppen termel. A „recept" egyszerű. Azt hiszem, nekünk is ehhez kellene tartani magunkat, sokkal határozottabban, mint eddig. Más választásunk aligha van. (sz-a) A minap Brnóból jött a hír: áz idei nemzetközi gépipari vásáron kilencmilliárd korona értékben kötöttünk szerződést exportra, két és fél milliárd korona értékben pedig importra. Az export majdnem négyszerte nagyobb tétele teljesen összhangban van a vásár küldetésével és gazdaságpolitikánk céljával: mielőbb fel kell számolnftnk azt a négymilliárd körüli deficitet, amely legnagyobbrészt a belföldi piac legalább viszonylagos egyensúlyának megtartása végett keletkezett az elmúlt két évben. A négymilliárdos deficit külkereskedelmi fizetési mérlegünkben — egész külkereskedelmi forgalmunk (mintegy 130 milliárd) és gazdasági potenciálunk alapján ítélve — nem túl nagy tétel. Volt időszak, amikor a csehszlovák népgazdaság — kisebb teljesítőképesség mellett — ennél nagyobb tartozást is nyilvántartott számláin, de igaz, voltak évek, amikor aktívumunk volt ekkora, s azt követelhettük, aminek a leginkább szükségét éreztük. Most a gondot a mennyiség „csak" a választék szempontjából okozza: vannak termékeink, amelyek nagyszerűen értékesíthetők a világpia con, kelendők bármilyen menynyiségben, csak éppen gyártani nem tudjuk őket korlátlanul. És aztán: éppen ezeknek a termékeknek a skálája nem nagy, vagyis sokkal több az olyan termékfajta, amelyhez nem fűzhetünk nagy reményeket a nemzetközi piacon. Ä statisztika szerint az egy ** főre eső külkereskedelmi forgalom világlistáján a tizenötödik helyen vagyunk. A helyezés nem rossz, de gazdaságunk jellege, nyersanyagellában egymilliárd-négyszázmillió helyett több mint hat éš fél milliárd. A kéttizedes különbség több mint ötmilliárd dollárt, s azt jelenti, hogy lépést tartottunk a világkereskedelem fejlődésével. Elégedettek lehetünk-e ennek alapján? Ne siessük el a választ, nézzünk tiíeg'még egy statisztikát: árucserénk növekedési üteme gyorsabb, mint a növekedési ütem világviszonylatban. A világ nemzetközi árucsere-forgalma 1950-től 1968-ig 390 százalékkal, Csehszlovákiáé pedig 429 százalékkal nőtt. Viszont a KGST-országoké együttvéve 615 százalékkal s a Közös Piac országaié ugyancsak 615 százalékkal növekedett. Kiemelkedő példa a Német Demokratikus Köztársaság sikere: a szóban forgó viszonylatban 933 százalék. Az NDK árucseréjének ugrásszerű növekedése érthető, 1950-ben csak a fele volt a miénknek, de meglepőbb, hogy 1968-ra már a külkereskedelmi forgalom összértékét tekintve is megelőzte Csehszlovákiát. Az adatok bizonysága tehát: eredményeink ha nem is maradéktalanul, de jogosan töltenek el büszkeséggel, hiszen az elmúlt kéf évtizedben nemcsak hogy általános gazdasági strukturális változtatásokat hajtottunk végre, hanem ebben az időszakban egész külkereskedelmünket átépítettük és az ötvenes években blokáddal elzárt nyugati piacokról a szocialista országok, főképp a Szovjetunió * piacára orientáltuk. A külkereskedelem eddigi korlátozott szerepe a belső piac ellátásában a nagyarányú gazdaságfejlesztéssel magyarázható, imban mindenki munkájához képest jó módban éljen. Azonban a párttal szembeni kötelezettségéről megfeledkezett, és ő is a passzívak listájára keriilt. Csicsay elvtárs még feltette neki a kérdést: van-e remény arra, hogy öntudatos, aktív tagja legyen a pártnak? juk, ez azt jelenti, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy a párt soraiban dolgozhassunk tovább. Amikor Ondrejka István kezébe vette az új pártkönyvet, még a könnye is kicsordult. — Bárcsak fiatal lehetnék — mondta —, hogy többet dolgozhatnék a pártért. De eljárt az tt MAJD HIVATNAK tt